Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-06-26 / 26. szám

8 új ifjúság

kéményem szériát csak vaklérmáről van sző. Mikor hagyta el a szállodát? Egy félórával ezelőtt? Lehet, Borlase közben már visszatért a szobájába.

Lort asztalán két telefonkészülék állt. A felügyelő épp nyúlt az egyik után, amikor a másik megszólalt. Lort felemelte a telefon- kagylót — Tessék?... Igen... Halott... Hol?... A dagály?... Nagyon okosan tette.... Ismeretlen? Reméljük, az is marad... Ezt most nem magyarázhatom telefonba. Tíz peroen belül ott vagyok. Erélyesen visszacsapta a hallgatót a készülékre. Egy pillanatig csend volt.

— Remélem, ennek semmi köze az én ügyemhez — szakította meg a hallgatást néhány másodperc múlva Merritt.

— Valószínűleg nincs összefüggésben — válaszolta elgondolkodva a felügyelő —, azért minden esetre jöjjön velem.

— Minden esetre?

— Igen. Lehet, hogy a Merlin Head-nél talált holttest mégis Sir Stephen Borlase porhüvelye.

— Baleset?

— Azt majd a helyszínen állapítjuk meg.

Míg a város csendes utcáin végigkocsiztak, Lort kifejtette véleményét az esetről. Erősen remélte, hogy nem balesetről van szó. Ez mindig vörös posztó a városatyák szemében. Mert ugyebár ha valaki Sheercllffbe készül üdülni, és az újságban azt olvassa, hogy itt az emberek a szikláról a tengerbe potyognak, meggondolja magát és más üdülőt választ. gyilkosság az más. A gyilkosság magára vonja a figyelmet, felkorbácsolja a kissé egyhangú társadalmi élet hullámait, egzotikussá varázsolja Sheercliffet. A gyilkosság vonzó.

A kis rendőrőrsön egy őrmester fogadta őket. Az udvarban levő bódészerűségbe vezette Lort- tot és Merittet, hogy „szemügyre vehessék a holttestet“. Egy lelkész, aki kedvtelésből a madarakat figyeli, reggel korán kiment a Merlin Head- sziklára. Véletlenül lepillantott a mélységbe. Ott fedezte fel egy sziklazátonyon a holttestet. A véletlennek köszönhető, hogy nem a tengerbe e- sett. Bizony örökre eltűnt volna, vagy ha hetek múlva megtalálják is, a zátonyok közötti áramlások a felismerhetetlenségig összezúzzák.

A holttest, fehér lepedővel befedve egy asztalon feküdt. Az őrmester megfogta a lepedőt csücskénél és lehúzta a halottról. Lort és Merritt egy pillanatig szótlanul álltak. — Mégis Bor- lase — törte meg a csendet Lort.

— Nem tudja, hogyan történt? — fordult az őrmesterhez Merritt.

— A koponya hátsó része be van zúzva. Talán fejbe verték, majd ledobták a szikláról. De 1« is ugorhatott, és a sérülést akkor szenvedte el, amikor a sziklára zuhant. Pontosan csak a boncoláskor állapítható meg.

Merritt a halotthoz lépett — Ez Borlase, minden kétségen kívül, de a ruhát, amely rajta van. még sosem láttam.

— Tegnap este, amikor követte, nem ez a ruha volt rajta?

— Nemi Barna nadrág és zöld mintás tweed zakó. Őrmester, nem talált semmi ismertető jelet a ruhán? A szabó címkéjére vagy ilyesmire gondolok.

— Nem. Úgy látszik, konfekció. Ami érdekes, az a cipője. Láttak már halottat barna és fekete cipőben? — az őrmester drámai szünetet tartott majd lerántotta a lepedőt a halott lábáról.

— öngyilkosság — vonta le a következtetést Lort, amikór visszafelé kocsiztak —, de úgy végzett magával, hogy senki se állapíthassa meg, hogyan halt meg. Baleset, gyilkosság vagy ön- gyilkosság vólt-e. Amikor éjjel ott a sziklán járt, megszemlélte a terepet.

— Azt akarja mondani, hogy kiszemelte magának, hová ugorjék?

— Valami ilyesmi. Azután visszatért a szállódéba. Hogy elkerülje az ön figyelmét, és lerázza magát, a sötétben más ruhába öltözött. így történhetett, hogy a cipőt összetévesztette, és két fajtából húzott fel egyettegyet. Ezután észrevétlenül elhagyta a szállodát, felmászott a sziklára és levetette magát a mélybe. Arra számított, 3 dagály belesodorja a vízbe, és ha egyszer mégis megtalálják a holttestét, nem lehet majd azonosítani. Ez is indokolja a ruhacserét.

— Feltevését nem fogadhatom el — rázta a fejét Merritt 1—, talán öngyilkos lett, s úgy é- rezte, ez nem lenne méltó a nevéhez, hát el a- karta titkolni az öngyilkosságot. Mindezt el tudom képzelni, csak a kivitelezés nem jellemző

p MICHAIL MWM-%ÍPÖK

a.

Borlasera. Elég intelligens volt, intézhette volna úgy a dolgot, hogy az balesetnek lássék. Miért akart nyomtalanul eltűnni?

— Lehet, azért, mert nem szerette a rendőröket, és magának, aki kopóként kísérte, egy kis „ajándékot“ akart emlékül hagyni. Azt hiszem, lesz most mit magyaráznia a feletteseinek.

Merritt értetlenül bámult Lortra.

Derry Fishernek már simán ment a történet elbeszélése. Éppen harmadszor mondta el. Először nagybácsijának, amikor az megmutatta az újságban a hírt az ismeretlen, felemás cipőbe bújtatott holttestről, másodszor a legközelebbi rendőrőrsön és most Itt a Scotland Yardon. Hallgatója Sir John Appleby volt. Appleby főfelügyelő meglehetősen magasan állt a Scotland Yard ranglétráján. Kihallgatási módszere egyáltalán nem hasonlított a megszokott „rendőrfaggatásra“. Inkább barátságos csevegésnek tarthatták.

— Szóval az ifjú hölgyet a taxiállomásra kísérte. Ezután ön is taxiba ült.

— Nem, főfelügyelő úr. Én buszra szálltam.

— Igen. De arra talán vissza tud emlékeznj, hogy a taxi mögött állt-e még több kocsi.

— Természetesen. Hiszen mondtam már, hogy az egyik majdnem elgázolt.

— Igen. És azután észrevette, hogy akaratlanul az emberek cipőjét nézegeti.

— Ezt honnan tudja, főfelügyelő úr?

— Még most is azt teszi. Amikor belépett hozzám, első pillantása a cipőmre esett. Egyébként az elbeszélése logikus és összefüggő volt. Érkezett még egy érdekes hír.

— Tudnak talán valamit a lányról? — vágott közbe Derry.

Appleby elmosolyodott. — A lányról nem tudunk még semmit, de lehet, az újsághírre ő is jelentkezik. Kaptunk azonban egy feljelentést ismeretlen tolvaj ellen. Ugyanabban a vonatban, amellyel ön is utazott, egy ismeretlen személy feltörte az egyik utas bőröndjét, míg az a WC-n volt. A felfeszített kofferből csak egy pár cipő veszett el. A két eset összefüggése kézenfekvő. Amikor a vonat befutott a pályaudvarra, már nem volt olyan utas, aki felemás cipőben lett volna. Csak a Sheercliffi holttest lábán maradtak meg a kétszínű cipők. Hogyan történhettek a dolgok? Bár a főfelügyelő nem várt választ a kérdésre, Derry megszólalt:

— Mr. Borlase és a vonatbeli ismeretlen ruhát cseréltek a sötétben, ekkor történt a cipő ösz- szekeverése.

HoleCko Viktor illusztrációja

— Minden valószínűség szerint. Bár nehéz cseréről beszélni. Borlase a cseréléskor már bizonyára halott volt. Nem lehet kellemes egy hullát levetkőztetni, majd felöltöztetni, azután felvenni a ruháját, ráadásul mindezt sötétben.

— Azt hiszem, én sok minden mást is ösz- szekevertem volna, nemcsak a cipőket — rázkódott meg Derry. — Aki Ilyenre képes, nagyon e- rős idegrendszerének kell lennie.

— Vagy nagyon kétségbeejtő helyzetbe került. Nem hinné el, mire képes az ember szorult helyzetben. Most azonban legyen szíves, kísérjen el a Waterloo pályaudvarra. Talán segíthet valamit. Nem akarom eltitkolni, hogy nagyon komoly ügyről van szó. Borlase fontos személyiség volt. Sürgősen meg kell találnunk a fiatal hölgyet is. Ö az egyetlen, aki azonosítani tudná a felemás cipőjű utast. Maga Is nagyon fontos, mert azonosítani tudja a hölgyet. No meg azt a férfit, aki valószínűleg a lányt követte a taxival.

Derrynek végtelennek tűnt a gyaloglás a sínek, vagonok és a mozdonyok közt, amíg a kísérő vasúti tisztviselő megtalálta azt a szerelvényt, amely reggel érkezett Sheercllffböl. Egyhamar megtalálta azt a fülkét Is, ahol Derrynek reggel az a különleges élménye volt a lánnyal.

— Melyik kocsiban törték fel a koffert? — kérdezte Appleby.

— Három kocsival előbbre — jelentette a tisztviselő —, az utas az üres fülke ülésén hagyta a bőröndjét. Amikor visszatért, tartalma a földre szétszórva, egy pár oipő hiányzott beetle.

Appleby végigment a folyosón, és betért abba a fülkébe, ahol a lány az ismeretlennel találkozott. Összeszedte az eldobott clgarettavégeket. Mást nem talált. Majd Derryhez fordult:

— Az ön és a lány fülkéje között három fülke van. Vissza tud emlékezni, kik voltak ezekben, amikor a lány kofferéért ment?

— Az egyikben néhány katona ült. Aludtak. A másikban egy lelkész és egy Idősebb nó beszélgettek. A harmadikban egy magányos hölgy ült. Azt hiszem, tanítónő, mert úgy láttam, füzeteket javított.

— Köszönöm. Most azonban meg kellene találnunk azt a lányt. Mi a véleménye, olyan típus, aki jelentkezik a rendőrségen, ha elolvassa az újsághírt?

— Azt hiszem, igen. Kötelességének tartja majd, hogy segítsen a rendőrségnek — mondta meggyőződéssel Derry.

— Kensingtont mondott? A címet nem hallotta? Azt sem tudja, mit csinált Sheeroliffben?

— Sajnos, semmi többet nem tudok. Gondolja, veszélyben van?

— Minden bizonnyal. Okvetlenül meg kell találnunk.

Fél óra múlva már ismét a Scotland Yardon voltak. Míg Appleby interurbán beszélgetést bonyolított le a telefonon, Derry hallgatva ült. A vonal másik végén Cambridge jelentkezett. A beszélő hangja kellemes volt: — Stephen Borlase? Hát igen, minden bizonnyal a legrégibb barátai közé tartozom. A hír nagyon lesújtott. Zseni voit, és éppen fontos felfedezések előtt állt. Micsoda, lelki betegség? Azt tudjuk, hogy egy kicsit különc volt, de lelki betegségről szó sem lehet. Azt hiszem, Mark sokkal közelebb áll az Ilyesmihez. Hogy kicsoda Mark? Stephen unokaöccse és legközelebbi élő hozzátartozója. Még nem értesítették? A elmét én sem tudom, csak annyit, hogy egy öreg szélmalomban lakik. Igen, egy kicsit különcködő. Az érdeklődési köre? Nem. Más, mint Stephenné. Mark irodalmár.

— Köszönöm — állította meg a szóáradatot Appleby —, csak még annyit, tud valamit Borlase kutatási módszereiről?

— Módszere? Minden a fejében ment véghez. Csak egy kis jegyzetfüzete volt, ahova azután az eredményeket lejegyezte. Mindig a zakója zsebében hordta. Remélem, a jegyzetfüzet megvan.

— Reméljük. Sir Stephennek volt egy kísérője, bizonyára gondoskodott a füzetről, ön szerint tehát ez a füzetecske fontos?

— Fontos? Ez a kifejezés kevés. Életbevágó a tudomány szempontjából!

Amikor Appleby letette a kagylót, a titkárnője lépett be.

— Valaki beszélni szeretne önnel. Feltehetően a Sheercliff-ügyben.

Derry felegyenesedett:

— Egy lány?

— Nem, egy férfi. A halott unokaöccse. Mark

Borlase. (Folytatjuk 1

Horváth Rezső fordítása

■ S. V. Bratislava: Verseiben még nagyon sok a pongyola, nehézkes, semmitmondó sor. Például: / Sötét könnye bánatosan csorog a domboldalon. / E bűvös italt az ébredő föld nagy kortyokban issza / stb. Ez próza, sőt, annak se valami kiváló. Úgy érezzük, még nagyon sokat kell tanulnia. Tisztáznia kell önmagában azt Is, hogy mi az a mondandó, amit a világ elé akar tárni. Ha Ideje engedi, keresse fel szerkesztőségünket, s hozza magával újabb verseit Is.

■ „12 ágy": Mintha egyszer már válaszoltunk volna ezekre a versekre. Rosz- szak, darabosak, gondolat- telanok. Keveset markol bennük, s így természetesen keveset is fog. Ml is a költő feladata, dolga? Illyés Gyula A költő felel című verse néhány sorában így vall: / Dolgozom: küzdve alakítom / nemcsak magamat, aminő még / lehetek, akiknek jövőjét / az „ihlet éráin“ gyanítom; / formálom azt is, amivé ti / válhattok — azt munkálom én ki: / azt próbálom létre idézni, / azt a lényt, ki még csak agyag / bennetek s halvány akarat; / akire vágytok. / amikor sürgetve mondjátok: / költő, előzd meg korodat! f Valahogy így kellene a költészethez közelítenie.

■ „Ébredő hajnal": A je

ligéje csakugyan biztató, ám a versei már kevésbé. Csak néhány sornyi példa: / Törd szét láncaid és válj az élethez méltóan emberré, / Üsd ki nyergéből gyáva hitszegőt, ki ezt soha nem tenné // Miért gondolkozunk, s miért járunk két lábon, / Miért védjük a másikat, ha életünk függ egy hajszálon. / stb. Rossz, magyartalan, nehézkes sorok ezek, híjával a költészet legkisebb jelének is. Mivel túl fiatal még — a tanulást ajánlanánk.

VÁLASZOK A ROSSZMÁJÚ TÁNCPARTNER CÍMŰ LEVÉLRE

Kedves Kati! Szeretnék levelemmel egy kis hitet és önbizalmat önteni beléd. Nekem is beszédhibám van, ás én is nagyon sokat szenvedtem emiatt. Tudom, hogy mit érzel, hiszen ezt éreztem én is. De sokszor én is hibás voltam, hogy elkeseredtem. Nyugodj bele beszédhibádba, ne aggasszon! Az emberek először észreveszik, majd megszokják, és elfogadnak teljes embernek így is Hidd el, örökösen nem azt figyelik, hogyan beszélsz, hanem hogy miképpen élsz, viselkedsz és milyen a viszonyod az embertársaidhoz.

Én húszéves koromig nem jártam sehová, nem kötöttem senkivel szoros kapcsolatot. Nagyon rossz volt az örökös kisebbségi érzés. Sokszor kicsúfoltak, de ma mér mindezt elfelejtettem.

Amikor dolgozni mentein, ott is észrevették, hogy selvp’tek Először oda figyeltek, de aztán megszokták, többé nem volt számukra érdekes; elfogadtak olyannak, amilyen vagyok.

Sajót tapasztalatomból mondhatom, rosszul teszed, hogy elzárkózol az emberektől. Próbálj kialakítani magad körül az iskolában vagy ahol dolgozol egy baráti kört. Hidd el, hogy a társaid nem azért húzódtak al tőled, mert beszédhibád van, hanem mert a közeledésükre nem reagáltál, magadba zárkóztál.

Nem mondom, akadnak olyanok is, akik kicsúfolják a beszédhibában szenvedő embereket. Szerencsére az ilyenek kevesen vannak, s akkar is az ő szégyenük, nem a tiéd. Az ilyen beszédre ne ügyelj, hiszen az ilyen egyén csak a maga butaságát áraljé el. Felejtsd el azt a rosszindulatú táncpartnert is.

Húszéves voltam, amikor megismerkedtem a mai fér jemmel. Elsősorban neki köszönhetem, hogy megnőtt az önbizalmam. Amikor észrevette is. hogy selypítek, neki ez nem számftott.

Minél természetesebbnek veszed a beszédhibádat, annál inkább annak veszik majd az emberek is. Tudom, hogy nehéz, de vedd az egészet könnyebben. Próbálj közeledni az emberekhez, meglátod, hogy nem utasítanak vissza. Biztosan találsz te is társat, bará tot.

Erika

Kedves tizenkilenc éves Katóka! A levelében említett rosszmájú táncpartner udvariatlan vnlt Önnel szemben

annál is inkább, mivel ő kérte fel önt táncolni. Az e- set ne keserítse el. Szerencsére nem olyan társadalomban élünk, amelyben a beszélő képességet tartanék a legfőbb emberi erénynek.

On a sértés után hazafutott, ahelyett hogy szembenézett volna a sértőjével. Ebből arra következtetek, hogy igen érzékeny, mélyen érző lélek, és ez nemes szívre vall. Erre pedig büszke lehet, mert nagyon kevés ember dicsekedhet nemes szívvel. A beszédhibája nem emberi, jellembeli hiba. Ne gondolja, hogy az élethez és a boldogsághoz olyan nélkülözhetetlenül fontos a beszéd. Ha ezt hiszi, bocsásson meg, de nagyon téved.

A boldogsághoz akaraterő, szorgalom, nemes szív, emberség, megértés és az embertársainkkal szembeni kötelező tapintat szükséges. Mindez az ön rosszmájú partneréből hiányzik, erre vall durva megjegyzése, bár Ön nem adott rá okot. Vigasztalódjék, járjon nyugodtan társaságba, a boldogságot egyszer biztosan megtalálja. A táncpartnerének több a hibája, mint magának. És azok a hibák sokkal súlyosabbak, mint a magáé! Ezért ne is haragudjék rá. Inkább sajnálja, mert nagyon is sajnálatra méltó!

Jelige: Egy idős olvasó