Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-06-12 / 24. szám

új ifjúság 3 mindnyájan bekapcsolódnak. Ez az évzáró matiné szigorúan SZISZ-ren- dezvény volt, s ugyanez mondható el az Ágh Tibor vezette énekkar fel­lépéséről. A fakultás SZISZ-szerveze- te különben egységes, a szlovák és a magyar tagozat hallgatóinak ren­dezvényei a kulturális akciók kivé­telével közösek. Együtt zajlanak a sport-, a turisztikai rendezvények, közösen tartják a politikai oktatást. A kulturális rendezvényeket külön- külön, szlovákul és magyarul tart­ják. — Vannak tartalékaink — mondja Zalabai Zoltán dékánhelyettes, a ma­gyar tagozat vezetője —, s mindezt méginkább a SZISZ égisze alatt a- karjuk összpontosítani. A fakultás vezetősége nagy figyelmet szentel az ifjúsági szervezet munkájának, meg annak, hogy hallgatóink iskolán kívüli ténykedését, alkotótevékenysé­gét kiszélesítsük, s erre a legjobb fórum épp a Szocialista Ifjúsági Szö­vetség, ahol a fiatalok már eddig Is saját, gyümölcshozó talajban vethet­ték meg a lábukat. Nagyon örülünk annak a rendkívül nemes kezdemé­nyezésnek, amelynek ezen a matinén a népművészeti csoport az 0] Fórum­mal közösen már ilyen szép tanú- jelét adta. Jó lenne, ha ezzel a mű­sorral minél többet JÁRNÁK a VIDÉKET Örömmel halljuk, örömmel közöl­jük, hogy Nitrán Ismét olyan alkotó kezdeményezés valósult meg a főis­kolások között, amelyről bizonyára még sokáig és sokszor hallhatunk. Nagy fába vágták a fejszéjüket, de a nehezén túl vannak, s biztos, hogy céljaikat most már meg Is valósítják. Ennek pedig legfőbb feltétele, hogy a szándék hordozói Is megsze­ressék apáink, anyáink, őseink leg­szebb kincseit. Ezek a nitrát főisko­lások eddig már eljutottak, így hát szenvedéllyel, nemes tudattal léphet­nek tovább. Elindultak, s joggal hihetjük, vé­gig is járják ezt az utat. Arcuk de­rűs volt, akaratuk erős — s a lányo­kon eredeti zoboralji népviselet dísz­lett. —if— abó Ferencnét még ab­Z ből az időből ismerem, amikor Pataki. Gizellá­nak hívták. Akkor a Nitrai Pedagógiai Főis­kola magyar tagozatá­nak a hallgatója volt. Most a Mol- dava nad Bodvou-1 (szepesi) Ma­gyar Tannyelvű Középiskola igaz­gatóhelyettese. Akkor a CSISZ- ben elnökösködött, most a Szö­vetségi Gyűlés képviselője a Nem­zetek Kamarájában. Jő kedély, optimizmus jellemez­te őt a főiskolán. Örömmel állapítom meg, hogy most is ilyen. — Mi tartozik a feladatköröd­höz a Szövetségi Gyűlésben? — Az Iskolai, kulturális és test- nevelési szakcsoport tagja va­gyok, ott képviselem a koäicei (kassai) járás negygenkét közsé­gét. — Negyvenkét községi Pedagó­gusi állásod és családod mellett ez hatalmas munkának látszik, hiszen ha mindennap meglátogat­nál egy helységet, akkor is másfél hónapig tartana, amíg körbejár­nád a körzetedet! — Igyekszem sokfelé ellátogat­ni, és a járási plénum összejöve­telein sűrűn jegyezgetek, de még így is akad tennivaló jócskán. — Manapság sokat beszélnek országszerte arról, hogy vajon ml minden* valósult már meg a vá­lasztási programból, mivel büsz­kélkedhetnek most a képviselők? — A Kosice-vidékt járás szé­pen fejlődik, üj iskolák, szolgál­tatási házak épülnek, legutóbb például Jasovon (Jászőn) költö­zött új épületbe az iskola. Egyik legnagyobb létesítményünk pedig NEGYVEN­KÉT KÖZSÉGÉT KÉPVISEL Moldava nad Bodvou lesz. Május kilencedikén tették le az alap­kövét annak a nagy beruházással épülő kultúrháznak, amely a Z akció keretében készül. Építése kb. öt-hat évet vesz Igénybe. A kultúrházat az a tervezőcsoport álmodta papírra, amely annak idején a tátrai FIS-szállót tervez­te. Ebben a hatalmas épületben szinte minden megtalálható majd: bábszínház, kis kamaraszínház a legkorszerűbb technikai megol­dással, apró hotel, kávéház, film­színház, könyvtár vagy hat klub- helyiség. A vidék kultúrcentruma lesz ez az épület, s reméljük, él­nek is majd vele a környékbe­liek. — Mi újat mondhatna vajon a Szövetségi Gyűlés képviselője la­punk olvasóinak, akik zömmel diákok? — Arról a készülő Iskolai re­formról szólnék talán, amely első­sorban az Ipari tanulókat érinti majd. A közeljövőben módosítják az iparítanuló-intézetek tantervét és lehetővé teszik, hogy ezek a diákok is érettségivel záruló szak- képesítést nyerjenek, és tovább­tanulhassanak az egyes főiskolá­kon. A rövid interjúnak vége. A ri­porter visszaadja a kölcsönzött ceruzát, megköszöni a2 alany készségét, és elbúcsúzik. Csak ké­sőbb, az autóbuszban szövi tovább a hallottakat, és az Oj Ifjúság hasábjatt használja ki ahhoz, hogy nyilvánosan tegye meg ja­vaslatát. Zabő Ferencné negyven­két községe között Fábry Zoltán szülőfaluja, Stősz is szerepel. Ta­lán a Szövetségi Gyűlésben is le­hetne egyet-mást tenni nagy írónk­ért, ha mást nem, annyit minden­esetre, hogy a vidék épülő kul- túrközpontját róla nevezzék el. Nincs ugyanis a környéknek még egy olyan példás életű és elvhü irodalomtörténeti alakja, mint 6. Ki érdemelné hát meg jobban ezt a utólagos elismerést, ha nem Fábry Zoltán? Az a stószi író, aki egész életén át a béke, a kultúra mellett tett hiteti (batta) NEM CSENGETNEK ÓRÁRA Minden gyerek egyedi eset. Nemcsak azért, mert nem ren­delkeznek egyforma ismeretek­kel, máshol tartanak a tana­nyag átvételében, hanem mert alkatuk, személyiségük és be­tegségük következtében más­képp reagálnak az új környe­zetre. Természetesen minde­gyikkel meg kell találni az e- gyüttműködés lehető legjobb formáit. Meg Is lehet találni ezeket a formákat. Ha a gye­rek odahaza, az iskolában szó- fogadatlan volt, Itt szinte meg­változik. Az addig gyűlölt és megvetett tankönyv, maga a tanulás valamiféle mentőövvé, hasznos és szép időtöltéssé vá­lik számára. Segít neki a kór­házi légkör elviselésében, bi­zalmasává, kedves barátjává válik a tanító. Az orvostól vagy az ápolónőtől esetleg fél, tőlünk nem. Hozzánk bizal­mas, és ha megy neki a ta­nulás, gyorsabban Is gyógyul. Mindig pontosan az orvos u- tasítása szerint járunk el Megbeszéljük a kezelő orvos sál hogy mennyire terhelhet jük meg a gyerekeket Egv egv szén R'-edménv vagy pnsz tán az a tény, hogy tanítvá­nyunk meggyógyult, hazame­het, minket is örömmel tölt el. Nem Is olyan régen egy ki­lencedikes tanulóm szeretett volna bekerülni a középiskolá­ba. Vele együtt készültünk a felvételire, el Is kísértem ót a bizottság elé. Mondanom sem kell, hogy jól vizsgázott. Miután megkapta az értesítőt, hogy felvették, szemlátomást jobb kedvű lett, és az egész­ségi állapota Is gyorsan ja­vult. Szívesen emlékezek vissza arra a komáromi kislányra, a- kl négyesre állt matematiká­ból, amikor bekerült hozzánk Lassan, türelmesen haladtam az anyaggal, megvilágítottam neki az összefüggéseket, és a korábban négyes tanuló oly­annyira feljavult matematiká­ból, hogy visszakerülve régi vetkező gyakorlaton megmon iskolájába, az év végére már kettese volt a bizonyítványban. Az ok egyszerű. Az osztályban, ahol talán harmincán is vol­tak, nem értette a magyaráza­tokat. arra pedig nem volt bá torsága, hogy kérdezzen. Itt viszont az egyéni foglalkozás­nak meglett az eredménye. Közben mfg Dián Margit ta­nító nénivel beszélgetünk, nyí­lik az ajtó és egy szép, kerek arcú, tömzsi kis fiúcska, ké­sőbb meg egy arany hajú kis­lány dugja be a fejét. A kis legénykét Pityukénak, a sző­keséget Greguskának hívják. Gyurmát kérnek, szeretnék, ha a tanító néni már velük Is foglalkozna. Három vagy négy éves mind a kettő. Mar­git néninek még nem Is kelle­ne velük foglalkoznia. De hát csak próbálna nem törődni ve­lük! Kikövetelik a szeretetét. Így a tanító néni nemcsak a kilenc osztályt „viszi“, hanem még az óvodásokat Is. Gyur­mát, ceruzát, füzetet, játékot ad nekik. És ha kevesebb a gyerek, engedi az Ideje, olvas is nekik. Dr. Joachim professzor sze­mészeti osztályán Rózsa Piros­ka a kórház mellett működő kilencéves iskola igazgatója látja el a tanítói teendőket. Itt egy többéikevésbé szabályos tanterem áll a rendelkezésére: a gyerekek zöme sötét szem­kötőt vagy szemüveget visel. — A gyerekek nagyon ked­vesek és ragaszkodóak — kez­di az igazgatónő a beszélge­tést. — Reggel hét-fél nyolc­kor már várnak. Lesnek, mi­kor érkezem. Ha látják, hogy megérkeztem az osztályba, máris fogják a könyveiket és jönnek utánam. A szemészeti osztályon még jobban be kell tartanom a szakorvosok utasí tását, nem szabad még vélet­lenül sem megerőltetni a gye rekek szemét. Sokat játszunk, mesét olvasunk és sűrűn hasz­náljuk a magnetofont meg a rákapcsolható fülhallgatókat. Odahaza feljátszom az anyagot a szalagra, itt pedig a tanuló szépen lehallgatja. Ügyelni kell arra, hogy a gyerek betartsa az orvos út­mutatását, azzal a szemével „dolgozzon" — ha például kancsal —, amellyel az orvos előírja, különben nemcsak a ml munkánk, hanem az orvo­sok munkája Is kárba vesz­ne. Sok szülő nem tudja, hogy kórházunkban rendes tanítás folyik, ezért félnek év közben beadni a gyereket kezelés­re. Pedig kár, hiszen más kö­rülmények között és más for­mában, de ml ts betartjuk a Dián Margit tanító néni tanmenetet, és meg is tanítjuk a gyerekeket azokra a tudni­valókra, amelyekre a rendes Iskolában oktatnak. Amíg így beszélgetünk, hall­gatom az érdekesnél érdeke­sebb megfigyeléseket, élménye­ket, egyszer csak az egyik kislány szó nélkül beleül Ró­zsa Piroska ölébe, mintha csak a mamájához bújna. Pedig ta­lán sírt Is, amikor behozták a kórházba, szomorú volt, hogv nem mehet haza, nem lehet a mamájával. De a tanító néni Itt a kórházban akár az a- nyukája, kedves, jó és megér­tő... Németh István A KONTAKTUS ROVATA Nemrég arról írtunk, hogy hallgatóink ügyes-ba­jos dolgain szívesen segí­tünk. Persze nem mindig könnyű a dolgunk, niszen levélíróink problémái bo­nyolultak, sokrétűek. Május 19-i műsorunkban olyan levélből Is idéztünk, amelyet négy Veiké Ludín- ce-t (nagyölvedi) fiatal — Berek Lajos, Mácsadl János, Halász Tibor és Harangozó József — Irt alá. Levélíró­ink azt tették szóvá, hogy községükben a fiataloknak nincs klubhelyisége. Garal Ferenc nagyölve­di hallgatónktól az alábbi sorokat kaptuk: „A klubhelyiség hiánya községünkben nem új kele­tű gond, pedig szép, mo­dern kultúrházunk van, a- melyből nem hiányzik a táncterem, a mozi, a könyv­tár és egy „klubhelyiség­nek“ nevezett terem sem. Ezt a helyiséget községünk minden tömegszervezete i- génybe veszi gyűlésekre, összejövetelekre. Berende­zése nagyon egyszerű és szerény, két asztal és szé­kek. Nem éppen a legideá­lisabb tehát a fiatalok szó­rakozására, művelődésére...“ Nagyon sok hasonló leve­let kap a Kontaktus. A fia­talok panaszkodnak, nehez­telnek a községek vezetői­re. ám maguk csak ritkán keresik és látják a megol­dást. Garat Ferenc levelé­nek további részében azon­ban erre is kitér: „Községünket a fiatalok falujának lehet nevezni. A- mikor országszerte alakul­tak a SZISZ-alapszerveze- tek, mi sem akartunk lema­radni, munkához láttunk. Lassan felszínre kerültek a gondok. A legnagyobb az volt, hogy nem tudtuk hol tartani gyűléseinket. Be-, szélgettünk erről a község vezetőivel is, de megoldást ók sem találtak. Felajánlot­tuk, hogy társadalmi mun­kával telepítünk egy kisebb helyiséget; ezt a község vezetői nem tartották elfo­gadható megoldásnak. He­lyébe felkínáltak egy meg­üresedett lakást és bizo­nyos pénzösszeget is ígér­tek berendezésre. Sajnos, nem lett belőle semmi. Az­tán ígértek még egy má­sik megüresedett lakást, de a szavakat most se követ­ték tettekl“ Az ígéret szép szó, ha be­tartják úgy jó — tartja a közmondás. A falu vezetői talán éppen erről feledkez­tek meg, s így ma már nem csodálkozhatunk azon, ha a nagyölvedi ifjúsági szerve­zet tevékenysége sok kíván­nivalót hagy maga után. De idézzünk inkább Garai Fe­renc levelének utolsó so­raiból: „Szervezetünk tagjai az eddigi gyűléseken kevés ki­vétellel megjelentek. Saj­nos, az utóbbi időben a gyű­lések el-elmaradoznak. Nem Is emlékszem, mikor volt utoljára teadélután, és esz­mei-politikai oktatást is mindössze egyszer tartot­tak. Elmaradt a múlt év őszére tervezett szüreti bál Is, pedig jő anyagi forrás lehetett volna szerveze­tünknek. Gond tehát van bőven, s ez csak közös i- gvekezettel, együttműködés­sel oldható meg. Sokban segíthetné a fiatalokat pél­dául községünk szövetkeze­te, amely a járás egyik leg­jobb mezőgazdasági üzeme. Amíg ez nem így lesz, ad­dig Nagyölveden jól műkö­dő SZtSZ-ről nem beszélhe­tünk“ — fejezi be sorait Garai Ferenc. Tapasztalataink bizonyít­ják, hogy az Ifjúsági szer­vezetek ott működtek ered­ményesen, ahol felkarolják a fiatalokat. Ezt azonban el­sősorban Is becsületes, szorgalmas munkával ma­guknak a fiata'oknak kell kiérdemelniük. Nagy Árpid mutatjuk nekik az új lakóte­lepeket, a. metrót és mindazt, ami Prága- jövőjéhez tartozik Az egyes kerületeket a város körzetet látják vendégül. Re­méljük, ezzel egy új és mé­lyebb barátság alakul ki az ország és főváros gyermekei között. Amikor ezek a sorok meg jelennek, már végetér a talál­kozó. A dohogó vonatok meg­érkeznek oda, ahonnan elin­dultak. Vidám, apró utasaik pedig már ki is pihenték a ta­lálkozó fáradalmait, és sokat- sokat mesélnek. Űj neveket emlegetnek, mulatságos törté­netekkel szórakoztatják a csa­ládot és a pionírcsapatok tag­jait. Mert a találkozó szép volt és felejthetetlen. Talán egy életre szóló ... —nth— Mint minden új rendelke­zést, annak idején a gimná­zium hírét is vegyes érzések­kel fogadták a diákok, taná­rok; kétkedtek és reményeket fűztek hozzá. Hazánk több vá rosában az idén érettségiztek az első gimnazisták. Hogyan sikerült? Ezt a kérdés tettük fel a bratislavai Duna utcai Gimnázium igazgatójának, Jan- da Ivánnak: — Két gimnáziumi osztá­lyunk érettségizett. Sokat vár­tunk tőlük, és ők még ennél is többe, bizonyítottak. De be­széljenek helyettem az érett­ségi eredményei. A IV. A osz­tályban hét tanulónk kitünte­téssel, négy jelesre és kilenc megfelelő eredménnyel vizsgá­zott, a IV. B osztályban nyolc tanulónk volt kitüntetett, ti­zennégy jeles, és hét megfe­lelő eredménnyel végzett. — A két gimnáziumi osz­tállyal egyidőben érettségizett egy általános középiskolai osz­tály, az utolsó, a sereghajtó. Érezhető volt a színvonalkü­lönbség a harmadikosok és a negyedikesek között? — Igen. Ennek oka úgyszól­ván természetes. A gimnáziu­mok oktatási terve hangsúlyo­zottan a diákok egyetemi to­vábbtanulását tartja szem előtt, míg az általános középiskola általános műveltséget nyújt azoknak is, akik esetleg egye­temen tanulnak tovább. Nem elenyésző tényként említem az oktatás időtartamát. Négy év lényegesen tágabb teret bizto­sít ismerkedésre, kutatásra, tanulásra, tanításra egyaránt, mint három. — Az iskolák számára hí zelgő, ha diákjaik jó eredmé­nyeket mutatnak fel az alatt az idő alatt, míg padjaikat kop­tatják. De én janda elvtársat úgy ismerem, hogy figyelem mel kíséri az iskola végzett jeinek további lépéseit is ... — Ha fontossági sorrendet kellene felállítanom, akkor diákjaim sorsát sokszor még a nálunk elért eredmények elé is helyezném. És ez csak ter­mészetes. De visszatérek a két gimnáziumi osztályhoz. Mind­össze két diákunk megy dol­gozni, a többiek felépítményi iskolába, illetve főiskolára je­lentkeztek. Az idei érettségi­zők jellemzője a „külföldi“ láz. Ezt nem rosszallóan mondom, inkább büszkén, mert tizenkét külföldre jelentkezett tanuló közül tíznek sikerült a felvé­teli beszélgetése. A magyaror­szági egyetemeken kívül ro­mán, német és szovjet egyete­mekre jelentkeztek tanulóink. Az ö nyaruk már az érettségi befejezésével megkezdődött. A többiekre még vár a felvételi vizsga. Nekik és a már főiskolások­nak Is sok sikert kívánunk. Köszönjük a beszélgetést. Zácsek Erzsébet „GIMI“ KONTRA „ÁLTALÁNOS“

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents