Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-05-29 / 22. szám
12 új ifjúság *Tv Szülői szereidet nem lehet pénzért venni srr? A gyermeknap a gyermekek finnepe, az 1- rfintnk valé szeretet megnyilvánulásának jel- képe. Mégis a szülőkhöz szölnnk, mert rajtuk múlik, hogy a gyermeknek születésétől kezdve olyan életfeltételeket, körülményeket biztosítsanak, amelyek a Javára válnak, elősegítik egészséges testi-lelki fejlődését. Az életkörülményeken nem azt értjük, hogy a gyermeknek külön szobája legyen {bár ha lehetséges, kitűnő), elhalmozzuk drágábbnál drágább játékokkal. pazar ruhákba öltöztessük. A nevelés Is a körülményekhez tartozik, és a szülőnek arra kell törekednie, hogy Jelesre vizsgázzék belőle. Ha a szülő vizsgája sikerül, ez már majdnem biztosíték arra, hogy a gyermek felnőttkorában Is megállja a helyét. JÖ SZÜLŐ VAGYOK? Vallják be őszintén, feltettük már magánknak ezt a kérdést? Azt ugye gyakran hangoztatjuk, rossz a gyerek, nem „bírunk" vele, de elgondolkoztunk-e már azon, hogy Jő szülők vagyunk-e, nemcsak azok akarunk lenni? Nem elég. ha gyermekünknek „mindent megadunk", ha alig tipeg, és már van háromkerekű biciklije, nemsokára „rendes“ kerékpárja, majd táskarádiója, magnetofonja, motorkerékpárja,., Meg vagyunk rőla győződve, hogy ezzel busásan „letudtuk" a kötelességünket, kérdéseire pedig az „ugyan, ne nyaggass, nem látod, hogy dolgom van" a felelet. A gyermek csalódott, rgrrmnirtinrii'i'w *i111 üi 'nwi'fiwaiun A KISGYEREK TAPLÄLKOZASA f Valamikor a dundi, kövér kisgyerek volt eszménykép, és — az orvosok minden igyekezete ellenére — máig is az maradt. Már elöljáróban hangsúlyozzuk, nem azt kívánjuk, hogy az anyák talán fogyókűráztassák csecsemőiket és kisgyermekeiket, csupán azt szeretnénk elérni, hogy ne g sopánkodjanak, ne tömjék mértéktelenül édesség-^ gél, ínyencséggel a kicsit, s főleg ne irigykedjek nek szomszédasszonyuk tíz dekával többet nyomó; gyerekére. Törekedjünk a változatos, vitamlndűs,.' fehérjékben gazdag étrendre. A változatosság rendkívül fontos; ezzel biztosítják, hogy a gyerek megkapja az egészséges szervezet kialaknlá-g; sához szükséges összes tápanyagokat. Meg kell.' mondanunk, hogy a változatosságra kevés háztartásban fektetnek súlyt, többnyire azért, mert valamelyik családtag nem szereti egyik-másik ételt. Nem csoda azután, ha a gyerek Is válogatós lesz. aminek persze a szervezet látja kárát. A naponta ötszöri táplálkozást még az Iskolásgyereknél Is tartsuk be. Különösen fontos, hogyj éhgyomorral ne menjen Iskolába vagy óvodába A tízórai nem pótolja a regellt! A reggeli le-| gyen bőséges, tízóraira viszont elég a gyümölcs; uzsonnára kávé vagy kakaó vajas kenyérrel, ha ez soknak bizonyul, legalább gyümölcs. Kb. 2 éves koron túl a kisgyerek étrendje nagyjában egyezik a felnőttekével, tehát a vacsorája Is ehhez Igazodik, de arra vigyázzunk, hogy este ne egyék nehezen emészthető ételt! A meleg, friss vacsora nem szükséges mindennap. Az étkezések Időpontját pontosan tartsuk be, s köztük legfeljebb gyümölcsöt adjunk. Nagy hiba, ha engedjük, hogy a gyerek akármikor egyék csokoládét, cukorkát (ha; rosszul evő, étvágytalan a gyerek, még inkább nem tud enni, mert az édesség megtömi), az é- desség ebéd, esetleg uzsonna utánra való. Ahhoz, hogy a kisgyerek a felnőttek étrendjét fogyaszthassa, szükséges, hogy ne főzzünk fűszeresen és zsírosán, mert mindkettő káros a szervezetre Es még valami: ne adjunk a gyereknek szeszes Italt! Ne „sajnáljuk" őt, s ne adjunk neki még különleges alkalomból sem „csak most az egyszer, ez a kevés nem ért meg neki" címen. Az alkohol kis mértékben Is ártalmas, mégpedig a gyermek Idegrendszerére van káros hatással. Több, felnőttkorban jelentkező betegség vezethető vissza a gyerekkorban fogyasztott szeszes Italra. S különben is, minél később Ízleli meg a ^gyerek az alkoholt, annál Jobb, legjobb persze, h%a egyáltalán nem ízleli meg. kérdéseivel a másik szülőhöz fordul, aki per. sze szintén nagyon elfoglalt, hát odaveti: „Kérdezd meg az óvó nénit, őt azért fizetik, hogy feleljen a gyerekek kérdéseire... most Játssz a Játékaiddal, van éppen elég..." De s gyermeket nem kötik le a Játékok. Kis gyér meklplkével érzi, hogy sérelem érte, hogy bár apu, anyu mindent megadnak neki, amit pénzért lehet venni, de egy kis Időt sem szán nak rá, hogy foglalkozzanak vele. A szülőknek eszükbe sem Jut. hogy gyakori elutasításuk nyomot hagy a gyermek lelkében Pedig úgy szeretik! Mindent érte tesznek! Nem tudják, hogy a kis emberke természetes ősz tönének, tudni akarásának megnyilvánulása 8 kíváncsiság. Kell, hogy kérdezzen — és kérdéseire korához mérten megfelelő feleletet kapjon, mert ezzel tágul a látóköre, ugyanak kor érzi, hogy törődnek Is vele. A kisgyerek persze csacsiságokat Is kérdezhet, de ne kor holjuk őt érte, hiszen zsengekorban még nem tud különbséget tenni mese és valőság közöt» fantáziája összekeveri a tényeket a képzelt és áhított dolgokkal. Ha kérdéseit korához mérten megmagyarázzuk, kis Időre kielégítjük kép zeletvllágának Igényelt. Ebhez persze türelem nagy türelem kell; a kicsi hálás Is érte — ha nem tudja Is kimutatni —, mert ösztönösen érzi, hogy szülét megértik őt, azt kap tőlük, amit nem lehet pénzért venni: Igaz szülői sze retetet. ÉS SZÓRAKOZÁSA A gyermeknek is szüksége van szórakozásra, persze másfélére, mint a felnőttnek. Az első szórakozás a játszás, ne gátoljuk hát benne, annál Is inkább, mert „értéke" a felnőtt munkájával egyenlő. A Játék mindig a kornak megfelelő; a kéthónapos cse csemő kitünően elszórakozik ujjacskál mozgatásával, később persze nőnek az Igények Megjegyezzük, nem mindig a drága játék a legalkalmasabb. Ezt bizonyltja az Is. hogy a kisgyerekek sokszor ragaszkodnak egy-egy elnyűtt, félkezű vagy féllábú mae kóhoz, vagy rongybabához, mint a pazar Járó-beszélő babához. Általában azok a já tékok célszerűek, amelyek fejlesztik a fan táziát és a kézügyességet (építőkockák, különböző kirakós játékok, labdák, stb.J. Külön fejezetet jelentenek a képeskönyvek: a képek, a versek, a mesék nemcsak új világgal Ismertetik meg a gyereket, hanem rászoktatják a mese hallgatására, majd olvasására. Az olvasás szeretetére való nevelést a mesemondássa) kezdjük, iskolás korban azután rávezetjük, hogy még na gyobb élvezet, ha egyedül olvas. Már a kisbaba Is felfigyel az énekre, a zenére, tetszik neki a zene ritmusaira „lej tett" tánc. A zeneérzéket már kiskorában fejleszthetjük, később csak Javára válik a gyereknek. Itt kell szólnunk a tévéről. A kisgyerek nézheti ugyan a neki szőlő műsorokat, de nem mindent. Ne engedjük, hogy állandóan a készülék előtt üljön (erre főleg iskolás korban kell vigyázni), mert amelett, hogy az Idejét rabolja, gyakran nem a korához való műsort néz, s a szemére is Igen ká- rosl Kétévesnél fiatalabb gyerek ne nézze a tévét, később Is csak ritkán s elég mész- szlről (3—4 méter). A gyerek lelkivilágának egészséges kiala- kulfisához föltétlenül szükséges, hogy minél többet legyen gyerekek között; a csakis felnőtt társaságban növekedő gyermek koravén lesz s nehezen Illeszkedik bale az iskolai kollektívába. S végül, a testi-lelki szükséglet: a friss levegő, napfény és víz nyújtotta szórakozás, vagyis az ardei séták és a sport bármelyik válfaja. Készrnhaiparnnk bő választékot kinél mind a kislányok, mind a kisfiúk öltöztetésére. Még is. sok anyuka szereti maga varrni gyermekei ruháit. Ha nincs Is annyi Idejük, hogy minden egyes darabot ók készítsenek, Jólesik olykor saját kezük munkájában látni a kicsiket. Ennek az örömön kívül még egy praktikus oldala Is van: felhasználhatjuk a házban levő régi ruhákat, blúzokat, sőt olyan férfiingeket Is, amelyek már nem viselhetők. De azért ue vigyük túlzásba, s a gyerekeknek csak nekik valő anyagokból és színekből varrjunk. Nem valók gyerekeknek pl. a nagymintás anyagok, főleg az absztrakt minták. A hagyományos gyermekszfnekhez — rózsaszín, bármilyen kék. piros és fehér — újabban hozzávették a sár gát is, da vigyázzunk, mert kévés gyerek fest benne Jól. A zöldnek csak a sötétebb árnyaia ta váló (pl. kordból) nadrágra vagy pulóver rá. A Illa nem gyerekszín. Képeinken: középkék anyagból készült, teli be szabott, ujjatlan, gallér nélküli ruhácska kb. hároméves kislánynak. Minden dísze a teil vonalat hangsúlyozó kék-fehér kockás, piros virágos anyagból készült pánt, amelyet két szélén piros farkasfog szegélyez. A szoknya rész húzott. A pánt készülhet egyszínű anyag ból Is tarka hímzéssel. A másik ruhácska eredetiben sárga anyagból készült, kétéves kis lánynak. Szintén telibe szabott, a tel! eleje széles vállpántokkal gotübolódlk a mélyen ki vágott hátrészhez. A vállpántokat és a teli részt körül piros farkasfog szegélyezi. A teil- rész* elejébe keresztöltéssel bárom madárka van hímezve. A 3. ruhácska eredetiben fehér anyagból készült; egybeszabott, elöl a mellvonaltól egy szembehajtással bővül. A kis állógallért és az ujjak szélét piros farkasfog díszíti. A ruha elejébe két pár piros cseresznye van applikálva. (Külföldi modellek) Én is szép akarok lenni... —iBT" " HORGOLT KISLÄNYRUHA A ruhácska eredetiben türkizkék fonálból készült, piros és fehér hímzéssel. Alapminta (a láncszemsor 4 + külön 3 láncszemmel osztható legyen): 1. sor: 1 pálca a 4. láncszembe, 1—1 pálca a kőv. 2 láncszembe * 1 láncszemet kihagyunk, 1—1 pálca a köv. 3 láncszembe; "-tói lsm. A sort az utolsö láncszembe szűrt pálcával fejezzük be. Mindig 3 pálca képez 1 csoportot. 2. sor: 1 láncszemmel fordulunk, 1 rövidpálca az 1. ás 2. pálca közötti hézagba * 2 láncszem, 1 rövidpálca a kőv. csoport utáni hézagba *; az utolsó rövldpélcát a forduló Ívbe horgoljuk. 3. sor: 3 láncszemmel (szegő pálca) fordulunk, minden köv. láncszemívbe 3 p - 1 csoport, a sort az utolsó rövidpálcába szúrt pálcával fejezzük be. A 2. és 3. sor lsm. A leírásban 3 pálcát, 111. 2 láncszemet és 1 rövidpálcát 1 csoporttal jelölünk. Horguláspréba: 5 csoport lesz). 4 cm karöltömagasságnál kozé- méret kb. 2—3 éves kislánynak felel meg. FELSŐRÉSZ. Háta: 99 láncszemre kezdjük, és az alapmintával 24 csoportot horgolunk. 17 cm után minden visszáján tévő sorban 1x2 és lxl csoportot fogyasztunk (18 csoport lesz). 4 cm karöltömagasságnál középen kettéválasztjuk a munkát, és 1—1 oldalon 8—9 csoporttal dóig. tovább. 11 cm karöltömagasságnál fogyasztjuk a nyakkivágást és a vállakat. A 2 köv. visszáján lévő sorban a külső szélen lxl és 1x2 csoportot, a belső szélen 1x3, lxl csoportot fogyasztunk. Az utolsó színén lévő sort 2 csoporton horgoljuk. Az eleie ugyanúgy készül, de nyílás nélkül és mélyebb nyakklvágással. 8 cm karol- tómagasságnál a középső 4 csoportot nem horgoljuk le, és külön fejezzük be a 2 részt. A belső szélen mindkét oldalon minden visszáján lávó sorban még 2x1 csoportot fogy. A vállak úgy készülnek, mint a hátán. SZOKNYA: Összeállítjuk a felsőrész oldal- varrásalt. A kezdő sorra, az oídalvarrásnál wmmmmmmammmmmmmmmmmma kezdve Így horgolunk: 1. kör: 1 rövidpálca és az 1. kihagyott láncszem, 3 láncszem és 1 rövidpálca minden köv. kihagyott láncszembe — 48 láncszemiv. A kört az 1. rövidpálcába szűrt kapcsoló láncszemmel fejezzük be. 2. kör: 1. láncszem a köv. láncszemlvbs, 3 láncszem 1 pálcaként és még 3 pálca ugyanabba a lánc- szemfvbe, 4 pálca minden köv. láncszemívbe, a kört az 1. pálca felső láncszemébe szúrt kapcsoló láncszemmel fejezzük be. 3. kör: 3 láncszem és 1 rövidpálca minden 4. pálca ntáni hézagba, az utolsö rövid- pálcát az előző kör kapcsoló láncszemébe horgoljuk. A 2. és 3. kör lsm., miközben a bővítéshez a köv. képpen szaporítunk: 5., 7. ta S. kör: minden láncszemivet 4 láncszemmel horgolunk. 8., a. és 10. kör: minden láncszemlvbe 5 pálcát horgol. 11., 13., 15., 17. és 19. kör: minden láncszemívet 5 láncszemmel horgol. 12., 14., 18., 18. ás 20. kör: minden láncszemlvbe 6 pálcát horgol. Befejezésként még egy kör rövidpálcát horgol, éspedig minden pálcába, és minden 6. pálca utáni hézagba 1 rövidpálcát. OV: 6 láncszemre kezdjük pirossal. 1. sor: 1—1 pálca a 4—8. láncszembe. 2. sor: 1 láncszemmel fordulunk, 1 rövidpálca minden pálcába és a forduló Ív felső láncszemébe. 3. sor: 3 láncszem 1 pálca helyett, 1—1 pálca a köv. 3 rővidpálcéba. A 2. és 3. sor ismétlődik, amíg kb. 105 cm hosszú pántunk nem lesz. Most fehérrel egy hasonló hosszúságii láncszemsort horgolunk és belehúzzuk a piros pántba, úgyhogy a rövidpálcasorok felváltva, hol fent, hol lent legyenek. Összevarrjuk a vállakat. A karöltőket, a kivágást és a háta nyílásét 1 sor rövid- pálcával és ráköltéssel (visszafelé szúrt rövidpálcák) behorgoljuk. A kerek léggömböt piros fonállal, az oválisát fehérrel hímezzük, a pirosat fehér, a fehéret piros szegéllyel. a Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának a lapja ■ Kiadja a Smena kiadóvállalata ■ Szerkesztőség és adminisztráció- »97 h Bratislava, Pralská 9. Teiefán; 468-19. Postafiók 36. Főszerkesztő dr STRAÉSER György ■ Nyomja a Západnslnvenské Hadiamé 01 ■ Előfizetési üj egész évre 52.— KCs. félévre 26.— KCs ■ Terjeszti e Posle HfrlRps/uigálata Előfizethető minden postakézhesítönél vagy postahivatalnál ■ Kéziratokat nem őrzőnk meg és 08m küldünk vissza ■ A lapot külföldre ■ PNS Cstredná expedicie tlaüe, Bratislava, Gottwalduvo náin. fi. 4». útján leltei megrendelni. Engedélyezve: SÜTI 13/1.