Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-05-01 / 18. szám

Óskönyvtárak, avagy a könyvtárak ősei A nemzetközi könyvév után, 1973-ban ismét egy könyvvel kap­csolatos évfordulónak nézünk elé­be. Ebben az évben lesz 500 éve annak, hogy Hess András budai nyomdájában 1473-ban kinyomtat­ták az első magyarországi köny­vet Chronica Hungarorum, a ma­gyarok története cím alatt. Ebből az alkalomból pillantsunk vissza a távoli múltba, és próbáljuk meg­keresni a könyv eredeti formáit. A mai ember a könyvön rend­szerint táblába kötött, szegletes alakú, nyomtatott könyvet őrt. Pe­dig a könyv ebben a formában esak ötszáz éve létezik. A könyv­vel és a könyvtárral azonban már három évezreddel ezelőtt is talál­kozunk. A középkori kódexek vagy a rómaiak, a görögök, az egyipto­miak paplrusztekercsei is könyvek voltak. Sőt — könyveknek kell te­kintenünk az asszírok, a babilo­niak égetett agyagtábláit Is, me­lyek ügy készültek, hogy az írnok a nedves agyagba pálcikával be­rótta a jeleket, a táblát megszárl- tották, kiégették, s máris készen volt a könyv. A könyvekkel egyidős az össze­gyűjtésük, elraktározásuk igénye is. Az első könyvtárakat templo­mokban, királyi palotákban talál­juk. A magánkönyvtárak jóval ké­sőbb, csak a görögöknél jelennek meg. Tulajdonosaik tudósok vagy gazdag arisztokraták. A vagyonos előkelők gyűjteményei a római bi­rodalom kulturális életében jutnak majd nagy szerephez. Az ókor legrégibb és egyben egyik legnagyobb könyvtárát Asz- szurbanlpál király — 1. e. 668-tól 026-íg uralkodott — mondhatta magáénak Ninivében. A könyvtár több ezer agyagtáblát őrzött, az Írásba foglalt törvények, vallási zzövegek és rítusok leírásai mel­lett szépirodalmat is. Az uralkodó igyekezett összegyűjteni országa egész irodalmát. Másolói szigorú szövegkritikával dolgoztak, a mar­gón feltüntették a javításokat vagy a szöveg megmásítását. Az ásatá­soknál előkerült könyvtár agyag tábla cserepeinek összerakásakor Ismertük meg egyebek között az ókor egyik legszebb eposzát, a Gilgamest is, annak a királyfinak a történetét, aki elindul megke­resni a halhatatlanságot; Az eposzt ma már a világ szinte valameny- nyi kultúrnyelvére lefordították, fgy magyarra is. Az egyiptomi könyveket már fi­nom papiruszra írták. Az asszírok A régi Moszkva kereskedőne­gyedében született százötven évvel ezelőtt Alekszandr Nyikolajeoics Osztrovszktj, az orosz nem­zett dráma megteremtője. Mint polgári értelmiségi család sarja, viszonylagos jólétben élt, jogot, ta­nult, majd a kereskedelmi tör­vényszéken dolgozott. Müveinek hőseit tehát személyesem Ismerte; a kereskedők, a hivatalnokok éle­tét, a jeltörő polgárság tragédiáit, a harácsolás becstelenségét. A ke- reskedöházak zárt kapui mögött önkény, erőszak és tudatlanság uralkodott, a nemesi kúriák már roskadoztak, az egyszerű ember számára pedig új bilincseket ko­vácsolt a kapitalista vállalkozó. A XIX. század az oroszok szá­mára a felvilágosodás kora volt, s mivel az ország nem élte meg Európa elárult, legyőzött és meg­hamisított foríüdalmainak a csa­lódását, nem volt érezhető áz a szögletes ékírását is felváltotta a hajlékonyabb egyiptomi írás, a- melynek legismertebb válfaja a díszes hieroglifa. Elsősorban egy­házi vagy hivatalos szövegek meg­örökítésére használták. A megírt papiruszokat összegöngyölték, át­kötötték, majd cserépedényben a könyvtárterem polcaira helyezték. A tekercsek végére tikettet erősí­tettek — ez kilógott az edényből, — azon tüntették fel a mű legfon­tosabb adatait. így kereséskor nem kellett a nagyon törékeny papiru­szokat kibontani, az olvasó a ti­kettről láthatta a címet. A hellenizmus és a római biro­dalom megszületése nagy kulturá­lis fejlődést jelentett az egész ókori világban. Éreztette ez hatá­sát a könyvtárakon is. Megszüle­tett az alexandriai könyvtár, a- mely aztán hat évszázadon át (1. e. III. sz. — 1. u. III. sz.) az óko­ri művelődés központja volt. A Muszeion — ahogy a könyvtárat nevezték — nem csak könyveket gyűjtött. Állat- és növénykert is tartozott hozzá. Itt őrizték Nagy Sándor koporsóját és mindent, ami furcsaságnak vagy tudományos munkának számított. Könyvtárosai közt tudósok, filozófusok, művé­szek nevével találkozunk. Az egyes művek különböző szövegváltozatai közül hitelesnek csak az alexan­driai könyvtár által jóváhagyottat tekintették. Az itt őrzött könyvek­ről készítették a másolatokat és vitték a birodalom minden részé­be. A könyvtár teljességre töre­kedett, igyekezett minden írott munkát megszerezni vagy legalább lemásolásra kölcsönkérni. Páratlan gyűjteményét kb. 700 000 papirusz­tekercsre becsülik. Pusztulását az arabok barbár hódítása okozta. Értékét nem ismerték, nem tud­ták, milyen kinccsel állnak szem­ben, s a felbecsülhetetlen értékű, pótolhatatlan könyveket fürdők fűtésére használták fel. Rómában nem volt az alexan­driaihoz hasonló jelentőségű köz ponti könyvtár. A mind szélesebb érdeklődés, a kultúrálódás, a vilá­gi irodalom előtérbe kerülése a vallási irodalommal szemben vi­szont sok kisebb-nagyobb magán- könyvtárat hozott létre. A görö­göknél a-tudósok gyűjteményei" voltak jelentősebbek, Rómában vi szont a gazdagok, az előkelő csa ládok könyvtárai felülmúlják eze­ket a gyűjteményeket. Palotáik el­képzelhetetlenek voltak könyvtár nélkül. Caesar nagy állami könyv­fáradtság sem, amely 1848 után Franciaországban és Angliában je­lentkezett. Természetesen a cári Oroszország minden műfajban ne­héz feladattá tette a társadalom reális ábrázolását; a színházban a cári zsarnoksághoz még hozzájá­rult a nemesi közönség zsarnoksá­ga Is. Osztrovszkljnak ezzel a két ellenséggel kellett harcolnia. Bírálata a társadalomnak két ré­tegére összpontosul: a lassan kol­dusbotra jutó földbirtokosokra és a kereskedők világára. M\lnd a ket­tő a pénzt hajszolja, a vagyon megszállottja. De a földbirtokos elhanyagolja gazdaságát, erején felül költekezik a „látszat“ ked­véért, nyomora nő, erkölcsei tör­vényszerűen lazulnak. A kereske­dők világában pedig az ember csak árucikk. A vidéki udvarházakban „farkasok és bárányok“ élnek, a gyengét felfalja az erős. Az elsze­gényedő nemes lány kénytelen el­tárát is szándékozott alapítani, tervét azonban csak az uralkodó halála után valósította meg barát­ja, Asinius Pollio. A császárok az- . tán egymás után létesítették a könyvtárakat. A IV. századból már huszonnyolcról tudunk. A római birodalom bukása után a világi kultúra elenyészik. Irni- olvasni ismét csak a papok tud­nak, ők írják, használják, olvas­sák a könyvet. A könyvtár is egy­házi tulajdonba kerül. Ez érzékel­hető a művek tartalmán is. A ko­lostori könyvtárak bibliákat, egy­házatyák műveit, szertartásköny­veket tartalmaznak és a latin nyelv kedvéért néhány ókori szer­ző müvét megcsonkított szöveggel. A könyvtár feladata az egyház ta­nainak hirdetése. Jelentőségét most is felismerték, ezt bizonyít­ja a korabeli mondás: „A kolostor olyan könyvtár nélkül, mint a vár fegyver nélkül.“ De a kolostorok­ban nagyon kevés a könyv. A ní- nivei több ezres, az alexandriai hétszázezres könyvtárral szemben most néhány tucat könyv már je­lentős gyűjteménynek számít. A pannonhalmi kolostor könyvtára például 1093-ban 80 kéziratot őr­zött. A könyv becses, nagy érték, fá­radságos, hosszú, sokszor évekig tartó munka eredménye. Éppen ezért rendkívül vigyáznak rá a kö­zépkorban. Láncokkal a pulthoz rögzítik, átokformulákkal védik. Amikor egy földesúr, Gutkeledi Vid 1250-ben elzálogosította egy kolostor bibliáját, két falut kellett adnia kárpótlásul. A könyvek alapanyaga már nem papirusz, hanem az állatok kifi­nomított bőre, a pergamen. Kezd hasonlítani a mai könyvhöz. A le veleket gazdagon díszített tábla tartja össze, rendszerint arany­vagy ezüstkapcsokkal csukódik. Hatalmas, több kilónyi fóliánsok ezek, nem is lehet őket kézben tartani. Eleinte szekrényekben he­lyezik el, később pultokra fekte­tik, s ezek előtt állva lapozgathat­ta az olvasó a hideg, félhomályos kolostori termekben. Hosszú év­századokig ezek a kolostori könyv­tárak a kultúra, a művelődés, a tanulás központjai. A XIII. századtól az egyetemek fejlődése, az írástudás elterjedése, a polgárság kialakulása új lendü­letet hoz a középkori világba. Iga­zi változást a könyvtárak életébe csak a könyvnyomtatás feltr.lálá- sa hozott a XV. században, ar—) adni magát a gazdag kereskedő­nek, akt a fazekába számolja a babot (Bolond pénz), és ha ebben a kietlen világban valóban akad egy ártatlan bárány (Vihar), az lemond a tiszta szerelem igézeté­ről, és sajátkezűleg vet véget re­ménytelen életének. Osztrovszktj az orosz Irodalom­ban Grtbojedov hagyományának a folytatója, a gribojedovi keserű nevetés felújítója a színpadon. El­sősorban az 6 érdeme az orosz színház példátlan fellendülése a XIX. században, hiszen Gogol és Csehov között három évtizeden ál úgyszólván egyedül képviselte az orosz színpadi realizmust. Különös, energiáktól feszülő, távlatokat kereső kor gyermeke volt, s ma is úgy érezzük, hogy maradéktalanul hü maradt saját programjához: „A népi írót nem elégíti ki a hazaszeretet, tsmernt ts kell a népet". -p. gy.­Nyírfák őszi szélben Utószó egy kiállításhoz jégzajlás a Dunán Tudom, hogy rendhagyó műfajra vállalkoztam, hiszen Gerstner István festőművészt már bemutatta a hazai sajtó. Az Ismertetések hasznossága kétségtelen, de funkciója, teljessége megkérdőjelezhető. A publikációkból megismerhettük az alkotó egyénisé gét, elképzeléseit, terveit, de nem is­merhettük meg a konkrét képekben ki­fejezett tehetségét, fejlődési irányát, nem kaptunk méltató, elemző választ arra, hogy m 11 alkotott a festő. (Egyébként is felfígyeltető, hogy ná­lunk hiányzik a magyar nyelvű kép­zőművészeti kritika. A műfajt egyedül Bárkány Jenőné képviseli, aki az Új Szóban számol be egy egy tárlat a- nyagáról.) A kiállításon Gerstner István tizen­hat képét láttuk, de nekem szeren­csém volt és azokat az alkotásait is láthattam, amelyek „már nem fértek el a falon". A „nyitást" egy nagyobb méretű vá­szon képviselte. Az elindító, kibocsá­tó tájat mutatta be: teherszállító hajó úszik a Dunán, a part buja, zöld nö­vényzete felett felpirul az alkony, a másik parton sötét köpenyt ölt az esztergomi Bazilika. Ezzel a képpel szinte „beléptünk a tájba" és megis­merhettük tavaszi ragyogását, őszi viharoktól rázott faóriásait, az újuló falut, ahol a házak előtt még kacsa­úsztatóvá duzzad az esővíz, de a vil­lanyvezeték sötét szála már hang­súlyt kap, jelképpé válik. A Garant és a Duna partja, a szükebb haza ezer színe, hangulata, fénye és gond­ja tárul elénk Gerstner képein. A festő „otthon van“ ezen a tájon, a bennszülött biztonságával mozog, min­dent megmutat, a fehéret és a feke­tét, a szépet és a csúnyát, mert az egyéniséget formáló ösztön a városi életből mindenkor visszavezeti a gyermekkor színhelyére, a természet szép és értelmes szabadságába. Ö azonban nem a vadregényest ke­resi, hanem azt a pontot, ahol egy­szerű, nyugodt, de mégis fenséges pompájában tárul ki előtte a táj. Tá­gult pupillákkal látja a világot, nem sejtet végtelenséget, hanem a jelent ábrázolja, amit csinál, az nem „tu- busmüvészet" minden képe él, lüktet, szinte érezni az esőmosta fák tiszta Illatát, hallani a hullámok csobbanó játékát. A képek levegője világos, formái oldottak, a festő minden ecset­vonása bizonyítja, hogy megtanulta a tér ismeretét, az arányok tiszta rit­musát. Ugyanakkor a téma költészete helyett a valóság költészetét nyújtja: egyik — szerintem legjobb — mun­káján két düledező korhadt putri la­pul a vihar erejétől robbanásig fe­szült égbolt alatt. Madarak szállnak a kunyhók felett, biztonságot, mene­déket keresnek, talpalatnyi helyet, ahol meghúzódhatnak, amíg csende­sül a természet haragja, de a hajlott nyergü tetőkre nem mernek leszállói. A két kunyhó társtalanul áll a tér­ben, még a távolban sem int feléje más emberi otthon, mert az omladozó falaknak pusztulniuk kell. A jégzajlás a Dunán c. képe ki­mondottan drámai erejű. A „csikor­gó" színek összhatása, a nap dider- gö-sápadt korongja, a szinte táma­dásra lendülő jégtáblák és a fagy bi­lincseibe vert természet megrázóan fenséges, lenyűgözően Igaz. Az Esti halásztanya hangulata rin­gat, az eső tisztára mosta a vidéket, a levelek zöldje szinte harsog, rend és édes béke ül a tájon. Melegszínű ez a kép, mert — ahogy Gerstner megfogalmazta: „este van és a táj már bölcsebb, mint reggel.“ A „külön-kiállításon" láttam Gerst­ner néhány akvarelljét. A képek színpompája, táncos jókedve, játéko­san oldott harmóniája vall — bizo­nyító erővel — a festő tehetségéről, meglepő színérzékéről, a világ felé tárulkozó őszinteségéről. A kiállításról megjelent beszámolók Gerstnert egyértelműen kategorizál­ták: tájképfestő. A besorolás kissé felületes. Tény, hogy eddigi munkás­sága során többnyire tájképet festett, de a kiállításon bemutatott Cigány- asszony láttatja, hogy a festő biztos kézzel nyúl a figurákhoz is. Ez nem a „Péro" viszonylagos jólétben élő la­kója, ez a cigányasszony a „gödör­ben" él, berliner-kendője füst- és pá- linkaszagú, pirosítója piszkot takar... és mindez igaz, mert magunk is lát­tuk és ilyennek láttuk. De láttam a festő egyik akvarelljét, amely ugyancsak cigányasszonyt áb­rázol. Ruháját vidám őszi szél rán­gatja, arca, derűs, nyílt, tiszta, szin­te érezni, hogy az az asszony már kiszabadult a múlt bilincseiből. Bízzuk tehát az osztályozást, a be­sorolást az időre. Ne mi jelöljük ki a ma még csak harmincnégy eszten­dős Gerstner útját, mert sok út áll előtte és mindet végig kell járnia! Péterfi Gyula Most jelent meg a Madách Könyvkiadónál Kubicskő Klára: Szabó Gyula életművét tárgyaló monográfiája. A nemrég elhunyt csehszlo­vákiai magyar művész munkássága a festészet és a grafika te rén egyaránt jelentős, de elsősorban nagyszabású, humánus gondolatvilágú fametszetsorozatai tették ismertté nevét. Dina inikus alkotóereje, mely a festészetben egyre újabb megoldá sok felé vonzotta, grafikáiban belső feszültséggé alakult. Tár sadalmi elkötelezettsége a háború, a pusztulás, az értelmetlen ség elleni hitvallásában valósult meg. Élete és művészete ma gában hordja korunk pozitív erőfeszítéseit, ellentmondásait és küzdelmeit, megfelezve egyéni snrsa súlyos problémáival. Ctját végigkövetve megártjuk, miért adta utolsó ciklusának a „Mégis élni kell" címet. Ez a hit és ez az akarat a vezérfonal, amely végigvezet munkásságán. Életét nem a külső események, ha­nem vulkáni erejű belső vívódásai és szubjektív élményei Irá­nyították. Évtizedeken át élt Losoncon, 1972-ben bekövetkezett haláláig. Itt alakult ki sajátos művészi világa: meggyőződése hite, melyet egy prétáta megszállottságával hirdet. Szigorú, né ha komor, igaz világ ez, a művészt mnnka és gondolkodás minden felelősségtudatával, de jogával Is — írja Kubicskő Klára kötete bevezetőjében. Mankája, Szabú Gyűl« pompás műveinek bőséges reprodukcióival gazdagítva, méltó emléket állít az alig egy éve elhényt kiváló művésznek. Ugyancsak újdonság a kiváló szlovák klasszikus, Peter JliemnickV: Győzelmes bukás című regényének áj (második) magyar kiadása. A történél színhelye, mint oly sok más Jilemnlcky regényben, ezúttal is a Kysuca, a két világháború közötti Szlovákiának ez a legel maradottabb vidéke. Szinte mániákus megszállottsággal írja meg újra meg újra az Irtványok köveivel vívott embertelen küzdelmet, az irgalmatlan és oly gyakran hiábavaló robotol, az alkoholizmust, a sötét tndatlanság étkét, de /k csillagos eget és a napfényben fllrdő havasi legelők báját Is. Mogyoró királykisasszony címmel jelent meg a jól Ismert cseh ifjúsági szerző, ján Via dlslav angol népmese-gyűjteménye Kövesül János és Kulcsár Tibor fordításában. Az Óta JaneCek illusztrálta, művészt szem­pontbél is pompásan kivitelezett kötet elolvasása után ifjú olvasót megtudhatják többek között, hogyan találkozott össze két gothaml a hídon, hogyan akarták a gothamlak megfogni a holdat ■ hogyan főztek zabkását. De gyönyörű történeteket olvashatunk régi Ismerőseinkről, Hüvelyk Matyiről, Nádiveréb kisasszonyról, s Óriásölő János angliai kalandjairól Is. S ezen klvUl még sok minden másról. Ojra olvashatjuk Varga Katalin jól ismert Gőgös Gunár Ge­deonját, K. Lnkáts Kató kiváló Illusztrációival, Illetve a Mosó Masa Mosodáját, F. Györffy Anna rajzaival. Mindkét könyv nagy népszerűségnek örvend a mi ifjú olvasóink körében is. Gyönyörű kiadvány a Clnl-clnl muzsika című kötet, az óvo­dások verseskönyve. Ezt T. Aszódi Éva és Tóthfalusi István vá­logatta, Bálint Endre Illusztrálta, s szerzői közt olyan neveket találunk, mint Arany jános, Babits Mihály, Illyés Gyula, József Attila, Móricz Zsigmond, Petőfi Sándor vagy Goethe, La Fon­taine, Majakovszkij, Perrault és Puskin. Az orosz dráma mestere

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents