Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-04-17 / 16. szám

„PELÉ egész biztosan játszik majd a világbajnokságon“ mondja az FC Santos európai sajtófőnöke Pelé egy esztendeje hivatalo­san is elbúcsúzott a brazil válogatotté), de egyre gyak­rabban halljuk mostanában, hogy a „fekete gyöngyszem“ pályára lép a jövő évi labda­rúgó-világbajnokságon. — Azok közé tartozom, akik ezt hangoztatják, sőt terjesz­tik. Tudom, hogy fájdalmas volt Petének a búcsú. Tudom azt Is, hogy maga a köztársa­sági elnök próbálta rávenni a csatárt, utazzék a brazilokkal az NSZK-ba. És mit szől mindehhez Pe­lé? — Elismeri, hogy a kemény, atlétikus futballt játszó euró­paiakkal szemben nagyon ne­héz lesz a világbajnok dolga. Annál nehezebb, minél több teher nehezedik majd a játék szervezését előkészítő Gerson vállára. Pelé még búcsúzása­kor kijelentette, hogy tette el­sősorban taktikai húzás. El akarta egy kicsit csendesíteni a személye körüli reklám és propaganda zaját. A Santosszal új szerződést kötött. Nagysze­rű formában játszik ma Is, és egész bizonyos, hogy erőssége lenne a válogatottnak. — Mi a véleménye erről Za- gallo edzőnek? — Az ő véleménye teljesen egyértelmű. Minden edző azt szeretné, hogy csapata sikerét érien el. Petével legalább ötven százalékkal nőne a brazil vá­logatott csapat „hatásfoka“. Mindegyikünk emlékszik még a kanárísárgák eléggé gyászos Mini-cup-belí szereplésére. Pe­tével egész biztosan sokkal job­ban ment volna a játék. Za- gallo már akkor is kijelentet­te, hogy Petét bármikor szíve­sen tátja a csapatban, a meze Ott vár rá a fogason. Az a mez persze nem a régi, mert, azt búcsúzáskor Pelé egy tehetséges ifjú labarúgő- nak ajándékozta. — Igen, ez is része volt a búcsúnak. Pelé egyébként most Is azt nyilatkozza, hogy többet nem szerepe! a brazil színek­ben Ezt a kijelentését a világ- bajnokság előtt még gyakran olvassák majd a lapokbanl De higgyék el, 1974-ben mégis ott lesz a csodacsatár a világbaj­nokságon és segít csapatának. Harmincegy esztendős. Koránt­sem vészes kor, sőt! Egy év múlva jussanak eszükbe mos­tani szavaim. — A döntő sző Gerson csa­patkapitányt illeti. Ö sem mai gyerek már, s ráadásul Pelé régi jő barátja. Nem kétséges, hogyha erre szükség lesz — meggyőzi majd játékostársait a tépés helyességéről. Ismétlem- Pelé óriási többlet' lesz a vi­lágbajnok számára. A BIZTOS KEZŰ KOSÁRDOBÓ: KONVIÍKA MÉRNÖK görög bajnokcsapat a má­A sodik félidő nyolcadik per­cében is tartotta 10 pontos előnyét a hazai Zbrojovka Brno csapatával szemben. A bajnokok Európa Kupájá­ért folyt a mérkőzés. A tét pedig: be­jutni a torna negyeddöntőjébe. Az otthoniakat nemigen nyugtatta meg a mérkőzés állása, annál is inkább, hogy Pireusban a Zbrojovka győzött hét ponttal, és hazai környezetben még nagyobb előnyt akart szerezni. Ezekben a pillanatokban a csapat már elvesztette önbizalmát; idegesség és kapkodás jellemezte a játékot. Csak két játékos őrizte meg hideg­vérét: a fiatal Beránek és a veterán Konviöka mérnök. A már közei 35 éves csapatkapitány a mérkőzés má­sodik félidejében rájött a kosárra dobás fortélyára. A játéknak ebben a részében minden kosárra dobott labdája telitalálat volt. Gyűltek a pontok, amíg csak a mérkőzés véget nem ért, A hazai csapat 2 pontos előnnyel jutott tovább. Egy szurkoló a mérkőzés után így sóhajtott fel: „Még jő, hogy van egy olyan játéko sunk, mint ez a Konviöka ...“ A Zbrojovka mérkőzései után nem­egyszer szakadt fel ilyen sóhaj a szurkolókból. Nem is ok nélkül. Elég, ha visszapillantunk az utolsó egyné­hány mérkőzés eredményére! A leg­több pontot szerző játékosok élén ta­láljuk Konviöka nevét. Hogy konkré­tabbak legyünk: a prágai Sparta el len 40, a prágai Tátrán együttese ellen 16 pontot szerzett. Milánóban a Mobilquattrum ellen 30 ponttal gyarapította csapata pontszámát. „Nem gondoltam, hogy az idén ennyit játszom majd. Inkább azt re­méltem, hogy néhány mérkőzésen ki­segítek a csapatban, beugrók valaki helyett néhány percre. De a helyzet másképpen alakult; Srámek megsé ríilt, amellett néhány fiatal játéko sunk sem volt megfelelő formában, így Miázek edző kényszerből mind gyakrabban küld pályára.“ A Lesné nevű új negyed egyik to ronyházának nyolcadik emeletén, Konviöka mérnök lakásán beszélget­tünk. A sokszoros csehszlovák válo­gatott élményekben gazdag sportpá­lyafutását elevenítette fel. Trebíöben született. Ebből a város­kából egyébként kitűnő jégkorongo- zók kerültek ki, mint például Bou- zek, Osmera, Vidlák . . Konviöka nem követte példájukat. A helybeli ifi kosárlabdacsapat tagjaként 1956- ban országos bajnokságot nyert. Egy évvel később már a Zbrojovka Brno mezében tündöklőit; a mai napig is itt játszik. Csak : egyszer (1969-től 1971-ig) hiányzóit a brnói csapatból. Abban az időben 1 Belgiumban szere pelt a Standard Lutych csapatában Hozzásegítette „csapatéi“ a belga liga megnyeréséhez. Belgiumban ját szotta első válogatott mérkőzését is, és azóta (a nápolyi EB-ígl 215-ször • öltötte magára a válogatottak orosz­lánnal ékesített mezét. Tagja volt annak a csapatnak, amely 1960-ban a római olimpiai Játékokon az ötödik lett. Az isztambuli EB-ről 1959-ben és Helsinkiből 1907-ben ezüstérem­mel tért haza. A nápolyi EB emlékét pedig bronzérem őrzi. A Zbrojovka Brno és a csehszlovák kosárlabda­sport legkiemelkedőbb sikere az Ame­rikai Egyesült Államokhoz fűződik, ahol 1969-ben rendezett interkonti­nentális serlegért folytatott tornán a brnőiak a második helyen végeztek. Ebben a sikerben oroszlánrésze volt Konviökának is. Konviöka mérnök még egy kiemel­kedő eredménnyel dicsekedhet: 1965­től 1969-ig egymás után négyszer lett a legjobb csehszlovák kosárlab­dázó cím viselője. A 192 cm magas játékos legfigye­lemreméltóbb tulajdonsága a tökéle­tes kosárra dobás. Az érdekesség kedvéért megjegyezzük, hogy hely­ből jobb kézzel dob, futás közben pedig ballal „Ennek a játékosnak a kezét talán számológép irányítja“ — jegyezte meg az egyik ligacsapatunk edzője. Az igazat megvallva, van is valami kijze a modern kornak ehhez a tech­nikai találmányhoz. Tanulmányai be­fejezése óta, 1964-től a Zbrojovka Brno tervezőosztályán programozó­ként dolgozik a Minszk 22 típusú számológépen. — Köztem és a számológép között az a különbség, hogy az sohasem téved — mondja nevetve Konviöka mérnök, mikor megemlítettük az ed­zői nyilatkozatot pontos dobőkezé- ről. — Elég, ha a mérkőzés elején 3—4-szer nem találok a kosárba, és máris oda a sikeres kosárra dobás biztonsága. Na de azért néha kijön a tépés, és csak úgy sorjáznak a ta­lálatok.* Kedvelt dobóhelyéről, a játékcsar­nok sarkáról a következőket mond­ta: — Ebben a nézők és riporterek is tévednek. Nincs semmilyen „saját, kedvelt“ parkettrészem. Minden csa­pat egy bizonyos meghatározott tak­tikával játszik ellenfeleivel szemben. Ebben a taktikai harcban minden já­tékosnak megvan a maga szerepe. Én mindig a jobb szárnyon játszom, éppen azért a leggyakrabban erről az oldalról dobok kosárra is. Minek köszönheti sikereit: tehet* ségének vagy szorgalmának? — A sikeres kosárra dobást be )#i hét gyakorolni. Ehhez nincs is szűk* ség nagy edzésadagokra. A játékos* nak meg kell tanulnia a mozzanatok összehangolását, ahogy az a szak­könyvekben le van írva. Természete­sen ezekre a dobásszabályokra játék közben senki sem gondol és a gya­korlat kisebb nagyobb mértékben el­tér tőlük. A jó, sikeres kosárra do­bás mindenekelőtt a fizikai erőnlét­től függ. A kéznek csak másodrangú szerepe van. MI haszna annak, ha a játékos minimális megterhelés mel­lett 90 százalékos eredményre képes, mérkőzés alatt meg 2—3 gyors lefu­tás után annyira elfárad, hogy már nem képes a támadást sikerrel befe­jezni. Ezért edzéseimen a legnagyobb gondot az általános állóképesség fej­lesztésére fordítom. A kosárra do­básra tehát semmivel sem fordítok több időt, mint a csapat többi tag­jai. Ivan Mráz tanár, a Zbrojovka ed­zője így méltatta Konviöka mérnök emberi és sportolói tulajdonságait: „Ahhoz, amire ez a játékos ma ké­pes, nagy szorgalommal és odaadás­sal jutott. Csapatának és a váloga­tottnak mindig tudása maximumát nyújtotta. Magánéletében és a sport­pályán szerény és komoly egyéniség. Sohasem szállott a dicsőség a fejébe. Mondhatóm, mintaképül állíthatnánk a mai kosarazó fiatalok elé, nemcsak mint játékost, hanem mint embert is.“ Ha netalán olvasóink betévednének a brnói Zbrojovka tornatermébe, ami­kor az elsőligás csapat éppen edz, könnyen felismerik Konviöka mérnö­köt; ő az a játékos, akinek a meze a legvizesebb az izzadságtól. Győződjenek meg róla! DURUTTYA MIRIAM Valamennyien nagyon jől emlékszünk még a müncheni olimpiának arra a pillanatára, amikor a finn Lasse Viren elesett a tízezer méteres futás döntőjében. „Igen, összeüt­köztem Gammoudival, és azt hittem, mindennek vége. Két év kemény munkája vész ezekben a pillanatokban kárba! — gondoltam, de felpattantam, utolértem a többieket, meg­pihentem a mezőny végén ... a többit pedig már tudják" — nyilatkozta Viren a döntő után. Nurmi utódától rendkívüli teljesítményt láttunk: nem csak megnyerte a versenyt, világrekordul is futott! Egy finn fényképész lencsevégre kapta az érdekes jele­netet. Felvétele tavaly az év fotója lett Finnországban! Elek Sehwartz, A VILÁGJÁRÓ (TEMESVÁRON SZÜLETETT, FRANCIA ÁLLAMPOLGÁR, HÉT NYELVEN BESZÉL) Elek Sehwartz a valakiről el lehet mondani, hogy világ­járó, az Elek Sehwartz, a világhírű fut­balledző. Mint játékos, Strassburgban, Cannes ban, Párizsban játszott, mint edző, az AS Monaco, Le Havre, FC Lyon, RW Essen (színeiben szerepelt Rahn, aki a svájci világbajnokság döntőjében a győztes gólt lőtte Grostcs hálójába), Benflca, Ein­tracht Frankfurt, Crossing Brüsszel (Itt fut­ballozott két évig Masopust), FC Porto háza táján tevékenykedett. Hét éven át volt a holland vá­logatott szövetségi kapitánya. 1971-ben a Sparta Rotterdam csapatát, majd egy évvel később a München 1860 együttesét ve­zette. Elek Sehwartz Temesváron született, állampol­gársága francia. Most az NSZK-ban él. Hét nyelvet beszél és olyan, mint egy élő tűzhányó, legnagyobb fegyvere a pszichológia. Masopust mindig szívesen emlékszik rá vissza. Értett a já­tékosok nyelvén és utálta a robotot, a sablont. Elek Sehwartz gyakran mondogatja: — Uraim, önöket azért fizetik, hogy megőrizzék formájukat. A felkészítésért viszont én felelekl XXX Elveti a gépies megoldásokat, akár edzésen, akár mérkőzésen. Amikor például a hátsó alakza­tok szinte mértani pontossággal adogatnak, in­gerültté válik. Tudja, hogy minden játékos más; más képesség szunnyad mindegyikben. Még az edzéseken sem kényszerítette játékosaira az uni­formist. Van, akinek kevesebbet, van, akinek többéit kellett edzenie. Sohasem tartott hosszú tré­ningeket, viszont az intenzitásra senki sem pa­naszkodhatott. Talán ő tartja a világ legke­ményebb bemelegítését. Húsz-huszonöt perc alatt alaposan megizzadnak a játékosok. Hatvan múlt, de még mindig nagyon derűs. — Az ember negyvenéves korában kezdi Ismer­ni és élni az életet, úgyhogy én még csak húsz vagyok — mondogatja. Pályafutását kapusként kezdte. Később szélső lett belőle, aztán összekötő, végül hátvéd. — Ott aztán meg is maradtam, mert negyven évvel ezelőtt az volt a csapat legkényelmesebb posztja Fél életét Temesvártól távol töltötte. A felesé­ge francia nemzetiségű, honvágyat csak akkor érez ez a nagyszerű edző, ha Amerikában vagy más kontinensen jár, és hiányzik a jő öreg Euró pa. Most, amikor akaratlanul is összegezi az életét, túl a hatvanon, ő is felteszi a kérdést: „Helyesen tettem-e, amikor ezt a pályát választottam?“ A válasza egyértelmű: „Jól választottam.“ Miközben a mai hatvanasok parkokban pihen- getnek, szívarozgatnak és merengenek, ő edz, úgy, mintha csak harminc lenne, és a szabadrúgásai ma is veszélyesek. Imádja a túlcukrozott, tejszínhabos feketekávét, kávéházakban szívesen beszélget arról, ami távol áll a futballtól. — Mindig idegenkedtem azoktól, akik csak a futballhoz éltettek, mert mint grafikus büszke voltam mesterségemre. Ha megérzem a festék sza­gát, kitágulnak az orrcimpáiui, min! a vén ver­senylónak, amelyik visszatér régi versenyei szín­helyére. Toulouse ban elvégezlem a művészeti középiskolát, kiállításaim is voltak, még a kritika is megdicsért, de én jól tudtam, hogy nem Rubens és nem Rembrandt szunnyad bennem. Én tulajdonképpen nem Is egy-egy festőt szeretek, az Iskolákat kedvelem. A francia impresszionis­tákat, akik fényt hoztak a vásznakra! Hadilábon álltam a latinnal, ezért lettem futballista. De a jó festők előtt le a kalappal. Mindig egy fiúgyermekre vágytam, egy balbáf- védre. Lányom született. Ma már felnőtt ember, szép és ügyes, és én éppolyan boldog vagyok, mintha balhátvéd lenne. És annak is örülök, hogy nem lettem festő. Vajon megértik-e, mire céloztam?

Next

/
Thumbnails
Contents