Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-03-27 / 13. szám
T 4 új ifjúság Az Üj Ifjúság egyik régebbi számában irtunk a seneci (szenei) gimnázium III. C osztályáról. Akkor megígértük, hogy figyelemmel kísérjük majd az érettségi előtt álló diákok életének további alakulását. Ismét találkoztunk, ezúttal a szerkesztőségben. Miről beszélgettünk? Mindenről. Tanulásról, érettségiről, Vietnamról, Na paláról, pénzről, szerelemről — még felsorolni is sok. ■ Találkozásunk óta milyen 1 Bfeemények kerültek az osztály Irat- II illan krónikájába, lyl — <Az álarcosbál — mondták töb- I ■ fcek is titokzatosan. — Az úgy volt, hogy cigányoknak öltöztünk. A ruhákkal nem voltak különösebb gondjaink, hiszen fölösleges rongy minden családban akad. Aztán jósoltunk, meg táncoltunk, egyszóval nagyszerűek voltunk. — Egymásnak is jósoltatok? — Hát persze. Azt, hogy sikerül az é- rettségi. A tanároknak meg azt, amire lag- inkább vágynak. — És megérte a fáradságot? — Meg, mert mi lettünk az elsők. — Az érettségi viszont az marad... A megjegyzés felettébb időszerű. Kis ideig csend van, majd Kati megjegyzi: — Hát persze, bennünket, lányokat most az foglalkoztat leginkább, hogy milyen ruhában fényképezkedjünk a tablóképekre. Ismét diákos összesúgás, az érettségi „sportos, felfogása hallatán felborul a szokásos« iskolai fegyelem. A megegyezésről majd csak a következő találkozásunkkor írunk. Remélem, addig a fiúknak is sikerül elkerülniük az igazgató elvtárs tekintetét, s így a tablóképre még rákerül bozontos frizurájuk, öcsi ezért izgul a leginkább. — Hát nincs igazam, rövid hajjal járjunk ilyen hidegben? A szalagavató előtt is hogyan festettünk. Elmeséli, hogy pár nappal a szalagosztás előtt kellett borbélyhoz menniük, pedig egész rendhagyó volt a frizurájuk. Nem segített a „nedvesítés“ sem. A nedvesítés a „hajpolitikában“ annyit tesz, mint dolgozatírás közben a pusizás. Lényege az, hogy az ember benedvesíti koponyáját, így nem látszik, hosszú-e a ha] vagy rövid. Nevetünk, de a szó ismét komolyra fordul. — Mellébeszéfünk, de azért úgy csendesen már készülünk az érettségire. Magyar nyelvből ismételünk, és egyúttal új anyagot Is veszünk. Nagyobb a megterhelés, az igaz, de szívesen tanulunk, mert nemcsak az érettségin, hanem a felvételi vizsgán is kaphatunk kérdést a régebbi tananyagból. És nagyon sok múlik azon, hogy ott megálljuk-e a helyünket. Vagy nem? — Természetesen, Anni, te vagy az osztály legjobb tanulója, az, aki a hecc pillanatokból is gyorsan komolyan tud váltani. Sokat tanulsz, vagy csak jó fejed van? — Naponta két-három órát ülök a könyvek felett. Most természetesen több a ía- nulnivalóm, mint az előző években. Nem tudom, ez sok-e vagy kevés? Van úgy, Ismét találkoztunk a seneci gimnázium III. C osztályával hogy nem sikerül átlapoznom minden óra tananyagát, és ilyenkor tűkön ülök. Ilyen nap például a kedd, amikor nyolc óránk van, ebből négy érettségi tantárgy. Egyszerűen lehetetlen minden órára tökéletesen felkészülni. Ilyenkor számítok, mint a legtöbb diák. Ezt viszont csak olyan tantárgyaknál lehet megtenni, amelyekből nem érettségizünk. Sok függ a tanártól. Osztályfőnökünk például úgy magyaráz, hogy aki odafigyel, a tananyagot hetven százalékban elsajátította. Csak rögzíteni kell még óra előtt felidézni, átismételni a fontosabb pontokat. Egy fiú ík osztályból: — Én pérdául keveset tanulok. Igaz, nem is tartozók a legjobbak közé. Óra előtt vagy a szünetekben átlapozom a jegyzeteimet ... \ Még mielőtt befejezné a mondatot, két táborra oszlik az osztály: . azokra, akik ó- ra előtt tanulnának, ha a másik tábor engedné. A másik tábor — csupa fiúkból áll — mindig rosszban sántikál. Egyszer kicsiben, és másszor is kicsiben, mert hiszen az elgondolás mindig ártatlan: hogyan felzavarni az osztály lagymatag közérzetét mondjuk egy teljes „bebundázás“ után. öcsi: — Krétadobálás, az van. A múltkor már dühös lettem, de csak úgy kifelé, s az e- gész osztályt „berendeltem“ az ígazg^ó elvtárshoz. Lett ám nagy hajnedvesítés meg készülődés, jrersze csak a lépcsők aljáig vittem őket... Elfogyott a bátorságod? — Jobban izgultam, mint a többiek e- gyüttvéve. Mi lesz, ha valóban megjelenik az igazgató elvtárs és kénytelenek leszünk elmondani az igazságot? Mégis, az osztá#.' az én is vagyok. — Tudtok suttogni? Semmit sem hallok és ez helyeskésként is elkönyvelhető. — Miről szoktatok suttogni? — Egyszerű: a fiúk a lányokról, ß leányok a fiúkról. Három fiú megpróbálja összetákolni az ideális „bige“ (leány) képét. Először is szép legyen. Jó, jó, de nem minden leány szép; és mit tegyenek a csúnya csajok? A válasz egy könnyelmű vállrándítás, ami körülbelül azt jelent, nem a ml dolgunk. — És te szépnek tartod magad? — Rengeteg a szép lány, kevés a csúnya. A fiúknál Is ez így van, s én inkább a nagyobbik táborba sorolom magam. Az ideális leány jól öltözködjék. Ezt is mondták. Tisztán és józanul. Amikor azt kérdeztem, van-e az osztályukban olyan, akivel szívesen élnének egy életen át, fiúk -leányok egyaránt igennel válaszoltak. — Ezek után elkerülhetetlen, hogy beszéljünk a szerelemről. Különben is, miért ne? Mondok egy esetet... Erre azonban nem került sor, mert a jelenlévő lányok egyike megelőzött: — Volt osztálytársaim közül már ketten családot alapítottak, egy tizennyolc éves fiú pedig a napokban házasodik. A menyasszony tizenhat éves. Az egyik családban már két gyerek is van. A beszélgetés elejétől nyilvánvaló az álláspontjuk: a fiatalon kötött házasság hazárdjáték. Véleményükből érezni, hogy a témával nem először foglalkoznak és felettébb érdekli okét. — Egy tizenhat éves leány inkább saját magát, mint a gyerekét nevelje. Szoptatás helyett játsszék bújj, bújj zöld ágat és olvasson. Kitérnek a felelősség kérdésére, s itt merül fel egy lényeges pont: ki tájékoztassa a diákot a szerelem fortélyairól, a házasságról: szülő, Iskola, barátok, utca? — Mindenütt, de egyformán. Kellemetlen, ha otthon bólogatni kell a gőlyame- sékre, amikor az iskolában már rég átvettük a kisemberek születését... Mese, de viccnek is beillik: Fiatal mamával történt szülés előtt: mennyit izeg-mozog ez a gyerek, mondta meggondolatlanul hatéves kisleánya előtt. Anyu, hát nyelj le egy csörgőt, akkor majd nem únja magát és békén hagy. De komolyan: a fiatalok nem szeretik * körülírást, a kertelést, mert annak azonnal kétes Ize van. Szeretik nevén nevezni a gyereket. Ez bátorítja őket, és arra még senki sem fizetett rá, hogyha nem tudott, hát kérdezett. Arra viszont már igen, hogy tudatlan volt, de hallgatott. Visszatérve a korán kötött házasságokhoz: — A korai érettségérzet tévhit. A serdülők azt hiszik, egyenlők a felnőttekkel. Ez nemegyszer rossz kimenetelű bajokhoz vezet. Tudomásul kell vennünk, hogy az információátadás mai. tág lehetőségei ellenére (rádió, televízió, sajtó, mozi) biológiailag senki sem válik érettebbé saját koránál. A végkövetkeztetés komolyabb, mint azt egy tizennyolc éves fiataltól elvárnánk. xxxxx # Befejezés helyett csak annyit, hogy lapuk oldalain a többi gimnazista is véleményt nyilváníthat a beszélgetésben felmerült kérdésekhez. A szenei gimnazistákkal a'„nagy nap“, az érettségi előtt még egyszer találkozunk. Zácsek Erzsébet \ A közepén Anni: „Azon gondolkozom, sokat tanulok-e vagy sem.“ Egyébként ő az osztály legjobb tanulója J TRÉFA Tréfám mesterét Sanyi bácsinak hívják. ‘ Bár alig idősebb, mint én, mégis mindenki Sanyi báósizza. Hogy miért? Mert tréfamester. A- hogy kinyitja a száját, máris dől a nép. Egyébként Sanyi bácsi színésztehetség is; esküszöm rá, hogy annak idején, amikor ö még csak o- lyan süldő kölyök volt, ha meghívták volna felvételi vizsgára, a tehetségvizsgát biztos letette volna. Akkor persze még nem hívogatták az embereket felvételi vizsgára, s így Sanyi bácsiból nem színész, hanem kocsikísérő lett. De becsületére legyen mondva, soha sem szalasztfa el a lehetőséget, hogy legalább némiképpen kárpótolja az embereket, amiért neki nem volt módjában palléroztatni a tehetségét. Sanyi bácsi megszállott műkedvelő színész, de nemcsak a színpadon, hanem az életben is szívesen eljátszik egy-két jó szerepet. A minap például, amjkor valami irodafélét vagy mit takarítottak, és vitték a megmarad! papírokat a szemétdombra, óvatlanul a barátja táskájába er<l,zteü egy köteg fényképet. Persze, nem úgy, semmi nélkül, hanem dedikálva: „Gézának! Ilonka,“ „Drága Gézámnakl Ilonka“, „Hálából! Ilonka", „Aranyos mackómnak! Ilonka". Variálgatta az aipnlá- sokat, s amikor az aranyos mackó odahaza gyanútlanul kiszórta kenyeres tasakját, lett is nagy riadalom és harag a házban. — Hát ezért jársz te mindig ilyen későn haza? Ezért ordibálsz te mindig velem, ezért nem jó, amit én főzök neked...? — szórta a felesége, még mielőtt a drága egyáltalán szóhoz jutott volna. Persze hiába is szólt volna, hiába is tért volna magához, mert a felesége nem engedett nagy-nagy haragjában. Másnap reggel Géza azonnal nekitámadt Sanyi bácsinak. De hát, mint mondtam, az istenadta az életben is szívesen eljátszik egykét jó szerepet, így most sem mulasztotta el, » hogy elhitésse munkatársával, hogy neki aztán az égvilágon semmi köze az e- gész ügyhöz. Hiába vádolta, hiába szidta őt a kárvallott, nem és nem. Már vagy fél napja tartott a hercehurca, de Sanyi bácsi még csak el sem mosolyintotta magát. Végül már nem maradt más hátra minthogy szemügyre vegyék a kézjegyeket. De ebből sem derült ki semmi, hiszen Sanyi bá' a mókáit mindig nagyon ■ jól át szokta gondolni, s ezt most sem mulasztotta el. Még mielőtt megírta volna az ajánlásokat, megkérte az egyik hivatalnoknőt, hogy tegye meg helyette, mert bizony neki nagyon nehéz a keze. Géza sem gyanakodott hiába. Tudta ő, hogy ha valamilyen tréfáról volt szó, abból Sanyi barátjának a keze sohasem hiányzott, így hát jogosan vádolta. De végül mégsem tudta rábizonyítani, ezért most ő dugta a másiknak a tasakjába a fényképeket. A tréfamester nem vette észre a csapdát, s odahaza gyanútlanul a lánya kezébe szúrta a táskát. — Apa, milyen fényképeid vannak? — kérdezte a lány az anyja előtt. A mama bizony gyorsan le' is csapott a képekre, annyi volt ■ csupán a különbség, hogy Sanyi bácsi felesége, Gizi néni nem volt. olyan haragos, mint Géza felesége. Nem gerjedt olyan gyorsan haragra, mert ö is érti ám a tréfát, meg aztán ugyanannál a vállalatnál dolgozik, ahol a férje, s így módja van rá alkalomadtán utánanézni férje viselt dolgainak. Es ahogy az várható volt, gyorsan. megegyeztek, és úgy határozták, hogy másnap megleckéztetik Géza barátjukat. Így is lettI Sanyi bácsi belépett az öltözőbe, megállt a nagy asztal előtt és a következő szavak kíséretében az. asztalra dobta a képeket: — Hát Géza, ezt jól megcsináltad! Az asszony már munkába sem akart jönni. Válik. Szépen felborítottad házasságunkat. Most, amikor már egyenesbe jöttünk volna — és közben elővette az otthon jól előkészített konyhakést, Mondőkáját még a következőkkel toldotta meg: — Menj és mondd meg a Gizinek, hogy te csináltad az egészet, mert különben megöllek! Géza sem volt ám olyan ijedős gyerek, hogy azonnal szaladjon! Nem is ment, de Sanyi bácsi még vetkőzni sem vetkőzött. Sőt, amikor a többiek már szede- lőzködtek volna munkába, odaállt az ajtó elé és kijelentette, hogy addig innen senki nem megy ki, amíg Géza vissza nem jön és meg nem engeszteli Gizit. Ügy egy óra múlva jutottak csak dűlőre. Géza is elhitte és a többiek is, hogy Sanyi házassága \ válságba került, s végül rávették Gézát, hogy menjen és kövesse hát meg az asszonyt, ha már annyira megmakacsolta magát. Gizi néni már várta, dúlt- fúlt. Még be sem lépett, máris ráförmedt, hogyha tudták, hogy a Sanyi szeretőt tart, miért nem szóltak neki. Végül a kővetkezőkkel fejeezte be: — Persze, ti mind egy követ fújtok vele, mert ti is olyanok vagytok, mint 61 Géza látta, hogy ennek a fele sem tréfa, s amikor Gizi néni végre mégis szóhoz hagyta jutni, egy szuszra kivágta, hogy ne haragudjanak rá, hogy ö ezt nem így gondolta, de amikor vele is kibabráltak... De Gizi tovább fűzte a tréfát. Még a szeme se rebbent meg a hallottakon, csak szitkozódott, rimánko- dott, hogy most vele mi, lesz, nagyok a gyerekei, sok kell rájuk. Am mit volt mit tenni, Géza végül elunta hallgatni az asszonyt és indult visz- sza. Amikor benyit az ajtón, épp azon törte-a fejét, hogy mit is mondjon Sanyi barátjának, de a legnagyobb meglepetésére az öltöző teljesen üres volt. Mi történhetett? —■ kérdezte tanácstalanul, magától, de bizony a többiek már mind a házon kívül voltak autóstul, így estig semmit sem tudott meg. Este is csak odahaza. Felesége ugyanúgy várta, mint más napokon. Kedves volt, beszédes, máris tálalta a vacsorát;- de hát oka is volt rá. Időközben járt nála Sanyi bácsi, és elmesélte, hogyan tréfálták meg egymást, meg hogy ne haragudjon az asszo-ny, de nem gondolta volna, hogy Ilyen komolyan veszik majd ezt a tréfát. Másnap aztán Géza Is csak annyit mondott, hogy kpmisz tréfa volt. Németh István.
