Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-07-25 / 30. szám
A *• 8 U| PIERO SELVA: A REVOLVER NEM MINDEN Megszólalt a csengő. Miguel letette a könyvet. Ki lehet ilyen időben? Felállt és kiment a kis előszobába, hogy ajtót nyisson. Amikor kinyitotta — kővé dermedt. Egy revolver csövével nézett farkasszemet. A fegyvert egy sovány, sápadt, jéghideg tekintetű ember fogta rá. Belépett és csendes, de határozott hangon rászólt: — Fel a kezekkell Egy szót se! Miguel valami furcsa űrt érzett a fejében, aztán mintha görcs fogta volna gyomrát. „Hát lehetséges, hogy ilyesmi történik? Mit akar tőlem ez az ismeretlen?“ Jobban megnézte a különös ismeretlent, s ez elég volt, hogy az újságban megjelent fényképek alapján ráismerjen. Igen, most már tudta: ez Carrera, a rablógyilkos, akit a rendőrség már régóta keres. Nyilvánvalóan mániákus, mert ok nélkül gyilkol. A rendőrség körözvényében azt állítja, hogy a legveszélyesebb ember, akivel az elmúlt fél évszázad alatt dolga akadt. Miguel felemelt kezekkel egészen az előszoba faláig hátrált. Carrera intett a revolverével, hogy lépjen be a szobába. A szobában a sarokba kényszerítette, s miközben rátartotta a revolvert, az ablakhoz lépett, óvatosan kinézett az utcára, majd visz- szalépett és ráförmedt: — Most pedig ide a dohánnyal, öregl És ne csinálj bolondságokat! — Ni... nincs pénzem, uram... — nyögte Miguel. A dadogás hallatán a bandita szemei felragyogtak. Fojtott, fenyegető hangon kérdezte: — Mi az, öreg, talán félsz? Persze, tudom, félsz a haláltól... — Miért kell meghalnom, öreg nyugdíjas vagyok... Önkéntelenül is a kopott bútorokra akart mutatni, de a bandita ráordított: — Fel a kezekkel, öreg! Ne tréfálj!... Fenyegetően nézett rá, majd folytatta: — Szegény nyugdíjas? Minden nyugdíjas azt állítja, hogy szegény, de mindegyiknél lehet találni egy kis pénzt. Hadd lássuk, hol a te pénzed, öreg! — Esküszöm, hogy nincs pénzem.ŕ — Nincs? No, hadd lássuk... Carrera kinyitotta a szekrényt, a fehérnemű közé nyúlt, aztán az asztalhoz lépett és kihúzta a fiókot. Felemelte a párnát is az ágyról, majd összeráncolta a homlokát. Miguél érezte: most mindjárt tennie kell valamit, hogy megmentse az életét, mielőtt még a bandita feldühödne. Nagy nehezen kinyögte: — Van valami pénzem... ott a másik szobában. Mind odaadom, csak ne haragudjon, Carrera úr... Amikor a bandita a saját nevét hallotta, összerezzent a meglepetéstől. Elmosolyodott és visszafordult: — Ahá! Szóval rám ismertél! És hogy hívnak téged? — Miguel... Miguel Almeida. — Miguel Almeida! Szép, hangzatos név. Mintha már hallottam volna valahol. Almeida, Carrera, ezt a két nevet könnyű megjegyezni. No, öreg, mutasd meg, hol tartod a pénzed! Miguel feltartott kézzel indult a másik szobába és fejével a kis asztal felé intett. Carrera kihúzta a fiókot, és egy kopott pénztárcát veti ki belőle. Néhány bank legyet talált benne. Zsebre dugta, aztán Miguel felé fordult: — Nincs több? Nem vagy éppen takarékos emberi Miközben ezt mondta, kivette zsebéből a hangtompítót és rácsavarta a revolver csövére. Cinikusan bámult Miguelra, szinte élvezte az öregember rettegését. — És mi ez itt a falon? Mit akasztottál ide? — mutatott a falra. — Trófeák, uram, régi fegyverek... — És Itt mit tartasz? Mit takargatsz előlem? Miguel valóban el akarta takarni egy tőr aranyozott nyelét — a tőrkés egy vörös bársonypárnára volt erősítve. Carrera jól látta, hogy a tőr nyele aranyból van. — Valóban nem szép dolog, Miguel, hogy rejtegetsz' valamit barátod előtt! — A bandita gúnyos hangjából világosan kiérződött a fojtott düh. — Vedd le azt a falról, öreg, de óvatosan! A pengéjét fogd, ne a nyelét! — Kérem... kérem, uram, hagyja meg ezt nekem. Drága emlékem ez a tör! — No vedd le, de minél előbb! — szólt rá Carrera csendesen, de vészjóslóan. — Jól van, uram — fordult meg Miguel reszketve. — Itt van, Carrera úr, amit keresett! Az utolsó mondatot már ordította. Villámgyorsan sarkon fordult, és u- gyanabban a pillanatban átvillant a levegőn az aranynyelú tőr, és szörnyű erővel Carrera vállába fúródott. A bandita a fájdalomtól kiejtette a revolvert. Mígue: fürgén felkapta a padlóról és ráfogta. Carrera nem is gondolt ellenállásra, fájdalomtól eltorzult arccal fogta bal kezével a jobb vállát. A szerepek felcserélődtek. Most Miguel parancsolt. — Hát akkor, Carrera úr — szólt rá gúnyolódva —, fel a kezekkell Ne tréfáljon velem! Igen, jól emlékezett, hallotta már a nevemet! Én vagyok Miguel Almeida, a hfres késdobáló. Gyerekkorában biztosan látott már a cirkuszban. Most pedig előrel És ne engedje le a kezét, ha kedves az élete... A fenti történet nem képzelet szüleménye — néhány évvel ezelőtt játszódott le Mexico Cityben. M iért dolgozol te mindig az asztalnál ülve? — szólt rám az asszony. — Es még te nevezed magad Írónak? — És minél kellene szerinted ülnöm? Varrógépnél vagy minél? — Már miért kellene varrógépnél? Munka közben egyáltalán nem kellene ülnöd■ Tudod, hogy dolgoznak a klassziku- ■ sok? Nemrég olvastam, hogy Puskin, amikor verset írt, alá s fel sétált. Es Balzac is járkált, amikor valamelyik művén gondolkodott. Pavlov akadémikus azt állította, hogy járkálás közben frissebben gondolkodik. Te meg egész órákat ülsz Itt az asztalnál gubbasztva. Most már értem, hogy miért fizetnek neked olyan keveset novelláidért! Hogy elkerüljem a további fölösleges vitát, fogtam a toliamat és a jegyzetfüzetemet és kimentem az utcára. Befordultam az egyik mellékutcába, és valamiféle kerítés mellett elkezdtem le s fel sétálni egy új novellatémán törve a fejemet. Csendes, kihalt utcácska volt ez. Jól ment benne a munka. Nem zsörtölődött az asszony, nem sírt a gyerek, nem csengett a telefon. Amikor a novellámat ágy a közepéig átgondoltam, megjelent előttem egy ember puskával a kezében. — Gyerünk csak, polgártárs... — Hová? Minek? — dadogtam. — Elfeleí... Mit keres itt? Mire vár? Már régen figyelem magát... — Senkire se várok. író vagyok, és egyszerűen csak az úf novellámon gondolkodom. — Es itt vannak az iratai? — Nincsenek... Nem gondoltam, hogy... — Tudtam én! Ki látott már Ilyen írót! Az írók otthon dolgoznak, az íróasztalnál ülve és nem kóborolnak a gyárkerítés mellett. Nemrég szintén mászkált itt egy ilyen „író“, és este a raktárból hiányzott három láda szög... Es most jöjjön velem a parancsnokhoz! Ott majd elmagyarázhatja, hogy miféle elbeszéléseket ír maga! Egy fél óra máivá kiléptem a parancsnoktól. Világossá vált előttem, hogy ebben az utcácskában hiányzanak az alkotó munka előfeltételei. Átvágtam hát az utcán, és egy kis parkhoz futottam. A parkot az utcától egy élelmiszerüzlet falai választották el. A fal mellékét végig pléh- és kartondobozok borították. Ötven lépés a fal mellett az egyik irányba, ölvén lépés a másikba. A sétálás nagyon hasznos volt a számomra. Egy óra múlva a novellám témája tisztán állt előttem. JELIN — KASAJEV: A FRISS LEVEGŐN — Mit írogat maga itt? — szólított meg egy munkaköpenyes férfi. — Csak ügy — feleltem bizonytalanul van itt egy kis munkám. — Csak nem gondolja — mondta nekem címezve mondanivalóját —, erről az áruról mindről van fuvarlevelünk. — De hiszen én — szerettem volna tőle megszabadulni, és folytattam az írást —, egészen mást írok itt. • Eltűnt, ám egy kis idő múlva újra megjelent egy fehér köpenyes kövér ember kíséretében. Az üzlet vezetője vagyok — mutatkozott be. — Miben lehetek szolgálatára? — Nekem? Semmiben — rándítottam meg a vállárnál. — Ahá, értem — mondta komolyan. — Mindjárt hívom az igazgatót. — Honnan veszi, hogy nekem szükségem van az igazgatóra? — öntött ei a méreg. — Sétálgatok itt, és feljegyezgetem az agyamban örvénylő gondolatokat. — Ja, vagy úgy... Es mi ragadta meg a fantáziáját a mi üzletünkben? Hiszen nálunk minden rendben van... — Miféle rendről beszél maga? Vegye tudomásul, hogy én író vagyok, és az új novellám cselekményét fegyezgetem fel. — A mi üzletünk dolgozóiról szól majd? — állt meg döbbenten. Megfordultam, és faképnél hagytam. A park végében valaki megfogta a kabátom ujját, megint az üzlet vezetője állt előttem. — Nem lenne szüksége véletlenül halra? — ajánlotta fel, jelentőségteljesen. — Nagyon finomak és frissek, éppen most kaptuk... Megszaporáztam a lépteimet. Amikor a parkot messze magam mögött hagytam, körülnéztem. Valamiféle lakóház előtt találtam magamat. Az öregasz- szonyok, akik a ház előtt ültek a pádon, felélénkültek. — No, nézzük, Tamarkának megint új udvariúja van. — mutogatott az egyikük felém. — Tegnap még a bejárat előtt egy fekete hajú őrizte, most meg ez a vöröses... — Igen — sóhajtott fel egy másik. — Az idevalósiak mindig akkor vernek gyökeret az ajtajában, amikor munkából kell hazatérnie, legalább gazdálkodnak az idejükkel, hanem az idegenek?... A múltkoriban e- gész napon ál várta itt az ajtóban egy tengerész, biztosan kellemetlenségei voltak aztán a parancsnokánál... — Nicsak, niosak. éppen itt jön! — csapta össze a kezét a harmadik. — Farkast emlegetünk, az meg a kert alatt jár... No, barátnőim, most fogózzunk meg erősen, mert valamit látni fogunk... Vállas fiatalember közelgett felém és már messziről gyanúsan nézegetett. Nem akarva a sorsot magam ellen ingerelni, bezártam a jegyzetfüzetemet, és gyorsan elindultam hazafelé! Zsörtölődjön az asszony, a- mennyit akar, sírjon a gyerek, csengjen a telefon! Fizessenek csak a novelláimért továbbra is kevesebbet, mint Balzacnak, de azóta legalább mindig otthon dolgozom, az íróasztalnál ülve.-tó- fordítása • „Mona“: Verset még nehézkesek, nyersek. Hiányzik belőlük a költőt látás, láttatás. Képei is szürkék, semmitmondóak. Mondanivalója is felszínes, kevés, erőtlen. Egy példa: / Libegő kendők / feketesége / Lihegő szüzek / meztelensége / Színkör színeinek / keveredése / Suhanó árnyak / II- begése / Feketeség / árnyak /. Ez irodalomnak még kevés! Tanuljon, művelje magát, s ha úgy érzi, hogy van mondanivalója, akkor vegyen csak a kezébe tollat. 0 „Vihar“. Verseiben most is jelen van a tehetség. Kár, hogy nem figyel jobban felépítésükre, gondolati mélységükre. Költői képei is szegényesek. Tanuljon, művelje magát! Idővel jelentkezzék újra. Q „NBDJ“: Egyetlen vers alapján a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem tudjuk tehetségét megítélni. Csupán olvasmányélményt látunk benne — hiányzik az eredeti látás, gondolat. Ha elfogadhatót akar valaha Is alkotni, még tanulnia kell. • „SORRENDBEN“: Verseiben egyelőre kevés a költői erő. Felsorolás csupán, egymás mellé rakott szavak. Tanuljon, s gondolkodjék el azon, hogy miért Is akar verset írni... 0 „Július“: írásában tehetséget látunk, a közölhetőség mércéjét azonban még nem éri el. Kissé naiv, szokványtéma. Hiányzik belőle a mélyebb látás, láttatás. Tanuljon, művelje magát, és idővel jelentkezzék újra. • „SAS“: „Verseimben repülni akarok, mint a sas...“ írja többek között a levelében. Nincs ellene kifogásunk, már ami a repülést illeti, közölni sajnos nem közölhetjük, már csak azért sem, mert a Petőfi-versben számtalan helyesírási hibát is vétett. Lebeszéljükl < Nyári nap virrad Prágára, már napkeltekor érezni, meleg lesz. A Ressl ot- caf kripta lakói mégis dideregnek a nyirkos, hideg katakombákban. A nedvesség a pokrócokba hurkol* négy ejtő ernyós bőréig hatol. Mér hetek óta élnek itt sötétségben elzárva a külvilág tói. összesen heten vannak, akiknek a merénylet után sikerült ide menekülniük. Hárman. Opálka főhadnagy, Kubiš és Sverc pillanatnyilag őrségen vannak a templom kórusán. Reggel négy óra felé jár az Idő. Az őrszemek nehéz gépkocsik bugását hallják felhangzaui. A kocsik megállnak. 5varc kitekint a templom színes iivegü iblakén. Az utcát SS-legények sokasága özönli el. — Itt vannak a németek! Opálka intésére fedezékbe mennek, és felkészülnek a harcra. Közben a prágai SS-helyőrság 360 válogatott pribékje kiüríti a templom körüli házakat. A Jirásek Gimnázium tornyába gépfegyvert helyeznek. Ez tartja majd tűz alatt > templom tetőiét. A szemközti Kereskedelmi Akadémia ablakaiból a templom ablakait veszik célba a nehézgépfegyverek. A Václav utcából egy tankelhárító ágyú csöve mered a templomra. A kellékek tehát a helyükön vannak. Megkezdődhet a dráma utolsó felvonása. Az SS-örszem elővezeti a közben letartóztatott Ciki tisztelendő!, a templom plébánosát. Ciki nyitja ki — életében utoljára — a székesegyház nehéz ajtaját. Be már nem léphet. Ezt ez SS-legények teszik meg, közben mormolva a hatá- rozott parancsot: Mindenáron élve elkapni az ejtőernyősöket! Oberhäuser rendörfelögyeiő gondolkodás nélkül ogrik be a templomba, és szeretné elérni az első széles oszlopot, hogy fedezéket találjon mögötte. De nem éri el. Opálka főhadnagy géppisztolya az utolsó felvonás nyitóakkordjaként hasít a templom csendjébe. Oberhäuser • földre zuhan. A további kísérletek nyilvánvalóvá teszik, hogy bajosan sikerül őket élve elfogni. A különítmény parancsnoka kiadja az utasítást: Erővel letörni az ellenállást. A templomba tömegesen hatolnak be az SS-legények, a Kereskedelmi Akadémia gépfegyverei az ablakokon keresztül lövik a kórust. Az ellenállás tartamát már csak Opól- ka, Kubis és Švarc lőszer- es kézigránát- készlete szabja meg. Rövid ádáz harc után megszűnik az ellenállás. A kórusra óvatosan felhatui- nak az SS-ek. Három ejtőernyős holttestét találják. Mindhárom halántékán lövés ütötte seb. Az utolsó golyót mindhárman önmaguknak tartották meg. Oe még nincs vége. Lent a kripta mélyében még négy ejtőernyős él. A Gestapo emberei elővezetik Karel Curdát és Vlastimil Moravecet. Azonosítaniuk keli a holttesteket. Az üldözők megtudják, hogy a három belőtt között csak az egyik merénylő van, Kubis őrmester. A másik tehát még él. Ezt még el lehetne fogni élve. A templom utcai falán felfedeznek egy szelelőakna nyílását, amely a kriptába vezel. Azonnal hangszórót állítanak oda, és cseh nyelven bömbölik a kriptába: — Adjátok meg magatokat! Nem történik semmi bajotok! A kripta néma marad. Most Gardát állítják a szeieldaknéhoz: — Barátaim, adjátok meg magatokat! Nincs értelme... Tegyétek le a fegyvert, nem történik semmi bántódástok! Nekem sem történt semmi bajom. Én vagyok az — majd egy kis habozás után hozzáteszi —, Karéi Curda. Az SS-parancsnok a helyszínre rendeli a tűzoltókat. Megkísérelik elárasztani vízzel a kriptát. Abban reménykedve, hogy az ejtőernyősök lőszere megned- vesedik, és így harcképtelenné válnak. Az ejtőernyősök összpontosított tűzzel válaszolnak. Mire azonban sikerül megállítaniuk a viz pumpálását, derékig áll- nak a vízben. / Ezzel a németek kimerítenek minden kísérleti lehetőséget, hogy élve togjók el a négy ejtőernyőst. Marad a harc. Agyúval lövik a szelelőakna nyílását. Közben a műszakiak felszedik a templom kőpadlóját és így nyílást találnak a kriptába. Ostermaier Unterscharführer önként jelentkezik a behatolásra. Néhány másudperc múlva három találattal a testében húzzák ki a kriptából. A nyíláshoz erős fényszórókat állítanak, ezekkel világítanak le a sötétségbe. Erős tiizfedezék alatt síkéről egy SS-csopnrt Erre már válaszolnak az aknából. Néhány golyó sivít el Cnrda feje mellett. Ez tehát nem vezet célra. Üj módszert próbálnak. Az aknán keresztül könnyfakasztó bombákat dobnak a kriptába. A bombák lövések kíséretében visszatérnek az aknán keresztül. Végül az SS-nek kell gázálarcot alkalmazni saját bombájnk ellen. A Ressl utcai székesegyház Amikor ez a felvétel készült, a négy ejtötsr nyős még harcolt a kriptába* nak létrán lehatolni a kriptába. Ádáz lövöldözés következik a tekervényes folyosókon. A harcnak ugyanúgy, mint a kóruson a lőszer elfogyása vet véget. Az ered meny is ugyanaz. Az SS-ek négy, halántékba lőtt holttestet találnak. Az utcára leterítik a templom szőnye- gét. Ide fektetik a hét bátor ejtőernyős földi maradványait, és Karel Curda megteheti utolsó „szolgálatát“ volt bajtársainak. Azonosítja holttesteiket. A dráma utolsó felvonása ezzel befe jeződött. Aznap este, 1942. június 18-án a prágai rádió hivatalosan közölte: „A német hatóságok a lakosság tudomására adják, hogy a Heydrich helyettes protektor ellen elkövetett merényletről szóló bejelentések felvételét a mai nappal leállítják." Vége
