Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-12-12 / 50-51. szám

új ifjúság 21 AZ ISKOLÁSOK MŰSORA avagy hogy válhatna igazán azzá? Minden héten csütörtökön délelőtt tízkor és délután kettőkor a bnatisla- vai rádió így üdvözli legfiatalabb hallgatóit: „Köszöntelek Benneteket, Kedves Gyerekek!“ És utána egy tel­jes órán keresztül sugároz oívart mű­sort, amely kellemes és hasznos idő­töltést jelenthet mindazok számára, a.kik hallgatják. Néhány adást sikerült szeptember óta nekem is elcsípnem. Az első 15—20 perc cselekményes — hol meseszerű, hol hangjátékos — formában nyújt hasznos kiegészítést egyik-másik tantárgyhoz, s ez­zel bővíti a már megszerzett ismere­teket. ilyen volt szeptemberben a ke­nyér története, október végén a Ze­nés album Arany jános halálának em­lékére, november végén a Séta a ten­gerek és óceánok mélyén. A következő tíz perc rendszerint szlovák nyelvlecke. Szep­temberben jól indult. Szlovák dalocs­kával kezdődött az „őrá“, majd egyé­ni és csoportos ismétlésre alapozott, módszeresen felépített nyelvgyakorlás következett a társalgási készség fej­lesztése céljából. Határozottság, di­daktikai megalapozottság, korszerű nyelvoktatási felfogás és tökéletes szlovák kiejtés jellemezte az „órát“. Sajnos, a későbbiekben a szerkesztő­ség eltért ettől a koncepciótól, mert a beszédgyakorlás helyett kisebb ta­nulmánynak Is beillő szövegeket ol­vastatott fel szlovák nyelvem Mu­szorgszkij zenéjéről, a gyerekek okozta tüzekről, legutóbb pedig Lev Kasszil szovjet írónak egy, a pálya- választást elősegítő regényéről. Ezek­ből az „órákból éppen az hiányzott, ami a nyelvtanulás lényege: a gya­korlás, az ismétlés, a társalgás, va­gyis a beszélt nyelvi Az az érzésem, hogy e számok egylkét-máslkát egy­szerűen átkérték a szlovák iskola­rádióból. Ami ott- megfelel-, annak mechanikus átvétele a magyar gyere­kek számára nem megoldás. Sokkal hasznosabb és célravezetőbb ugyanis, ba Muszorgszkij zenéjéről vagy egy jó szovjet regényről anyanyelvükön hallanak a tanulók, és főleg: anya­nyelvűkén olvassák! Eszmei és érzel­mi hatása csak így lehet erőteljes. A következő 5—10 perc az eszté­tikai nevelést szolgálja. Hol a képzőművészetről hangzanak el gondolatok, hol a zenéről. Néha azon­ban ki Is szarul a keretből. Ebből sejtem, hogy a műsornak ez az eleme nemcsak a végleges helyét nem talál­ta még meg, hanem a formáját sem. Pedig hasznos lehetne különösen a népdalklncs ápolása és terjesztése szempontjából! Az egyórás műsor utolsó 10—15— 20 perce a Pionfrhlradó címet viseli. Szükség van rá. A píonírszer- vezetek sok ötletet elleshetnének be­lőle! Igaz, olykor hosszúra nyúlnak egyes riportalanyok nyilatkozatai. (Jobban meg kellene nyírni ezeket a nyilatkozatokat!) Az is igaz, hogy sok bennük a magyartalanság, a hely­telen szókapcsolat, a tükörfordítás. (Legtöbbször a riporter is érdek- kör-t mond szakkör helyett, iskola­ügy et oktatásügy helyett, Iskolaügyi Minisztérium-ot Oktatásügyi Miniszté­rium helyett, szlovákiai vagy országos helyett össz-szlovákiai-t, Lenyingrád- ot ejtenek Leningrad helyett stb.: ezenkívül nem egv riporteri kérdés meghaladja a gyermek értelmi képes­ségét.) Mégis hasznos ez a rész a tapasztalatcsere szempontjából. In­nen tudjuk, hogy a szenei iskolában Irodalmi színpad működik, hogy a ri­maszombati pionírom a Szovjetunióba és Dániába is ellátogattak. És amit jelenleg különösképpen hasznosíthat­nak a pionírok, az az a kezdeménye­zés. hogy a pionírhíradó keretében hétről hétre szó van arról az orszá­gos vetélkedőről, amelyet az Oktatás­ügyi Minisztérium és a SZISZ Köz­ponti Bizottsága indított a Szovjet­unió fennállása 50. évfordulója alkal­mából. Akik hallgatják, sok mindent megtudhatnak a versenyről, előnyö­sebben Indulhatnak s nagyobb esély- ivei vetélkedhetnek. Fültanúi lehettünk egy okos for­mabontási kísérletnek is. A november 16-i adásba a szerkesztők beiktattak AZ ÉN egv nyilvános 1 r 6—o 1 v a s 6 ta­lálkozót: Dénes Györgyét a ko­máromi iskolásokkal. Bár az előkészí­tést itt-ott érezni lehetett, mégis szép volt ez az elhangzott harminc perc. A költő megnyerőén és hitelesen be­szélt gyermekkoráról, életútjáró], köl­tővé éréséről. Meghatóan mondták a gyermekek is a Dénes-verseket: a Gyöngyvirágot, a Különös vihar volt­at, a Tábortüzt, de különösképpen a kórusban előadott Hová mégy, Ben- dek-et. jo például szolgálhat másfelé is arra, hogyan lehet író-olvasó ta­lálkozókat rendezni az Iskolákban. Végezetül egy aggodalmamat bá­torkodom kifejezni. Azt hiszem, nem sokan hallgatják ezt a műsort. Kár. Legalábbis nem hallgatják annyian, mint amennyien ezt tehetnék, ha a figyelmet felhívnák rá a pedagógu­sok, a pionfrvezetők, a pionírházak. Meg ha maga a szerkesztőség is job­ban törekedne arra, hogy élő kapcso­lata legyen az iskolákkal, ha levele­zőik lennének az ország minden tá­járól, ha nemcsak Csizmár Miklós (a műsor felelős szerkesztője) keresné fel mikrofonjával az iskolákat, hanem a levelezőktől: a külső munkatársak seregétől ts kapná a tudósításokat. Hátha még a szerkesztőség tagjai Ri­maszombattól keletebbre Is elmerész­kednének mikrofonjukkal! És még egy kérdés. Nem lehetne-e a délelőtti egyórás, összefüggő műsor­időt két félórára bontani, annak ér­dekében, hogy esetleg be lehetne ik­tatni az oktatási folyamatba? Nincs ugyanis manapság olyan Iskola, ame­lyik igazodni tudna egy tíz órakor kezdődő egyórás, folyamatos műsor­hoz. Ehhez természetesen arra is szükség volna, hogy előre tudjuk, mi­kor milyen jellegű, melyik tantárgy­hoz kapcsolódó adás lesz, hogy fel lehessen készülni a magnóra rögzí­tésre is. Enélkül az Iskolások műsora és a bele fektetett energia túlnyomó része az éterbe vész. Tolvaj Bertalan KLUBOM! Az utóbbi időben számos SZISZ-klub alakult. Az üj Ifjúság szerkesztősége úgy határozott, hogy ezeknek a kluboknak, klubvezetőknek is -tagoknak lehetőséget ad, hogy a lap hasábjain valljanak munkájukról, elkép­zeléseikről, kulturális ténykedésükről. Az én KLUBOM címen olyan Írásokat várunk, amelyek nemcsak a klub- szeretetet tükrözik, hanem tanácsként, útmutatásként is szolgálnak más kluboknak, amelyek segítik a még jobb munkát, amelyek segítenek kiküszöbölni a kulturális te­vékenységben mutatkozó esetleges hibákat, hiányossá­gokat. Kedves Fiúk, kedves Lányok! Várjuk írásaitokat! A szerkesztőség A magaa s néped dicsőségére Időzzünk el még egy kicsit az 1844-es esztendőnél! Vahdt biztatásá­ra Petőfi ez év őszén megírja a ne­mesi szalonirodalmat parodizáló négy­énekes „hőskölteményét“: Egy mu­latságos de lényegében kisszerű ese­ményt, egy falusi verekedés törtéae-. tét mondja el. Az eposzi kelléktárból maritve ad­ja elő a történteket. A humoros el­beszélő költemény, vagy akér nevez­hetjük komikus eposznak Is, azokat a „költőket“ figurázza ki, akik: a nemest múlt nevetséges kis esemé­nyeit énekelték meg eposzi felleng- zősséggel. A mű egyes részleteiben a költő a korabeli szentimentális, szó­virágokkal telltüzdelt lírát utánozza, amely az arisztokrata szalonokban volt divatos. A mü tehát stílusparó­dia. A népi szereplőket az eposzokra jellemzően írje le, állandó díszítő jelzővel ruházza fel őket, mint pél­dául: szemérmetes Erzsók; Harang­láb, a fondor lelkületű egyházfi; -a béke barátja, Bagarja; vitéz Csepü Palkó; a kancsal hegedűs; a széles tenyerű Fejenagy... A szántszándék­kal alkalmazott dagélyos kifejezése­ket egy-egy váratlan ártatlan népj csattanóval zárta le, teszi nevetséges­sé. A mü lényege, hogy benne a köl­tő a finomkodó stílussal szembeál­lítja a realizmust, s az előbbi kigú­nyoláséval a maga irányának nyit utat. Ugyancsak ennek az évnek má­sik jelentős terméke a „János vi­téz“ című elbeszélő költemény, Pe­tőfi mesterműve. A huszonhét részre tagolt verses népmese hőse Kukorica Jancsi, a talált gyermek, aki bele­szeret a falu másik árvájába, Uus- kába. A műben tökéletesen ötvöződik a népi téma a népi formával és mon­danivalóval. Kukorica Jancsi a nép­mesék hősével azonos. Sok kalandon átesik, míg János vitéz tesz belőle, és végre elnyeri Iiuskája kezét. A cselekményben két világ egyesül, a valóság és a mese világa; ugyanűgy a nyelvezete is az egyszerű paraszti gondolatvilág és a finom költölesség elegye. A versforma pedig páros rí- mü, négyütemű tizenkettes — ugyan­csak népi formájú. A mű nemcsak verses népmese, hanem a szegény nép vágyainak művészi ‘ kifejezése, úgy ábrázolva, hogy a nép becsűié tessége, vitézsége révén ezt a vá­gyét el is ért, legyőzi a rosszat, s diadalmaskodik a jó, az Igazság. Vö­rösmarty Mihály a mü első bíráló ja nagy elismeréssel szólt róla, hisz mint tudjuk, ő 13 megpróbálkozott a „Tündérvölgy“-ben és a „Csongor és Tündébben a népmesék kincstárából meríteni. Petőfire hatással is volt Vörösmarty továbbá Garay Obsitosa; a Münchhausen báró elbeszélései és nem kizárt, hogy a gyermekkorában hallott magyar, szlovák népmesék ts. „A János vitéz valóban olyan, mintha fonóban hallanánk? Valóban olyan..., de mintha egy népmese utolsó, legfínomabbra csiszolt alak­ját hallanánk... egy tudatos, nagy költő végső simításaival,, aki. műösz­tönével nemzedékek munkáját végez­te él“ — írja Illyés Gyula. 7. ..kérdés: Petőfi -melyik mü­vét elemeztük elsőként? Az előző fejezetek egyikében szól­tunk arról, hogy Petőfi kivívta a köl­tészet forradalmát. Mit/értsünk ezen? Költészetének forradalmi eleme e né­pi hang,- olyan költő ajkáról, aki a nép fiának vallja magát,, s költésze­tében Is a népet akarja képviselni. ’ Nyílt hitvallás egy-egy verse e vi­lág előtt, hogy hová tartozónak érzi magát a költő: a néphez tartozónak. Már ekkor benne él verseiben annak a hitvallásnak csirája, amelyet ké­sőbb Arany lánoshoz írt levélben fo­galmaz meg: „Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában ts uralkodjék, s ez a század feladata“. Petőfi költészete tehát néptességé- ben hozott újat. Ezt a megállapítást alátámasztják az előző fejezetekben említett és elemzett művek. Ebben az Időben divatossá vált a népdal­forma, csakhogy Petőfi nem utánoz­ta a népdalt, .hanem az a forma köl­tőt és emberi egyéniségének termé­szetes kifejező eszköze. A nép sze­mével nézte a világot.. Ebből a kor­szakból számos verse, népi életképe, jellemrajza, helyzetdala bizonyítja, hogy Petőfi kiszélesítette az Iroda­lom körét plebejus Irányban. Épp ezért támadta őt annyira á korabeli kritika, az új művészi formában meg­érezte a néphez való ragaszkodást, á társadalmi forradalmár bátor hang­ját. -Az év utolsóként irt versében feltűnik az a politika! elégedetlen ség, amely a jövőben központi ele me lesz költészetének: Reád fflggeszté hévvel esdekelve Bágyadt szemét sóhajtó nemzetem, S te sóhajára semmit nem figyelve ERkép feleltél mennydörögve: nemi" 8. kérdés: Melyik versből idéz tünk? Innen egy lépés, s az 1845-ős esz­tendőben vagyunk, amely rögtön az elején újajjb élménnyel gazdagítja: a szerelem -élményével. Meghal háztgaz dájánék 'rokona.J Csapó Etelka’, akire gyein gélt '-éthesék két--’emlékezik' vissza a ■'Hatal költői" Ezek a költeménye! egy egész kötetre valóak. Az. év nya rán ú) szerelem kezd éledezni szivé­ben, az új múzsa pedig Mednyánszky Berta földblrtpkoslány. A gazdag szü lök’ oílénzrk lányuknak a szegény költőt, így ez a szerelem is szerte­foszlik, ásó csak egy versciklus őrzi emlékét. A ciklus legsikerültebb da rabja a „Fa leszek, bar-.“ című ver se. Ebben a ^ciklusban már egy új motívum is meg jelenik: a szenvedi lyes szabadsá’gézeretet („Háborúval álmo<tám\' „Ha az Isten“). Tehát az ösztönös ! népiessége most kezd teli tódnl politikai tartalommal. 9. kérdés: Melyik az a két ciklus Petőfi szerelmi költészetében amelyekről szóltunk? A - megfejtéseket dec. Ž8-lg küldjé­tek be' szerkesztőségünkbe. GENTE ANDRAS: XI. — At éjszaka gondolkod­tam — kezdem. A parancsnokom gondterhel­ten rám néz. mintha csak mondaná, mesére nincs időnk! De megint lát valamit az ar­comon. ami lecsillapítja há­borgását. — Volt rá időd — mondja. — De már a fényes nap is felkúszott az égre, és a kato­náink még nem reggeliztek. Majd a bandát aprítjuk a kávénkba! Most rajtunk a sori — Csak a saját módszerük­kel verhetjük le őket... — Támadással! — vágja ki Horváth. — Igen de hátulról! Dél­ről. az erdő felőli... A parancsnok csak egy pil­lanatig gondolkodik, s a ma­gányosan állé épület, a lova­ink (elé kapfa tekintetét. — Igazad van. Szabó Lacit — mondja, és rögtön ki is adja a parancsul. — A gép­fegyveresek, a golyószórósok tartsák erős tűz alatt a házak mögé bűvé ellenséget, hogy a lovasok, ahányan csak tn- dunk, veszteség nélkül a pari­páinkhoz juthassunk. Vágtában megkerüljük a tá­lul. A zöldek láthatták a be­kerítő mozdulatot, de már nincs merre futniuk. Észak felől a gépfegyverek köpködik a baléit, és ml délről ron­tunk nekik a lovainkkal. — Üsd, vágd, nem apád! — ordítják a buszárok. Elhallgatnak a gépfegyve­rek. mert a lövedékek már bennünket is eltalálhatnak. Es látfnk. hogy a földhánvá­sok mögül parancs nélkül ts felugranak az ottmaradt em­bereink, és az erős, szilárd orosz puskákkal szuronyro­hamra indulnak. A kardjaink­kal vagdalkozunk. Csurog ró­luk a vér. Nem szeretek vért látni, nem hogy még ember­vért! De az élni akarás, a győzni akarás gátlást szüntet, elvakit. Ebben a pillanatban nem az embert látod magad előtt, hanem az ádáz ellen­ségedet. Ha nem végzel vele, te leszel az áldozat. Es ad­dig vagdalod, szúrod őket, míg az ntolső jajszőt hal­lod... Úristen, micsoda teme­tés lesz Itt! Háborút akarta­tok, háborút kaptatoki Csak akkor ocsúdok fel, a- mfkor a hirtelen beállú teme­tői csöndben szinte megre­megteti a dobhártyámat Horváth rekedtes nevetése. — jól van. Szabói Megtar­tottad a halotti beszédet! Az áment és a goszpogyipomllujt azonban hadd énekelje el a szakállas pápai Csak most döbbenek rá. hogy nem magamban, hanem hangosan beszéltem. — Mit csodálkozol, Laci? — mosolyog a szemembe Hor­váth Pista. — Olyan arcot vágsz, mintha nem te mond­tad volna: Úristen, micsoda temetés lesz ttt! Ahol ml já­rónk, ott temetni fognak! Most megismerik, hogy kicsodák a veres slpkás huszárok! —■ Háborút akartak, háborút kaptak — ismétlem meg a mondásomat, ás feliélegzek. Horváth barátságosan átölel. — Szépen hangzik: Háborút akartak. háborút kaptak! Ez még a jelszavunk is lehet­ne) Es fú tanácsot adtál. Kö­szönjük, Laci! Mert liásképp is végződhetett volna! Sándor elmosolyodik. — Csak mert volna valaki közülünk a császári és kirá­lyi hadseregben tanácsot ad­ni a parancsnokoknak!... — Volt is ott széthúzás! De mi egyet akarunk!... Horváth nem fejezi be a mondanivalóját, mert négy lo­vas vágtat a templom előtti kis térre. Nem tartoznak az egységünkhöz, de Ismerjük 8- ket. A törzskariéi jöttek. — Látom, idejében érkez­tünk — mondja a vezetőjük. A parancsnokunk nevetgél. — Kicsit előbb is jöhettek volna! Ml jót hoztatok? — Azt mondták, ha végez­tek Itt... Horváth büszkélkedőn a szavába vág. — Ha a legénység ugyan­azt akarja, mint a parancs­nok, akkor... gyorsan vég­zünk! — felénk fordul. — tgy van, fiúk? Magunk sem tudjuk, hogy miért — mert nem szokásunk a dicsekvés — kórosban vá­laszoljuk: — így van! Tatán az életben maradók öröme szólalt meg Horváth- ban és bennünk is. De nincs időnk eltűnődni a „rendelle­nességen“. Horváth felsóhnjt — Bárcsak odahaza is úgy lennel Csak verekednék ki magukat a kutyaszorítóból! — Ügy, mint m! — mou- dom. — Ügy — hagyja rő Hor­váth, s a futárok vezetőjére pillant. Az meg mondja a ma­gáét: He Itt végzünk, menjünk gyorsan vissza Kijevbe, és ou nan fel északra, hogy Osz- tyer városbúi kiverjük Uyenyl- kln cári tábornok katonáit... Horváthből még nem fugy hatott ki a vidámság, mért mosolyogva mondja: — Egy kutyái A banda ír tán jöhet a tábornoki — De ott a folyó, a Qyesz nal Ha felrobbantanák a hl- dali... — Annyi baj legyen! Míg odaérünk, megtanul mindenki úszni! Most én ölelem át testvéri szeretettel Horváthot. — jó veled, parancsnoki — mondom. — Veled még az ár ellen la „sebesvágtában“ ász nánkl . — Bárcsak ezt odahaza Is megtannlnákl Az anyjuk úr­istenit, hogy aprítanám őket. csak mehetnék hazai... A reggeli ebéd után, a jő zsíros paprikás után, úttá ke lünk. Hallgatagok vagyunk, pedig vidámaknak kellene lennünk. Átestünk a tűzkeresztségen! Győztünk! Hét kell ennél na­gyobb öröm? De sok volt a halott. Az lenne az igazi 6- röm. ha itt már békesség len­ne. és mehetnénk haza. A fe­hér nyírfák helyett virágzó akácokat, zöldellő fenyőket látni, s ágy folytatni az éle tünket, ahogyan Itt elkezdtük Úgy látszik, nemcsak énrám hatott olyan lélekszorongatón- a hallgatás, mert egyik tár­sunk eiknrjantotla magit, s a következő pillanatban mind a két eszkadrnn együtt zengi­A jő Invas katonának de jól vagyon dolga, eszlk-iszik a sátorban, semmire sincs gondja. Hajt, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet Csak až jüjjön katonának, aki ilyet szeret... A szekerek kőzetében lova­golok. Az egyik hátul ülő, lá­bát légaló kinai elvigyorodik. Kíváncsiságból, időtöltésből figyeltem őt, közben azon töp­rengtem, hogyan lett belőle forradalmár. Fugadkoztam Is magamban, amint lesz egy kis időm. kjvallatom. hol élt, mi­lyen életet élt, hogy udáhaza mesélhessek róla is. igazol­jam állításomat. ha sokan nem hinnének szavamban: nem számit a nemzetiség, bőrünk színe, csak az • fontos. hogy egyet akar­junk, hogy kommunisták le­gyünk! Ezen gondolkodtam é- nektés közben, és hallottam, hogy a kínai csak dúdnlja ve­lünk a dalt de az otcrlsú szót érthetően ejti ki. :Sőt, jő szántából meg Is ismétli, nem kis örömmel. — Szeret... szeret).,. ~ és még mond valamit kínaiul. Biztosan a lányokét emlegeti. A szeret szút, mint oly sokan mások, gyorsan mógtanuthat- ta valamelyik magvar barátjá­tól — jól van, sárga komitrl -r- kláltja a bajszos szomszédja. — Egyet akarunk! Majd KI- íevbéb! *— Da da. Kijev... — moso­lyog teli szájjal a kfnai. Eltréfálkoznék velük, ha » szekérep ülnék. De lóhátról túlktabölnl a zörgést? l$y csak odavetem oroszul, hofcy a kínai is értse: — Egyet akarunk mi mind­nyájan! (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents