Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-12-12 / 50-51. szám

— Miitől van az emberben en er giarnio zgósítá s ? Mitől vain a nagy akarás? Mi ösztönöz például engem? Nem tudok válaszolni. Nem tudom, mi ösztönöz. Egyes összetevőkről tudok, de sokat egyáltalán nem ismerek közülük. Tizenöt éves koromban úsztam egy évig a lehetőségeknek megfelelően — keveset. Aztán atletizál- taim. Ez már Jobban ment, az úszáshoz fizikailag is gyenge voltam, viszont a fürdést jobban szerettem. E- zenkívül jártam lovagolni is, teljesen függetlenül a futástól meg az «zástól. (AzÍ egyik barátom vitt el.) Nem tudtam választani. Ekkor valaki azt mondta, hogy vegyem melléjük a vívást meg a pisztolylövést, és mindhá rom számot megtarthatom.

A lövéshez volt érzékein, ez már akkor kiderült, amikor először vettem kezembe a pisztolyt; mindjárt jól csináltam. A víváshoz kimondott an ti talentum voltam. Rengeteget küszködtem, amíg valamivel előbbre jutottam. Tizenhét éves lehettem, amikor azt vettem észre, hogy az öttusán kívül semmi más nem érdekel. Miért? Nem lehet kinyomozni. Az emberben egyszerűen kialakul az akarás. Valamire vágyik. Miért vágyik? És miért éppen arra? Nem tudná megmondani. Vágyik egy szőke lányra. Miért nem a barnára? A szőke bizonyos okoknál fogva rokonszenvesebb? A

I

t vágy nagysága határozza meg az akarás nagyságát. Ez a két dolog kényszer- kapcsolatban van egymással. Az akarásról általában I azt mondják, hogy az embernek önmagában kell indukálnia. Akarjál — bíztatják egymást az emberek. Ha viszont valakiben nincsenek meg az alkati feltételek, hiába próbál „akarni“, nem tud. Az ilyesmi nem megy. Akarok akarni? Maga a mondat is csupa ellentmondás. Mintha lavórba álinék és megpróbálnám magam felemelni. Tizenhét éves voltam, amikor azon kaptam magam, hogy öttusázni szeretnék. Sem mérnök, sem testnevelő tanár, sem énektanár nem szeretnék lenni, az öttusázáson kívül az égvilágon semmi más .nem érdekel, Pestre szeretnék jutni, ott elhelyezkedni a csepeli gyárban, ügy, hogy a

I

aiawJS'IJll

BALCZÓ:

l VÍVÁSNÁL MEGZAVART

V REMÉNY

'

DÉLIBÁBJA

munka mellett öttusázhassak.

Miért akartam ennyire öttusázni?

Ki akartam emelkedni a többiek közül?

Tetszeni akartam egy lánynak?

Vagy több lánynak?

Tudat alatt lehetőséget a- kartam teremteni arra, hogy a .nők kegyeit bírjam? A- nyagi lehetőség vonzott? A becsvágy, a hiúság űzött? Mozgásigényem, játékszeretetem sarkallt? A veszély- szeretetem ösztönzött? Bizonyára mindegyik tényező közrejátszott, de nem lehet megmondani pontosan, melyik milyen arányban, ezt nem lehet kitotózni.

Feljöttem Pestre, lehettem tizennyolc vagy tizenkilenc éves, amikor az edzőm azt mondta, hogy szakmát kell tanulnom. Én nem akarok szakmát tanulni, én öttusázni akarok, válaszoltam. De hát mi szeretnél lenni tulajdonképpen, édes fiam? öttusázó — feleltem. És ha eltörik a lábad, és nem öttusázhatsz tovább? Akkor öngyilkos leszek!

Magam sem tudom, miért

alakult ki bennem ez a megszállottság, ez a szenvedély, mindenesetre nem tőlem függött, nem én indukáltam magamban, és ezt is az akarás fogalmához csatolnám adalékként. Mi serkenti a maratoni futót arra, hogy a harmincadik és harmincötödik kilométer között legyőzze a holtpontot? Van valami, amiről nem tudunk, ami független tőlünk, és ha energiáink mozgósulnak, annak bizonyára megvan az oka. Mindig akkor ment jó! a versenyzés, mindig akkor inoz- gósultak bennem legjobban az energiák, akkor tudtam eszményien beosztani az e- rőmet, akkor voltam a leg- jézanabb, akkor tudtam az eszemet a legjobban versenyzésre használni, amikor tisztán éreztem, hogy az a- karás mértéke és nagysága nem tőlem függ. Mintha egy sínre állítottak volna, és én látom, hogy zajlanak egymás után az események, szinte felülről nézem az e- gészet, mintha én magam teljesen kívül maradnék. A- mikor azt éreztem, akárha moziban szemléltem volna magam: igen, most elindulok, most egy picit erősebben kellene haladnom,

igen, erősítek, most gyorsabban futok. Érdekes, hogy amikor szinte függetlenedtem saját magamtól, sokkal jobban tudtam kezelni magam. De ehhez mindig teljes ellazulás, lezserség kellett, és annak a felismerése, hogy nem rajtam múlik, mennyi , energia szabadul fel bennem.

A hatvannyolcas mexikói olimpia előtt rengeteget edzettem. Nem hiszem, hogy öttusázó valaha is edzett volna ennyit. Volt hetem, a- mikor 160 kilométert futottam! Ez egy kb. háromhónapos futóciklus keretén belül történt, de emellett még járogattam vívni, úszni, lövöldözni. Akkor úgy éreztem, képes vagyok erre, fizikailag is jól éreztem magam; a körülményekhez viszonyítva elég magas szintre emeltem teherbíró képességemet. Az olimpián második lettem. Nem győztem, és ezt. sokan leégésnek minősítették, voltak a- kik elkeseredtek, sírva fakadtak. Senki sem hitte, hogy engem' az ezüst a legkisebb mértékbein sem szo- morított el. Mexikó után kevesebb volt bennem a hiúság, pedig fordítva lett

voilna logikus, hiszem megvertek, itehét vissza kellene vágni. Mexikói szereplésem ugyanis saját magammal szemben volt győzelmi érzés —- ezért hagyott alább a becsvágy, a bizonyítani vágyás, s ez elsősorban a felkészülésemben nyilvánult meg. A továbbiak során nagyon élveztem a versenyeket, de a felkészülésbe nem fektettem annyi időt és e- rőt, mint Mexikó előtt.

München előtt már csak azért sem edzhattem annyit, mert harmincnégy éves voltam, s nehezebben pihenem ki magam egyik edzésnapról a másikra. Ha meghajtom magam, könnyebben letörök és hosszabb pihenőt igényiek. Mint az öreg ver semylowat: engem is óvatosabban kell hajtatni, és főleg a versenyekre kell gyűjteni az erőt. München előtt tudtam, hogy mindenki n- r anyáimat vá>r tőlem 'Magyarországon. Nem tudom pontosan, miért, azért-e, hogy én jól érezzem magam, vagy azért-e, hogy szerették volna, ha honfitársuk győz? Tudtam, hogy most még jobban szurkolnak, mint Mexikó előtt. Ha győzök, boldogabbak lesznek, mint Mexikó után lettek volna, ha nem lesz e- nyém az arany, szomorúbbak lesznek, mint a mexikói ezüst után. Ezzel a tehertétellel mentem az olimpiára, nem mondhattam, hogy emberek, ne izguljatok, ne fárasszátok magatokat, mert nekem sem használtok vele; ne szurkoljatok, mert én úgyis mindent megteszek, a többi nem rajtam múlik.

Első nap jól lovagoltam. Utána nagyon jól indult a vívás is. Éreztem, hogy ha Így folytatódnak asszóím, megnyerem az olimpiai bajnokságot. És ilyenkor, a cél küszöbén, a remény csillámfényében képes az ember a legnagyobb baklövések elkövetésére! Egy versben olvastam, hogy a gyermekkor azért szép, mert nem zavarja meg a remény délibábja. Kezdtem kikapni.

A vereségek után megé- reztem, hogy oda a reményem, ezek után nem tudok győzni, nem tehetek semmit, a .többiek jobban

vívnak. Ekkor ásít határoztam el magamban, hogy ha kikapok ás, (legalább bátram veszítsek. Ne hagyjam el szégyen érzettel a pástot, azzal, hogy gyáva voltam. ■Ettől ismét ontani kezdtem a tusokat, elsült a kezem, minden ment prímán. Azt csináltam a fiókokkal, amit akartaim. Mosolyogtam rájuk, veregettem a hátukat, dumáltam nekik a 'maszk* alól akkor is, ha vereséget szenvedtem. Tizenhárom győzelmet érteim el, és csak kétszer kaptam ki. Mindez azért történhetett, mert leszámoltam vereségeim lehetőségével.

Az úszás előtt azt hittem, hogy az a helyes, ha előtte csak a versenyt« összpontosítok, gondolatban végigúszom a távot, és megfeszítem az idegeimet, úgy készülök. Próbáltam valamit feszíteni magamban, amit — miint kiderült — nem lehet. Hót másodperccel maradtam el legjobb időmtől, és egészen világosan, tisztán felismertem, hogy a verseny előtt izgulni, „feszíteni“ kifejezetten káiros módszer. Ettől a felismeréstől egy olyan nagyszerű, teljes felszabadultságot adó érzés uralkodott el rajtam, hogy ki sem tudom fejelni. Ez a nagyszerű érzés eltartott a futásig, sőt, az egész futás ideje alatt Is mélen- getett. Mintha ezt mondtam volna a szurkolóknak: Kedves magyar sport társak, nagyon jól érzem magam, a- mit megtudok termi, megteszem, élek, nézem itt az embereket, jól van, gyerekek.

Ez a jó érzés szabadította fel a plusz energiákat, azokat az erőket, amelyeket a félelem ezelőtt lekötött. Az emberiség leghasznosabb, 1 e go k osabb, l egel csépel teb b tanácsa: Ne félj. Ha valaki nem fél, szabad, és ez a nem félés a haláltól való nem félésre is kiterjedhet, akkor pedig egészen másképp alakul az ember élete. Ahogy így visszagondolok, egész versenyzői pályafutásom legszebb, legkellemesebb élményei azok voltak, amikor meg tudtam szabadulni a félelemtől. Az emberi boldogság alapfeltétele: meg kell szabadulni a félelemtől. Ha az ember nem fél, már boldog is.

■

A kerékpárosok tele

na

OLIMPIAI LÁNGOK

A Szovjetunióban most zajlik a hagyományos tömegverse- nyak esztendeje; ipari üzemek, kolhozok és egyes városok sportolói versengenek. A nyári és téli sportseregszem léken a versenyek színhelyén „kis olimpiai lángok“ égnek. Ziatouszt- >an az olimpiai lángol a vaskohó lobbantotta fel. Azért, mert ez a bányászok városa. Bratszkban az olimpiai versenyek rajongói egy miniatűr szánpályát építettek, amely a maga nemében egyedülálló a világon. Ismét egy más városban — Észak-Oonyecben „családi nlimpiászt“ tartottak. A csapatokat ugyanis egy-egy-csa- iárihól állították össze.

RABCSERE

Az angol labdarágócsapat kapitányát, Bobby Moore-t 30 hónap máltán ártatlannak találták. Mint ismeretes, közvetlenül a mexikói VB előtt letartóztatták Bogotában, mert a „Zöld Tűz“ nevű ékszerbolt tulajdonosa az angol labdarúgót lopással vádolta. A kolumbiai bíró Rios Amaya ájbói áttanulmányozta az aktákat és megállapította: hogy Bobbyt megrágalmazták, zsarolták és hamis tanúvallomásokkal juttatták börtönbe. Moore ártatlan. Helyette az ékszerbolt tulajdonosa vonult a börtönbe, meg az alkalmazottai, akik ebben az ügyben segítői voltak.

CSEPRŐ

KILLY VISSZATÉR?

A grenoble-i háromszoros olimpiai aranyérmes jean Claude Killy ezekben a napokban a svájci St. Moritzban edz a hazai „búbosokkal“, a sapporói aranyérmesekkel. Az edzést az aszfaltpályán kezdték meg. és Killy elhatározta, hogy ebben a sportágban is szerencsét próbál. Hogy a testsúlya is ennek megfelelően emelkedik-e majd, arról nem beszél a fáma. De nem tartják kizártnak, hogy Killy ebben az esztendőben különböző „profiszámokban“ is részt vesz.

ARANY MEGRENDELÉS

Tizennyolc labdarúgó harcolta ki júliusban 23 éves korig az Európa-bajnoki címet, aranyérmet azonban csak tizenegy kapott közülük. De a harc résztvevőinek egyike sem marad jutatom nélkül. Bičovský Premysl kölcsönözte aranyérmét. a jabloneci Nisa-sport pedig felajánlotta, hogy mintájára elkészíti a szükséges nyolc aranyérmet. A feladatot Zby- nék Vrkoslav mester vállalta a vésőrészlegböl, aki ezekben a napokban fejezi be a hiányzó nyolc „aranyat“.

Brno jó ideje a vásárairól, a 'jégkorongozóiról és a kerékpározóiról nevezetes (persze tehet, hogy még több minden másról is, de ezt most ne firtassuk). Vásárai világszínvonalúak, a jégkoron- gozók már kevésbé tartják magukat a régi hagyományokhoz, a kerékpározók: azonban sok örömet szereznek e sport szerelmeseinek, szurkolótáborának! Ezért is lesz most róluk szó. Róluk, a kerékpározókról.

Brnóban ugyanis olyan kerékpározók nőttek fel az elmúlt években, akiknek bizony egy egy verseny alkalmával csak a hátát láthatta a mezőny többi kerekezője. S azokon a versenyeken, amelyeken elindultak, a legtöbbször ők emelhették győzelmi mámorukban égnek a kezüket. Jursa edző fiai a kerékpárok nyergében ma is fel-felkavárják ellenfeleik epéjét:

Ján Smolík — a hatvannőgyes „varsói“ győztes, vagy az idén első Vlastimil Mora vec, s velük a többiek is — Hrazdíra, Labus... Nincs ebben semmi szemfényvesztés, semmi titok, csak tehetség és sok:sok akarat, lemondás, sok-sok edzés és • izzadság eredménye. És persze a jó kerékpáré is. ’ Mert a brnól fiúk olyan kerékpáron „ta- 1 posnak“, amely' minőségében csaknem olyan mint az „isteni“ Eddy Merckxé. Hogy mibe kerül egy ilyen kerékpár? Fogózzanak meg:

nyolcezer koronába! Csak összehasonlításképpen említjük meg, hogy a mérleg másik serpenyőjébe egy színes televíziót, vagy egy automata mosógépet helyezhetnénk. Jirí Dal er szerint — és nemcsak őszertnite — azonban egy jó kerékpárt már a feléért is elő lehet állítaná, különösen ha figyelembe vesszük, hogy van nekünk egy Favorit-gyárunk, amely világ- színvonalon állítja elő termékeit.

A kerékpárosokra már beköszöntött a tél. A legtöbbjük szívesen menne fürdőre, hogy a sok ezer megtett 'kilométer után kissé megkopott saját csapágyakat rendbe

hozza, rendbe hozassa. Ilyen szerencse azonban csaik nagyon kevés versenyzőt ér, mert a kerékpározóknak igen népes a családja. A többieket pedig várják a tornatermek. És kezdődik minden elölről. Az alapozás, az erőgyűjtés... A bmói Dukla versenyzőinek sajátos „kínzókamrájuk“ van, s egy- egy edzés után bizony a test nem marad szárazon. Minden izmot sorra vesznek, erősítenek... Természetesen labdajátékokra is sor kerül, a futballt kivéve, mert egy- egy „barátságos“ futballmérkőzés után több sérült akad, mint az egész kerékpáros idényben.

A bnnéi Dukla kerékpározói tehát már megkezdték felkészülésüket az új Idényre. Senki se lazsálhat, mert Jursa edző mindenre és mindenkire figyel. De a kerékpározók maguk is tudják, hogy az eddigi eredmények köteleznek, ennek tudatában készülnek hát, s az eredmények bizonyára jövőre sem maradnak majd el.

APRÓ