Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-07-18 / 29. szám

4 új

#• «r»»

Három szervező és résztvevő érdeme, a sajtóértekezlet sikere: Miloš Marko docens, a Szlovák Újságírók Szövetségének elnöke toborozta össze az ország minden részéből a szerkesztőket, Samuel Horký, a bar- dejovi „polgármester“ intézkedett Bardejovban, a helyszínen, és dr. František Ra- daő a bardejovi fürdő igazgatója biztosította a fennakadás nélküli munkát.

Az összejövetel annak kapcsán jött létre, hogy egy város elérkezett hétszázhuszonötödik születésnapjához, és tele van tervvel, elképzeléssel.

Az újságírók hallhatták tehát a Bardejovi Vnb elnökét, alelnökét, a fürdő igazgató főorvosát és néhány valóban illetékes személyt. Megtudhatták, hogy a város főterét szinte teljes mértékben restaurálják és ügy állítják vissza, hogy valóban Idegenforgalmi érdekesség legyen. Értesültek arról is, hogy az elhanyagolt Bardejov hány gyárat és ü-' zemet kapott az utóbbi évtizedekben és hányat kap még, tájékoztatták a sajtó, rádió és a televízió képviselőit a választások utáni helyzetről, a képviselők által közölt program jelenlegi megvalósulásáról. A bardejovi járás és maga Bardejov városa ez ideig példásan halad kitűzött céljai felé, szinte maradéktalanul valósulnak meg az elképzelések.

A legizgalmasabb mondatokat dr. František Radar főorvos mondta. Az idős szakember nemcsak a fürdő, hanem Szlovákia egyik legjobb szakembere. Két ízben járt az orvosok párizsi világtalálkozóján Csehszlovákia képviselőjeként, és az emberek ama típusához tartozik, akik merik alkalmazni az újat, a merészet.

Elmondta, hogy a fürdő iránt hatalmas az érdeklődés országszerte, nem tudnak minden rászorulót elhelyezni, pedig a bélrendszer megbetegedéseire szenvedők, a gyomorfekélyre operáltak száma nő, és a legjobb kezelést pedig a fürdő tudja nyújtani. Dr. Radač mondott egy nagyon érdekes és egyben nagyon elszomorító dolgot: az idei első negyedév felmérései alapján már a 14 éven aluliaknál is tíz esetben fordult elő gyomorfekély.

Az orvos szellemesen kötötte össze beszámolóját a párizsi konferencia tanulságaival. Elmondta, hogy egy fél esztendővel ezelőtt kezébe került egy orvosi könyv, amelyben ez állt:. „Századunk nagy problémája, hogy az emberi szervezet nem tud alkalmazkodni a korhoz, a civilizációhoz, és innen erednek a megbetegedések“. Nincs új a nap alatt, mondta a főorvos, ezt a könyvet ugyanis száz évvel ezelőtt, még a tizenkilencedik században jelentették megl

Bártfa-fürdő környéke valóságos rezervátum. A gépkocsikat már a bejárat e- lőtt le kell állítani, hogy a kipufogógázok ne szennyezzék a levegőt. Hatalmas fák, sportpálya, egy csevegő patak biztosítja a szinte tökéletes kikapcsolódást „A fürdő iránt, mint említettem, nagy az érdeklődés — mondta az igazgató, — I- gyekszünk korszerűsíteni a szobákat és a kezelést, de

a?* h:<í7om pillanat

zeumot) megnéznie vagy magát az egyre korszerűsödő fürdőt, amelynek új büszkeségét, a „promená- dot“ ebben az esztendőben adták át rendeltetésének.

Lehet, hogy a fényképek -felkeltik az érdeklődést és a hétszázhuszonöt éves város megtekintésére ihletik az olvasót. De az is lehet — ezt viszont nem kívánjuk, bármilyen szép is a fürdő —, hogy némely olvasónk páciensként jut el ide. ö- rülnénk, ha azt tapasztalná, amit nekünk a sajtóértekezleten elmondtak, és gyógyultan, energiával teli térne vissza munkahelyére.

A fürdőről szőlő prospektusban ezt olvastuk: „A három- és négyhetes kúrák fölfrissítik a szervezetet, eltüntetik a testi fáradtságot és a sző szoros értelmében regenerálják az idegrendszert. Ennek eredményeként teljes testi és szellemi frisseségnek örvendhet az ember. Nem ritkaság, hogy a kúra végén a páciensek szinte megfiatalodnak. Ha pedig valaki egymás, után többlöt ere

ban talán személyzetünk gondossága, példás hozzáállása a legfőbb vonzóerő.“ Nem tudom, így van-e ez, erről nem volt módomban meggyőződni, de elhiszem, ha a főorvos mondja, és kívánom Is a betegeknek, hogy példásan törődjenek velük.

A fürdőt 1787 körül alapították, felkapott volt főleg a lengyel, magyar, orosz és osztrák főurak körében. Járt itt Mária-Lujza francia királynő is, sőt maga Sándor cár, az orosz uralkodó!

Érdekes, hogy most nincs olyan „nemzetközi“ forgalom, mint hinnénk, de a tervek között ez is szerepel. A szocialista országokból és az Egyesült Államokból jelentkezett a legtöbb érdeklődő. Mint fényképfelvételeink igazolják, érdekes vidék, megtekintésre érdemes hely Bardejov és környéke. A Tátrát szinte mindenki látta már, ide valahogy kevesebb ember Jut el, pedig nem u- natkozna. Elég lenne talán a fürdő területén létesített szkanzent (szabadtéri múA szabadtéri múzeumban elhelyezett kiskút

szőr vesz részt a fürdő kúráin, öt évvei „meghosszabbodik“ az élete, illetve az elhalálozás veszélyének lehetősége öt esztendővel eltolódik."

Lehet még ehhez valamit hozzátenni?

Ibt)

A híres Sárosi Múzeum“ egyik példánya: fajaragású szob- A jürdő területén lévő szkan-zen egyik része.

rak és oltár. BEREUHAUT felvételei

AZ INTERVENCIÓS HADSEREG GYŰRŰJÉBEN

Ezen a napon tette partra a Glóry nevű angol cirkáló a murmanszkl kikötőben az első angol katonákat. Nemsokára egy amerikai cirkáló további szakaszokat tett partra Oroszországban. Április 5-én Vlagyivosztokban a japánok szálltak partra.

Megkezdődött Szovjet—Oroszország megszállása.

Nem henyéltek a volt orosz generálisok, fehérgárdista tisztek, kozákok és az ú] Oroszország ellenségei sem: a Kaukázusban felkeltek Kornyílov, Gyenylkín és Alek- szejev generálisok katonái, a Donnál meg Krasznov és Mamontov generálisok követői...

Nem tartott sokáig és az angol, francia, olasz és amerikai hadseregek a hazai ellenforradalmárok kiadós segítségével hatalmukba kerítették az ország nagy részét.

De nem bosszú időre.

Az Össz-orosz Központi Végrehajtó Bizottság már 1918. április 22-én kiadta azt a dekrétumot, amely szerint minden 18—40 év közötti polgárnak kötelessége részt venni katonai kiképzésben, és május végéig bevezette a kötelező általános katonai szolgálatot.

(V)

„Ä tenger - mégiscsak tenger...“

— mondja Zoltán barátom. — Ott nemcsak a levágd más, mint idehaza, hanem még ex emberek is. No meg a környezet, az italok, ételek — áradozik tovább a tenger szépségeiről és előnyeiről —, aztán meg, ha )61 beosztod az elemózsiát, hidd el — nyomatékkai bizonygatja —, nem drágább a tengerparti nyaralás az itthoninál. Valamirevaló ember csakis a tengernél üdül — teszi még hozzá, és egyet biggyeszt az ajkán annak jeléül, hogy 6 bizony nem akárki.

Nem sok időm maradt az allenérvelésre. mert barátom elsietett. Csomagolni ment. Hosszú útra készül.

jómagam még korainak tartottam a hazamenést, bét bandukolva, céltalanul sétálgattam. Kicsit sértette önérzetemet a ..valamirevaló emberek“ osztálya. Én ngyanis nem a tengernél fogok nyaralni.

De maga a nyaralás nem is olyan régi keletű. Magában véve új tömegjelenség. Egy évtizednek eldtte nemcsak a tengert keresték (el kevesen honfitársaink közül, hanem a hazai üdülőtelepeinket is esek szórványosan vettük igénybe. Gyakran gond volt még a szakszervezoti üdülöntalványokra is érdeklődőt találni. Szüléink vagy nagyszüleink hajdani nézetei szerint pedig a nyári üdülés istenteienség, szentségsértés volt, s ily „fényűzést" csak a kiváltságosuk engedhették meg maguknak.

Szocialista társadalmi rendszerünk megteremtette az előfeltételeket, hogy a nyári üdülés tömegjeienséggé váljék. Mindenki lehet „vaiamlrevalő ember“, még ha nem is a tengernél tölti el e nyári szabadságát. Csakhogy a „valamirevaló ember“ megjelölésének két éle van, két értelmezése.

Kommunista pártank és szocialista államunk a nyári szabadságokat és üdüléseket — a tengerpartiakat is beleértve? — azért szorgalmazza, mert valóban az ember értékét akarja ezáltal is kifejezni. A munkafolyamat mindennapi ritmusa — mág akkor is, ha a mnnka nem teher, hanem bizonyosfajta szenvedély — egyoldalúságra kényszeriti az embert. Márpedig mi emberek természetünknél fogva, sokoldalú lények vagynnk. Igazi értékünk éppen abban nyilvánul meg a legkifejezőbben, hogy figyelmünk, érdeklődésünk sok mindenre kiterjed, hogy ezáltal emberi mivoltnnkat a menkakötelességünkün kívüli tevékenységekben megsokszorosítjuk, gazdagítjuk. Ezt a célt követik a munkaidő lerövidítésével összefüggő intézkedések is, de még fokozottabb mértékben e nyári ezabadságok. Az üdtllás atán rendszerint nagyobb lendülettel, felfrissültén, újult szellemi erővel látunk hozzá feladataink teljesítéséhez. Itt válik tulajdonképpen mindegyikünkből valóban „valamirevaló ember“.

Gyakran azonban a nyaralók körében a „valamirevaló ember“ megjelölésnek a másik értelmezése érvényesül. Dgy vettem észre, hogy Zoli barátom is így értelmezte ajkbiggyesztés- sel kísért Ide vonatkozó megjegyzését. Ebben az értelemben e ,.valamirevaló ember" külső megnyilvánulásaival igyekszik fölénybe kerülni a „semmirevalőkkal“ szemben. Meg akarja mutatni, hogy 6 nem „akárki“, megengedheti magának a kényelmet, a „kiváltságot“ és elmehet nyaralni a tengerhez is. Van úgy, hogy ezt a „luxust“ lemondások árán ári el; kevesebbet jár színházba, moziba, kevesebbet olvas, fogához veri a garast csak azért, hogy nyáron a tengerhez mehessen üdülni, akárcsak valamikor a nagy urak.

Persze a „nagy urak“ — ahol még vannak — ma is járnak üdülni. És nemcsak nyáron, hanem az évszak bármely részében és többször is egy évben. De számukra az üdülés mást jelent, más a küldetése, ők henyélni mennek, pénzt pazarolni, dorbézolni. Eben van életük értelme, ilyen az ő „munkájuk". Becsületesen dolgozni nem tódnak és nem is akarnak. Kiruccanásaik árát a ,,semmirevalőkkal“, a dolgozókkal fizettetik meg. így értelmezik ők a „valamirevaló“ embert.

Eredetileg céltalanul indult sétám mégiscsak valami célhoz ért: Nem akarok Ilyen értelemben „valamirevalé ember“ lenni. Mások az elképzeléseim az emberi értékekről. Nem tndom elképzelni, hogy életem tartalma puszta henyélés legyen. Mire volna a nyaralás, ha nem tudnám értékesíteni emberi képességeimet a termelő mnnka valamely szakaszán?

Zoltán barátom visszatért a tengeri üdülésből. Már volt szerencsém azóta találkozni Is vele. Nagyszerű volt minden — áradozott. Jövőre talán én Is a tengerhez megyek nyaralni.