Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-11-21 / 47. szám

A SZOCIALISTA IFJÚSÁGI SZÖVET­SÉG SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BI­ZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXI. évfolyam — Ära 1.— Kg* 1972. november 21. December 12-én az Új Ifjúság 24 oldalon gaz­dag tartalommal jelenik meg. A lapot időben biztosítsa a postahírlap terjesztő szerveinél. Lapunk ötödik oldalán közöljük Marton Iván írását a komárnói (Komárom) Steiner Gábor utcai könyvesboltról, annak munkájáról, ter­veiről. Képünk a könyvesboltban készült. Amit főznek, azt meg is eszik — mondja a szakács- képző inasiskoláról szóló riportunk címe. Hogy mi is a cím pontos értelme, azt megtudják, ha elolvassák a negyedik oldalon levő riportunkat. A dolgozó ifjúság moszkvai világtalálkozója után November 15-én befejeződött Moszk­vában a dolgozó fiatatok világtalálkozó­ja. Ot kontinens ifjúsági szervezeteinek képviselői adtak egymásnak találkát a szovjet fővárosban, hogy a tanácskozá­sokon elemezzék az ifjú nemzedék he­lyét a világban, kicseréljék tapasztala­taikat a pályakezdés gondjairól, szót értsenek olyan fontos kérdésekben, mint az ifjúság együttműködése és a haladásért, az ifjú nemzedék jogaiért folytatott harc lehetőségei. Mint minden nemzetközi tanácskozást, ezt is megbeszélések egész sora előzte meg. így alakították ki a napirendi pon­tokat, így jelölték ki az egyes szekciók témakörét. Olyan fontos kérdések ke­rültek napirendre, mint a munkábalé- pés sajátos viszonyai a szocialista és a kapitalista társadalomban, a tanulás, a pályaválasztás szabadsága, a dolgozó fiatalok életkörülményei, szociális jo­gai, a pihenés feltételei, a haladás táv­latai, az ifjúság elképzelései a holnap­ról és még sok más. Külön szekció foglalkozott az ifjúság­nak a szocialista politikai átalakulásá­ért folytatott harcával. Szó volt itt a fiatalok szociális és politikai követelé­seiről, a demokratikus ifjúsági mozga­lom feladatairól, a nemzetközi együtt­működés lehetőségeiről. A huszadik század a civilizáció, a tu­domány, a technika százada — valljuk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy mél­tatlan kezekbe kerülve éppen a techni­ka okozza a bárbár pusztítást, ártatlan asszonyok, gyermekek halálát. Mit te­hetnek ez ellen a fiatalok? Így kérdez­hetnék a hitetlenkedők. És a válasz? A választ éppen Moszkvában fogal­mazták meg: A holnap békéjéért a ma ifjúsága fe­lelős. Ha sikerül ifjú fejjel szót érteni ma, évek múlva, felnőttként is köny* nyebb lesz megtenni. A világ dolgozó ifjúságának többsége kötelességének tartja a béke megszilár­dítását és megőrzését, s — ami ezzel egyértelmű — teljes erejével küzd az imperializmus, a neokolonializmus, a ki­zsákmányolás ellen. Ezt bizonyítja az elfogadott kiáltvány, mellyel a világ fiataljai szolidaritáso­kat fejezték ki a szabadságukért harco­ló indokínai népekkel: ..Csodáljuk és elismerjük a hazafiak hősiességét és bátor harcát, üdvözöl­jük új sikereiket.“ Mi sem jellemzőbb erre a találkozó­ra, mint hogy ezt a kiáltványt az Egye­sült Államok küldötte olvasta fel. Amikor egy ló beszélni kezd Nagyon meglepődtem, a- mikor a minap egy meg­nyerő külsejű ló állított meg az utcán, udvariasan és emberi nyelven köszönt, majd közölte, hogy becsü­letes neve Zabos B. Jero­mos, polgári foglalkozása versenyló és egyébként már régóta keresi az alkal­mat arra, hogy elpanaszol­ja bánatát, de nem mert el­jönni sem a lakásomra, sem a munkahelyemre, egyrészt azért, mert nyilván nem férne be az. ajtón, másrészt az emberek tele .vannak e- löítéletekkel, s ha egy 16 megszólal, halálra rémül­nek, a marhák link dumá­ját azonban megértben hall­gatták. Zabos B. Jeromos a kővetkezőket közölte ve­lem: — Hát kérem tisztelettel, van önnek jogalma arról, hogy milyen egy verseny­ló élete? Nincs, nem is le­het, hiszen ön csak ember, de ezt nem pejoratív érte­lemben állapítom meg. Ké­rem, én ott vágtatok a pá­lyán, a szivem majd kiug­rik a helyéről, fáj a má­jam, a lépem, a vesém, és akkor az emberi arcátlan­ság és kíméletlenség követ­keztében hol egy sövényt kell átugranom, hol egy vi­zes árkot, hol két méter mély gödröt. Es én vágta­tok, ugrálok, mintha az számomra valami gyönyörű­ség lennel Közben pedig egy ember ott ül a háta­mon, sziszeg, fütyül, a kor­bácsát csattogtatja és sok száz vagy sok ezer ember ott ül a lelátón, falja a cu­korkát és ordít, mintha el­ment volna az esze, hogy „mindent bele!“,. „nyomás, re virslijelölt“, „ne cammogj, te hitvány gebéi“ Persze, könnyű nekik ülve ordítani, amikor csak én érzem, hogy mindjárt megszakadok az erőlködéstől, amikor csak én esem pofára! De a leg­nagyobb, legfelháborítóbb, igazságtalanság az, hogy iz­mikor elsőként érek a cél­ba, akkor nem én kapom a kalap pénzt, hanem az a szemüveges, ványadt kis ember, aki úgy néz ki, mintha két órára eltávozá­si engedélyt kapott volna a hullaházból! Tehát én, aki vágtatok, lihegek, én, aki akkorát zuhanok, hogy majd a nyakamat töröm, és mindezt egy izgága ember­rel a hátamon — én nem kapok még tíz deka zabot sem, aki pedig nézi, aki a lelátón ülve hajrázik, aki Jnem vágtatni, de tipegni is alig tud — az felmarkolta a lóvét! Tessék mondani, ön ezt igazságosnak tarifa? Zabos B. Jeromos ver­senyló ismét köszönt és ü- temes lobogással távozott. Kissé megdöbbentett a mondanivalója. Nem az kapja a gubát, aki a pá­lyán rohan a cél felé, ha­nem az, aki csak nézi és ordít? Fantasztikus történeti Péterfi Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents