Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-10-03 / 40. szám

« S 5 S S E © .£ .H '«5 <c „MOZGÓ ÁRUSOK“ # /!■ > / I > A SZOVJET SZOCIALISTA KÖZTÁRSA­SAGOK SZÖVETSÉGÉNEK 50 ÉVE ÉS A LENINI KOMSZOMOL 1920 elején a pánok Lengyelországa támadt rá a fiatal szovjet államra. Ez vöt az antant harmadik hadjárata. A hadsereg parancsnokát, Vrangel bárót, a volt cári tábor­nokot a munkások és parasztok ádáz ellenségükként fo­gadták. Az ismételt támadás hatására 1920 tavaszán a Komszomol-szervezetek végrehajtották a fiatalok harmadik mozgósítását, ezúttal a nyugati országrész megvédésére. A Komszomol-szervezetek teljes létszámmal a frontra vonul­tak. A Vorinszkij-kormányzóság Komszomol-kongresszusá- nak valamennyi küldötte szintén a csatatérre utazott, s Nyikopolból is a frontra jelentkezett valamennyi 18 éven felüli komszomolista. Belorusszia csaknem valamennyi komszomollstája a nyu­gati frontra ment. Itt hajtott végre nagy hőstettet Iván Murij komszomolista, aki elkúszott az ellenség vonaláig, és váratlan támadásával zűrzavart keltett az ellenségnél. A fehér lengyelek ellen vívott harcokban kitüntette magát egy 17 tagú, fiatal felderítőkből álló csapat, amely halált megvető bátorsággal megtámadta az ellenséges hadosztály parancsnokságát, pánikot keltett, s ezzel elérte, hogy a fehér lengyelek rendezetlenül visszavonuljanak. A Vrangel elleni fronton tűntek ki a „Kommunista Ifjúsági Szövetség“ nevű páncélvonat harcosai, akik harkovi komszomolisták voltak. I A szibériai Komszomol-szervezetek is sok száz fiatalt mozgósítottak. A harmincadik irkutszki hadosztály, amely­ben sok fiatal harcolt, elsők közütt nyomult be a Krím- félszigetre. Amikor 1920 tavaszán Vrangel a Donyec-me- dencét fenyegette, a Komszomol megrendezte Ukrajnában a vörös lovasság hetét, és fiatal lovasokat „delegált“ a I hadseregbe. Az antant harmadik hadjárata is kudarccal végződött. A külföldi intervenciós csapatok támadásai során a hát­országban is hősies magatartást tanúsítottak a fiatalok, akik mindenütt részt vettek a partizánharcokban. Kijev város tobolszki kerületében három illegális ifjúsági osztag harcolt a námet megszállók ellen. Illegális Komszomol- szervezetek tevékenykedtek Harkovban, Poitavában, Ogyesz- szában, Kremendásugban és Ukrajna sok más városában. Belorusszia fiataljai is sok partizánt adtak. Azokban az osztagokban, amelyek Minszk. Boriszov és Mologyencso vi­dékén pusztították a külföldi hódítókat, az ifjúság volt többségben. Ogyesszában Gyenyikin katonáinak sikerült elfogniuk egy illegálisan működő Komszomol-szervezetet, s kilenc ifjút halálra Ítéltek. Partizánháború lángolt fel Közép-Ázsiában is, övezetében Szergej Scserbak 300 fiatalból álló osztaga pusztította Du- tov bandáit. A távol-keleti partizánmozgalom egyik hőse volt Vitalij Banyevur, a Komszomol IV. kongresszusának küldötte. Ö vezette a vlagyivosztoki komszomolisták diver- ziós munkáját. Banyevurt a japán betolakodók bestiálisán megölték. A Komszomol részvételéről a polgárháborúban igv be­szélt Szergej Mironovics Kirov, a bolsevik párt egyik ki- • magasió vezetője: „Azok, akik közülünk akkoriban a fron­ton voltak, még emlékeznek, milyen óriási, mondhatnám, kivételes szerepet játszott akkor a Komszomol. Nyíltan meg keli mondanom, elvtársak: mi, bolsevikok, általában a nép emberei, olyanok, akik tudnak harcolni és életüket lem kímélik, néha bizony irigykedve néztük azokat a hő­söket, akiket akkoriban a Komszomol adott. A szovjet hadsereg fennállásának 10. évfordulóján. 1928- ban a szovjet kormány Vörös Zászló Renddel tüntette ki a lenini Komszomolt a külföldi katonai intervenció és a polgárháború időszakában végzett harci szolgálataiért. Ez­zel a kitüntetéssel a párt elismerte a véres csatákban szü­letett szovjet ifjúsági szervezet hősies helytállását. A Kom­szomol szerepének növekedésére jellemző, hogy a polgár- háború éveiben a Komszomol taglétszáma 22 ezerről 482 ezerre emelkedett. A fasiszták ellen a fronton és a hátországban 1922-ben „a Csendes-óceánnál véget értek a csaták“, majd az intervenció és a polgárháború okozta károk hely­reállításával elkezdődött a szocialista társadalom építésé­nek békés korszaka, valamennyi szovjet nemzedék együt­tes programjának valóra váltása. De a szovjet emberek életét és munkáját 19 évvel az intervenció és a polgár­háború befejezése után újra az ellenség fegyverei zavar­ták meg. A polgárháború fiatal hőseinek példájára a Kom­szomol ismét a haza védelmének szentelte munkáját és vérét. A párt Központi Bizottságának útmutatásai alapján a Kommunista Ifjúsági Szövetség a háború első napján ha­tározatot hozott: „A Komszomol Központi Bizottsága a német fasiszták hazánk elleni hitszegő rablótámadásával kapcsolatban százszoros éberséget, egységet, fegyelmet, szervezettséget követel valamennyi Komszomol-szervezettől' Megköveteljük, hogy valamennyi komszomolista fegyverrel a kezében harcoljon a támadó, elbizakodott ellenség ellen a hazáért, a becsületért, a szabadságért“. (Folytatjuk) Tavasszal a Bratislava ’72 elnevezésű virág- és kertészeti kiállításon volt egy egészen piciny tavacska. Bizonyára az­ért, hogy növelje a virágok számára oly szükséges páratartalmat a levegőben. Az érdekessége azonban az volt, hogy a lá­togatók már az első napokban teledo­bálták pénzérmékkel, mintegy elismeré­sük jeléül és hogy Ide visszatérnek., Most Itt az alkalom. Tavasszal már említettük, hogy a Bra­tislava 72 kiállítás két részből, tava­sziból és ősziből áll. Az őszi részt a műit héten nyitották meg, és az érdek­lődők október 8-lg tekinthetik meg a bratislavaí Kultúra és Pihenés Parkjában. A kiállítás 26 külföldi és 20 hazai vi­rágtermesztő és mezőgazdasági üzem, illetve vállalat termékeit mutatja he. Az eddigiektől eltérően azonban nemcsak virágok és kertészeti kellékek alkotják a kiállítás anyagát, hanem az őszi Bra­tislava 72-n az élelmiszeripar néhány termékét, valamint gyümölcs- és zöld­ségfajtákat Is bemutatnak. Valaki azt mondhatná, hogy nem köny­nyű ilyen kiállítást megrendezni egy o- lyan országnak, amelynek külföldön nincs virág- és gyümölcstermesztő híre.l Még nincs, de ezt sem állíthatjuk egy­öntetűen, mert hiszen Bratislavában már három Ilyen jellegű kiölitást rendeztek, és minden alkalommal óriási sikerrel, egyre nagyobb külföldi részvétellel. Az előző és a mostani külföldi cso­dák mellett a szakemberek nem kis büszkeséggel szemlélték a nálunk ter­mesztett tulipánokat — amelyek semmi­ben sem maradtak el a Hollandiában termesztettektől —, a Magas-Tátrában nőtt havasi gyopárt. A kiállítás alatt egységes földműves- szövetkezetek, állami gazdaságok és me­zőgazdasági üzemek szakemberei tartot­tak előadásokat a virág-, gyümölcs- és zöldségtermesztésben szerzett tapaszta­lataikról. Itt versenyeztek az ország leg­jobb virágkötői; szabad Idejükben igye­keztek valamicskét mesterségükből az érdeklődőknek is átadni. —z— emHMM l VIRÁGOK ÉS MÉG VALAMI Egy szeneskocsi állt meg az utcánkban. Az autó vezetője az utca Jobb, a kocsi kí­sérője az atca bal oldali házaiba szólt be, hogy nem vennék-e ét szenet. Máskor ugyanez a kép, csak éppen szén helyett koksz van a teherautón. Az egyik Ismerősöm — amióta csak em­lékszem rá, mindig a szeneseknél dolgozott — még a nyár elején kérdezte, nem kelt-e szén vagy koksz. — Majd ősszel — mondtam. — Jó, csak szólj — válaszolta, és én ön­kéntelenül a korábbi évek mizériájára, a „széntelenségre“ gondoltam meg arra, hogy bizony akkor neki is hiába könyörögtem. Valamelyik évben bajba Is kerültem január­ban, a tél kellős közepén kellett elindul­nom a Járási szénlerakatok Igazgatóságára. — Szenem van, de ebben a hidegben kép­telen vagyok klfütenl a lakásomat — kezd­tem a mondókámat, s arra kértem az illeté­keseket, adjanak pár mázsa kokszot. — Nem, kokszról sző sem lehet — volt a válasz. Nagy József: Nem kevesen mennek el... — De én innen addig el nem megye'l amíg nem adnak utalványt — makacskod tam, s féléves fiammal érveltem. Most valahogy egészen másképp van. Leg­alábbis Bratislavában. Az egykori gyümöl­csöst, ahonnan a szeneskocsikat láttuk ki­hajtani, kivágták, s új irodaépület, gará­zsok, műhelyek nőttek ki a fák helyén, és az autóbuszból is látni a malmokra vagy a kőbányákra emlékeztető garatszerü tartá­lyokat, amelyekben szén, préselt szén és koksz van. A korábbi gyakorlattól eltérően egyesí­tették a szénlerakatot, és egy helyről lát­ják el az egész várost szénnel, tüzelővel. Ámde az egyesítették sző — nem egészen fejezi ki a valóságot, Valami mást Is je­lent. A korábbi tizenhat szénlerakat helyett, amelyek megszűntek, most már csak innen szállítják a tüzelőt, s ez egyben azt is je­lenti, hogy modernizálták és gépesítették Itt a munkát. A korábbi, állomások mellett, kis udvarokban meghúzódó telepeket korsze­rűtlennek nevezhetjük, ez az új viszont az ellenkezőjük, — Miben áll ez? — kérdem Holzknecht Jozeftől, a központi gépesített szénlerakat művezetőjétől, de 6 nem magyaráz, hanem int, hogy jobb azt Inkább megtekinteni. Körbejárjuk a szénhegyeket, az egész te­lepet. Nem a szén, a nagy szénhegyek nyű­göznek le, hanem két-hérom különleges építmény. Első a vagonkirakó szerkezet. Amolyan depó, mozdonyszín vagy fütőházra emlékez­tető építmény. Persze csak az épület, az ts csak kívülről, mert ami belül van, az egy nagy és egészen értelmes gép. A vasutasok belökik a vagon szenet, az emberek meg­nyomnak néhány gombot, s a gép psdlg szép nyugodtan és méltóságteljesen „meg­fogja“ a vasúti kocsit és viszi, viszi fölfe­lé kerekekkel, sínekkel együtt egész addig, amíg a szén annak rendje és módja sze­rint ki nem ömlik a kocsiból, ömlik, szóró­dik a vagonból le a gép torkába, bendőjé- be, ahonnan az elevátorok pedig Ismét a felszínre, a telep valamelyik részére szál­lítják. Mindez nem tart tovább három perc­nél. — Amíg emberek rakták, lapátolták ki a vagonokból a szenet, addig két-három órát Is igénybe vett egy vasúti kocsi kira­kása — mondja kísérőnk. — Később, ami­kor már darukat, különböző átalakított kot­rógépeket is használtunk, harminc percet vett Igénybe ez a művelet... Közben persze az okos gép szép nyugod­tan — semmi kapkodás — visszaengedi a kocsit, jöhet a másik. A gép kilencven tonna megterhelést bír el, egy hazai cég gyártotta. Eddig csak vas­müvekben és a nagy vasúti rakodóállomá­sokon használták. A másik gép, jobban mondva gépsor, a- mely megragadja a figyelmet, az úgyneve­zett elevátor és a hozzá tartozó szállítósza­lagok, daruk stb. A szén aztán, hogy klszóródik a vasúti kocsikból, rákerül az elevátorra, s ez ti­zenkét méteres mélységből felszállitja a nap­világra. Pontosabban: az egyik részét a már korábban említett garatokba, s csak a má­sik részét szállítja a telep betonpadlójára. A többi már egyszerű. Ami a garatokba került, az magától, Illetve egyetlen gomb­nyomásra belecsorog az autók kosarába, a többi, betonlapra, került szenet pedig da­ruk, rakodógépek segítségével jattatják az autókra, majd pedig a vásárlókhoz. Ezzel ugyan nem ér véget a gépek és a korszerű széntelep technikai berendezései­nek a sora, de a többi már nem ennyire fontos. Talán még a rostálógép. Szigorú utasítások és szabályok védik a vásárlók érdekelt, s csak jó és megfelelő tulajdonságokkal rendelkező tüzelőanyagot szállítanak a vásárlóknak. Ha tehát egyik- másik szállítmányt tovább tárolták a tele­pen, nagyja része elporladt, akkor átszitál­ják, s csak tiszta, darabos szenet szállíta­nak a vásárlónak. Itt Is az ember keze csak a gombokat nyomja meg, a többi már a gép dolga. A jó, darabos szenet egyenest az autó kasába szórja. A telep összesen ötvennégymillió koroná­ba került. Háromezer tonna tüzelőanyag tá­rolására alkalmas. Naponta huszonöt-har­minc vagon, tehát összesen mintegy tíz­Jakóczi Károly gépész tizenkétezer tonna szén érkezik és kerül kirakásra. Körülbelül — mikor hogyan — ugyanannyi jut et a megrendelőkhöz. Va­gyis egy-egy szeneskocsi, amelyből vagy öt­ven van, átlagban ügy hétszer-nyolcszor for­dul meg naponta. Nagy beruházás, szép eredmények, gépesítés, korszerűsítés — mindez azonban még nem jelenti azt, hogy most már az embereknek csak játék a munka. A szén továbbra is porzik, még a kapuk, pinceablakok előtt Is van vele munka. — Az emberek ezért jönnek s rövidesen men­nek is a telepről — mondja kísérőm —, ahhoz legalább fél évtg Itt kell lenni, h|>gy valaki megszokjon és továbbra is itt ma­radjon. Aki ennyit kibír, az már nem megy el olyan hamar. Nagy József, a kis barna Garant kocslve- zetője mindezt így summázza: — Nem kevesen mennek al. Szóval sokan, de ő nem tartozik közé­jük, mert már huszonhárom éve itt van. Olyan vagy talán még feketébb, mint a ké­ményseprő, de hát megszokta. És megszokta Jakóczl Károly, a vagonkl- * rakógép gépésze ts. Neki, ha porzlk is, ha arcába csap is az ömlő szén pora, akkor is könnyebb. Mindez azonban még nem kell, hogy azt Jelentse, lesz elég szenünk az Idén. Ez még továbbra is a bányák feladata. Db annyi biztos, ha megérkezik a városba, ha betQ- latják a szerelvényt a központi gépesített széntelepre, akkor már nem sok Idő telik bele, hogy a vásárlóhoz jusson a szén. Ez a magyarázata annak, hogy mostanában elég telefonálni, s máris szállítják — órára és percre — a tüzelőt, sőt alkalomadtán még telefonálni sem kell, mert a vállalkozóbb szellemű szenesek, „mozgó árusok“ már ma­guk Is kínálják a portékájukat. Németh István

Next

/
Thumbnails
Contents