Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-29 / 35. szám
6 9m »f•ß • u| ifjúság Dr. Kačánirô! fölösleges életrajzi vagy egyéb adatokat közölni, hiszen akit csak egy picikét is érdekel a foci, nagyon Jól tudja, hogy Luöenecről (Losonc) Indult, a ČH Bratislavá- ból a csehszlovák válogatottig vezetett útja. Amikor pedig szegre akasztotta a bőrszeges cipőt, nekilátott a futballelmélet tanulmányozásának. A bratislaval Testnevelési Fakultás labdajátékok tanszékének tanáraként ismertté vált a neve már a határokon túl is. Mint edző, sikerre vezette az Internacionál Slovnaft Bratislava csapatát, amely vezérlete alatt szinte ugyanezekkel a játékosokkal a tabella harmadik-negyedik helyéért küzdött, és megnyerte a közép-európai, valamint a Rappan-kupát. A közelmúltban még a vezette Novák oldalán a nemzeti válogatottat. Jelenleg a košlcei Lokomotíva edzője. Tanár elvtárs, amikor Puskással és később dl Stefanóval készítettem riportot, érdekes dolgot tapasztaltam. Egymástól teljesen függetlenül mindkét egykori játékos — és mai edző — kijelentette, hogy a mai fiatalok azért értenek kevesebbet 8 futballhoz, mert gyerekkorukból hiányoztak a grundok. A grundokon — állították egyöntetűen — többet tanultak meg a fociból a kölykök, mint a mai „mesterséges“ körülmények között. Mi erről az Ön véleménye? — Ha olyan nagy futballista egyéniségek is, mint amilyenek Puskás meg dl Stefáno voltak, így látják a helyzetet, bizonyára így igaz. Érdekes, hogy ők, akik egészen másutt, más körülmények között élnek, ugyanazt említik okként, amit mi. Jól emlékszem a saját labdarúgó-kezdetemre. Akkoriban nemcsak a nagyvárosban, hanem a kisebb helyeken is természetes jelenségnek számított, hogy szinte mindegyik utcának volt egy csapata. A kölykök és az ifikorúak Is utcai csapatokba tömörültek. Emlékszem, Losoncon én is az „utcabajnokságban“ szerepeltem először. Ezek a grundok, vagy csehül „pláckyk“ ma hiányoznak. Miért hiányoznak? Azért, mert a városépítés mai módja és üteme mellett egyszerűen elképzelhetetlen, hogy kihasználatlanul maradjanak ezek a — bár egészen kis — területek is. Ennek az a következménye, hogy a fiatalok „mesterséges“ körülmények között nevelkednek, és így — bár furcsa ezt állítani — bizonyos, a futball szempontjából nagyon pozitív tulajdonságok nem fejlődnek ki bennük. A grundokon ugyanis önállóságra voltak kényszerítve a gyerekek, és tehetségüket az első pillanattól kamatoztatni akarták, győzni akartak. Innen vezethetett ugyanis tovább az útjuk a nagyobb csapatokba. Vagy egy cselt vagy egy lövéstechnikát sajátítottak el any- nyira, hogy az ilyen srácon az első edzéskor látni lehetett, hogy vérbeli tehetség. Korábban érett be, korábban lett önálló, gondolkodó ős alkotó játékos. Pedig a csehszlovák metodika, a fiatalokat vezető és Irányító edzők, igazán magas színvonalon állnak, de úgy látszik, bizonyos önállóság éppen ezért, a „mesterséges“ feltételek mellett kihal a játékosokból, a fantáziájuk nem szárnyal oly merészen, mint amikor a grundokon kergették a labdát. Lehet, hogy fokozatosan eljutunk addig a felismerésig, hogy nincsenek — mostanában — kellő számban tehetségeink, egyéniségeink. Most Is fölbukkan egy-egy lftcsapatban néhány reményekre Jogosító egyéniség, de ezek összlétszá- ma kevés, kevesebb, mint valaha. A grundok hiányán kívül elmondhatjuk még hogy az esetleg kölyökkorban felbukkanó tehetségek is elkallódhatnak az ificsapatokban, mert a környezet túl sok kísértést tartogat számukra. Kirándulások, zenés mulatók, az autó — mind- mind elvonja a figyelmet a Játéktól, amely wmmmték w : pedig hova-tovább több lemondást és áldozatot követel. Lényeges momentum tehát a kölyök- csapatokból az ificsapatokba való nem egészen folyamatos átmenetei; óriási itt, ebben a szakaszban a tehetségek „elhalása“. Az ificsapatokban aztán még jobban meg kellene közelíteni a felnőttek edzésmódszereit — hogy a játékosok könnyebben megszokják az első csapat légkörét. Mert így is sok tehetség kallódik el, vagy legalábbis lassúbb a beérésük. A következő kérdésem a brnól edző, Havrá- nek ama nyilatkozatára épülne, amely szerint a „lezser“ iramú mérkőzések és a labdarúgók „langyos hozzáállásának“ okát abban is kereshetnénk, hogy a felszabadulás után szinte mindegyik apa kényeztette a fiát, sokkal többet akart neki nyújtani, mint amennyit annak idején ő kapott. A fiúkból aztán kissé puhább gyerekek lettek, egészen másképp reagálnak a társadalom egyes következményeire. De van az éremnek egy másik oldala is: az emberi tevékenység egyéb területein is tapasztalható Időnként bizonyos „lezserség“. — Egyetértek, és ezt számtalanszor hangsúlyoztuk — még az Interben sajtóértekezleteken, gyűléseken, vagy más alkalommal, amikor olvastuk a lapokban, hogy „a labdarúgók profi fizetéseket kapnak, de a felét sem szolgálják meg a pályán“ —, hogy alig látnak más példát. A munkaerkölcs sok esetben kívánnivalót hagy maga után, mit várunk akkor a futballistától? — kérdezte meg egyszer a jelenlévőket Marko, az Inter egyik sajtóértekezletén. Furcsa, hogy a futballt a munkahelyekhez hasonlítjuk, de annak ellenére, hogy az egyik csak játék — illetve annak kellene lennie —, a másik pedig létfenntartási tevékenység, mégis sok bennük a közös vonás. Tudjuk az angol profikról, hogy az edzésen és a mérkőzéseken egyaránt mindent kiadnak magukból, becsületenes „ledolgozzák“ az Időt. Ott ugyanis már a kölyökcsapatban megkövetelik tőlük az ilyen hozzáállást. Nálunk, azt hiszem, ott van a hiba, hogy a labdarúgók még mindig nem tudják, milyen helyzetben is vannak tulajdonképpen. Profik, félprofik vagy amatőrök? Ez persze nemcsak csehszlovák probléma, f A csehszlovák juniorválogatott megnyerte az Európa-bajnokságot, és bizonyára Önnek is az a véleménye, hogy ez a huszonhárom éven aluli labdarúgókból álló csapat helyenként jó focit produkált. — Az utóbbi esztendőben valóban jó munkát végeztek a „huszonhármasok“ körül. TuBERENHAUT felvétele dóm, hogy a csapat sorsa nem hagyta közömbösen a központi labdarúgó-szövetséget sem, mert több ízben is foglalkozott vele az elnökség. A Dukla Praha játékosaira épülő együttes — bár bizonyos fokig szerencséje volt abban, hogy a sors kegye folytán nem kapott mindig igazán szívós ellenfelet — jó csapat lett, sikert ért el. A játékosok kiválogatása szerencsés volt, például a védelem gerincét alkotó Samek—Dvofák-kettősről tudjuk, hogy kitűnően kiegészítik egymást, és jók voltak — csekély kivételtől eltekintve — a szélsőhátvédek is. Farkas Géza, Bičovský, Gajdušek vagy Albrecht egytől egyig jó futballisták, néhányan már szerepeltek is a nagy csapatban, néhá- nyan pedig most lettek beválogatva a hollandok elleni keretbe. Lehet, hogy éppen a fia- taos lendület és a szó szoros értelmében vett futballista-adottságok, mint például Masrna gyorsasága, Svehlík gólra törő játéka vagy Gajdüsek megmozdulásai eredményezték ezt a jó együttest. Mi lesz velük tovább? Már a brazíliai minikupára való készülődésünkkor szóba került, hogy vigyünk közülük néhányat magunkkal, hogy válogassuk be Dvorákot, Masr- nát és Svehlíket. A központi edzői tanács kérésére mégis úgy döntöttünk, hogy a döntő mérkőzésre, a Szovjetunió elleni összecsapásra nem bolygatjuk meg a csapatot. Ez a juniorcsapat ezért van, hogy a felnőtt válogatottba folyamatosan adja a kész, jó egyéniségeket. Ezt a munkát már mi is megkezdtük Novák kollégámmal, mi is terveztünk, számoltunk egyesekkel a „huszonhármasok“ közül, és mint látom, Ježek edző is ezt az elvet vallja. A hollandok elleni keretbe került például Dvofák, Bičovský és Koubek. Feltételezhető, hogy a jövőben még inkább elmélyül az együttműködés a két edző között, mert Veselývel sem lehet végérvényesen megoldani a jobbszélső kérdését, bizonyára Masrna is helyet kér magának a nagyválogatottban. Akadt olyan javaslat is, hogy az Európa-bajnok csapatot ne szedjék szét, hanem bízzák rá az ország képviseletét, de ez talán kissé túlzó kérés lett volna. Og_y gondolom, hogy a juniorok között lesznek elegen, akik majd Masrnáék és Dvofákék helyébe lépnek, és a juniorcsapatunk továbbra is jó marad. Ha pedig már nekik is tudnánk megfelelő nemzetközi rutint biztosítani, még jobb, még érettebb játékosokkal tölthetnénk fel a nagyválogatott keretét. Sok függ tehát attól, hogy mennyit „fektetünk“ beléjük, és milyen jó együttműködést alakítunk ki az edzők és vezetők között. Most is említhetnék egy sereg új labdarúgó nevet, akik minden bizonnyal jól képviselik majd a jövőben az Európa-bajno« junioregyüttest. Említést érdemel például a prešovi Igor Novák vagy Bubenko neve. Van-e az elsőligás egyesületekben mód és lehetőség a legkorszerűbb edzésmódszerek bevezetésére? Ha történetesen On kidolgozna egy merőben újszerű erőnléti edzéstervet, meg tuü- ná-e azt klubjában valósítani? Nem a Loko- motívával vagy az Interrel függ össze, de egy csehszlovákiai elsőligás játékos mondta a múltkoriban bizalmasan; még labdából sincsen elég a szertárban, és az az új mez, amelyet nemrég kaptak, olyan rossz minőségű, hogy mihelyst megizzad benne az ember, máris logni kezd a festék! Természetes dolog, hogy ha a korszerűségről beszélünk, mindenekelőtt a technikai feltételeket kell biztosítani. Vegyünk egy konkrét példát, a Lokomotívát, amelynél jelenleg tevékenykedem. Ami a játszófelületeket, pályáinkat illeti; van egy füves pályánk, egy kisebb területű tartalék füves pályánk és egy salakpályánk. Ha rossz az idő, mondjuk esik az eső, a kis füves pályát nem használhatjuk, mert csupa sár, a nagyot pedig kíméljük. Marad tehát a salak, amely szintén gyenge minőségű. Már ebből is látható, hogy nincsenek megfelelő, korszerű edzési feltételeink, mert mihelyst több napig rossz az idő, nem edzhetünk megfelelően, máris „improvizálni“ kell. Persze tudom azt is, hogy ez az improvizálás nemcsak bennünket sújt. A legismertebb például a Trnava esete. Köztudomású, hogy nekik csupán egyetlen füves pályájuk van, amelyen játszanak! Ilyen tekintetben messze elmaradunk az élvonal mögött, sőt nem is az élvonal mögött, hanem megelőznek olyan országok is, ahol a futball meg sem közelíti a mi szintünket. Ott egyszerűen fiem probléma a pálya, van belőle elegendő. Mielőtt ide jöttem volna, elrándultam a csermelyl stadionba egy ellenőrző körútra. Megállapítottam, hogy alapvető felszerelésből sincs elég. Nincsenek különféle segédeszközeink az erőnléti edzésekhez. Illetve nem voltak. Mert ezeket a hiányosságokat egy bevásárlással el lehet intézni. A füves pálya úgy-ahogy még rendben lenne, mert azon csak az első csapát edz. A lényeg azonban most jön: amíg mi Itt, Csehszlovákiában, nem tudjuk megfelelően kihasználni az év négy hátrányos hónapját, tehát a kedvezőtlen időjárási körülményeket teremtő novembert, decembert, januárt és februárt, addig mindig el kell, hogy maradjunk valamivel az élvonaltól. Jártunk Európa és a világ más országaiban. Angliában minden csapat — de még a második divízióban isi — rendelkezik egy futballcsarnokkal. Ez azt jelenti, hogy a sáros, havas hónapokban is tudnak futballozni, bánni a labdával, nem esnek ki rosszú hetekre a megszokott ritmusból. A múltkor el is határoztuk Venglošsal, hogy először talán éppen itt, „keleten“ üthetnénk nyélbe a futballcsarnok ügyét. Annál is inkább, mert létrehozása nem nagyon költséges. Nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy hónapokig labda nélkül legyünk és elfelejtsük, amit megtanultunk. Decemberben és januárban, szakaszos erőnléti edzéseknek hála — tele vagyunk erővel, energiával, de mire a bajnokság megkezdődik, majdnem elszokunk a labdától. És éppen ezt kell megszüntetni. Ha egy zongorista nem gyakorol egy hónapig, alaposan kizökken. Ugyanezt mondhatjuk a futballistákról is. Az az álmunk, hogy ezt a csornokot létrehozzuk, anélkül nem tudunk lépést tartani a világgal. BATTA György (Befejezés a köv. számban) Lapunk következő számaiban kiküldött munkatársunk, Batta György személyes élményeivel és benyomásaival ismerkedhetnek meg olvasóink. Addig is bemutatunk néhányat azok közül, akik hazánk színeit képviselik Münchenben. Némethová Marika — tornász Jaroslav Brabec súlylökő. Legjobb idei teljesítménye: 20,18 m. Olimpiai rekord: Matson (USA) 20,68 m. Éva Suranová — távolugrás. Az idei legjobb teljesítménye: 658 cm. Olimpiai rekord: Viscopo- leanu (Románia) 683 cm. **
