Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1972-02-22 / 8. szám

f • «I Popzenei bazár Néhány évvel ezelőtt Gustáv Brom zene­karával nagy sikerrel szerepelt hazánkban egy fiatal svá)cl énekesnő, Soni'a Salvis, akinek úgy megtetszett nálunk, hogy hosz- szabb időre letelepedett. A nyilvános fel­lépéseken kívül néhány lemezt készített, és időnként megjelent a televízió képernyő­jén. Aztán hirtelen eltűnt a „porondról“, de legutóbb megint felbukkant, és ismét hosszabb időt szándékszik hazánkban töl- teni. Václav Hybš zenekarával lép majd fel, néhány lemezfelvételre is sor kerül, és sze­repel Waldemar Matuška televíziós soroza­tában. —0— Az elmúlt napokban az egész világ fi­gyelme Japánra irányult, ahol a legjobb téli sportolók küzdöttek az olimpiai ér­mekért. Egyébként ritkábban hallunk a rej­télyes távol-keleti országról, és a nagy tá­volság miott kapcsolataink sem gyakoriak. Vonatkozik ez a kulturális, a zenei életre is. A csehszlovák-japán zenei kapcsolatok egyik előhírnöke volt annak idején Hele­na Vondráőková, aki 1970-ben nagy sikert aratott a tokiói dalfesztiválon. A siker nem maradt visszhang nélkül. Nemrég Japán­ban járt dr. Josef Hrabal, a Pragokoncert központi igazgatója, és tárgyalásokat foly­tatott a zenei kapcsolatok élénkítéséről. A Japánok elsősorban a komolyzene szó­listái iránt érdeklődnek. De meghívták 8 hazai pop zene két legjelesebb képviselő­jét, Helena Vondráfikovát és Karel Gottot is. Mindketten az év végén utaznak a .,fel- kelő nap“ országába. Vondráőková valószí­nűleg 30, Gott 15 önálló koncertet ad. S hogy azért mégsem legyenek teljesen is meretlenek a könnyűzene japán kedvelői körében, a Victor Company hanglemezgyár­tó vállalat már áprilisban forgalomba hoz­za a két csehszlovák énekes egy-egy nagy­lemezét. (Pl A képen Koós János, a kapitány. Ezúttal nem slágerszö­vegben, hanem a valóságban. A népszerű énekes a nyarat rendszerint vitorlás hajóján, a Balatonon tölti. A felvétel tavaly nyáron készült. Koós Jánoshoz — Miben látja átütő sikerének, népszerűségének titkát? — Hogy valaki mitói lesz népszerű, azt nem lehet el­dönteni soha. Jórészt szerencse dolga, de kell valami, ami megfogja, megragadja az embereket, ami az előadóművész egyéniségéből, stílusából adódik. Legyen egyéni, nem után­zó s nem utánozható. £n nagyon ügyelek, hogy műsoromban ne csak mint énekes szerepeljek. Elvem, hogy az nagyon kevés, ha egy énekes csak énekel. Ha csak három szó erejéig, de pró­bálja prózai szövegen keresztül megteremteni a közönség­gel a kapcsolatot. Számaimba ón mindig belopok prózai részt is. Az utóbbi 4—5 évben olyan számokat választok, amiket el kell mondani, játszani, tehát hitetni a hallga­tósággal. A szövegek annyira banálisán ismétlődők a tánc­dalokban, hogy a számokat a sablontól csakis az előadó- művész mentheti meg azzal, hogy elhiteti, amiről szól­nak. Dalaira sikere — ha elfogadom a véleményt, — hogy sikerem van — persze azzal is magyarázható, hogy össze­ülök a zeneszerzőkkel és a szövegírókkal, elmondom, meg­beszélem velük, mi az, ami az én ínyemre való, mi felel meg nekem elképzelésükből. Külön említeném meg, sokat tanultam Hofi Gézától, ki­vel évek óta szerepelek együtt. Neki' köszönhetem, hogy a színpadon ma már felszabadultan viccelek. Gondolom, ezek lennének sikerem „titkai". Mnzsnay Árpád Helena Vondráőková, akiről lapunk leg­közelebbi számában hosszabb interjút közlUnk. PALAGYI LAJOS: BOLHACIRKUSZ Világ élet emberi úgy tud­tam, hogy Kína volt a tu­dományok és felfedezések, az emberi haladás bölcső fe. Kínában találták fel a pa­pírt, porcelánt, a spanyol- viaszt, akarom mondani a kínai falat — egyes forrá­sok szerint a futballt is — a selyemhernyót és a kultu­rális forradalmat. Kétségtelen, hogy ezek csupa hasznos és okos dol­gok. Különösen a kulturális forradalom. Elvonja az em­berek figyelmét az égető problémákról, és közben bár­ki megjátszhatja a kínai császár szerepét. A zava­rosban, ahogy mifelénk mondják. Na persze, azért Kínában sem fenékig tejfel az élet. Ott is vannak még hibák meg fogyatékosságok, hogy megint ismerős szójárással éljek. Nagy gondot okoz az if­júság. legalábbis a kínét nők pekingi folyóirata sze­rint, amely máris meghúzta a vészharangot. Merthogy a kínai fiúk és lányok ha­szontalan dolgokra paza­rolják a szabad idejüket; sétálgatnak, összebújnak a pádon, csókolóznak, sőt még táncolnak ts időnként. Sok­kal jobban termék — a lap szerint ha ehelyett a le­gyeket, bolhákat és a töb­bi kártevőket Irtanák. Nagyon helyes. Sőt, még jobban tennék, ha Mac könyveinek tanulmányozása helyett is inkább a legye­ket és bolhákat irtanák. ROLLING STONES ban, és félig üres üvegek százaival barikádozták kö­rül magukat. De természe­tesen arra is kiváncsi vol­tam, hogy mit tudnak. 0- szintén megmondom, elő­ször hülyéknek vagy szél­hámosoknak néztem őket. Végtére is nagy bátorság kellett ahhoz, hogy kiálta­nak a tömeg elé, és zene címén rángatózzanak, bo­hóckodjanak, illetlenkedje- nek. De ment a dolog. Tet­szett a közönségnek. Egy­általán nem állították ró­lunk, hogy elmebajosak va­gyunk, bár néha egyik-má­sik bálteremben megruház­tak bennünket a szolid mu­latságokat kedvelő fiúk.“ (Folytatjuk) Két kérdés foglalkoztatja most a londoni színházi vi­lágot. Az egyik Lady Lee törvényjavaslata, amelyet már benyújtottak a lordok házába, de még nem döntöt­tek róla. A lady azt java­solja, hogy engedélyezzék a szórakoztató intézmények vasárnapi működését. Csaknem kétszáz éve, 1780 óta tilos Angliában va­sárnap a színház és min­den más szórakozás. A va­sárnap délelőtt — rendel­kezett a törvény — a mi­sehallgatásé. A mozi és a labdarúgás — s még jó né­hány sport csak azért nem került az akkori tilalmi listára, mert abban az idő­ben még nem volt sem film, sem foci. Később egyik sem kerülhette el sorsát: erre is, arra is érvényesítették a törvényt. Csupán a második világ­háború alatt sikerült némi módosítást elérni: legalább a mozik játszhattak, de csak délután. A futball és a szín­ház azóta is tilos, s Lady Lee törvényjavaslata most ezen kíván változtatni. A harcot viszont nemcsak egy fogalom: a hagyomány ellen kell megvívnia, s nem is csupán az egyházzal, ha­Gomba módra jönnek lét­re és egyik napról a má­sikra tűnnek el együttesek a rock gyorsan változó vi­lágában. A zaj és múlan­dóság e sűrű légkörében fi­gyelemre méltó, ha vala­mely együttes tartani tud­ja pozícióját. Hiszen még a Beatlesek is feloszlatták e- gyüttesüket, közös turnézá­sok helyett ki-ki a maga útját járja. Bob Dylan egy szerűen eltűnt a színről, míg Hendrixet, Jonest és joplint a kábítószer pusztí­totta el. E pillanatban a Rolling Stones együttes szá­mít a legsikeresebbnek a nyugati rock-világban és közülük is Mick Jaggerről esik a legtöbb szó. Voltak időszakok, amikor Mick és a Stonesák hírne­vét is kezdte beárnyékolni az alkony, de egyelőre át­vészelték a buktatókat. Mint legutóbb hírül adtuk, az i- dén pályafutásuk legna­gyobb hangversenykörútjára indulnak. Ellátogatnak töb bek között a Szovjetunióba Japánba, az Egyesült Álla­mokba és több afrikai or­szágba. Tekintsük át röviden Mick jagger és a Rolling Stones együttes pályafutását. ...MINT A PATKÁNYOK „Megőrültem a rajongás­tól, amikor kölyökkorom- ban Chuck Berryt, Muddy Waterst és a Fát Dominikot hallottam — mondja a kez­detről jagger. Nem tudtam, mit jelent daluk, csak é- reztem, hogy gyönyörű. A- pám megvetése jeléül dzsungelzenének nevezte e- zeket a számokat. Én an­nál rajongóbban mondtam, hogy igen, igaza van, na­gyon jó kifejezés, nem is mondhatna rá szebbet, mint azt. hogy dzsungelzene!“ Aztán összeakadt a rock­zene egy másik csodájával, a vagány külsejű művész­növendékkel, Keith Richard- dal. A jómódú tornatanár fia, Mick Jagger, 18 éves volt ekkor, és a londoni közgazdasági egyetemre járt. De többé nem törődött a tanulással. Keith-tel együtt hallgatták a lemezeket. Rö­videsen csatlakozott hozzá­juk a szőke, lányos arcú Brian jones, aki megté­vesztő külsejével ellentét ben már a Soho, a londo­ni alvilági negyed kocsmái­ban tekergett. Bár úgy hangzik, mintha úcska ponyvaregényben fordulna elő, de mégis igaz: jagger és Richard egy Soho-kocs- mában kötött barátságot Brian Jones-szal. Nem sokkal később a do­bos, Charlie Watts is csat­lakozott hozzájuk, majd fel­adtak egy hirdetést, amely­re Bill Wyman, a nagybő­gős jelentkezett. A nagybő­gős kuncogva emlékezett vissza: „Akkor már úgy él­tek, mint a patkányok. Ve lem együtt szörnyen koszo sak voltak. Ültek az figy­Lawrence Olivier nem egyes szakszervezetek­kel is, amelyek ellenzik a hozzájuk tartozó dolgozók vasárnapi foglalkoztatását. Társa a harcban viszont a színészszakszervezet, az Equit, amely nagyon is pár­tolja a színészek vasárna­pi munkáját, mert a legtöbb színésznek Angliában nincs állandó szerződése, de még havi fizetése sincs, hanem egy-egy produkcióban sze­repel, s addig és annyiszor kap gázsit, ameddig és a- hányszor a darab megy. A másik izgalmas ügy az angol Nemzeti Színház sor­sa. Néhány évvel ezelőtt még hosszú sorok álltak pénztárai előtt — az utóbbi időben pénzügyi válságba került az angol Nemzeti. S mert így van: bűnbakot ke­restek, s találtak, elsősor­ban Sir Lawrence Olivier — azaz most már: lord Oliyier — igazgató és Kenneth Tyman fődramaturg szemé­lyében. Azzal vádolják ö- ket, hogy túlságosan magas színvonalú, túlintellektuális a színház, nem elég népsze­rű, könnyed a program, e- zért marad el a közönség. Beavatott londoni színhá­zi körökben már nyíltan be­szélik: Lawrence Olivier, minden idők egyik legnagyobb színé­sze, lemond igazgatói tiszt­jéről. Már azt is tudni vé­lik, hogy állítólag Peter Hall, a Royal Shakespeare Company rendezője lesz lord Olivier utóda az igaz­gatói székben. ANGOL SZÍNHÁZI ÉLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents