Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-15 / 7. szám
új ifjúság 9 TÓTH LÁSZLÓ VERSEI: maszkok beethovennek 02 Egy kés. Homlokodhoz közel. Homlokodhoz távol. Talán madár zuhan. Kizuhan az é|szakából. Mint a kő. Se szárnya, se röpte. Csak zuhanása. Egy virág. Homlokodhoz közel. Az éjszakába. Tükrök illüziótlanságával intett feléd. Homlokodhoz távol. És mégis megérintenéd. Két szemüregedben két gyertya pislog. Érte. A térből utána mész egy teretlenségbe. Mélyhegedűk ölében a madár lángol. Homlokodtól egy egész idővel távol. 03. Két szárnycsapás közti térség. Távolabb. Néhány mozdulat. Ami mindig Ittmaradt. Szentélyek a fák. Kereszt s tornyok nélkül. Gyökereik kriptáiba a csend belekékül. Évszakok mankóin zsoltárok bicegnek. Egyt arc, egy lábnyom feszül. Földnek, köveknek. A tükörben a sorsod. Sorsodon túl: semmi. Arcodat mindig egy titokká közelíti. Egy testté vált titokká mindig. Húsból, fából. Madár tolla lángol a madárhoz távol. 09. (befejezetlen) — maszk A kenyér: barlang. Fölötte hold az arcod. Néhány csont. Néhány faág és kusza rajzok. A tűzön: ami az arcodból még kimaradt. Néhány elképzelt táj. És még néhány fadarab. Néhány ütés és néhány megütött Néhány dallam. Homokóra néhány dallam nélküli dalban. Hamu rakódik a kenyérre. Holdra. Éhségek. Egy arcban egy egész horda. A kert számlapján lábnyomok. Földtől föllig. Utak torzói. Befejezésük csak kezdődik. a torony leépítése keréknyomok szaggatják szót itt útjaid és a kert karjain kitapintható lett a szilvafák érverése a hold elázott számlapja a kutakban liluló ajkakkal egy harang köszön rád: „mindig eljutottál a pontig ahol egyetlen mozdulattal kettévághatsz minden kondulást“ atlantisz talán az esti harangszó ecetfáktól szétszaggatott felhői talán a homlokodba hulló hajszálon — kettős órainga — az arcunk leng talán nem látott de kitapintható tájak fölött egy mindig más éjjelünk virrad ránk II _ íl tért öt percen belül máris jelentkezett a fővárosi TH parancsnokság. ipa — Krivos főhadnagy elvtárssal szeretnék beszélni. ■ ■ — Szerencséje van, százados elvtárs. Krivos tegnap óta szabadságon van ugyan, de ma is idejött ebédelni... — Ez az agglegények sorsa. — Közben beszólt hozzám, ha valaki hívná... — Szerelmes lett végre a gyerek? — Dehogy! Miklós doktor hívását várja, autótúrára mennek. Ogy hallottam, bejárják Szlovákiát... — Akkor valóban szerencsém van, hogy elcsíptem őt. — Mindjárt kapcsolom. Az a mindjárt három percet jelentett, míg előkerítették Krivos Ferit. — Itt Krivos. — Dianis. — Szervusz, Péter! Hogy vagy? — Nem olyan jól, mint te! Hallom, hogy autótúrára mentek. — Holnap reggel indulunk. — És ha közbejönne valami? — Nem lepődnék meg. Itt annyi év után már megszoktam, hogy mindig közbeszól a véletlen. Azért hívtál, hogy1 erre figyelmeztess? — Tanácsodat szeretném kérni. Azt hiszem, téged is érdekelni fog a dolog. — Gyilkosság? — Rosszabb annáll — Mi lebet rosszabb a gyilkosságnál? — A lassú emberölés, az érthetetlen önemésztés, amely akarva-akaratlanul tragédiát szül. — Hangod után ítélve nagy bajban lehetsz. Mi történt? — Néhány perccel szelőt Timkó Jani járt nálam... — Szombaton kaptam tőle üdvözlőlapot a Tátrából. Már visszatért a szabadságáról? — Váratlanul félbeszakította, és tegnap, hétfőn munkába állt. — Kelet felé akartunk indulni, de mehetünk északnak is. Holnap felkeresünk benneteket. Beszélni szeretnék Janival. A múltkor, amikor Bratislavában járt, együtt ebédeltünk a Ferenceseknél. Nagyon el volt kenődve, Demeter miatt. Megint fejjel ment neki a falnak) A pártgyűlésen Demeter ellen beszélt, felhozta a régi históriánkat... — Hallottam róla. — Őmiatta vagy így elszontyolodva? — Őmiatta is, meg más miatt is. — Demeter? — Igen. — Sajnálom Janit, hogy újra egy fedél alatt van vele. Ez az a lassú emberölés, az érthetetlen önemésztés, amit az előbb emlegettél? — Igen. — Nem gondolod, hogy egy kicsit szófukar vagy?! — Csütörtökön temetik Jani feleségét... — Miért nem kezdted ezzel?! — Nehéz róla beszélnem. Jani az én barátom is. Gondoltam, hogy segíthetnél. A szálak valahogy egybefonódnak. — Milyen szálak? — Hét Demeter... — Most már végképp nem értek semmit. Mi történt Ibolykával? — Csak azt mondhatom el, amit eddig hallottam... — feleli Dianis, és elmeséli, amit Jánostól és a nyomozóktól hallott. — Az igaza megvallva, nem tudom, mitévő legyek — folytatja a parancsnok. — Jánost nem akarom háborgatni. Nem szabad őt zaklatnunk, mert úgy látom, belebetegedett. A kórházban lenne a helye, legalább megkapná azokat a rácsokat, amelyeket magának követel. Az elmondottakból is kitűnik, hogy eddig nem tisztáztuk Timkóné halálának körülményeit. De kin segíthetne ez már? — Talán a barátunkon! — Ha tovább foglalkozunk az üggyel, az emberek joggal gondolhatnák, hogy valóban Jani idézte elő a tragédiát! — Az önvád nem fogja nyugton hagyni. Janinak szüksége van a feloldozásra. — Mi történne, ha néhány napot itt töltenétek? Már érdeklődtem, a gyár üdülőjében három szoba üresen áll. Talán el tudnám intézni. Két hétig is maradhatnátok, szép helyen fekszik, a hegyek között, strand is van. Vagy inkább az autóban akartok izzadni? — Megbeszélem Miklós doktorral. — Nem hiszem, hogy nemet mondana, csak meséld el neki Jani tragédiájátl Ő volt a másik tanú az esküvőjükön! S a barátod orvos, segíthetne Janin- Mi nem vagyunk lelki klinika. Ti pedig lélekbúvárok vagytok... — Azt csak a regényíró szabta ránk! Köztünk csak az a különbség, hogy ml egy kicsit türelmesebbek vagyunk, előbb Igyekszünk belelátni a bűnös és az áldozat lelkivilágába. Erre Miklós Pali vezetett rá, nemhiába pszichiáter... — Az áldozatot jól ismeritek, azzal nem lesz bajotok, de hogy a bűnössel hogy boldogultok, azt már nem tudom. Nem lesz olyan bíróság, amely a vádlottak padjára ültetnél Mások önéletvesztésért senkit sem büntetnek. — Egyszer talán megéljük. — Nem hiszek a csodákban. Legalább az örökös lelki- lsmeretfurdalás lenne a vétkesek büntetése! De az nem szólal meg mindenkiben... — Demetert hidegem hagyja a ml kidobatásunk is... János viszont önmagát vádolja! — jegyzi meg Krivos Feri. — Ha nem igaz, tisztítsátok meg, mert valóban nem élhet úgy, ahogy most él. — Es ha mégis ő az igazi bűnös? — A tragédia újabb tragédiát szülne. — Ne fesd az ördögöt a falra, parancsnoki Most már nekem is az az érzésem, hogy a szálak valóban egybefonődPETRŐCI BÄLINT: Az ember Részlet a Furcsa detektív című regényből nak. Lefoglalhatnál két szobát két hétre? — Tudtam, hogy nem hagytok cserben bennünket! 0-0 I ianis telefonon is elintézhette volna a szobarendelést, de ehelyett a szürke Volgával a gyárba vitette magát, mert nemcsak hallani, hanem látni is akarja Demeter igazgatót. Benyit Csákné helyisé— Jé napot, szép asszony! Csákné halkan visszaköszön. Az első pillanatban elcsodálkozott, amikor íelismerte a járási parancsnokot. De gyorsan leküzdötte pillanatnyi zavarát. — Az igazgató elvtárssal akar beszélni? — kérdezi. — Igen. — Eddig mindig tiltotta, hogy tárgyalás közben zavarjam. Most a pártelnökkel tárgyal. De ha bejelenteném, hogy maga van itt _ — Az íratlan törvényt sem szoktam megszegni. — Foglaljon helyet. — Köszönöm. Dianis leül. Csákné is visszaül a helyére, az íróasztal mögé. — Megkínálhatom egy kávéval? — Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rosszul esne, de ne fáradjon. — Még forró a víz, az előbb kapcsoltam ki a főzőt. A főnök Leszík elvtársnak akart kávét főzetni, de ő visszautasította, nem szeret kávé mellett tárgyalni, főleg vele nem! — mondja Csákné, és bekapcsolja a főzőt. — Talán értem. J61 ismerem Leszík elvtársat. Sosem engedné meg, hogy kávé mellett bratyizzanak vele hivatalos dolgokról. — Különösen ővele nemi — int Csákné a párnázott ajtó felé. Dianísnak feltűnik, hogy a titkárnő már másodszor becsmérlő hangon szöl a főnökéről. — Maga úgy látszik, nem szereti őt. — Nincs miért szeretnem! Most ts biztosan Timkóről tárgyal, le akarja váltatni öt... — Ebből viszont az tűnik ki, hogy Timkót kedveli. — Már régóta! — válaszolja őszintén Csákné. — Amióta megismertem a történetét... { parancsnok mosolyt fojt el magában. Csákné még most Is csinos. És „régebben“ milyen remekszáp lehetett! Jani szerette a csinos nőket. Társaságukban álmodozott, terveket szőtt, és sok emberi titkot szedett ki belőlük. Őszinteségükre őszinteséggel válaszolt. — Én is ismerem a történetét — mondja sietve Dianis, nehogy meggondolatlanul olyan megjegyzést tegyen, amivel zavarba hozná a szép asszonyt. Szerencsés fickó volt Jani, ilyen nők mellett valóban álmodozhatott. Nem is volt szüksége rá, hogy lekösse magát egy nőhöz. És mégis rászánta magát. Egy nő mellett az ember évekig nem álmodozhat De álmodozhat másról! Talán Csákné is az eszébe juthatott, de már nem mert hozzá közeledni. — Gondoltam, hogy ismeri a történetét, ezért említettem. Ha jól emlékszem, maga is ott volt Timkó esküvőjén. Dianis elszomorodva bólint Csákné eléje teszi a kávéscsészét. — Timkóné halálának körülményeit kutatja? — A városi nyomozók már megkezdték a vizsgálatot — Én pedig azt hittem, hogy azért jött... — Más ügyben jöttem. Az üzemi üdülőben szeretnék két szobát lefoglalni. — Ezért kár volt idefáradnia — szólal meg csalódottan Csákné. — Demeter is Kelemen elvtárshoz fogja küldeni, a szakszervezet elnökéhez... — De én Demeterrel szeretném megbeszélnll — Nem értem ugyan, de a maga dolga — néz nyíltan Csákné a parancsnokra. — Biztosan jól tudja, hogy miért akar vele beszélni... — Mielőtt idejöttem volna, nálam járt Timkó Jani. Fény gyűl Csákné szemében. Mintha csak erre a pillanatra várt volna, mélyen fellélegzik. — Akkor Jani biztosan elmesélte magának, hogy Demeter tizenegyre idehívta a feleségét és Kuszáknét, csakhogy minél nagyobb ricsajt csapjon... — Kuszákué? — Róla nem beszélt Jani? ö volt az, akivel... — Értem. — A férje nálunk dolgozik, szintén osztályvezető. Az asszonyok nem jöttek be, és Timkóné épp abban az időben...1 Érti az összefüggéseket? Jani valamivel fél tizenkettő után beront ide, majd kirántotta a párnázott ajtót, s az ajtóban állva Demeterre mutatott. Csak egy szó robbant ki belőle: Gyilkosl Aztán a szivéhez kapott. Azt hittem. ott terül el a küszöbön... Ezt sem mondta el magának jani? Dianis magában az összefüggéseket keresve nem int. — irgalmas Isteni Mindent elhallgatott?! Kírcsekről a diri titkáráról egy mukkot sem szőlt? Talán nem azzal áltatta jani is magát, hogy az egyiket megmentette, a másikat pedig megölte?! Az üzemi őr terjeszti ezt a hírt! Tim- kótó! hallotta, amikor fél tizenkettőkor visszafutott a gyárba... — Hol járt? — Talán nem hiszi maga is, hogy a feleségét?!... — kérdezi izgatottan Csákné. A párnázott ajtóra pillant. A főnöke még Leszíkkel tárgyal. — Hallgasson Ide, elmondok mindent, amit tudok! — és elmeséli, Demeter miért hívatta magához tizenegyre Timkénét és Kuszáknét, az előzményeket sem hallgatja el, Kircsek névtelen telefonálgatásait Timkónénak. Hogy Demeter felmondott Híreseknek, tíz és tizenegy között diktálta le neki a felmondó levelet, amit még a szakszervezettel akar jóváhagyatni. — Tíz és tizenegy között még arra is ráért, hogy telefonon beszéljen a textilgyár igazgatójával, akitől ígéretet Jtapott, hogy felveszi Kircseket. Kidobja azt a mamlasz embert, aztán másutt szerez neki munkát! Nem gondolja, hogy kéz kezet mos alapon?! Ď ákné a szájához kapva kezét elhallgat. Mert halk neszt hallott. Kinyílt a párnázott ajtó, de nem lép ki rajta senki. Demeter kérlelő hangja visszatartja Leszíket. — Várj még egy pillanatra! — Erről most nem tárgyalok veled! — hallatszik ki Csákné irodájába Leszík indulatos kifakadása. — Beszéljük meg nyugodtan-. — Nem elég most Tlmké baja?l Még ezzel is tetézni akarod?! Még a temetést sem tudói kivárni? — Megfeledkezel a tényekről?! Az erkölcstelenséget nem tűrhetjük, latod, hogy milyen tragédiát okozott! — zeng Demeter hangja. — Nem feledkeztem meg a tényekről, igazgató elvtárs, de az embert is látom... — A tények mögött én csakis az embert látom! Ezért kértem a pártbizottság beleegyezését. Timkót azonnal le kell váltanunk! — Majd a temetés után... — Ne hidd, hogy kőszívem van! Hát legyen a kedved szerint. Az a néhány nap nem számit. — Rossz szokásod, hogy mindig belevágsz az ember szavába. Engedd meg, hogy befejezzem a mondatot. — Tessék, Leszík elvtársi — Majd a temetés után megbeszéljük, hogy kit kell leváltanunk! — mondja ellenkezést nem tűrő hangon a pártelnök, és válaszra sem várva kilép az Igazgató szobájából. Mielőtt behúzná maga után a párnázott ajtót, megpillantja Dianlst. Visszafordul, hogy Demeter szemére vesse. — Én- miattam nem kellett volna megváratnod a parancsnok elv- társatl
