Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-01 / 5. szám
12 új i KÉRDEZZ - FELELEK r,Szép akarok lenni": Lapunkban időnként közlünk tornagya- korlatokat és többnyire meg Is írjuk, ha valamelyik testrész Izmos! tás ára vagy fogyásra szolgái, Sajnos, nincs módunkban olyan gyakorlatokat közölni, a- melyek pontosan azoknak a testrészeknek a hibáit korrigálják, amelyeket kíván, de ha figyelemmel kíséri rovatunkat, fokozatosan megtalálja majd a kért gyakorlatokat. „Hihetetlen tehetség": Mindenekelőtt biztosítunk, hogy egyetlen olvasónknak sincs szüksége „protekcióra", Így is választ kap szerkesztőségünkhö* intézett levelére és fizetni sem kell érte semmit. Azt sem lehet pontosan megállapítani, mennyi időbe telik, amíg közöljük a választ. Ez sok min- , dentő! függ (most nincs mó- dunkban részletezni), a te esetedben pl. az késleltette a választ, hogy, hirtelenében nem is tudtunk mit válaszolni. Magad is beláthatod, hogy olyan problémával fordultál hozzánk, amelynek megoldásában ,nem lehetünk segítségedre. Honnan tudnánk megállapítani mi, akik nem Ismerünk, hogy valóban olyan tehetséges vagy-e, amilyennek te tartod magad. Egyetlen támpontunk a leveled (azaz most már kettő, de ennek a „stílusáról“ inkább ne beszéljünk), és annak stílusa nézetünk szerint erőltetett, fellengzős és régimódi („szemem könnyes érteden fátyoléban..."). nem fiatal lány stílusa. Lehet, hogy tanárod is ezt kifogásolja. Nekünk nincs módunkban befolyásolni az ö véleményét. Csupán annyit tanácsolhatunk, hogy a tanárral kell tisztáznod az ügyet. Magyarázd meg neki a helyzetet, hogy mennyit olvasol és mennyire szereted az irodalmat. Kérd meg az osztályfőnöködet, intézze el, hogy órán kívül beszélhess a tanároddal és bebizonyíthasd ez igazat. Az irodalom szereteté- től, az olvasásról semmiképpen ne mondj lé, de válogasd meg az olvasnivalódat, hogy helyes irányban fejleszd a műveltségedét. „Čalovo K": Előbbi számainkban részletesen foglalkoztunk a kézápolással. A cikkben leírt módon ápolja kezét, különösen az esti ápolásra ügyeljen, utána éjjelre húzzon kesztyűt. Legjobb lenne, ha orvossal elö- íratna bő zsírtartalmú krémet. Tartsa be azt a szabályt, hogy nedves kézzel sose menjen levegőre, és hidegben, szeles Időben mindig viseljen kesztyűt. Ny higgyen azoknak, akik art állítják, nem lehet rendbehozni a kezét. Igaz, hogy szakszerű ápolás és türelem keH hozzá, de végül Is, meglátja, aem marad el az eredmény. „GYÖNGYVIRÁG": Mellényke a piros és fekete fonálhoz. Minta: 1. sor: fekete, sima; 2. sor: fekete; ford; 3. sor: fekete; sima; 4. sor: fekete; ford; 5. sor; piros; szegőszem * 2 szemet leemelünk a munka mögött lévő szállal, 1 sima, 1 sima szemet 4 sorral lejjebb öltünk (azaz a köv. szem alatt a 4. sorba szúrunk, kihúzzuk a szálat, a fölötte levő sorokban meglazulnak a szemek). 1 síma. Ä *-től ism, A sor vége: 2 szemet ford.-an leemelünk, szegőszem. 6. sor: piros; szegőszem * 2 szemet fordítottan leemelünk a munka előtt levő szállal, 3 ford. *. A sor vége: 2 szemet ford.-an leemel., szegőszem. 7. sor: fekete; sima; 8. sor; fekete; ford.; 9. sor: piros; szegőszem. * 2 sima szemet 2 sorral mélyebbre öltünk, 3 sima *. A sor vége: 2 sima, 2 sima szemet 2 sorral mélyebbre öltünk, szegőszem. 10. sor: fekete; ford. Próba: 29 szem 60 sorban = 10 cm2. Az Itt közölt méret 88- cm-es mellbőséghez felel meg. Háta: 124 szemre kezdjük pirossal és 5 cm 1 sima, 1 ford, patentkötés után a mintával folyt., miközben mindkét oldalon, minden 16. sorban 5x1 szemet szapor. A mintától számított 15. cm- nél fogy. a kö.-t, mindkét oldalon 1x2 és minden 2. sorban 3x2, llxl, minden 10. sorban 6x1 szemenként. 17 cm kö-magasságnál fogy. a vállakat minden 2. sorban 6x2, 3x1 szemenként és egyidejűleg a nyakklvágást: lekötjük a középső 34 szemet, majd mindkét oldalon, minden 2. sorban 3x2, 3xi szemet fogy. Eleje: A nyakkivágásig úgy készül, mint a háta. A mintától számított 24. cm-nél lekötjük a középső 14 szemet és mindkét oldalon, minden 2. sorban 1x4. 2x3, 3x2, 3x1 szemet fogy. Az összeállítás után a nyakklvágásból felveszünk elöl 110, hátul 70 szemet és pirossal, 4 cm-t kötünk 1 sima, 1 ford.-tál. A karöltőből felveszünk 140-140 szemet és pirossal 4 cm-t kötünk 1 sima,, 1 ford.tál. A másik mellényke ‘ eredetiben sötétkék — türkizkék — aranysárga színezésben készült. A derékrészt (7 cm), a kö.-t és a nyakkivágást (2-2 cm) 1 sima, 1 ford, váltakozásával kötjük, a mellényt pedig a leszámolható minta szerint. Jelmagyarázat: üres kocka = sárga, ® = sötétkék, x = türkizkék. Az itt közölt rajz alapján megnagyitott szabásminta szerint dolgozunk. A méret 88 cm-es mellbőséghez felel meg. Rövidítések: kö. — karöltő, ford. — fordított. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy hamarosan Ismét közlünk hasonló mellénykéket nagyon divatosak! —, elöl gombolódőkat is. •-11-15*7' * 7 *5*-II-* Habár a fagyasztott zöldségek változatossá teszik téli étrendünket, s vitaminokhoz juttatják szervezetünket, a téli hónapokban sem hiányozhatnak étlapunkról a hüvelyesek: a bab, a lencse és a borsó. De ne higgyük, hogy ezek csak az étlapot teszik változatossá; egészségi szempontból is fontosak, mert az értékes E-vitamingn kívül nagy mértékben tartalmaznak fehérjéket és ásványi sókat. A hüvelyeseket az elkészítés előtti napon be szokták áztatni, hogy hamarább puhuljanak, de egyes fajtáknál (különösen, ha nem túl régiek) nem szükséges. Tudni kell. hogy a hüvelyeseket csak akkor sózzuk, ha már csaknem puhák, az ecetet pedig (ha szükséges) tálalás előtt adjuk hozzá. A „hagyományos“ elkészítési módokon kívül újszerűén is felhasználhatjuk a hüvelyeseket. Íme, néhány recept: Lencse vörösborral: 1/2 kg megmosott lencsét 3/4 liter vörösborban néhány óráig áztatunk. 7 dkg füstölt szalonnát apró kockákra vágunk és kiolvasztunk, majd megfonnyasztunk benne egy fej apróra vágott vöröshagymát. Most hozzáadjuk a lencsét és kis lángon puhára főzzük. Atpasszlrozzuk (vagy elmixéljük), sóval, borssal és szegfűszeggel ízesítjük, majd tejföllel sűrű péppé keverjük. Lencse aszalt szilvával: 1/2 kg lencsét 10 dkg füstölt hússal és egy fej vöröshagymával megfőzünk. 12 dkg, előzőleg 12 órán át 1/2 liter., vízben áztatott aszalt szilvát puhára főzünk. A lencsét összekeverjük a szilvával és hozzáadjuk az apróra vagdalt füstölt húst. Az egészet egyszer felforraljuk, sóval és ecettel Ízesítjük. Sült kolbászhoz igen finomVeronika válaszol Jelige: „NINCS TOVÄBB“ "(21 éves) Először is az utolsó kérdésére válaszolok, természetesen van célja, hogy tovább éljen. Huszonegy éves fejjel nem is szabad ilyet kérdezni. Meglátja, lassan elfelejti ezt az évet, és az emberek is találnak majd más pletykálnlvalót. Az a fontos, hogy az idegei rendbe jöjjenek, fölösleges izgulnia a történtek miatt, szégyenkeznie pedig egyáltalán nem kell. összpontosítsa figyel mét a munkájára és arra ügyeljen, ne kövessen el semmi olyat amivel most vádolják. Ilyen vád ellen ugyan nehéz védekezni, hiszen nem tudja bebizonyítani az ellenkezőjét, de mégis másképp tud az emberek szemébe nézni, ha tiszta a ielkiismerete. És ez legyen a mérvadó. Az életkedvét senuniesetre se veszítse el, de a legközelebb jobban nézze meg azt a férfit, akihez feleségül megy. Jelige: „EMLÉKÍZEM A RÉGIRE“ Nagyon szép tőled, kislány, hogy rendezni szeretnéd az életeteket, de én nem adhatok tanácsot erre vonatkozóan. Egész más lett volna a helyzet, ha édesanyád fordul hozzám tanácsért, így csak annyit mondhatok, hogy igyekezzetek a kedvében járni — mindannyian. Te talán beszélhetnél a másik lánnyal, hogy tegyen a kedvére, amit csak tud, ne adjon okot az idegeskedésre. Nem tudom, milyen beteg az édesanyád, talán jobb lenne alkalmazásba lépnie, akkor is, ha esetleg nincs kitanult szakmája, mert lefoglalná őt a munkája és a környezetváltozás is minden bizonnyal jót tenne neki, s nem utolsósorban a kereset is lényegesen javítana helyzeteteken. Ismétlem, tanácsot csak neki adhatnék, mert ahhoz tudnom kellene azt is, hogyan látja ő a dolgokat, nem te. Jelige: „MIT TEGYEK, SZERETEM“ (18 éves) Ne közeledjék a lányhoz ismeretlenül, inkább várjon valami lány tulajdonságairól, életfelfogásáról, mit sem tud. No de nem akarom lebeszélni, lehet, hogy a kislány „belülről“ is oyan szép. Iyen alkalomra (pl. táncmulatság), ahol megismerkedhetnek, vagy egy ismerőse bemutatja. Meg kell mondanom azonban, lehet, hogy a személyes ismeretség után csalódni fog. A lány bizonyára nagyon szép, ha első látásra beleszeretett, de nem gondolja, fiatalember, hogy a szépség nem minden? Hiszen a mint a külseje. Jelige: „Atkozott FÉLTÉKENYSÉG, ÉLETEMET TÖNKRETENNÉ“ Valóban sajnálatos, hogy szeretik egymást és mégis minduntalan veszekednek. A féltékenység már sok szerelmet, sőt házasságot tönkretett. Azt mondják, a féltékenység betegség, amelyet nem lehet gyógyítani, de véleményem szerint inkább bizal matlanság. Ha a fiú nem hiszi el a lánynak, amit állít, ez olyan, mintha hazugsággal vádolná őt. s ha makacs, mint a ti esetetekben is, nem is engedi, hogy a lány tisztázhassa magát. Amit ez a fiú művel, véleményem szerint kimondottan sértés. A szerelemnek és a házasságnak is kölcsönös bizalomra kell épülnie. VERONIKA 9 ésszerű hónap egészséges" anya és (Folytatás) Teljesen alaptalan a terhesség alatt elhanyagolni az arcápolást. Folytassuk úgy, ahogy megszoktuk. ha pedig eddig nem gondoztuk arcbőrünket, a következőképpen járjunk el: minden este lemosótejjel letisztítjuk arcbőrünket (lehet bébiolajjai és nedves vattával is), majd éjjeli krémmel bekré- mezzük; a krémet ujjainkkal gyengéden beütögetjük a bőrbe, hogy jól felszívódjék. Ez az eljárás rugalmassá teszi a bőrt, Reggel váltott meleg-hideg vízben mossuk arcunkat (az utolsó víz hideg legyen), majd vékonyan kenjük be tápláló krémmel. Ne kísérletezzünk semmilyen különleges módszerrel, maradjunk meg a régi, jól bevált eljárásnál, mert a bőrebben az időszakban igen érzékenyen reagál a „beavatkozásokra“. A hajápolásra is kellő gondot kell fordítani. Inkább eggyel többször menjünk a fodrászhoz, mint kevesebbszer. A tiszta, ápolt haj és arc ellensúlyozza az alak elváltozását. A szép. de nem különleges frizura magára vonja a figyelmet s hozzájárul a jó megjelenéshez még az utolsó hónapban is. Sok terhes asszony • nagyon helytelenül — nem törődik eléggé az öltözködéssel. „Ilyenkor akármi jó“ — hangoztatják, régi ruháikon kiengedik a bevarrásokat, felvesznek rá egy kopott orkán- vagy ballonkabátot, s így járnak hónapokon keresztül. Nos, ez egyáltalán nem dicséretre méltó. A terhesség második felére föltétlenül el kell látnunk magunkat megfelelő öltözékkel; nem szükséges, hogy sok ruhánk legyen, ez valóban fölösleges, de ne feledjük, hogy az alakunkhoz illő ruha esztétikai és egészségi követelmény, hiszen a szűk ruhában kényelmetlenül mozgunk, feszélyezetten érezzük magunkat. Munkába járáshoz legalkalmasabb kismamaviselet a kötényruha, mert a hozzá viselt blúzokat, pulóvereket gyakran válthatjuk, moshatjuk és ez higiéniai szempontból Is igen fontos. Nap mint nap egy ruhában járni egészségtelen, még akkor is, ha nem izzadjuk át, többet csináltatni pedig költséges és fölösleges. Két kötényruhával — meglevő blúzainkkal és pulóvereinkkel — változatosan öltözhetünk s mindig csinosak lehetünk. (Az őszi, téli és tavaszi hónapokat értjük.) Legpraktikusabb a szürke, drapp és a mogyorószín, mert ezekhez minden szín illik. A mostani nadrágdivatban gondoltak a kismamákra is. Újszerű kismamaöltözék a nadrág-mellény (egyenes, csípőig érő) együt- tes, vagy a nadrághoz kívül viselt bő blúz (felső képünk) (A nadrágot is lehet úgy készíteni, hogy elöl fokozatosan lehessen bővíteni.) A terhesség ideje alatt is szükségünk van egy elegáns ruhára. amelyben elmehetünk látogatóba, színházba vagy más alkalmakra. Igen, színházba, mert a terhes asszonynak nem kell lemondania minden szórakozásról, (Csak arra kell ügyelni, hogy a helyiségben ne legyen fülledt a levegő.) Régebben az elegáns kismamaruhák csaknem kizárólag sötétkék a- nyagböl készültek, de ehhez nem kell ragaszkodni. Bármilyen sztn megfelel, amilyet» illik, csak ne legyen túl világos, tehát a középkék, szép árnyalatú zöld, mustársárga, világosbarna stb. Igen praktikus egy ún. alapruha, amelyet különféle garnitúrákkal egyszerűbbé vagy ünnepélyesebbé tehetünk. Az alsó képünkön bemutatott alapruha középkék szövet; fehér-piros csíkos spicces gallérral, nyakkendővel, mandzsettával sportos jellegű, fehér-fekete pettyes selyem- masnival és az ujja szélén fodorral ünnepélyes alkalmakra is megfelel. A további változatok egész sora lehetséges, pl. dísztüvel vagy krémszínű csipkegallérral elegáns, a nyakba kötött tarka kendő vagy kockás gallér pedig egyszerűvé teszi. Ha a terhesség utolső hónapjai nyárra esnek, két rnosó- és egy elegáns ruhán kívül hűvösebb napokra szintén jól jön egy vékony szövetből készült kötényruha. A „hagyományos“ minta az apró pettyes, de a- zért lehet bármilyen mintás anyag Is, csak ne legyen túl rikító és túl nagy mintás. Még annyit, hogy télen föltétlenül viseljünk meleg fehérneműt , (praktikus a harisnyanadrág),. és ügyeljünk arra, hogy kényelmesen mozoghassunk, semmiben se legyen szűk a gumiszalag. Ismételten hangsúlyozzuk, ha ápolja magát és gondot fordít az öltözködésre, a terhes asz- szony külsője is megfelel az esztétikai követelményeknek“. , ftuWWBM