Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-01 / 5. szám
5 THALIA ES A VIHAR január 13-án tartotta idei első bemutatóját a Magyar Területi Színház THÁLIA SZÍNPADA. Alekszander Nyikolajevics OSZTROVSZKIJ születésének 150. évfordulója tiszteletére a szerző VIHAR című drámáját vitte színre. A realista Osztrovszkljt koréban a Jellemábrázolás mestereként tartották számon. A XX. századi színpadi rendező szintén szívesen nyül az író legjelentősebb alkotásaihoz, amelyek között előkelő helyet foglal el a VIHAR című bár fokozott figyelmet, a szövegben való „okos elmélyülést“ kíván a rendezőtől, mert több „buktatót“: szélsőségre való csábítást rejt magában. Ha a rendező ugyanis következetesen megvalósítaná a szerző utasításait, egy bizonyos fajta kettősség kelepcéjébe esne, a- mi egyrészt abból ered, hogy realista ihletésű művének cselekményét olykor romantikus környezetbe helyezi az író, másrészt viszont egyfajta típust programszerűen szerepeltet a drámában. Szavel Prokofjevics Gyikojra, a mü kalmárjára gondolok. Ez a figura a múlt századi orosz polgárság egyik ágának a megszemélyesítője; harű- csolásával és zsugoriságával kitört ugyan a régi rendből — tehát már új egzisztenciális formát képvisel —, de saját korlátái nem teszik képessé arra, hogy az új eszme avatott hirdetőjévé — netalán: megvalósítójává — váljék. így nem más, mint az evolúció egyik torzója, aki a változó idők automatájában formálódik — végül Is a haladás kerékkötőjévé. Nem tudatos jellem tehát, hanem ösztönös. Bármennyire Is tipikus figurája a kornak, valójában a romantika terméke: annak antianyaga... Osztrovszkij előszeretettel és programszerűen szerepelteti drámáiban ezt a típust. A bonyolult lelkivilágot élő hősökkel ellentétben végül is ő az, aki segít a szerzőnek a bonyodalom megoldásában, ö az, aki alkoholízü „szózataiban“ megfogalmazza a kor primitív igazságát, s ezzel egyszerre összetöri a nézőben azt a leheletfinom, színes mese-ü- vegbűrát, amelyet már-már sikerült tökéletesre kerekítenie a szerzőnek. Mivel kulcsszerepe van ennek a figurának, nagyon kényes a vele való bánásmód. Előfordulhat, hogy — a rendezői beavatkozás folytán — nem kap rá lehetőséget elvégezni a szerző által neki szánt dramaturgiai feladatot [az „érvágást"!); ellenkező esetben túlexponálhatja a rendező, akkor viszont „kinő“ vagy kihull a műből, mint kerek egészből, s a néző számára jórészt idegen marad. Rendező és színész számára tehát egyaránt nehéz feladatot jelent, hogy „nyeregben maradjon“. E tény nagymértékben befolyásolhatja az előadás művészi színvonalát: kiteljesítheti vagy megcsonkíthatja a nézőben az élményt. Nem szándékom, hogy a kor „típusainak“ lelkivilágát elemezzem, bár a Vihar főhősének, Katyerlnának az érzelmi élete rendkívül bonyolult, árnyaltan, finoman megformált. A kornak ugyanis ő a másik7 hőse, pontosabban fogalmazva: szenvedő alanya. Ha az érzelmi és értelmi világa között helyreállhatna az egyensúly, ez a jellem a kor legprograssívabb ti-» pusa lehetne — sajnos, nagyfokú ő- szintesége ellenére önmagához alig őszinte. így az elrugaszkodásainak a legtöbb esetben nincsen talaja. Any- nyira ösztön-lény, hogy akarata soha sem tud kiteljesedni; szemben a kalmár típussal, akinek az akarati tulajdonságai már az akarnoksággal figy enlőek. Beke Sándor, a Thália Színpad rendezője nem tartotta szükségesnek, hogy „a szövegbe avatkozzék“. Igyekezett azonban minden szituációt aprólékosan kidolgozni, és megfelelően exponálni. Annál kevésbé igazodott viszont a szerző utasításaihoz, s a mű atmoszféráját jobban támogató realista (reálisabb) környezetbe helyezte a cselekményt. (A díszleteket ilyen szempontból a tervező, Platzner Tibor Is jól értelmezte). Ezek után a színészeknek „csupán“ az volt a feladatuk, hogy ne hagyják magukat befolyásolni a szöveg buktatói által, amelyek hol naturalizmusra, hol patetizmusra, hol pedig szentimentaltzmusra csábítanak. Meggyőződhettem, róla, hogy a Thália színészei a szó legigazabb értelmében — a színpad művészei... Kö- vesdi Szabó Mária szinte eszményi Katyerinát formált. S hogy mennyire a jellemmel azonosult és nem a szöveggel, az a tény bizonyítja a leginkább, hogy amikor a szöveg következetesen pátoszra csábította, ö érzelmi többlettel tartotta egyensúlyban a „típust“; s amikor túl érzelmesnek tűnt a leírt szó, bizonyos fokú szimbolizmussal próbálta azt megjeleníteni... Érsek György rendkívül nehéz feladatot oldott meg, amikor naturalizmustól mentesen, mindvégig egyenletes teljesítménnyel formálta Kabanovot, a tehetetlenség szobrát. Azt is feledtette a nézővel, hogy egykét esetben nem volt összhang az ábrázolt lelkivilág és annak fizikai megnyilvánulása között... Nagyon érdekesen értelmezte a szerepét Csendes László. Borisz Grlgorjevicse az előadás atmoszférájában hitelesnek törit, antwik ellenére, hogy Osztrovsz kij valószínűleg nem álmodta ennyire „franciásnak“ ezt a figurát. Viszont ahogy Csendes alakította, volt benne valami kísérteties. Mintha nem is fizikailag, hanem csak a szelleme kísértett volna a színpadon... Lengyel Ferenc ízig-vérig osztrovszkiji jellemet alakított. Ezt a figurát talán nem is lehetne frappánsabban megjeleníteni, illetve pontosabban a dráma légkörébe illeszteni... Az úrhatnám özvegy anya zsarnoki jellemét egy fél évszázaddal később F. G. Lorca formálta meg végérvényesen. E tény tudatában nagyon nehéz Kabanova alakítása, ugyanis a Vihar zsarnok özvegye eléggé egysíkú figura; nehéz végigjátszani a színésznek egy szerepet azzal a tudattal, hogy kizárólagosan, csak parancsoló módban beszélhet, mindamellett mozgásban olyan figurát kell megtestesítenie, akibe már csak hálni jár a lélek. Gombos Ilonát dicséri, hogy nagy-nagv önfegyelemmel alakította szerepét, s — bár néha önmaga, máskor meg a szöveg fölé kerekedve — valójában egyenletes teljesítményt nyújtott... Gyurkovics Mihály (Kuligin órásmester) hiteles osztrovszkij figura volt... Varga Zsuzsa kissé hajlott a szerep kínálta naturalizmusra, s ennek köszönhető, hogy hellyel-közzel a szolgálólány paródiáját formálta meg. Talán a rendezőnek kellett volna pontosabban tisztáznia e figura fontosságát és szerepét... Nagyon eredetinek és pontosan kimunkáítnak tűnt Szabó Rózsi alakítása a zarándoknö szerepében. Ennek ellenére — vagy talán éppen ezért? — egypárszor túlexponálta szerepét... Az Ürlasszomynak a hiánya maradt meg a nézőben. Ő maga nem tudott a darab egészébe illeszkedni. A figura („egy adott tény“) nem volt képes mementóvá nőni. Két nyúlfarknyi csupán Tamás Jolán szerepe, de eljátszása feltétlenül nagy rutint kíván. Hogy a rutin miképp (mivel) helyettesíthető, abban elsősorban a rendező tud jő tanáccsal szolgálni... Két fiatal színész debu- tált ezúttal a MATESZ Thália Színpadán: Tóth Erzsébet Varvara, illetve Kusiczky Gyula Ványa Kudrjas szerepében. Mindketten nagyon kellemes meglepetést szereztek, s teljesítményüket vastapssal jutalmazta a közönség... Ritkán érezni ilyen nyilvánvalóan és egyöntetűen a kontaktust színészek és a közönség között, mint azt január 13-án tapasztaltam a Vihar bemutatóján! Kmeczkó Mihály A két debutáns: Tóth Erzsébet és Kusiczky Gyula JANCSÚ MIKlÓSNAl JÁTSZOTTAM František Veleeký azok közé a színészek közé tartozik, akiket lassan jobban fogunk ismerni a külföldön forgatóét filmekből. mint a hazaiakból. A három évvel ezelőtt készült Virágvasárnap cínmi magyar filmben elért sikere egyben utat nyitott számára Jancsó Miklóshoz is. a mai magyar filmrendezés egyik legérdekesebb egyéniségéhez. Veiecky nemrégen tért vissza Magyarországról, ahol Jancsó új filmjében, a „Még kér a nép“-ben játszott. Ez alkalomból kértük meg, mond ion valamit a film forgatásáról. (3 Hogy került sor a Jancsóval való együttműködésére? — Ismeretségünk a Virágvasámap című film forgatásakor kezdődött, később meghívott a „Téli sirokkó“ próbáira. Ebben a filmben Marina Vlady is játszott. Akkor a szereplésemre nem került sor, de Jancsó nem feledkezett meg rólam, s meghívott új filmje, a „Még kér a nép“ forgatására. Köztudott, hogy Jancsó filmjeit nagyrészt a magyar nép forradalmi múltjára építi. Feltételezhetően az új filmjében is erre a forradalmi múltra támaszkodik... — Igen, Így igaz. A mü fő témája a forradalom, a munkásmozgalom kibon: ,i kozása, az ellenzék fellépése... Milyen korban játszódik a film cselekménye? — Hogy őszinte legyek: nem tudóin. Lehet, hogy a Tanácsköztársaság idején, ugyanis a Jancsó-filmek cselekménye soha sincs pontosan körülhatárolt történelmi korhoz kötve. Mondanivalója nem történelmi rekonstrukció, csupán annak függvénye. A rendező kezében a forradalom. az ellenforradalom, a nagybirto kosok, az uralkodó osztály, a nemesség stb. ...eszköz csak, hogy általuk kapjon müveiben dinamikus konfliktusokat és összeolvadásokat. (fU Valószínű. Talán ezért állnak sokszor tanácstalanul a történészek a Jancsó-filmek felett, de valóban rövidlátásra vallatta erőszakolt párhuzamokat keresni a konkrét történelmi időszakok és a Jancsó-filmek között. Mindössze arról van itt szó, hogy a film végső jelentése menynyire van összhangban a történelem haladó fejlődésével, hogyan tudja ezt alátámasztani és bizonyítani. — S ez talán a Jancsó megértéséhez vezető út titka. A forgatás közben a színésztársak közül tulajdonképpen senki sem tudta, hova fejlődik a film cselekménye. Ekkor értettem meg art, hogy a Tanácsköztársaság, a forradalom s az ezt követő kegyetlen megtorlások csupán — ugródeszka a rendező számára, egyedül 0 tudta csak, mit akar és merre tart. ® Azt akarja ezzel mondani. hogy Jancsó kezében a színész tulajdonképpen egy báb, a rendezői utasítások végrehajtója, akárcsak a neves Antonioninál ? — így van ez valahogy. Jancsónak nincs arra szüksége, hogy a színész a kamera előtt érzelgősködjék. 0 csak azt kívánja, hogy pontosan hajtaa végre az utasításait és ritmikusan tudjon mozogni. Mert min is alapszanak a Jancsó-fii- mek? A mozgás állandó lüktetésén. Egy nagy réten forgattunk, ahol. mint búcsúkor, megtérített asztal állt, az emberek mulattak és vigadoztak körülötte, közvetlenül mellettük kegyetlen harc folyt, ember embert ölt. néhány lépésre odébb önfeledten szeretkezett egy sre- relmespár a szénában. Mindez szorosan egymás mellett: a nevetés, áz öröm, a kegyetlenség és az erőszak, a Szerelem és a halál — ahogyan ez már az életben lenni szokott Kezdetben ez zűrzavart váltott ki bennem. Jancsó az egyes jelenetek ritmusát többször megváltoztatta, úgy helyezgette a színészeket egyik helyről a másikra, mint sakktáblán a figurákat. Idővel aztán kezdtem kiismerni magam az általa teremtett, nagy fejetlenségben, különös, de pontos ritmust éreztem ki belőle, amelyet Jancsó egy olyan partitúrából vezényelt, amelyet csak ő tudott tökéletesen, csak 0 ismert egyedül. (ü Milyen érzései vsrmak most. a forgatás óta eltelt néhány hét távlatából? Mivel magyarázza, hogy bár Jancsó a színésztől csupán bizonyos mozgást és cselekvést követel, mégis bármelyik külföldi színész örömmel váLlal szerepet filmjeiben. — Kezdetben Jancsó egyénisége teljesen lenyűgözött. Az én szerepem a filmben kizárólag a mozgásra és az énekre épült. Igen az énekre! Egy szót sem szóltam a filmben. Jancsó tehát annyira nagy egyéniség, hogy szinte mágneskén 1 vonz mindenkit, hogy kipróbálja mellette a munkának ezt n módját is. Ugyanakkor Jancsónak megvan az eléggé zárt színészt köre, s jóformán minden filmjében ugyanazokkal az emberekkel dolgozik együtt. m Ez azt jelenti, hogy esélye ván a •további együttműködésre? Azt hiszem, igen. és nagyon örülök neki. METAMORFÓZIS ELŐTT Zs. Nagy Lajos: Üzenet a barlangból (MADÁCH, 1971) A jobb költő előbb-utóbb túljut a mondanivalók általánosításán, és saját világának egyedi vonásait keresi, rákérdez a világra, mindig újból minden jelenségre. A jó költő Mózes egyenes ágú leszármazottja: kötábláín a világmentés tízparancsolata, mert kérdései egyben válaszok is. Versét a teremtés emeli be a legfontosabb társadalmi tényezők közé — és annál inkább, minél radikálisabb a költő újat, jobbat akarása. A könyv, amelyről az alábbiakban mondom el észrevételeimet, jó költő, Zs. Nagy Lajos kötete, A címe Üzenet a barlangból nem jellemző: dehogy aikar ő aludni dtdergős medveként, csak a mondanivalóját fokozza az ellentét, amely különben Is gyakori stíluseleme. Zs. Nagy nem barlangból nézi a világot, hiszen már előbbi kötete szerint „kiverte ablakait, melyekről a párát egy isten sem bírta volna ietörölgetni“. Most is jól lát, látja a gyáva nyulakat, a- j kik „...a mai napig sem külön - I böztetik meg a puskát a kapa- i nyéltől“, a farkasokat, akik „ha 1 sokáig nem látnak juhot, ember- í nek nézik s felfalják egymást.“ ; Zs. Nagy Lajos barlangja ezért ; inkább menedékhely, olyan belső j tér, amelyben szépen elfér a meg- i szerzett világ, csupán a dolgok j helyretétele okozhat gondot Jó i bizonyság erre a címadó vers i- ; kertestvére is, a Harangzúgásban: „éhből a fotelből már felkelni se tudnék 1 nem is akarok hogy őszinte legyek belenőttem mint szög a fába én a fotelben a világ berniem. Ügy látszik, éppen ezekben a versekben körvonalazódik Zs. Nagy költészetének újabb állomása. De erről majd később. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy szeretem Zs. Nagy Lajos költészetét. Nemcsak a Tériszony groteszk világa, hanem már első kötetének fanyar fáj dal mű versei is szellemi izgalmat váltottak ki bennem. Azóta is éberen figyelem ezt a kettősséget, a- mely szokatlanul békésen él — íme, már a költő harmadik könyvében — egymás mellett. Pedig a Térlszony hangváltása után a groteszk teljes győzelme volt várható Zs. Nagy költészetében. Bevallom, már-már nosztalgiával emlékeztem a költő olyan „komoly“ verseire, mint az Ének a tisztaságról vagy a Fájdalom cí- raüek. Megnyugodva látom, hogy Zs. Nagy kifejezésformája nemcsak az irónia. Üj kötetében szép számmal akad példa a csendes, magát tapogató s ezért mindenképp komolyabb — komorabb? — hangulatú versekre is. A groteszk persze itt még dominál. A „inóg“-et nincs szándékomban hangsúlyozni, bár meggyőződésem, hogy Zs. Nagy költészetének felnőtté érésében nem lehet többé olyan szerepe, mint a világjáró Tériszonyban — a költő hazaér, végül „Indulatait megskalpolta“: a szintézis nyitánya kezdődik el. Furcsa a mi költőink kálvária- járása. S rögtön hozzátenném; természetellenes is egy kicsit. Mintha visszafelé indulnának el útjaikon — előbb a világot kapják ölre, csak aztán próbálnak „egyensúlyba kerülni magukkal“. Holott a benső „kontinensek“ felismerése nélkül csak ingoványon állnak, süllyednek is rögvest a világ roppant súlya alatt. Ezért annyi megrekedt pálya vagy kisiklott életmű. A metamorfózison legtehetségesebb költőink is köny- nyen elbuknak vagy — szerencsésebb esetekben — csak hatalmas erőfeszítések árán: költészetük újrakezdésével jutnak túl. Azt hiszem, ezt a fordított menetirányt kisebbségi létünk szabta íkl: a sürgős tennivalók közepette nem jutott .üő magunkkal törődni. Érvényes ez Zs. Nagy költészetére is: most jutott el önmagához. A világ, amely fotelébe ült, nem mutat éppen szívderítő látványt: Magánéleted tornyok tetején kukorékol, dalaidra süket őrmesterek menetelnek a holdba, vágyaid kecskék mekegik, nyugalmadból bőgőt készít egy huligán, fiaiddal ktdsesnővérek paráználkodnak, lányaid... szüzhártya nélkül születtek. . A költő magába roskadását néma halak példázzák; kínlódását: parasztjai „nyakig a földbe dugva, mint a hagyma“, akik „nem teremnek csak száraz szitkokat“; félelmét a „a rossz vég“ „előjelei“: Ki látott már ilyet? A macskák füvet esznek, egyszóval legelnek bizony isten. három perce fáj a tavaly kihúzott fogam, s reumatikus fájdalmak gyötrik az árnyékom. kaszárnyákért. puskák. macskák, ' elképzelhetetlenül pocsék konstelláció. Lázálmok? De hát akkor mi az igazság? Az igazságot — mondja a költő — „zsebemben hordom / mint á bicskám / de néha sejtem csak / mint a szívbajt“. Az igazság az, hogy Zs. Nagy is .továbbmentekül: vissza a természethez és önmagához. Kötetének majd ötven verséből tíz százaléknyi közvetlenül az aranykort kö- nyörgi vissza (Lever a tinédzserekhez, Repülőgépen, Rózáb, Evd- lnció, Kulturált egek). ízelítőül a Repülőgépen c. vers utolsó négy sorát idézem, nem a legjellemzőbb ugyan az elmondottakra, de egyben a költő „hazafelé indulását“ Is jelzi: ;. és vagyok egy személyben hajótörött s hajó, magányom egyre mélyül — leszállói velna jó. A magakeresésnek' Zs. Nagy költészetében megvannak az új formai jegyet is. Tanulmányában — lírai vallomás hogyanja — Tő- zsér is megállapítja a második kötet ürügyén, hogy Zs. Nagy költészetében „az iróniát van hivatva aláhúzni az igék gyakori második személye“. Hozzátenném: ez a különállás vagy „felülemel- kedettség“ (Tözsér) még inkább fokozódik a harmadik személyü igealakok sűrű használatával, ám egyre több a mikrovilág Nagy Lajosának szomorkás, magát megha- tározó-vallató Igealakja — az első személyü: „harangzúgásban élek, mint a zsélyi bolond sekrestyés“. vagy: „Halál, te gyalázatos huligán, ne gyere értem, amíg nem akarom". Ezt a kifejezési formát közelítik meg első személyü, de többes számú igealakjai is. Már csak röviden: Zs. Nagy Lajos versei sajátos hangú, eredeti alkotások. Nem mentesek viszont az irodalmi élmények ráhatásaitól. Gunyoros csapkodásai olykor Villont („Ha meghalok, őt verjétek kupán“), Soós Zoltánt („Este aztán számolgattam némán, mennyi még a lírám s cigarettám“), Weöres Sándort (az Öten c. vers) idézik, meleg hangú s igazán megkapó szerelmi lírája pedig egy kicsit Csoóri Sándor szép verseire emlékeztetnek. összegezésül: Zs. Nagy Lajos új kötete, az Üzenet a barlangból i- rodalmunk jelentős eseménye, még akkor is, ha a Tériszonyhoz mérve nem jelent lényeges előrelépést. Jelzi viszont Zs. Nagy költészetének új lehetőségeit, s ez önmagában sem csekélység. A folytatást kíváncsian várjuk. BÄRCZMSTVÁN
