Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-13 / 24. szám

\ N estor Welcomb gond­terhelten járt le sfel a szobájában. A hom­lokát ráncolta és Ide­gesen rágta vastag szivarja vé­gét; aztán megállt a fotel előtt, amelyben Natasa, a felesége ült. — Kérlek, ismételd el még egyszer, mert egyszerűen kép­telen vagyok megérteni az el­határozásodat, hogy csak úgy egyik napról a másikra nem utazol velem Európába és hogy el akarsz válni tőlem. Az asszony hallgatott. Feke­te, flitterekkel díszített pon­gyola volt rajta. Kényelmesen elnyújtózott a nagy puha fo­telben. Fejét a fotel bársony karjára hajtotta és a ragyogó csillárt nézte. Nagy sokára szólalt csak meg: — Azt nem mondtam, hogy egyik napról a másikra haté roztam el magam, hogy elvá lók tőled. Csak éppen eddig nem akartam róla beszélni, mert nem voltam benne telje­sen biztos, hogy akarom, de végtére is nem mindegy? „Ez lehetetlen, gondolta Wal- comb. Utálatos még rágondol­ni is, hogy csal, és bizonyosan csalt, már eddig is az orrom* nál fogva vezetett. Rendben van. Becsapott, megcsalt, elá­rult, nevetségessé tett. Rend ben van. De mi lesz a vagyo­núnkkal? Mit képzel ez a szaj­ha?“ — Megcsaltál? — Nagyon kíváncsi vagy? Nem, nem csaltalak meg. — Natasa, hiszen tizenöt é- vet éltünk le együtt... — Ugyan kérlek — vágott a szavába az asszony. — Már második éve, hogy semmit se jelentek neked, nem tudtam e- lég érdekes lenni. Igazán nem vezettem statisztikát, de szin­te bizonyos vagyok benne, hogy azóta Sylvia már a tize­dik szeretőd. Welcomb megállt. Honnan szedi ezt a felesége. Honnan tudhatja? Hiszen sohasem jön utána az irodába? Legalább ót éve nem volt ott utána, ez biz­tos És a nevét is tudja, tud­ja, hogy a szeretője. — Ezt kikérem magamnak! — mondta és gyorsan kiment a szobából. Natasa ironikusan mosoly­gott. Ezt a mosolyt egy idő u- tán a szája szögletében a gyű­lölet árnyékolta be. Natasa kislányként került az Egyesült Államokba édesanyjá­val. Amikor az édesanyja né­hány év múlva meghalt, ma­gára maradt, és állás nélkül a legnagyobb nyomorban tenget­te életét. A harmincas években volt ez, amikor az amerikai munkások a létminimumért küzdöttek, és a munkanélküli­ek csoportjai Járták az orszá­got és követelték a jogaikat, s néha még a bűntől sem riad­tak vissza. így valahogy ismerkedett meg az akkor húszéves lány Nestor Welcombbal, akit meg­NET GILBERT: Házastársi megértés babonáztak Natasa szőke fürt­jei, hosszú szempíllákkal ár­nyékolt kék szeme, kemény melle, ringó járása, amely — úgy érezte — a szenvedély olthatatlan tüzét rejti magá­ban. összeházasodtak. Welcombnak ekkor jutott e- szébe, hogy fölcseréli az érde­keit és nem mászkál tovább az országutakon a sztrájkolók zászlaja alatt, hanem éppen el­lenkezőleg, mint sztrájktörő Natasával együtt elfoglalja a helyét. . Aztán jöttek a soha nem Iá tott gazdasági fejlődés évei, és hazájában az óriási lehetősé­gek évei. Ma az Ötödik Ave- nue-n lakik, tizenkét szobás la­kásban, ura egy konszernek; a kis üzemek egyetlen szavára a kilátástalanságba, a kétségbe­esésbe zuhantak és egyesültek a hatalmas Nestor Welcomb and Co. konszernnel. — Csak néhány szót szeret­nék még mondani neked — kiáltott át Natasa a szomszéd szobába. — Te holnap Európá ba utazol (Welcomb belépett a szobába), én meg holnapután San Remóba. Megyek elintézni a válási formalitásokat. Tar­tásdíjat nem kérek, ám a mi összes vagyonunk közös. Ér ted? — Mit beszélsz — robbant ki a dühös emberből. — Kö­zös? És miért lenne már a mi vagyonunk közös? Te szerez­ted talán? — Igen, veled együtt. Erről nem Is vagyok hajlandó vitáz­ni veled. De úgy hiszem, te sem igen akarod a bíróság e- lőtt bizonygatni, hogy honnan származnak a részvényeink, fo­lyószámláink, ékszereink, gyá­raink...? Welcomb, mint hasonló ese­tekben mindig, Sylviához sie­tett. Az után a teremtmény u- tán, aki megérti őt, akinek még kipanaszkodhatja magát. De előtte még be akart ugrani az irodájába. A portás jelen­tette neki, hogy éppen az e- lőbb kereste a lakásán, mert az irodájában egy úr vár rá, aki azt mondta, hogy feltétle­nül beszélnie kell vele. Ez az úr Blisser volt, Mau­rice Blisser, a műanyag szálak gyárának volt tulajdonosa, a- kinek a gyárát Welcomb egy évnek előtte elárvereztette, majd megvásárolta, a munká­sokat elbocsátotta és a gyá­rat bezárta. — Welcomb — mondta a fér­fi —, öt perc múlva meghalsz Megértetted? Itt, ezen a he­lyen döglesz meg. — Blisser kihúzta a kezét a zsebéből. Egy hangtompítóval ellátott coitot tartott benne. — De, Blisser — jajdult fel Welcomb. Nem volt gyáva em­ber, nemegyszer vágta már ki magát nehéz szituációból, de ez az ember, ez a Blisser, bi­zonyára őrült. Régi trükkje volt -r- Wel­comb elnézett Blisser feje fö lőtt, mintha valaki állna tárna dója háta mögött. Az önkénre lenül is hátra nézett. Ez ele­gendő volt arra, hogy a vala­mikori sztrájktörő rávesse ma­gát ellenfelére és kicsavarja kezéből a coitot. Mindketten lihegtek. — Figyelj rám, Blisser — jutott valami Welcomb eszébe. — Semmi bajod se esik, és még állást is kapsz, ha vala­mit elintézel helyettem. Tudod, hogy hol lakom? Nézd, holnap este éjfél előtt ezzel a kulcs­csal bejutsz a lakásomba... Itt a pisztolyod is... Én akkor már a Queen Mary fedélzetén ha­józok Európa felé... XXX A szolgálatos tiszt arcán hal­vány mosoly futott át, amikor Mister Welcomb bejelentette neki, hogy a felesége úgy dön­tött, nem utazfk, tehát a ka­binja üres lenne, de természe­tesen nem szeretné, ha valaki zavarná, hiszen a két kabint közös ajtó köti össze. — De Mister Welcomb, ez szóba sem jöhet — felelte a tiszt. Elnevette magát, és még hozzátette- — És ki tudhatja, hogy a nagyságos asszony az utolsó pillanatban nem gondol ja-e meg magát mégis... Welcomb legyintett a kézé vei. Tudta, hogy ez lehetetlen A vacsora után az idő kelle­mesen telt. Az utasok jó han­gulatáról két zenekar gondos­kodott, az egyik helyiségben a játékkaszinó volt, a másikban pedig a jól felszerelt bár. Öt perccel éjfél után Wel­comb elnézést kért kártyapart­nereitől. Telefonálni akar. mondta, érdekli, hogy a felesé­ge jól érzí-e magát. Nem kellett sokáig várnia... valaki felvette a telefonkagy­lót. Hallotta egy sző töredé­két „hal...“. Aztán valami fur­csa tompa zaj ütötte meg a fü­lét, majd egy elfojtott kiáltás- valaki a helyére tette a tele­font. Welcombnak egy pillanatra a szívverése is elállt, de csak egy pillanatra. Érezte, hogy el­sápad és a homlokát kiveri a hideg veríték... Tehát éppen most... Meg kell mosakodnia, igen- rendbe kell hoznia magát, mi­előtt partneréihez visszatérne. A szmokingját még az elő­szobában levetette, és felgyújt­va a villanyt, bement a fürdő­szobába Nem vette észre, hogy míg a fürdőszobában mosako­dott, a szobában kialudt a vil­lany. Nem emlékezett rá, hogy el­oltotta-e vagy égve hagyta a villanyt, amikor a fürdőszobá­ba belépett. A fürdőszobából kiszűrődő gyenge világosság­nál igyekezett a kabin túlsó falán elérni a kapcsolót, ám abban a pillanatban kinyílott a szomszédos szoba ajtaja, a felesége szobájának az ajtaja, és egy fekete ruhás nő alak­ja jelent meg benne. Az arcát nem láthatta. De észrevette, hogy a nő keze fel­emelkedik, felvillant a hang- tompítós revolver torkolattüze, és még mielőtt felkiálthatott volna — a padlóra zuhant. Nem halt meg mindjárt. Nyö­szörögni kezdett. — Átkozott — suttogta. — Ki... ki bérelt fel? Csakhogy a fekete ruhás nő már eltűnt. Senki se hallotta a csobbanást, amikor a tenger­be vetette magát, ahol már várta a motorcsónak. Akkor még nem is sejtette, hogy a gyilkosságért járó ju­talom másik felét Natasa Wel- combtól már nem kaphatja meg, mert az, aki az ő áldo­zata lett, meggyilkoltatta. T. Erdélyi Edit fordítása ANATOL POTEMKOWSKI: Nehéz eset Valaki úgy tájékoztatott minket, hogy Fial- kowski válni szándékozik. Az első adott al­kalommal megkérdeztük tőle, igaz-e a hír. — Igen — válaszolta. — Foglalkozom ezzel a lehetőséggel. — Jaj, jaj — sopánkodtunk —, hiszen hosszú éveken át olyan jől kijöttetek egymás­sal:.. — Ez igaz. Nagyon jól megvoltunk együtt. — Valami történt? — érdeklődött Zyzio ba­rátunk. — A világon semmi sem — válaszolt Fial- kowski. — Es milyen szépség a feleséged! — Igaz. — Boldog, vidám, mint egy madárl — tol­dotta meg Kucia. — Vitathatatlan — bólintott Fialkowski. — Szép, takarékos, kellemes partnernő — mondta más, de Fialkowski félbeszakította öt. — Bocsánat, de én mindenkinél jobban tu­dom, hogy Lili tényleg valóságos kincs. Szí­ve van, kérem, szíve, mesésen ellát engem, mindig hangoztatja, hogy kész értem meg­hozni a legnagyobb áldozatokat is. Dolgos is. Nemrég nyert egy versenyt a fehérnemű-javí­tásban, elvégezte a ruhaszabászati szakisko­lát, a főzést kurzust és több nyelvet tanul. E- zenkívül elnyerte a „Miss Ciechocinek“ címet, s a Szczawnicza Kupát a legszebb mosolyért. Legutóbb a pasztellszínek kedvelőinek estélyén bálkirálynővé választották. Remekül ért a ku­tyatenyésztéshez. Cipőit maga talpalja. — Az ég szerelmére, hát akkor miért az e- gész?! — kiáltott fel Szolowiejczyk. — Lili valóságos kincs, a szó legszorosabb értelmé­ben. — Kincs — ismerte el Fialkowski. — Csodálatos asszony, csak túl költséges a számomra. Már nem győzöm anyagilag. — Ogy tudom, hogy mint kibernetikus, na­gyon szépen keres a Liliké, s takarékos is. — Mindez igaz. De a költségek... — Hogyhogy? — Hogy kibírjam Lili mellettr kénytelen va­gyok minden este egy fél liter snapszot inni, reggel meg legalább egy negyedet: • „Palócország“: A prózai írások közül a két mikrono- vella a sikerültebb. Ha van, ezekből küldjön többet. Ami a verseket illeti, nehézke­sek, hiányzik belőlük a köl­tészet, az egyéni látás, lát- tatás. Ha több sikerült pró­záját is olvassuk, bemutat­juk lapunkban. • „22/72 T“: Versei egy kicsit magyar nóta, s egy kicsit a szirupos slágerszü- vegek keverékéből állnak össze. Egy példa: / Zeng a tavasz / dal fakad a fán, / dalol a magány / a tegnapi vágy / képzelet ölén / dalra kap a lány. / stb. Azt ajánl­juk, hogy egyelőre (?) in­kább olvassa, mintsem Írja a verseket. 0 „Virág“: Sajnos nincs semmi illata... Ha az embert valamilyen csalódás éri, még nem kell feltétlenül verset írnia. Különösen nem ilyen helyesírással! Csak egyet a- jánlhatunk: tanuljon, művel­je magát, s így idővel talán magától is rájön, hogy ;ó verset olvasni legalább olyan öröm, mint rossz verseket írni, ha nem nagyobbl 0 „Gördülő nő“: Több fegyelemmel „komponálja“ a verseit! Egyelőre túl sok bennük a felesleges, pon gyola sor, a túlmagyarázás. Ha valamikor Bratislavábu jön, keresse meg szerkesz­tőségünket. Addig is próbál­ja képekké „írni“ gondola­tait, véleményét a világról... 0 „Monasz“: Kíváncsivá tett bennünket. Versei kö­zül a Fény és árnyék és a Két torony című tetszett a legjobban. Azonban mind­kettőnek a befejezése egy kissé zavaros. Ezen gondol­kodhatna, javíthatna. Küld­jön újabb verseket! 0 „Rács“? Pechje ván. A Rács áímű vers íróját üti is ismerjük. Különben még a másolásban is helyesírási hi­bákat követett el. Többé ne próbálkozzon! II. Vajon ki ez a Heydrich? A beavatott történészek szerint a hit­leri birodalom szürke eminenciása, a ná­ci bűnözők egyik legelvetemültebbje. Karrierje egy nagy bukással kezdődött, hogy néhány év múlva szédületes ma­gasságba Íveljen fel. 1904-ben született egy kis német vá­ros egyik kispolgári családjában. Gimná­ziumot végzett, zenét tanult, majd 1922- ben beállt tengerészeti kadétnek a biro­dalmi tengerészet Berlin nevű cirkálójá­ra. Az előirt időben elérte a hadnagyi, később a főhadnagyi rangot. Minden ,jel arra mutatott, hogy a porosz családok katonaivadékainak megszokott pályáját futja be. De nem így lett. 1931-ben tengerészeti becsületbiröság elé hívják. A bíróság ítéleté egyértelmű és visszavonhatatlan: lefokozás közkato­nai rangra és kizárás a haditengerészet kötelékeiből. Bűnének pontos mivoltát valószínűleg már soha sem lehet meg­állapítani. Heydrichnek később hatalma és lehetősége volt, hogy minden bizo­nyítékot eltüntessen. Az inkább szájna- gyományra. mint bizonyítékokra épülő megállapítás szerint magas rangú tenge­résztiszt családjának egyik tagjával ke­veredett nem korrekt szerelmi kaland­ba. Legyen bármi a bűne, az eredményen nem változtat. Heydrich a fényes, csil- lagos-paszományos karrier helyett ott állt a gazdasági válság közepén a mun­kanélküliek hadának tagjaként minden szakmai tudás vagy felkészültség nélkül. Egy senkii Hogy hova vezetett az útja a Berlin cirkálóról, pontosan nem tudni, azonban néhány hónap múlva mint a nácipárt ma­gánhadseregének, az SS-nek egyszerű tag­ja bukkan fel Hamburgban. Tehát újra az alapfokon kezdi. Most azonban nagyobb, sokkal nagyobb szerencsével. Néhány hónap múlva Himmler szemé­lyesen rendeli magához Münchenbe az SS főparancsnokságára. A hatalom átvétete után Himmler meg­bízza az Sí titkosszolgálatának, a Sicher- heitsdienstnek a megszervezésével.' Hey­drich rövidesen olyan szervezetet épít ki az 5D-ből, amely behálózza egész Né­metországot, később egész Európát. 1904-ben Hitlerék megalakítanak egy olyan központot, az RSHA-t (Reichssicher­heitshauptamt) —, melynek alárendelik az összes biztonsági szervezetet. Az RSHA alá tartozik az SD. az állami titkosrend­őrség (Gestapo), biztonsági rendőrség (Sipo), bűnügyi rendőrség (Kripo). Az RSHA főnökévé Heydrichet teszik meg. A „keménykezü“ Reinhard csillaga de- lelőn van. Kezében tartja Hitler birodalmának legfontosabb mechanizmusát — az egész biztonsági gépezetet. Nincs olyan gaztette a nácizmusnak, a politikai gyilkosságtól kezdve, Európa népeinek leigázásán keresztül egészen az egyes nemzetek és fajok kiirtására irá­nyuló igyekezetig, ahol nem találkoznánk Heydrich nevével. Persze, híven a fog­lalkozásához, neve sehol sem szerepe! nyilvánosan. A háttérben húzódik meg. Eltérően a többi agyonmagasztalt náci- vezetőtől, a nagyvilág csak halálakor sze­rez tudomást kilétéről. Ez az ember lép be a prágai várba 1941. szeptember 28-án, mint a kiirtásra és megsemmisítésre ítélt cseh nép telj­hatalmú ura. És Heydrich nem vesztegeti Idejét. Este, a 22 órai hírekben még egy, ne­gyedik hivatalos közlemény hangzik el: „Hazaárulás előkészítéséért ma a prá­gai vészbíróság halálra ítélte Jozef Bili állományon kívüli hadseregtábomokot és Hugo Vojta állományon kívüli dlvíziős tábornokot. Az elítéltek vagyona elko- boztatik. Szabotázsért ma a brnői vészbíróság halálra Ítélte Alois Trneóka roustnovl és Rudolf Pospíšll dmovici lakosokat. Tiltott fegyvertartásért ma a prágai vészbíróság halálra ítélte Václav Kuz- mák és Václav Franc prágai lakosokat. Až Ítéleteket azonnal végrehajtották." Heydrich prágai uralkodásának ez te-, hát az első napja és az első nevek ál­dozatainak névsorában. A névsor még hosszúra nő majd. —O— hadnagy. Valčík őrmester és Potuéek, A Halifax motorjainak monoton búgá- a rádiótávírász a legidegesebbek. Ök már sától és az elhasznált levegőitől — a harmadszor teszik meg az utat. Az előző bombaaknákban ugyanis nem szoktak két alkalomkor a pilóta rossz időjárás szellőztető berendezést építeni — lassan miatt nem találta meg a leboesátásra elálmosodik a hét ember. Aludni azon- kiválasztott helyet, ezért visszavitie őket ban nem tudnak. Az idegek pattanásig Angliába. feszülve. Vajon hol repülhetünk most? Vajon most is visszamegyünk? — Már Németország felett vagyunk? Tájé- kérdezi Kubiš, az Antropoid Kubiš-Gah- kozódni nem lehet. A bombaaknákon ab- č'ik órmesterkettős egyike, lakok sincsenek. Megigazítják a hátukra Majd meglátjuk — szólal meg vala­csatolt ejtőernyőt, kezükkel megtapogat- melyik. ják a zubbony alatt, a civilruha zsebébe Azt egyikük sem tudja, hogy most az rejlett katonai pisztolyt, ujjaik között egyszer nem térnek vissza. Hockey pa- megforgatják azt a kis üvegfiolát, ame- rancsnok ugyanis titkos utasítást kapott lyet különleges esetre kaptak. Az ejtő- m,nden áron lebocsátanl a három rso- ernyös nem kerülhet a Gestapo kezébe Portot. Ha nem találja meg a pontos Nincs biztosíték, hogy kibírod a kín- helyeket, úgy bocsássa le őket bárhol zást anélkül, hogy elárulnád küldetésed Csehország területén. célját. Ha elárulod, meghiúsul a terv. Hu9.y a katonákkal ezt miért nem kö- Ezért. ha bajba kerülsz, ráharapsz a fio- 'ölték? iára. Életedet ezután már csak másod- Nem tudhatni. Lehet, később majd percek határozzák meg. megtudjuk. A Silver A csoport tagjai. Rar»ot fő- , (Folytatjuk) Kubiš és Gabcik őrmesterek r

Next

/
Thumbnails
Contents