Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-25 / 17. szám
A JÓKAI-NAPOK M Ki kerül Komárnöba (Komárom), ez országos szavalóverseny döntőjébe? Milyen a magyar tannyelvű iskolák irodalom-tanítási színvonala? Felbukkan-e az idén is egykét igazi tehetség a vers és prózamondás porondján? Ilyen gondolatokkal néztem végig a trebišovi járás (Terebes) szavalóversenyét, amelyet Veľké Kapušanyn (Nagy- kapos) rendezett a CSEMADOK járási bizottsága és a Népművelési Intézet. A színvonallal elégedettek lehetünk. Szinte mindegyik induló szép magyarsággal mondta versét vagy prózáját, és az értelmezés körül sem akadtak komolyabb bajok. A résztvevők a magyarországi magyar és a hazai magyar irodalom alkotásaiból válogatták produkciójuk anyagát. Föltűnően sok vers hangzott el Szabó Lőrincztől, de — és ennek külön örülünk — gyakran szerepelt Illyés Gyula neve is. A hazai magyar írókat Egri Viktor, Lovicsek Béla', Cselényi László, Kulcsár Tibor és Szabó Béla. képviselte. A huszonhat főnyi mezőnyben (eltűnt, hogy szinte alig képviseltetik magukat a járás magyartan- nyelvű középiskolái. Többnyire a kilencéves alapiskolák tanulóit hal lőttük. Nem tudni, mi lehet a jelenség oka? Nagyon örülnénk viszont, ha jövőre másképp alakulna a helyzet, mert meggyőződésünk, hogy ezekben az iskolákban is akad egy-két tehetség, és bizonyára itt is vannak olyanok, akik az irodalom, a versmondás iránt érdeklődnek. Az utánpótlás mindenesetre biztatóan fejlődik, ' fegyelmezetten mondták a szöveget, ritkán császott be baki vagy más hiba. A legjobb teljesítményt a felnőttek kategóriájában induló Fazekas Aranka produkálta. Simon Lajos versét úgy tolmácsolta, hugy értelmi és érzelmi hatást gyakorolt a hallgatóságra. Szép volt Osza Mária Hunyadiverse (Illyés Gyula alkotása). A veys rendkívül nehéz ritmikájú, gondolati töltete olyan súlyos, hogy rutinosabb előadók is nehezen birkóznak vele. Szép volt S pisák Edit és Per- h á c s László szereplése is, és általában élvezetesnek mondható az egész seregszemle. Komáromba a legjobbak jutnak, ók képviselik majd a terebesi járást. Kívánjuk, hogy sikerrel szerepeljenek ott is. A szavalóverseny szünetében koszorút helyeztek el az Erdélyi-szobor talapzatán. Mint megtudtuk, Nagykapos hagyományt kíván teremteni Erdélyi jános személye, születési jubileuma körül, és időnként nagyszabású ünnepséget is rendeznek majd. (bt) Gazdagítja műsorát az Ifjú Szívek Május elseje előestéjén, vagyis április 30-án lép először közönség elé ebben az évben a „Kiváló munkáért“ érdemrenddel kitüntetett Magyar Dal- és Tánc- együttes, az Ifjú Szívek. Kulcsár Tibor igazgató ebből az alkalomból ismertette az együttes előtt álló feladatokat, gondokat, valamint az eddig elért sikereket. Köztudott, hogy az Ifjú Szívek 1969. december elsejétől a kultúrügyi mfnisztérium kötelékében működik, s hogy 1957 óta állami támogatásban részesül. (Ennek alapján „nevezik“ az együttest „félhivatásosnak“; de hogy ez a fogalom a valóságban mennyi bonyodalmat rejt magában, azzal érdemes lenne külön írásban foglalkozni.) Azt viszont már nem nagyon tartja eszében az ember, hogy az Ifjú Szívek tulajdonképpen hány éves... 1975-ben ünnepli megalakulásának 20 évfordulóját, s a bemutatandó „jubileumi" műsor tervezgetése már most megkezdődött... S hogy mi történik még a közbeeső két év folyamán? Elsősorban az eddig Idényjellegű munkák, illetve a fellépések rendjét akarják „rendszeresíteni“, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg az elmúlt években a fellépések túlnyomó részét a hagyományos, augusztusi „nagy nyári turné“ alatt valósította meg az együttes, a Jövőben el akarják érni, hogy' az egész évadban szerepeljenek. A nyári négy hetes, eléggé fárasztó turnét pedig két hétre redukálják... A következő változás az együttes mozgékonyságával kapcsolatos. Azzal, hogy az évad műsorából (a „nagy műsorból“) válogatás folytán egy „kis műsort“ (például az énekkar helyett csupán szólisták szerepelnek) állítanak össze, könnyebben eljuthatnak olyan helységekbe is, ahol kul- túrház híján nem léphetne fel a teljes együttes. A harmadik fontos változás, hogy az Ifjú Szívek új zsá- nerokkal gazdagítja műsorát. Az új műsor, amelyet körülbelül az év végén mutatnak be, már ebben a felfogásban készült. Ugyancsak változás az eddigiekkel szemben, hogy a művészeti vezetőség olyan műsortervet állít össze, amellyel két évadon át szerepelhetne az együttes. Több fajta meggondolásból határozta el magát a vezetőség erre a „kísérletre“, amelyet — természetesen csak ha beválik — rendszeresíteni szeretnének majd... S az utolsó — de az együttes küldetése szempontjából talán a legjelentősebb — újítás, hogy ezentúl „pedagógiai munkássággal“ is foglalkozik majd az Ifjú Szívek azáltal, hogy vetélkedővel egybekötött nevelői hangversenyt is ad (az első műsor címe: A népdaltól az operáig — kimondottan a tanulóifjúság számára készült). Reméljük, a következetes munka folytán az együttes egyetlen újítása sem marad kísérlet... Kmeczkó Mihály ■■ ■■ -------T ■ MINÉL TÖBB KÉZBE KÖNYVET! (HOZZÁSZÓLÁS A MIT OLVAS AZ IFJÚSÁG C. VITÄHÓZ) " “ Több mint három hónap telt el az Gj Ifjúság vitaindító cikkének megjelenése óta. A három hónap alatt — ha jól számoltam — mindössze két hozzászólást közölt a szerkesztőség — feltehetően a- nyaghiány miatt. Ggy látszik, hogy pedagógusaink, nevelőink, könyvtárosaink háza táján minden rendben van az ifjúság önművelődése körül. Félő, hogy a szerkesztőség nagyszerű kezdeményezése nem éri el célját, mert a probléma — úgy látszik — nem probléma. Pedig az. £s csak úgy oldható meg, ha több szempontot, ha több tapasztalatból leszűrt tanulságot egyesítünk. Van mondanivalónk egymás számára, ne legyünk tehát a problémával szemben közönyösek. Első pillantásra valóban úgy tűnik, hogy eleget olvas az ifjúság, sőt mi több, értékes könyveket. Ezt tapasztaltam — nem kis meglepetésemre — néhány iskolában, könyvtárban, könyvüzletben. A számok, az eredmények azonban egy globális képet tükröznek, a- melyből egyértelmű pozitív (vagy negatív) következtetést nem lehet, nem szabad levonni. Nem lehet egyetlen oktató-nevelő sem elégedett azzal, hogy egy osztály harminc tanulója közül tizenöt állandó olvasó, vagy hogy egy város háromezer fiatalja közül ezerötszáz az állandó olvasó. Célunk: mindenkivel megszerettetni a könyvet, mert nemcsak az egyén lesz „nemesebb“ az olvasás által, hanem ez az egyedüli alapja egy magasabb szintű, műveltebb társadalomnak is. £s ez a nehezebb munka. Az olvasó gyerek — általában — már a családi körből magával hozza a könyv szeretetét. A többiekkel azonban a pedagógusoknak, nevelőknek kell dolgozni. Hozzászólásom középpontjába ezért a tanítót, az iskolát helyezem Teszem ezt zon egyszerű oknál fogva, hogy az egyes családok között még mindig nagy a szociális, a világnézeti és a műveltségi különbség. Ezeknek a különbségeknek, ha nem is kiegyenlítője, de a kiegyenlítődés elősegítője a gyerek, aki iskolába jár, aki tanul, aki már sok estben „fúlnött“ szülein. £s aki a pedagógus segítségével beviheti a „kultúrát“ családi környezetébe, ha azt sái- lei társadalmi helyzete korábban már nem tette lehetővé. Vagyis kialakulhat egy pedagógus — tanuló — szülő viszony, amely — ha egy kicsit idealizáltnak tűnik is — így változhat: pedagógus, szülő — tanuló, vagyis a pedagógus a tanulón keresztül hat a szülőre, aminek eredménye lehet a pedagógus és szülő együttes hatása a tanulóra. Hadd illusztráljam egy példával: A tanító megvetet a gyerekkel egy o- lyan könyvet, amely feltehetőleg érdeklődést vált majd ki a gyerekből. Megszeretteti vele — éppen ehhez a munkához kell a türelem, az odaadás —, a gyerek elolvassa a könyvet, majd élményeiről beszámol szüleinek. Egy ilyen folyamat többszöri megismétlődésénél elérhető a szülők megértése, sőt: támogatásuk, ösztönzésük. Ezután a tanító és a szülök összedolgozhatnak, és közösen serkenthetik a gyereket az olvasására, aki talán erre az ösztönzésre már nem is szorul rá. Mindnyájunk célja, hogy a gyakran elhangzó „Mi hasznod van a könyvből?“ kérdést „Mi tehet gazdagabbá, mint a könyv?“ kérdésre változtassuk. A könyvek megválogatásánál, szerintem, nem kell merev erkölcsi, sem más szabályokhoz kötni magunkat. Persze az indításnál, a megszerettetés stádiumában szűk séges a válogatás, de később már felesleges: egyrészt azért, mert a gyerek a számára érthetetlen könyvet úgyis félreteszi; másrészt azért, mert a társadalmi normák szerint már megtörtént egy szelektálás az értékes könyvek javára. £s az igazán értékes könyvben az érzékeny gyermeki lélek könnyen megkülönbözteti a jót a rossztól, a bűnt az erénytől stb, és csaknem minden estben a pozitív erők oldalára áll. Végezetül néhány szót pedagógusainkról, akikre ebben a munkában a legnagyobb feladat hárul. Nem minden pedagógusról mondhatjuk el, hogy szívügyének tekinti az ifjúság önművelődését, sőt önmaga művelését is. Sokan tájékozatlanok az ifjúsági- és gyermekirodalomban. Megrekednek a Robinsonnál, a Gullivernél, a Pál- utcai fiúknál, vagyis a klasszikusoknál. Nagyjából ugyanez mondható el világirodalmi és magyar irodalmi tájékozottságukról is. A csehszlovákiai magyarság néni nevezhető versszeretőnek, legalább is nem a XX. század egyetemes költészetét illetően. Ennek oka röviden: pedagógusaink nem tartanak lépést a költészet fejlődésével. Ez érezhető ki az ifjúság versekhez való hozzáállásából, és abból a szomorú tényből, hogy 570 000 csehszlovákiai magyar számára elegendő 300-400 példány egy-egy verseskötetből. Az elmondalak nemcsak az irodalmat oktatókra vonatkoznak, hanem valamennyi pedagógusra, hiszen valamennyiünk érdeke, hogy mind testben mind gondolkodásban egészséges nemzedékeket neveljünk fel. Bodnár Gyufa »• •?»» «I V Beszélgetés Kocsis Zoltánnal Két évvel ezelőtt, 1970 tavaszán zajlott le a Magyar Rádió Országos Beethoven zongoraversenye. A verseny abszolút győzteséről Irta Somfai László zenekrltfkus: — A gálaest zenei életünk ünnepélyes eseménye volt. Ne féljünk a nagy szavaktól ha egyszer végre aranyfedezet van mögöttük. Nem minden évadban fordul elő, hogy olyan nagyszerű ifjú előadó: művész mutatkozik be, mint most Budapesten Kocsis Zoltán. S most Itt ülünk az Ifjú virtuózzal a Szlovák Filharmónia koncerttermének öltözőjében. — Született?! — 1952-ben, Budapesten. — Mióta zongorázik? — Három éves koromtól. — Mióta hangversenyezik? — A Beethoven zongoraverseny óta. — Azóta bejárta jónéh^py koncerttermét a világnak. Hol mindenütt is járt voltaképpen? — Ausztria, NDK, Szovjetunió, Nyugat-Németország, Párizs, London, az Egyesült Államok. — Erről az utóbbi hangverseny- kőrútról mi is hallottunk, legutóbb a Magyar Televízió filmjéből. Tudjuk, hogy a „csodagyerek“ Kocsis meghódította az amerikaiakat is, s nemcsak a közönséget, hanem a szigorú kritikusokat is. Melyik volt a legemlékezetesebb hangversenye? — Két héttel ezelőtt á Fészekklubban? — Miért épp ez? — Mert jó volt a zongora és jó volt a közönség. Kocsis Zoltán egyébként nem e- gyedüli kiválósága az új magyar pianisztikának. Ránki Dezső, Falvai Sándor, Lantos István, hogy csak a legkiválóbbak nevét említsük. Egy-két esztendőn belül e- gész raja röppent fel a legelső- rendűbb magyar muzsikusoknak. Mi ennek az oka? — Magyarország tudvalévőén mindig fontos zenei központ volt. Előbb a Liszt-tanítványok, később a Hubay nevelte hegedűsök árasztották el Európát. A felszabadulás után ugyancsak jelentős tehetségek indultak útjukra, ám az akkori idők hibás zenepolitikája megakadályozta kibontakozásukat. Virtuóz Így csak egynémelylkük- ből lett, pedagógusoknak viszont a legkiválóbbak. — Nevezetesen? — Tanáraimra, Kadosa Pálra és Rados Ferencre gondolok. Zárójelben jegyezzük meg, hogy Kadosa professzor kijelentette, hogy Kocsis pedagógusi pályájának legnagyobb tehetsége. Rados Ferenc pedig a következőket mondotta tanítványáról: — Zolika jó tanár, nagyszerűen tanít engem... kicsit szigorú. Csak tudnám, hogy mit fog itt még három évig tanulni? — Ggy tudjuk, zeneszerzéssel is foglalkozik? — Igen. Az igazság az, hogy a konzervatóriumban elvégeztem a zeneszerzést, a főiskolán viszont már nem iratkoztam be erre a szakra. — Vajon miért? — Első tanárom Kurtág György volt, akit én jelenleg a világ legnagyobb zeneszerzőjének tartok. Kurtág elvből nem tanít zeneszer- . zést a főiskolán, csak zongorát és kamarazenét. így aztán megelégszem a főiskolán kívüli Kurtég- órákkal, többet aligha tanulnék bárhol a világon. — Ml a véleménye a Bartókák óta ismét európai rangra emelkedett új magyar zenéről? — Kurtágot már említettem. Rajta kívül Durkó Zsoltot és Balassa Sándort becsülöm a leg-' többre. —• S a külföldiek közül? — Boulez korai műveit (Le Mar- teau sans Maitre, Pli selon pli) és Stockhausent. — S kik a zongorista példaképei? — Richter, Askenazy, Glenn Gould, Vásáry, Michelangeli, Fischer Annie. — Itt nálunk, Bratislavában, Bartók ritkán hallható II. zongoraversenyét adta elő. Párizsban többek között a két zongorára és ütőhangszerekre írott Szonátával aratták a legnagyobb sikert Ránki Dezsővel. Ugyanezeket a műveket játszották fel a Hungaroton Bar- tók-összkiadása számára. Azt jelenti ez, hogy Kocsis Zoltánék nemzedéke tudatában van egyik legfontosabb missziójának, a Bartók-művek népszerűsítésének, ha ugyan szükség van még erre egyáltalán? — De mennyire, hogy szükség' van rá. Hiszen Itt maguknál például a II. zongoraverseny hat évvel ezelőtl mept utoljára. — S mi a helyzet a kortárs zene interpretálásával? — Ez, megvallom, számomra már egy keményebb dió. Tudtommal a világon én játszom a legjobban Kurtág Nyolc zongoradarabját, a szerző még sincs velem megelégedve, s Igaza van. — Azt jelenti ez, hogy ezeket a zongoradabokat egyáltalán nem lehet tökéletesen előadni? — Nem azt jelenti. Ha például egy Richter vagy egy Askenazy vállalkozna az előadásukra, meggyőződésem, hogy kiváló produkció születne. —« Persze, gondolom, azt is jelenti mindez, hogy a „csodagyerek“ Kocsis Zoltán számára is a- kad még megoldandó feladat. Ami nem megy húszéves korban, nyilván megy majd később. De végezetül térjünk vissza a zene birodalmából a mindennapi életbe. Mi érdekli a zenén kívül? . 'r- Až égvilágon- minden, kivéve a matematikát. — Hobbyja? — A kisüveg és a lemezgyüjtés. — Sok rosszat hallani mostanában kortársairól, a mai húszévesekről. Mi az On véleménye ró- luk? — Az idősebb generációval ellentétben, a lehető legjobb. Az ö- regek mindig rossz szemmel nézték az utánuk következőket, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az újabb nemzedékek mindig gyarlóbak az előbbieknél. Beszélgetésünk az április 14-i hangverseny előtt zajlott le. Végszóra érkezett meg a hangverseny karnagya, dr. Rajter Lajos. Tanár úr, a tegnapi koncert n- tún mi a véleménye Kocsis Zoltánról? — A lehető legjobb. Meggyőződésem róla, hogy fiatal kora ellenére Kocsis mindent tud. S nem csak Bartókot. Kisujjában van az egész zeneirodalom. Meggyőződésem, hogy sok rendkívüli élményben részesíti még a hangverseny- látogató közönséget. Reméljük, minket, bratislavaia- kat isi —esi—
