Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-18 / 16. szám
........ 9 PETRICSKA JÚLIA VERSEI: HOL VOLT... Játékos vagy de bűnös nem csak sáros Hol volt hol nem volt hóhulláson innen béka brekegésen túl ott ahol az ágyak oldalukkal összeérnek s a bőr alatti üreg élettel telik ott ahol a gyertya és a kánál nem tölti be feladatát ahol a mondat végére számokat raknak pont helyett és az emberek náthájukat magyarázzák a vécé lehúzójával hajnalonként ott kukorékol a kakas BIZTATÓ tavasszal kinő friss hajad nyáron szerelnek később hazudsz majd meghalsz Nem szégyen ez kis folyó Hasonlítok rád Hangosan és még hangosabban viseljük testünk tévedését ha ránk süt a Nap prAga Ügy Jöttem, hogy emlékezz rám. .Visszaköszöntél, Hattyúvá változtam — csengővel a nyakamon elgáncsolt egy gótikus torony, Valaki fölemelt, elhittem, hogy itt Puck vagyok, kúsztam a neonok fényén, Smetana hangjai megfogták kezem vezettek, ők tudják hová, a gáncsos torony kalapot emelt. t NÉGYSOROS Naponként egy bürök sötétjéből elindulnak sokak, hogy az első saroknál megvárják magukat és megkérdezzék, kit kell csőkkal elárulni míg lemegy a Nap. hosszú júniusi alkonyat lassan az éjszakába olvadt. A Dublin sötétségbe burkolózott. A gyapjas felhőkön csak a sápadt hold szűrt át néhány sugarat. Bágyadt homály derengett, mintha a közeledő hajnal bontogatta volna az éjszaka fátylait az utcákon, a Lyffey sötét vize felett. Az ostromlott Törvényszék körül nehéz ágyúk dörögtek. Máshol puskák és gépfegyverek hangja csattant fel, mint kutyák ugatása egy távoli tanyán. Dúlt a polgárháború. A háztetőn, közel az O'Connel hídhoz egy köztársaságpárti katona foglalt el lőállást. Mellette feküdt puskája, távcsövét vállán átvetette. Egyetemistának látszott. Arca keskeny volt és aszkétikus, szemében fanatikus elszántság ragyogott. Nem egyszer nézett már szembe a halállal. Kenyeret falt vadul. Reggel óta nem evett egy falatot sem. Eddig túlságosan zaklatott volt ahhoz, hogy enni tudjon. Megette a kenyeret, zsebéből whiskys üveget vett elő, s húzott egyet belőle. Aztán eltette a flaskát, s várt egy percig. Latolgatta, megkockáztassa-e, rágyújtson-e. Ez bizony veszedelmes dolog. A sötétben figyelő ellenség biztosan észreveszi a lobbanást. Mégis rászánta magát. Cigarettát fogott ajka közé, gyufát gyújtott, gyorsan egy mélyet szippantott, és elfújta a lángot. Csaknem abban a pillanatban golyó koppant a tető mellvédjén. A lövész szívott még egyet, aztán kioltotta a cigarettát. Halkan káromkodott, és odébbkúszott. Óvatosan fölemelkedett, és átpillantott a mellvéden. Láng villant, és golyó fütyült a feje fölött. Azonnal labukott, ahogy meglátta a villanást. A lövés a túloldali háztetőről jött. Egy kémény mögé mászott, lassan fölemelkedett, míg csak szeme el nem érte a tetőlap szintjét. Semmit sem látott, csupán a szemközti háztető halvány vonalát, mely elvált az égbolt mélykék végtelenjétől. Ellenfele fedezék mögött volt... Egy páncélautó jött át a hídon és lassan behajtott az utcába. Megállt a túloldalon, mintegy ötven méternyire tőle. Tisztán hallotta a motor tompa zihálását. Szive gyorsabban kezdett verni — a kocsi ellenséges páncélautó voltl Ösztönösen a puskája után kapott, de rögtön rájött, hogy felesleges. Az ő fegyvere sohasem ütné át a szürke monstrum acélboritá- sát. öregasszony fordult be a mellékutca sarkán. Fejét rongyos kendő borította. Odament a páncélkocsihoz, s gyorsan beszélni kezdett a toronyban ülő géppuskáshoz. Felmutatott a háztetőre, ahol a lövész rejtőzött. Nyilvánvaló, az öregasszony besúgó! A torony kinyílt. Egy férfi feje és válla emelkedett ki a nyílásból, és a lövész felé fordult. Ez fölemelte a puskáját és tüzelt. A katona feje lassan a páncéltorony oldalának dőlt. Az asszony erre futni kezdett a mellékutca felé. A lövész újra tüzelt. Az asszony megpördült, sikoltott egyet, és a kanális mellé zuhant. Röviddel ezután a szemközti háztetőn lövés dörrent, és a lövész átkozódva ejtette el fegyverét. A puska nagyot koppant a tető cserepein. Azt hitte, ez a zaj még a halottakat is felébresztené. Lehajolt, hogy fölemelje a fegyvert, de nem tudta fölvenni. Jobb karja teljesen érzéktelenné vált. „Az istenit — morogta —, eltaláltak.“ Lehasalt a tetőre, és visszakúszott a mellvédhez. Balkezével megtapogatta sérült jobbját. A vér átszivárgott a kabát- ujján. Fájdalmat nem érzett. Mintha elhalt volna, mintha nem is volna karja. Gyorsan kihúzta kését a zsebéből, kinyitotta a mellvéd könyöklőjén, és felhasította a kabátja ujját. Kis lyukat látott, ahol a lövedék behatolt. A másik oldalon nem volt lyuk. A golyó belefúródott a csontba és bizonyára el is törte. Meghajlította a karját a seb alatt. Könnyen engedett. UAM O FLAKERTV A mesterlövész A fogát csikorgatta, hogy leküzdje fájdalmát. Elővette kis elsősegély csomagját, és kinyitotta a késével. Letörte a jód- fiola nyakát, s a keserű folyadékot belecsepegtette a "sebbe. Őrjítő fájdalom járta át testét. Vattát tett a karjára, és kö- rülpólyázta. Fogéval fogta a géz másik végét. Aztán csöndé sen feküdt a mellvéd mögött, és behúnyta a szemét. Igyekezett felülkerekedni fájdalmán. Lenn az utcán most némaság honolt. A páncélkocsi gyorsan visszatért a hídra. Tornyából élettelenül lógott ki a géppuskás feje. Az asszony holtteste ott hevert a kanálisnál. A lövész hosszú ideig ápolta sebesült karját, és a menekülésen törte a fejét. Nem szabad, hogy § reggel ott találja sebesülten a tetőn. A szemben levő háztetőről az ellenséges lövész akadályozta a menekülést. Meg kellene ölnie. És éppen most nem tudja a fegyverét használni. De a revolvere még megvolt... Kigondolt egy tervet. Sapkáját föltette pisztolya csövére. Lassan fölemelte a fegyvert a mellvéd fölé, úgy, hogy sapkája az utca másik oldaláról is látható legyen. Szinte azonnal megkapta a választ. Golyó ütötte át a sapka közepét. Erre a pisztolyt kissé előre döntötte, úgy, hogy a sapka legurult az utcára. Aztán puskáját ép balkezével fölemelte, karját a puskával együtt átvetette a mellvéd peremén és élettelenül lógatta. Néhány pillanat múlva a puskát leejtette az utcára, aztán visszahúzta a karját. Gyorsan balra mászott, és a tető sarkán kitekintett. A csel sikerült. Látva, hogy a sapka és a puska leesett, a másik lövész azt hitte, hogy megölte ellenfelét. Most ott állt magabiztosan a kéménysor előtt, és átnézett erre az oldalra. Feje élesen kivált a nyugati égbolt hátteréből. A köztársasági lövész mosolygott, és revolverét a mellvéd fölé emelte. A távolság volt vagy ötven méter, nehezen célzott a tompa szürkületben. Jobb karját ezer ördög marcangolta. Lassan célzott, pedig keze reszketett a vágytól. Összezárta ajkát, orrán mély lélegzetet vett, és tüzelt. A lövés majdnem megsüketítette, és a pisztoly lökése megrázta a karját. Mikor a füst eloszlott, örömében felkiáltott. Eltalálta ellenfelét. A haldokló agóniában támolygott át a mellvéden. Egy ideig küszködött, hogy talpon maradjon, aztán lassan előredőlt, mintha állva elaludt volna. A puska kiesett a kezéből, Koppant egyet a mellvéden, leütötte egy borbélyüzlet tányérját, és a kövezetre csapódott. A holdokló összecsuklott, és előre esett. Teste végiggurult a tetőn, és tompa puffanással hullott a járdára. Többét nem mozdult. A lövész végignézte ellenfele haláltusáját, és megborzongott. A harci kedv elszállt belőle. Hirtelen lelkifurdalást érzett. Izzadság gyöngyözött a homlokán. Sebétől, az egésznapos éhezéstől és a tetőfigyeléstől egészen elgyengült. Halott ellensége összetört testének látványa végképp felkavarta. Fogai vacogtak. Reszketett és átkozódott. Átkozta a háborút, átkozta magát, és átkozott mindenkit. fii kezében füstölgő revolverre pillantott, és káromkodva vágta oda a tetőhöz. A pisztoly elsült, és a golyó a feje fölött süvített el. Az ijedelem észretérítette. Idegei lassan lecsillapodtak. A félelem felhője eltűnt homlokáról. Felszabadultan nagyot nevetett. Elővette zsebéből a whiskys üveget, és egy hajtásra kiitta a maradékot. Elhatározta, hogy elhagyja a tetőt, megkeresi a parancsnokát, és jelentést tesz. Körőskörül minden elcsendesedett. Ügy látszott, nem is túlságosan kockázatos, ha átmegy az utcán. Bemászott a padlásablakon, és lement a földszintre. Mikor leért, hirtelen kíváncsiság lógta el, látni akarta áldozatát. Ügy érezte, hogy olyan jó lövésszel, mint halott ellenfele, még sohasem találkozott. Kíváncsi volt, vajon ismeri- e valahonnan. Hátha egy csapatban szolgáltak a nagy szakítás, a polgárháború kitörése előtt. Elhatározta, hogy — bármi essék is — átmegy és megnézi. Kipillantott a kapu alól Az utca túlsó vége felől erős tüzelés hallatszott, de a közelben minden csendes volt. Átszaladt az utcán. Géppuska hangja csattant, s a golyók úgy fröcskölték a betont, mint a jégeső. Mégis átért szerencsésen, és odavágődott a holttest fedezékébe. A géppuska elhallgatott. Akkor az arcát a halott felé fordította, és magát látta meg öccse üveges tekintetében. Kőröspataki Kiss Sándor fordítása GYURCSÓ ISTVÁN VERSEI: ÍVBEN II. Mondd, mi vonz minket egymáshoz, és mi az, mi messze dob? A csillagokat méred? Nézd, a mindenség tejútrendszerében is megbilincselt, keringő rabok ők. Talán mi is így: guruló pályánkon hegynek fel, majd lejtőn csörömpölve le, szükölve bár, de mély szakadékon is átugrálva, mint pörgő búgócsigák. Ki ismer ránk? Akik fénylő csillagok voltunk, vagyunk már égett meteorit, hogy a geológus-idő zsákjában csak várjuk a kíváncsi századokat. Ennyi az egész: s talán őriz a kő atomja belőlünk majd egy vérrögöt, az örök anyagba zárva szívünket, hogy velünk is gazdagabb legyen a föld. NYÁRI EMLÉK TAVASZRA Kertünkben kinyílt a tökvirág: csak nézték a rózsák, csak nézték a tökszárat, a sok tökdudát, s a dudásokat, ahogy metélték a szárról és faragták, fújták, szinte sérvet kapva a nótát — de a violák nem táncoltak. A tökvirág sárga haraggal lekonyult, amikor este lett, s a rózsák a szálló harmattal fölékesítették kelyhüket. Szellő ébredt az alkonyattal, a harangvirág esti dallal köszönt s táncoltak a violák. HANGZAVARBAN Üldögélsz, megtűrve füledben a nyájverő sző kolompszavát, és csengettyűk szólnak szívedben hívják a szerelem madarát. Hívjad, el ne riassza kolomp; a csengettyű ezüst, arany. Méhek zümmögnek, vad darázs dong, nézz ki az ablakon, tavasz van. JELEK Homlokodon csillag, homlokomon csillag; álllg szerelemben, áüig, de hályogszemü Hold kísér mégis, ö a társunk, Egymásra kiáltunk; homlokodon csillag, homlokomon csillag elhaloványul.
