Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-11 / 15. szám
zentül hittem, hogy ^Bodrogköz egyetlen 'városát, ennélfogva ^szülőfalum és sok ki- ysebb-nagyobb falu „fővárosát“ Kráľovský Chlmecet (Királyhelmec) úgy ismerem, mint a saját tenyeremet. Egy iskolát kerestem. — Könnyen megtalálod — mondta ismerősöm. — Olyan iskolában még úgy sem voltál. Ott van mindjárt az elágazásnál, a leleszi oldalon. Elindultam tehát a megjelölt irányban. Perceken belül ott nézelődöm a megjélölt helyen. Iskolát formázó épület sehol, de sehol. Az Itt árváskodó néhány ház már régen megérett a lebontásra. Nem kis bosszúsággal indulok visszafelé, gondolván, hogy ismerősöm így megtréfált azzal az ötszázhuszonöt diákos és kerek húsz osztályos egyedülálló iskolával. Mert ugyebár egy ekkora iskolát a földszin tes házacskák között mégis KERESTETI WIK — De azt se felejtse ki igazgató elvtárs, hogy nyáron milyen jó a vályogfalak hűvöse — szól közbe az egyik tanár. — Az ám — egészíti ki szomszédja — de milyen előnyös az is, hogy a raktárakban, szertárakban a korrózió Egy csokorra való csinos lány. A kép a fodrászok szalagavatóján készült. csak észre kellett .volna vennem? Befelé menet alig ballagok el négy-öt lakás mellett, amikor valaki hátulról befogja a szemem. — No, ki vagyok? — csicsergi egy kellemes szoprán. Ismerősnek tűnik, de mégsem találgatok. Mondom, hogy szabad a gazda. Hátrafordulok, hát uram bocsá’, egy falumbeli lányka, Rinkács Sárika kacag a hátam mögött. — Hol van itt iskola? Én már mindenütt kerestem az e- gész környéken, de csak putrikat találtam. — Csak jöjjön velem. Ezen a környéken csak a mi iskolánk van. Innen a második vagy harmadik épület. Befordulok egy alacsony ház keskeny udvarába. Épület? Méghogy ez lenne az az alig tíz esztendős iskolaépület? Hiszen ennek a párját még a legeldugottabb falucskában sem lehetne megtalálni. S ha mégis, akkor sem mint iskolát, vagy lakóházat, hanem mint egy rogyadozó félben lévő viskófélét, amelyben eső vagy vihar elől még meg lehet húzódni ideig-őráig, de benne lakni, felmelegedni, azt már nem. A nappali tagozaton ötszázhu- szonöten, az esti tagozaton a felnőttek közül vagy hatvanan töltik itt, ebben a már-már é- letveszélyes „Iskolában“ A lánykák megmutatták a „tanári szoba“ kopott ajtaját és sietve elvonultak az udvar túlsó végébe, alighanem az e- gyik felsőbb osztály tantermébe — gondoltam. De nem ezt látjuk, hanem azt, hogy ezek a nagyobbacska lánykák ott ti- pegnek-topognak —• legnagyobb részük pantallóban, meleg pulóverben — osztályuk ajtaja e- lőtt. Felöltő egyikükön sincs. Mikor belépek a tanárinak becézett helyiségbe, mindjárt az első kérdésem: — Ezek a lánykák ott táncolnak kint az osztály előtt. Ahogy látom, kabát egyiken sincs a szünetben. Talán tanári tilalom? — Dehogy tilalom — mond ja Tóth Mihály tanár. Sok min denre rájön az ember mag.V tó! is. Ha itt kint, ahol mozog ni is lehet, meg ide az udvar ra egy kevés meleget is ada goi az öreg nap, akkor itt rá juk melegedne a kabát. Akkor ra kell az, amikor bent az osztályban ötven percig nem lehet mozogni. Mosolyomat látva, mindjárt kiegészíti Pikó Béla igazgató, hogy ez a kabátban tanulás már azért sem mindennapos jelenség, hiszen a tanulók hetenként tartózkodnak az iskolában. A munkahelyen pedig úgyis a kötény a divat. örök munkát, de mit munkát — örök lehetőséget ad a diá koknak, hogy a drága műsze rekkel, szerszámokkal alaposan megismerkedhessenek. Mert azokat mindig tisztogatni, zsírozni kell. Kifakadás, dühösködés mentesen kerülnek noteszomba a ténymegállapító megjegyzések. Nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem. — Szóval ez az alig tízéves iskola, amelyet olyan sokan és olyan gyakran emlegetnek itt Kr. Chlmecen is, meg a környékén is. — Hát, akármennyit emlegu tik, attól ezek a több mint év százados falak nem morcos ö regek. Ha néha az északkeleti szárazföldi viharos erejű sze'ek meg is nyikorgatják a fedélzetét, azért az öreg épület állja a könyörtelen idő vasfogának minden harapását. — Eszerint tehát több mint egy évszázados az épület. A tanulási lehetőségekről már beszélgettünk. Az elmondottakból adódik (nem pedig 'merő kíváncsiságból) az a kérdés, a- melynek feltálalásakor erősen lehalkítottam hangomat. — És az ilyen, alkalmasnak még kevésbé számbavehetőnek titulált „iskolában“ mégis mennyi erőt kell kifejteni a pedagógusoknak, hogy a tervezett létszám elfoglalja a pa dókat? — Ha már így kérdezte, kezdjük talán ott, hogy a mi iskolánk fejlődése egy aránylag rendhagyó eset az iskolák problémáinak ezernyi gondja- baja között. Nem csupán a le hetőségeket, még a 10-12 évi szintet sem tudnánk biztosíts ni, ha a jelenlegi helyzetet emlegetnénk, ezek előtt a nagyobb részben a választót! szakmájukhoz szívvet-lélekkel ragaszkodó diákok előtt. Ezt a pártelnök mondta. Egv pillanatnyi hallgatás követke zett. Nem volt ebben semmi lehangoló, az a pillanatnyi csönd csak annyira volt elég, hogy Pikó Béla igazgató és Kemecsey (a keresztnevét nem tudom határozottan, mert ikrek lévén, úgy hasonlítanak egymáshoz, hogy nem merem papírra vetni Béla volt-e vagy Laci) addig kutattak a kimutatások között, míg előkerült a konkrét válasz. — Hát kérem, 1960-ban hat osztálya volt az iskolának. Még ezekben sem kellett szoronga- ni a diákoknak. Azóta már öt helyiséget toldottunk hozzá, de az 525 tanulónak, illetve a húsz osztálynak már ez is kevés. Elsősorban akkor, amikor az alsóbb osztályosoknak a gyakorló órákat is itt kell megtartani — legalábbis egyes szakmákban. Mert van Itt szakma bőven. Hogy mennyi? Külön van géplakatos szakma, de külön oktatás azoknak, akik a mezőgazdaságban fognak tevékenykedni üzemi laka fosként. Van itt kőműves szakma (ebből aránylag kevés a jelentkező). A villany, a gáz. a vízvezeték szerelését szintén külön osztályokban és termé szetesen a megfelelő üzemek ben. Itt keli megjegyeznem, hogy a tanulók 90 százaléké nak Iskolai kiadásait azok az Síim Ilonka, a táncegyüttes szólótáncosa Meg kell még említenem, hogy a felsorolt gondok, problémák nem riasztják el a tevékeny munkától sem a lelkes tanárokat, sem a tanulókat. Még Koáicéről is jönnek előadók, a gyakorlati oktatást pedig a legjobb mesterekre bízzák. Azt hihetné az ember, hogy ezek a gyakorlattal sokat foglalkozó tanulók kevés időt fordítanak a kulturális életre, a sportra. Hát a tények ennek e- rősen ellentmondanak. Fellépéseikkel gyakran tarkítják a SZISZ, a CSEMADOK és más szervezetek kulturális rendezvényeit. Rendszeresen rendeznek szavalóversenyeket. Az e- gyik képen a tánccsoport szó lótáncosát Síim Ilonkát látjuk A másik képen Franko jenő A tanítói kar egy része üzemek fizetik, amelyekkel szerződést kötöttek. Ilyen szem pontból talán az asztalos, a festő, a mázoló és kárpitos szakmák vannak előnyben a- mit az építkezés gyors üteme és természetesen a bútorgyár kibővítése hozott magával. Van Itt még sok szakma, ke reskedő, férfi és női szabók, ugyanúgy fodrászok. S ez még mindig kevés, mert a szolgál tatások még többet követelnek. Aztz többet követelnének, ha a bővítésük az egyre növekvő 1 gényekhe? igazodna. Nem a gyerkeken múlik, és nem a 14 tagú tanári karon, ho,gy esetenként még mindig gondot o- koz az elhelyezkedés. Mert itt Bodrogközben még mindig növekedik az olyanok száma, a- ktk a gépesítés miatt kirekednek a mezőgazdaságból Az iskolában élénk kulturális lenti magyar szakos tanító a nyújtfa az oklevelet. élet folyik. Képünkön Franko szavalóverseny győztesének át magyar szakos tanár a vers mondás első helyezetnének nyújtja át az oklevelét Ne gyedik képünk a sok csinos lányt ábrázoló felvétel a föd rászok szalagavatóján készült. A férficsoport, a tanári kar egy része — ki vidámabban, ki komolyabban néz a lencsébe Nem szóltam még részletesebben a sportról. Ezek az é leterős fiatalok nagyon szívesen és sikeresen vetélkednek a legjobb iskolákkal is. A most végzős, kiváló tanuló kissé ke sernyésen jegyzi meg: — A mi sportolási lehetősé günk bizony küzdelmes volt. A gyakorlati napokon a munkahely kötötte meg a kezünket. Egyszerűen nem engedtek el a munkából, de legalább a magunk építette korcsolyapályát kihasználhattuk, már a mennyiben a tél engedte, — vídul fel az arca és azzal folytatja. — Remélem az utánunk jövőknek már jobb lesz. Korszerű iskola, természetesen tornaterem és infernátus. Amint hallottuk, ígéretből hűségesen kijut nekik. De hál Kráfovskr Oh!mer messze van az új já rási székhelytől, Trebisovtó' f Tőketrebes). Szemén Jolánka most végez Mosolygós, beszédes kislány. Az érettségitől nem fél, a keres kedelmi szakmában már biztos helye van a szülőfalujában. És amikor távolabbi terveiről kér dezgetem, a pirulása azt sette ti, erről még korai beszélni. Életerős, bizakodó tanulókkal pedagógusokkal találkoztam a százesztendős falak között. Ez' az iskolát érdemes volt felke resni. HARASZTI GYULA A forrada lom előtti Oroszország Milliók részére nyomort és fájdalmat jelentett. Néhány ezer „kiválasztott“ részére — gazdagságot és gyönyörűséget. Néhány évvel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt, 35 millió ember éhezett. Járványok dühöngtek. Az állandó éhínség emberek, gyermekek és aggastyánok tízezreit kaszálta le. Hetvenezer lakosra egy orvos jutott. Az 1897-es népszámlálás adatai szerint Oroszországban az átlagkor 32 év volt.. Ugyanakkor Nyugat-Európában 56 év... A cári Oroszország falvaiban az emberek együtt lak- ] tak háziállatjaikkal nyomorúságos kunyhóikban. Az állatok trágyájával fűtöttek. Ettől — többek között — a gyermekek megvakultak. Ma hihetetlennek találjuk ezeket a tényeket. Ennek az Oroszországnak az élén N. A. Romanov, II. l Miklós cár állt: „Isten kegyelméből cár, minden oroszok egyeduralkodója, Moszkva cárja, Kijev, Vlagyimir- Novgorod cárja, Lengyelország cárja“ stb. stb. Nevéhez sok rossz fűződik — kegyetlen volt — és ami a legrosszabb — korlátolt volt. A cár naplója elárulja, hogy életét legtöbbnyire — alvással töltötte. A nyomorúságos Oroszországban a forradalmak harci harsonája zengett — és ő későn ébredt. 0 volt az utolsó Romanov a trónon, az utolsó orosz cár. A szegény orosz muzsikoknak nem volt semmijük. „Egyeduralkodójuk“ tulajdona 100 millió „gyeszatyina ‘ földet tett ki. Ez löbb mint egy millió négyzetkilomé tér. Annyi mint Franciaország, Belgium Hollandia, Németország, Luxemburg, Ausztria és Svájc területe együttvéve. Az utolsó Romanov „készpénze“ 700 millió aranyrubel volt. A szegény orosz
