Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1972-04-04 / 14. szám

új ifjúság 7 Arany Rózsa arilis 8-10-e között ÁAiiÁ/tíM/ /gondolatok PALAGYI LAJOS: Ballada a vendéglátó- iparról Első osztályú étterem. Mond­juk úgy, hogy luxus. Ez magya­rosabb. Medvebőr bevonatú ülő­alkalmatosságok. Ülni nemigen lehet rajtuk, legfeljebb, ha jó­gi az ember. De ez mindegy. Elvégre, akt kényelmesen akar ülni, menjen harmadosztályú étterembe. Nem igaz...? Nem mondom, az abrosz tisz­ta az asztalon. Ki tudja, mikor ült mellette utoljára vendég? Ami azt illeti, nem is ajánlom senkinek. Mert itt már azért is fizetni kell, ha bemegy az em­ber. És nem is akármennyit, legjobb kemény valutában. Ak­kor még csak tűrhető bánás­módban részesül a jövevény. A legújabb kort szecesszióval berendezett helyiségben alig pár vendég. Valamivel több pin­cér, hosszú méla lesben. De nem. Tévedtem. Lesnek a nyavalyát. Rám se hederítenek. Heves, széles taglejtésekkel pró­bálom magamra terelni figyel­müket. Ez még csak jó valami­re. Testedzés. Valahol olvas- I tam, hogy használ az ember e- gészségének. Már azon töpren­gek, hogy valamelyikhez hoz- \ závágom a hamutálcát. Talán csak felébred. De idejében ész- I hez térek. Csiszolt üvegből van. Drága. Egyéb szórakozás híján az étel- és itallapot tanulmányo­zom. A gutaiitéstöl tartva a jobb szemem inkább lecsukom. Megspórolok valamit az életem­ből. A fizetésig. Persze, ha így megy tovább, akkor meglehető­sen hosszú életű leszek. De nini, megmozdul az egyik élő kőszobor. Elszánt arccal kö­zeledik felém, a szeme azt mondja, hogy inkább lekopnál, te jöttment. Na azért eléggé illedelmesen megkérdi, hogy mit parancso­lok. De engem már nem lep meg semmi. Szolgálatbalépés e- lőtt biztos néhányszor eTisfnétli ezt az egy-két frázisos szókap­csolatot. Elvégre ezért kapja a fizetését meg a borravalót. Távozik. En maradok. Soká­ig. Hogy meddig? Ezalatt pontosan végiggondol­tam az egész elpuskázott éle­tem. a holnapi ligaforduló esé igeit, a közelketeii helyzetet, egy kisregény egész cselekmé­nyét, meg egy légyottot a vi­lág legszebb teremtésével Bí- valybajánházáról, és amikor o- dáig jutottunk volna, hogy... Meaielent a közelemben a pa­sasom, hogy a fene egye meg. dyen szép gondolatfűzést meg­zavarni. Elegáns mozdulattal odain- >em, és szépen, udvariasan mon­dom neki, mert egy első osz­tályú étteremben viselkedjen az ember tisztességesen — nem t- qaz? — Főúr. mielőtt nyugdíjba megy. figyelmeztesse az utód­ját, hogy annak idején rendel tem magánál egy bifszteket. Éva Kostolányiová A P Immár hagyományo­san a detvai kultúr- házban rendezik meg a szlo­vák amatőr táncdalénekesek legnagyobb seregszemléjét, az Arany Rózsa fesztivál VI. évfolyamát. Az utóbbi években világ szerte a táncdalfesztiválok tültengéséről beszélhetünk. Hogy ez jé-e vagy rossz-e. arról a vélemények megle­hetősen megoszlanak Rovatunk más helyén kö zöljük Domenico Modugno véleményét a táncdalfeszti- válokrúl. Az olasz énekes e léggé elmarasztalja e ren dezvényeket. Meg kell azonban jegyez­ni, hogy az Arany Rózsa, vagy bármely hazai feszti­vál nemigen hasonlítható össze a Modugno által kifo­gásolt fesztiválokkal. Ná­lunk a fesztiválok nem az öldöklő konkurrencia, a piszkos üzlet és haszonhaj- hászás jegyében zajlanak. Különösen vonatkozik ez a megállapítás az Arany Ró­zsa fesztiválra. Az Arany Rózsa fő szer­vezője már hagyományosan a Szocialista Ifjúsági Szö­vetség Szlovákiai Központi ——I—I Ilii II" W Bizottsága. Küldetése pe­dig, hogy felkarolja a fia­tal énekeseket, szerzőket, a műfaj legszámottevőbb mű­velőit, helyes mederbe te­relje a fiatalok érdeklődé­sét, akik körében kétségkí­vül leginkább a könnyűze­ne hódít. Ebben viszont nincs semmilyen üzleti szán (lék, semmilyen haszonhaj- liászás. Sőt. inkább dicsére­tére válik a SZISZ-nek, hogy nem hagyja figyelmen kívül a fiatalok legszélesebb tá­borának ilyen irányú érdek­lődéséi sem. Ez a fesztivál abban is különbözik más fesztiválok­tól, hogy tulajdonképpen e- gész éven át tart. Egész é- ven át felszínen tartja a fi­atalok érdeklődését a jó és kifogástalan könnyűzene i- ránt, s nem pedig egysze­ri, reklámízü élet-halálharc. Az idei fesztivál egy ki­csit eltér az előzőektől. Az elődöntőket már korábban megtartották, nem úgy, mint régebben, amikor erre is az Arany Rúzsa színhelyén ke­rült sor. Ez is a minőség, a színvonal javítása érdeké­ben történt. Az elődöntők óta a döntő­be került 12 énekes néhány összpontosítás keretében díj­mentes zeneoktatásban ré­szesült. Tapasztalt zenepeda­gógusok felügyelete alatt a SZISZ költségén csiszolhat­ták tudásukat. Ilyesmit a nyugati fesztiválokon nem­igen forszíroznak. Az Arany Rózsa része a hagyományos szerzői verseny is. A zsűri tizenkét szerze­ményt juttatott a döntőbe. Ezeknek a felvételei már el is készüllek a Banská Bystri- ca-i rádió stúdiójában, és a fesztiválon hangzanak el e- lőször közönség előtt. E- gyik-másik szám iránt az OPUS zeneműkiadó is érdek­lődik, ezek majdnem a fesz­tivállal egyidőben kerülnek forgalomba kislemezen. Az arany Rózsa gálakon­certjén ismét fellépnek ha­zánk legjobb énekesei, akik valamikor szintén innen in­dultak el. Többek között a Modus együttes, Éva Sepe- šiová, Eva Kostolányiová. Zdena Lorencová, Ľubica Gazdíková és a SZISZ KB újonnan alakult együttese. A fesztiválról és az arany, ezüst, illetve bronz rózsa sorsáról lapunk 16. számá­ban számolunk be. (palágyi) É ppen tíz éve, hogy 1962-ben egy itjúsági tehet- ségkutatő-versenyen először a színpadra lé­pett. Ez a bemutatkozása ugyan nem igazolta még később kibontakozó tehetségét, mégis meghívást sa pott a prágai televízió fiatal énekesek számára rende­zett versenyére, melyet már fölényesen megnyert. E felemás bemutatkozás — felemás pályakezdést e- redményezett. A prágai siker árnyékában ugyanis ott kísértett a? első bemutatkozásnak nem éppen legjobb emléke, Így évekig — pontosabban 1968-ig — tartott, amíg betört a csehszlovák pop zene élvonalába. A közbeeső öt-hat esztendő ugyanis türelmes, kitar tó s főképpen szorgalmas munkával telt. Az ostravai rádió zenekarával énekelt, itt születtek első rádióföl­vételei is. Igaz, a teljességhez hozzátartozik az is. hogy néhány prágai szórakozóhelyről kapott ugyan a- iaeilatot, de ezeket rendre visszautasította, mert — saját szavaival — „nem akarta a kávéházi énekesnők szürke-sivár életét élni." Es neki lett igaza! Ma már szakmai körökben a csehszlovák suol-lady- nek. a széles nagyközönségben pedig nagyon népsze­rű énekesnőinek tartják. 1968-ban új együttessel: a The Majestic-fiúkkal mu­tatkozott be, s ez egyben tényleges karrierjének kez­detét jelenti. Még abban az esztendőben hosszabb szov­jetuniói körútra mentek és megjelent első két kisle A közönség körében elsősorban a hagyományos pop (Jsi jen bloud). 1969 februárjában új együtteshez: a Flamingóhoz szerződik, ami végleges „befutást“ hoz számára. Szin­te hetek alatt válik a rádió-, tévé- s hanglemezstúdiók állandó vendégévé és ennek megfelelően, gyors egy­másutánban jelennek meg lemezei is. Hadd soroljak föl csak néhányat közülük: Napkelte (Slunce vstává), t.on tmmmmmmmmmmmmmam Marie Rottrová and loney night, The house that Jack Built, Tobogán, Bébi. gyere (Baby, vitej k nám), Hattyúk (Labute), Egy hetet! (Mit pouhej tejden) stb... A közönség körében elsősorban a hagyományos pop­zenei felvételei aratják a legnagyobb sikereket, míg a szakemberek a néger soul-énekek stílusában előadott dalait hallgatják különösen nagy élvezettel. Rottrová esetében ellenben távolról sem ezeknek az igényes da­loknak puszta, szolgai átvételéről van szó, hanem mind­egyiket sajátos előadásmódjának egyéni jegyeivel ru­házza föl. Tehetségét, fölvételeit gazdaságosan osztja meg e kér különböző könnyűzenei műfaj között, mert tudja: a szakemberek elismerő rokonszenve éppen oly fontos mint a .sorhallgatók“ szeretete., érdeklődése. .»Nagyon szeretem a zenét, s különösen mindazt, ami az énekkel kapcsolatos. A siker és a népszerűség na­gyon kellemes érzés, de rengeteg lemondásba, veríték­be, fáradságba kerül. Csupán az tudja megőrizni vagy növelni, aki sokat és rendszeresen dolgozik. A Flamin­gó-együttes remek zenészekből áll, s így nagy részük van az én sikereimben is. A soult és a beatet egy­aránt kedvelem, a jövőben még sokat, nagyon sokat szeretnék énekelni!“ — vallotta Marie Rottrov^-vjpeirk is olyan régen pályafutása egyik legnagyobb sikere:, az. , 1971-es Bratislava! Líra harmadik díjának átvétele után. Azóta megjelent új hanglemezei és rádiófölvételei bi­zonyítják: a „bronzlíra“ tehetségének jogos elismerése volt, és ma már ő az egyik legnépszerűbb énekesnő, valaki, felfelé, a tartós, igazi hírnév felé... (b. m. p.) HELEXA felvétele — Bár négy fesztivál győztese lettem San Remó- ban, egyszer győztem Ná­polyban, és egyszer a tele­vízió Canzonissima táncdal­fesztiválján, ellenzem az összes táncdalfesztiváloknt — mondja a népszerű táno- dalénekes, Domenico Mo dugno. A legutóbbi Canzonissima tv-fesztiválon csúfos bukást szenvedeti olyan hírességek­kel együtt, mint Milva, Rita Pavone és Patty Pravo. Modugnót a római Quiri- no színházbeli öltözőben ke­restük fel. Anouilh egyik da rabjában játszik. — Mit mondjak? — kezdi. — Mondjam, hogy disznósá- gok történtek? Mondjam, hogy a szokásos önszavazá­son kívül (bizonyos éneke­sek saját magukra szavazó levelezőlapokkal árasztják el a zsűrit saját költségükön, vagy hanglemezgyártó cé­gük költségén), ráadásul még meg is hamisították a szavazólapokat, a zsűrire nyomást gyakoroltak és ha sonlók történtek? — Én nem mondok sem mi ilyet — folytatja. — Fa talista vagyok, hiszek a sors ban és elfogadom. Ami a disznóságokat illeti, sok i- lyesmiről írtak és beszéltek. Én nem terjesztem ezeket a híreket, mert nem akarok vitákba keveredni. — De hátha azért esett ki, mert nem küldött a saját ja­vára szavazólapokat, vagy nem eleget küldött? — Én sohasem csináltam ilyesmit. Szerintem egy dal­nak amúgy is sikere van, ha jó: fölöslegesek a mes­terkedések. Persze vannak konkurrensek, akik máskép­pen gondolkodnak. Végső soron nem becstelenség, ha valaki saját zsebéből fizeti a mellette szóló szavazato­kat. Ez az egész, sok egyéb körülménnyel együtt, mind­össze annyit jelent, hogy a láncdalfesztiválok és hason­ló versenyek eredményei ha misak, a táncdalok színvo­nalát nem emelik, hanem rontják. — Ön teljes mértékben el­lenzi a táncdalfesztiválokat. Miért? — igen, teljes mértékben ellenzem őket. És ez nem alkalmi vélemény nálam, nem azért van, mert kies­tem a Canz'onissima tánc- dalfesztiválból. Azért bírá lom az egész intézményt, mert rossz. Az énekesek ar­ra kényszerülnek, hogy „gyilkolják“ egymást és a- ki többször is elbukik, az valóban „meghal“ a tánc- daléneklés színterén. — Gondoljon Gianni Mo- randira, aki háromszor nyer­te meg a Canzonissimát, és akit a Canzonissima tett tönkre. Vagy Minára, aki o lyan nagyszerű sikersorozat után San Remóban kiesett, és két évig tartott, amíg e kudarc után ismét lábra áll­hatott. — A fesztiválgyőzlest a közönség egy csapásra a legnagyszerűbb énekesnek tekinti, a vesztesről pedig úgy tartja, hogy végleg bu­kott ember Az énekesek ef­féle versengései embertelen és civilizálatlan rendezvé­nyek. Nem véletlen, hogy csaknem valamennyi európai országban és Észak-Ameri- kában nem rendeznek effé­léket. — No de hát akkor... — Nyilván azt akarja kér­dezni: akkor miért veszek részt a táncdalfesztiválo­kon? Megmondom: kényte­len vagyok részt venni mind­addig, amíg szakmát nem változtatok, amíg nem térek a zöldségkertész vagy 3 csizmadia mesterségre. A- míg táncdalőnekes vagyok alkalmazkodnom kell a meg­levő helyzethez. — Azért van kivétel. Mi­na a San Remó-i kudarc 6 ta, amelyet ön az előbb em lített, semmiféle táncdalfesz­tiválon nem hajlandó részt venni. — Ez igaz. Mina azonban éppen ezért kénytelen más módon hívni fel magára az újságírók figyelmét. Olyan dolgokkal, amelyeknek sem­mi közük az énekléshez: há zassági viszontagságok, gye rekek, meglepő új frizurák stb. De mit tegyek én, és sok más énekes? Váljak el a feleségemtől? Legyenek törvénytelen gyermekeim? — Ennyire ellenzi a táuc- dalfesztiválokat, holott ép­pen San Remóban tűnt fel? — Igaz, hogy a San Re mó-i fesztiválon tűntem fel. A híres Volare volt az a dal, amely 1958-ban pálya­futásomat megindította. De a Volare olyan jó szám voll amely fesztivál nélkül is sí kert aratott volna. Amerikában a Volareval három díjat nyertem: a leg­jobb énekes, a legjobb dal és a legjobb lemez díját. He lyes lenne, ha Olaszország­ban is a dijak rendszerét alkalmaznánk a verseny­rendszer helyett. Afféle Os car-dfjat kellene létesíteni és minden év végén odaítél­ni az év legsikeresebb szá mának. A sikert pontos ada­tokkal lehetne mérni: az el­adott lemezek számával. A táncdalfesztiválokon többnyire az elavultabb stf lusü számok aratnak sikert A közönség később igazsá got szolgáltat: ritkán for du) elő, hogy a fesztivál győztes számok lemezeiből vásárolná a legtöbbet. mmmmmmmmmammmmmmmmmmmmmmmmmom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents