Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-21 / 12. szám
új ifjúság 9 TADEUSZ RÔZEWICZ: Játékok Mit számit az hogy holnap itt a világvége Egy szlovák kisvárosban nagy felleg sarkában kicsi emberke áll sárga bajusza van dobol Egyik fülével hallgatja egy biciklista flű másik rózsás fülével a kék hegyek közötti völgy Egy lány az égtói a földig felállított tükörben nézegeti magát Egy tisztes úr s a menyasszonya megfontolt méltósággal teremtik az új embert Egy tudós professzor az hasonlatos még egy kiscslkóhoz de agytekervényelben s izmaiban felfedezhető már a szemüveg az esernyő a diplom a katedra a világnézet Legjobban teszik a bolondok házat építenek a madaraknak erdei óvodát alapítanak nyelvtant tanulnak mialatt a normális emberek hidrogénbombákkal Játszanak Cselényl László fordítása ARNOLD SLUCKI: Kert Ez itt a kert, a kertem, legyen hát rajta béke. ringassa el sötétlő szilva árnya és szuroksűrűje csonthéjas éjszakáknak, értelmet sóhajok leheljenek beléje, elbnrjánzó lapu leveleire szállva, mert biblia e kert, biblia négy betűben, de mikor hüvelyéből verse a fénybe röppen, aines vége a kerti ábécék gyászdalának, a költők mind e kert kövér füvére járnak, de nem lelik, ha nincs térkép, ha nem vagyok, pedig ott áU a légi színpad két szinte-tával, s lomb-felhők himbálóznak, mint az Absalomok varkocsa, mikor egy sem dalol többé hajával életről sem halálról; apa e kert, kit ápol minden zsoltár, belőlük hasit a vaksötétbe, s ó dajkál fényt az éj kő-homlokából elnémult percű álmom küszöbére. TYMOTEUSZ KARPOWICZ: Visszatérések Kinom s halálom Nagy örömömre Visszatért hozzám. Vidáman járok Most kér fecskémben, Veszedelemmel Salát szívemben. De mit csinál az, KI halhatatlan, Akinek nincsen Szíve, sem kertje? Mert neki éppúgy Visszaküldték ma Salát életét, Saját halálát. A LENGYEL TADEUSZ KUBIAK: Levél Hét határon tál — mama hegyen-völgyen tál — mama homokba rajzolt négy határon tál — mama négy nagy folyón tál — mama nincs sehol nincs sehol az a szénfekete hollófeketa gyészfátyolfekete szárnyat bontott zoagora- fedélfekete tenger. Zöld tenger zöld zöld TADEUSZ NOWAK: Szerelmes zsoltár Melletted vagyok. A parton ló sóhajt a hajnalcsillag szénát hint a rétre s a gyümölcsös a pirkadat dsidfiján madármáj helyett almát nyájt az ágra k — r-rA _Melletted vagyok Káin Káin mellett a megölt Ábelt elnyelé a máglya nyakadon csüngnek a nyakamon csüngnek hamvai ékes amulettbe zárva Melletted vagyok Bicska bicska mellett Vak kunyhónk fölött angyal s fia-bárány Kéménytelen vak kunyhónkban a rőzse álmában lángot vet az angyal lábán ANATOL POTEMKOWSKI: A kutya Pár nappal ezelőtt Kuczia egy hatalmas kutyával jelent meg szerény társaságunkban. Rövidre fo- gott pórázon vezette. — Odanézzetek, micsoda pompás jószágI — kiáltott jel Zuzia elragadtatottan. — Remek példányt — dicsértük valamennyien. — Nekem egyáltalán nem tetszik — hütött le bennünket Kuczia. Zuzia megpaskolta az állat nyakát, de abban a pillanatban visz- szarántotta a kezét, mert a kutya rámordult. — A szomszédunkban van egy pasas — szólt —, annak olyan kutyája van, hogy minden reggel o- daviszt neki az újságot az ágyába. — Ez ilyesmire nem képes — mondta Kuczia. — Teljesen ostoba, és amellett gonosz lény. Állandóan rettegek, hogy egyszer megtépáz azzal a szörnyűséges fogaival. Szerencsére a házmester- né kölcsönadta a férje szájkosarát. — A házmesterné férje szájkosarat hord? — kérdezte álmélkod- va a Bárónő. — A férjének volt egy kutyája — magyarázta Kuczia. — Mikor meglépett a barátnőjével, a házmesterné elkergette a kutyát, de a szájkosarat megtartotta. — Hogy hívják? — érdeklődött Zuzia. — Slepák. — Nem a házmesterné férjét kérdeztem — méltatlankodott Zuzia. — A kutyádat. Hogy hívják a kutyádat? — A fene tudja — mondja Kuczia. — Nem az én kutyám ez, így azt sem tudom, mi a neve. Kuczia felállt, és kivezette a kutyát az utcára. Körülbelül tíz perc múlva tért vissza. — Ügy látszik, még kínlódnom kell vele néhány napig — mondta letöríen. — Pedig már szívesen átadnám valakinek. — En akár mindjárt elvihetem — szólt közbe Zoszia asszony a bárpult mögül. — Az anyósomnak nagy szüksége lenne egy kutyáraI — Nem — mondta Kuczia. — Sajnos, ma még nem lehet. Másnap Kuczia ismét a kutyájával jött a Kókuszba. Nagyon rossz hangulatban volt, mert az eb rávetette magát egy járókelőre, és a rendőr jegyzőkönyvei vett jel az esetről. Ennek ellenére néhányszor kivitte az utcára sétálni, és nem adta oda Zoszia asszonynak, hogy megajándékozza vele az anyósát. — Talán már holnap, remélem... — mondta titokzatosan. Két-három nap után hozzászoktunk a kutyához, de nem annyira, hogy többé ne foglalkoztatott volna bennünket. — Az az érzésem, hogy megkedvelted — jegyezte meg a Bárónő, amikor Kuczia ismét elhalasztotta egy nappal a kutya átadását. — Ronda dögI — mondta Kuczia. — Szépnek nem szép, az igaz — szólt Bezpalcztk. — Nem a külső a lényeg — állt a kutya mellé a Bárónő. — Az a fontos, hogy belül ml van, a lélek.... — Belül mi van! — Kuczia egy szempillantás alatt dühbe gurult. — A karórám, mert lenyelte az átkozott! Ezért kell még néhány napig várnom... Kuczia megint felállt az asztal mellől, és reménykedve kivezette a kutyát sétálni az utcára. Nyolcvannyolcan voltak. Nyolcvanhármat agyonlőttek, öt cigány maradt életben: a zenekar. A hegedűs, a nagybőgős, a klarinétos, a trombitás meg a dobos. A zenekar a kivégzés alatt deszkából összeácsolt dobogón állt. Játszottak. Mögöttük fiatal gestapós álldogált. A kottafüzetébe jegyezte, mit játszanak a cigányok. Gondosan je- gyezgetett. Ugyanazt a dalt többször is eljátszatta velük. Ellenőrizte a kottát. Bólintott. A cigányok más dalba kezdtek. A kivégzés zökkenő nélkül folyt le. Egy öregember kivételével, aki meg akart szökni, s bemászott az út alatti vízlevezető csőbe, senki sem sírt, senki sem kiabált. Miután egy szurony elhallgattatta az öregembert is, a cigányok abbahagyták a játékot. Már nem volt kinek játszani. Leültek a dobogóra. A gestapós, aki a dalokat jegyezte, cigarettával kínálta őket. Maga is rágyújtott, s ráült a felfordított dobra. Közben összeszedték a halottakat, szétvetett kezüknél, lábuknál fogva az előre kiásott gödörhöz vonszolták, s behajitották őket. A gödörbe oltott meszet szórtak, a mészre egy réteg szürke homokot, a homokra pedig terpentint öntöttek. Elegyengették a földet, betakarták gyeptéglákkal, jól megtaposták, majd megöntözték. A gestapósok leterítették köpenyüket, s ráültek. Elövették a kenyereszsákból a kolbászt és a konzervet, kihúzták a dugót a francia rummal teli kulacsból, és evéshez láttak. Mi, kispásztorok, mögöttük ültünk a fü- vön. Néhányan közülünk Is enni kezdtek. Én vadsóskát rágcsáltam. VasízQ volt. Először a gestapósok álltak fel. Mint legfiatalabbat, engem behívtak, hogy összeszedjem a réten szétszórt papírdarabokat, kolbászhéjat és kenyérmaradékot. Fölemeltették az e- gyik gyeptéblát, és alatta ásatták el a szemetet. A gestapósok a zenészek felé Indultak. A fiatal gestapós is felállt. TADEUSZ NOWAK: EPIZÓD A cigányok ülve maradtak. A tiszt mondott valamit a fiatal gestapósnak. Az szalutált, és a zenészekhez lépett. A cigányok felálltak Hangszerüket a kezükben tartották. A gestapós felemelte a kezét. A cigányok a menyasszony-búcsúztatóba kezdtek. A gestapós a közeli égerfaliget felé indult. Intett a kezével. A cigányok követték. Mentükben is a menyasz- szony-búcsúztatót játszották. A hegedű hangján, a bőgő búgá- sán át ollóval levágott hajfonatok hullottak a báránybórből készült dobra, a réten izzó napra. Fekete varkocsok, amelyek a nap aranyától, az égerfaliget zöldjétől hamvaszöldbe hajlottak. Egyre sűrűbben, a liget elótt már záporként hullottak. Mintha a környék minden lányát Itt pártáznák a réten, az égerfák alatt. Oly temérdek sok volt a hajfonat, hogy kosarat lehetett volna fonni belőlük, harangkötelet vagy gyeplőt a lakodalmi lószerszámhoz, s az erős gyeplöszáron vezetni a lakodalomra a dereseket, a makrancos pejlovakat, a föld felett suhanó méneket. Vagv kötelet sodorni belőlük, kikötni az almafák közé, s ott hintáznék rajtuk pirkadattól késő éjszakáig. Már nem sok választotta el őket a ligettől. De nem Is liget volt az, hanem ifjú menyecske, csokorra kötött főkötőben, nem is liget, hanem mozsárban borsot törő, szőrszltán kukoricalisztet szitáló, llsztgombócot fözö, napraforgóolajban lepényt sütő, vénséges vén cigányasszony. A gestapós és a legények a ligethez értek. A cigányok szakadatlanul a menyasszony-búcsúztatót húzták. Már a liget előtt álltak. A liget árnyékában. Háttal nekünk. Az arcukat nem láttuk, s nem láttuk tarkójukat sem. Alig pitymallott még. A liget árnyéka levelekre szakadt. Tarkójuk sötét volt. Összeolvadtak a ligettel. A gestapós előlépett. A fény és az árnyék határán odament a zenészek hez. Ruháján csillogtak a gombok, fénylett arcénak megvilágított fele, s kezében szikrákat szórt a pisztoly. Belépett az árnyékba. A doboshoz lépett. Felemelte a kezét. A koponya mélyén visszhangzó kattanást hallottam. Láttam, amint a gestapós hátralép. Csak azután tűntek el a vörös dobverők a dobos mindkét oldaláról. 0 maga hátradőlt, majd térdben meghajtott lábéra zuhant. Feje a fénybe hullott. Hasán ott csillogott a dob fehér bőre. Először azt hittem, hogy a zenekar abbahagyja a játékot. De csak a dobos vörös dobverői némultak el. A cigányok tovább Játszottak. Akkor a gestapós a klarinétoshoz ment. Felemelte a kezét, hátraugrott, s szinte egy Időben lőtt a trombitásra is. Mindketten hátrahanyatlottak. Csak most, hogy a fénybe hullottak, pillantottam meg fejüket. De nem láttam meztelen lábukat. Hogy miért, nem tudom, de úgy éreztem, a két mezítlábas a sötétben lakodalomba ballag. Így éreztem, bár világosan láttam a fejüket s a mellettük heverő klarinétot és trombitát. Tán a hegedű és a bőgő távolról felénk szálló, gyenge hangja tette. Mert a két cigány tovább játszott. Arccal a liget felé fordulva, vagy talán nem Is a liget, hanem a levágott fonatú menyecske, a fókötös, bő szoknyájú cigányasszony felé fordulva — szakadatlanul játszottak. S még akkor Is játszottak, amikor arccal a nap felé fordulva feküdtek, s testükön ott hevert a sovány hegedű és a kövér nagybőgő. És játszottak, mfg temették őket az égerfaliget mellett, A fiatal gestapósnak valami nem stimmelt a kottafüzetben, mert a sírba szúrt nagybőgőhöz lépett, s a báránybőrből sodort húrokon pengetni kezdte a menyasszony-búcsúztatót. C'iL
