Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-14 / 11. szám

HA NINCS A JÉGEN

Almássy Zsuzsi a sapporói téli olimpia után Košicén készült fel a világbajnokságra, így feltehettünk neki néhány kérdést.

— Miért éppen KoSicét választottad a felkészülés színhelyéül?

— Először a főiskolai világbajnokságra is el akartam menni, de megváltozott a műsor és így csak 15 nap maradt Sapporo és a világbajnokság között. Fedett pályán tudok csak igazán jól edzeni, és mivel klubom, az FTC nagyon jó barátságban van a VSŽ sportegyesülettel, lehetővé tették felkészülésemet ebben a városban.

— Miben különbözik itteni műsorod az otthonitól?

— Sokban, mert itt jobbak az edzési lehetőségek, mint Budapesten, itt sokkal több időt töltök a jégen, sokszor éjjel is edzhetek.

— Mi a véleményed Sapporóról?

— A meglepetések olimpiája volt. Rengeteg számban nem az esélyesek győztek. A műkorcsolyázásban nem voltak nagy meglepetések. Örülök, hogy sikerült az ö- tödik helyen végeznem, mert európai viszonylatban így a második lettem.

— Felléptél Košicén is. Mit szólsz a közönséghez?

— Meglepődtem, amikor bekiabáltak, Zsuzsi, Zsuzsi. Azt hittem, így becézik a várost. A sok taps után értettem meg, hogy a közönség engem köszöntött. Ürül tem, mert valóban kedvesek voltak és jól sikerült a be mutató is.

— Hogyan állítod össze kürödet?

— Eleinte én választottam a zenét is. de egy idő óta a koreográfus teszi ezt, kikeresi a stílusomhoz legjobban illőt.

— Mi újság az egyetemen?

— Harmadikos vagyok, az egyetemtől sok segítséget kapok. Mióta egyetemre járok, minden nyaramat tanulással töltöm. Ilyen szempontból nehéz a helyzetem, viszont jó dolog, ha az ember egy diplomát is tud szerezni a sportolás mellett.

Kép: Almássy Zsuzsa a VSŽ szállójában.

Kép és szöveg: SÍRILO ISTVÁN

A NAGY ORSZÁGOS LAROARtGO-KGRESZlREJIVBffl KClEJTfiSE:

SLOVAN BRATISLAVA?

Már a verebek is csiripelik, hogy a Slovan lesz a bajnok. Mert: a Slovan ősszel olyan sok pontot gyűjtött össze — főleg idegen pályákról —, hogy tavasszal elég a hazai találkozóit megnyernie. És mert legna gyobb riválisaival saját stadionjában mérkőzik Oda rándul a második VSS, a harmadik Du kla és a negyedik Trnava.

A Slovannak jó a védelme és jó a csatársora. A közösség jó hangulatban készül, az edző az ország egyik legjobb szakembere és ráadásul pszichológus. Ezek azok a közhelyek, amelyeket a Slovanrél általában mindenki el tud mondani.

Tekintve, hogy itt a labdarúgó-liga rajtja, és mi is riportban akarjuk a kékeket köszönten!, fölkerestünk egy illetékest. nyilatkozzon. Az „illetékest“ — Móder Lászlót — nem kell bemutatni olvasóinknak, az Oj Ifjúságban többször nyilatkozott már

(Előrebocsátjuk, hogy itt most csak a Slovanról és csak a bajnokságról lesz szó. Az ausztrá liai portyán tapasztaltakat fokozatosan adjuk közre. Laci játszott például Tostao ellen. Milyen játékos ez a brazil vi- lághíresség, a fehér Pelé? A tavasz folyamán megtudhatják olvasóink.)

—0—

Ellenfeleitek közül egyik sem erősödött új szerzeménnyel, sőt, a VSS elvesztette a Štafurát tavaszra. Hozzátok visszatért viszont Ivan Hrdlička. Beépült már a gépezetbe?

— De még mennyire! Hrdlička nagyszerű formában van, a fedezetsnr pillére lesz, jól játszott az előkészítőkön is. fo- zef Capkoviö volt eddig a „párja“.

A Slovan legnagyobb őszi erőssége talán Vencel volt. A válogatott kapus kiváló játékos, ráadásul ő irányította a védelmet is. Amikor a tavaszi esélyekről esett sző, többen megjegyezték: a Slovantől már nem lehet elvenni a bajnoki címet. Hacsak... meg nem sérül valamelyik kulcsjátékosa, például Vencel. Az ördög nem alszik, Vencelt megoperálták. Hogyan történt az eset, hogy van a kapus most, a térd műtét után és milyen a védelem nélküle?

— Sajnos, szemtanúja voltam az esetnek, mert én akkor sérüli voltam Ausztráliában, és a kispadról néztem az eseményeket. Tostao csapata ellen játszottunk, amikor Vencel egy rossz mozdulat után a földön maradt. Az edző eleinte nem is vette tragikusan a dolgot, de az orvos megállapította, hogy valószínűleg nagyobb a baj. Senki nem volt kapusunk közelében, szándékosságról szó sem lehetett! Itthon aztán megopc- rálták Sanyit. A műtét simáé zajlott le, komplikációk nélkül, ma már otthon erősíti magát Vencel Sanyi, minden órából tizenöt percet tornázik, a fia mér dobálja neki a labdát a lakásban, vagyis ott már véd is, a múltkor pedig — két héttel a bajnoki rajt előtt — kijött a stadionba is, autóval és mankókkal. Minden jel arra mutat, hogy hamar rendben jön és áprilisban — talán már Trnava ellen — pályára lép.

A védelem bizony megérzi a hiányát. Néha hajmeresztő dolgokat hoznak össze a védők. Vencel higgadtsága és tudása biztonságot adott a játékosoknak, akik bátran törtek a védelmi falból előre. Most viszont bizonytalanabbak, félénkebbek védőink, és ez a csapat egész játékára, eddigi stílusára kihat. Bízunk azonban Sedílekben is és abban, hogy Sanyi rövidesen visszatér.

Milyen erőben érzed magad? Mi lesz tavasszal a szerepköröd a Slovanban?

— jó erőben vagyunk mindnyájan, én is, kisebb sérülések vannak mögöttem, de jól megy a játék. Valószínű, hogy a sérült Jokl posztján szerepelek majd, ha pedig Karol fölépül, az edző dönti el, a pillanatnyi forma szerint, mi lesz a feladatom. A bajnoki cím mindnyájunkat izgatja, a sorsolásunk rendkívül kedvező, hiszen kilenc mérkőzésünk lesz Brati- slavában, és mindössze hatszor kell idegenbe utaznunk. Bízunk a sikerben, de tudjuk, hogy a

neheze még hátravan. Sok minden közbejöhet, mert tavasszal még nagyobb a harc a pontokért, főleg most, amikor olyan csapatok is kiesésre állnak, mint az Inter vagy az Ostrava.

Mit tippel a „szomszédvár“ csatára: megmenekülnek Sziko- ráék?

— Bízunk benne. Még elképzelni is rossz, mi történne, ha az Inter kiesne. Megszoktuk már a rangadókat, a konkurenciát és az együttműködést. Mindnyájan szurkolni fogunk nekik.

Még egy kérdés: az őszi sikerek másik nagy részese ján Capkovič volt. Tizennégy gólja fontos pontok megszerzését biztosította. Milyen formában van most?

— 0 is bajlódott sérülésekkel, de lassan belejön. Lőtt most is gólokat, az előkészítőkön, de főleg tizenegyesből.

íme a riport. Három nap múlva sok ezer ember hajol a zöld keresztrejtvénytáblák fölé, hogy fordulóról fordulóra beírhasson egy egy sort az országos labdarúgó-rejtvény kockáiba. Már a verebek Is csiripelik a végső megfejtést: Slovan Bratislava.

Nos, majd elválik, Igazat csiripelnek-e a verebek?

Vencel és Móder KOLÁR Péter felv.

BATTA György

SPORTÚJSÁGÍRÓ SZERETNÉL LENNI? (Útmutató jegyzetek) I.

A világhírű stadion egyik, újságírók számára fenntartott fülkéjében ültünk. A két válogatott együttes már a himnuszokat hallgatta, a két kapitány rövidesen virágot és zászlót cserél. A hazai csapat játékosait jól Ismertem, nem kellett a számokat néznem mezeiken. Az ellenfél csapatát viszont még most is tanulmányozgattam. Jól jött, hogy már az edzésen megpróbáltam fölismerni őket, most könnyebb volt a helyzetem, csak át kellett „ismételnem“ az anyagot.

A zászlócsere után kezdetét vette a mérkőzés. Négy országból összesereglett, négyféle nemzetiségű újságíró meresztette szemét a játékra. Eleinte oda sem figyeltem, mit jegyzetelnek. Később azonban feltűnt, hogy a hazai csapat egyes játékosait nem ismerik. Nem akartam hinni a fülemnek. Rendre összetévesztették a neveket, pedig pár perccel a találkozó után már rohantak is a telex-gépekhez, hogy leadják tudósításaikat lapjaikba. Elképzelhető, milyen pontos és hiteles az ilyen „tudósítás“, amely alig tartalmaz valódi tényeketl

Azóta több hasonló „élményben“ volt részem. És azóta még alaposabban, még lelkiismeretesebben gyűjtöm az a- nyagot én is a riporthoz. Lassan kialakult bennem is egy kép a sportújságíróról. Én Is körül tudom — persze csak egészen nagyvonalakban — határolni elképzeléseimet. Ebben a cikksorozatban nem definíciókat és axiómákat alkotok majd, hanem néhány megfigyelésemet adom közzé. Aki érdeklődik az újságírás iránt, talál benne — talán — megszívlelnivalót.

Azt talán nem kell hangsúlyoznom, hogy — mindenek előtt — szeretni kell a sportot és az újságírást. Mint a- hogyan a színésznek, orvosnak, szövetkezeti elnöknek vagy légikisasszonynak is szeretnie kell mesterségét vagy hivatását. Ha ez nem így van, az olvasó csakhamar rádöbben, szenvedély sugallta-e az írást vagy csak a kenyér- kereset kényszere. Nem véletlen, hogy Szepesi Ilyen nép szerű. A tévéadások óta hallottunk ugyan olyan megjegyzéseket is, hogy „most már látjuk, mit közvetít Szepesi, ha a labda két méterrel zúg mellé, ő két centimétert mond“, de azt senki sem vitatja, és éppen ezért „megbocsátja“ ezt a kis „bűnét“ —, hogy Szepesi szenvedélyesen szereti a futballt, megszállottja ennek a játéknak.

Igaz, hogy annak idején 6 is aktív sportoló volt. Elsőligás kosarasként, meglehetősen jó labdarúgóként és teniszezőként tartják számon. Nem föltétien szükséges, hogy a sportújságíró egykori sportoló legyen, de kétségtelen e- lőny, ha Így van. Ismeri a sportvilág különleges, semmihez sem hasonlítható atmoszféráját, tudja, mi az, ha sáros a talaj, ha csúszik a gyep, vagy ha negyvenfokos a hőség. Tudja, hogy sokszor a legnagyobb akarás és a legbecsületesebb felkészülés sem hozza meg a sikert, mert egyszerűen nem megy. A csehszlovák sportújságírás is büszkélkedhet néhány volt sportolóval. Elég talán a csehszlovák úszôbajnokot, Ivan Danihelt említenem, aki a Smena szerkesztője, vagy egy még Ismertebb sportolót, az asztaliteniszező Stanéket, aki Eurőpa-bajnok és világbajnoki helyezett volt, és ma a Rudé právo sportriportere. Elképzelhető, milyen előnyös helyzetben van Stanék egy asztalitenisz-versenyen, mennyivel jobb tudósítást küldhet, érdé kesebb kommentárt alkothat. Az Interjú- vagy riportkészítés előnyeiről már nem Is szólok: az egész asztalitenisz-világot jól ismeri, sok barátja és ismerőse van, készséggel állnak rendelkezésére, mert tudják, hogy nem foghat mellé a volt bajnok.

Ismeretesek persze ellenpéldák is, sőt, a legtöbb sport- újságíró nem sportolt versenyszerűen. Itt van például a Szlovák Televízióból Karol Polák, vagy a Magyar Televízióból Vitray Tamás. Mindkettőt jó szakembernek tartják így is, de nem hallgathatom el, hogy nekem a Szepesivagy Stanék-típusú kollégák rokonszenvesebbek.

Az újságírás szenvedélyes szeretetéről csak annyit, hogy ez az érzés több tényező ötvözéke. Tartalmazza az élmény utáni ^sóvárgást („személyesen Is meg kell Ismernem Eu- sébiót“), a nagy eseményeken való részvétel kényszerét („ott kell lennem azon a világbajnoki selejtezőn, sajál szemeimmel akarom látni a színek, mozdulatok, szituációk kavargását“), az alkotás vágyát („megpróbálom Tichy La jós problémáit úgy felvetni, ahogyan talán mindenki várná, de még senki sem fogott neki“), a tájékozottság szükségességét („látni akarom, hogy a nagy mérkőzés előtti összpontosításon csakugyan olyan ellenséges lesz-e a viszony a csatár-hármas tagjai között, mint azt legutóbb hallottam,) stb. A sort folytathatnám, de nincs rá okvetlen szükség, a lényeg így Is Itt van.

Mindezek után jöhet maga a munka. Talán azt sem kell hangsúlyoznom, hogy a hivatását szenvedélyesen szerető sportújságíré fő célja a jő riport vagy tudósítás elkészítése. Külföldi útját nem azzal kezdi, hogy kiköt egy bárban és whiskyzik, hanem azzal, hogy rögtön nekilát munkájának. Elolvassa az ottani lapokat, megérdeklődí, mikor érkeznek az ellenfél játékosai, hol vannak edzőtáborban a hazaiak, ellátogat az edzésekre.

Eusébio és Puskás

Azt a kisiskolások Is tudják, hogy világhírű emberekről, nagy sportolókról van szó. A Benfica csatára ma Is gólveszélyes és valószínű, hogy ősszel ismét sokat hallunk majd róla, ha együttese rajthoz áll a BEK-ben. Puskás ma edző, túl a negyvenen, de a neve még mindig mágnes.

Talán sohasem tudtam volna meg rőluk annyit, ha nem megyek ki az edzéseikre. Eusébio a másnapi mérkőzésen jél játszott ugyan, de korántsem csillogóan, mint általában. Az edzőpálya havas füvén viszont, kiskapuzás közben, olyasmit produkált, amihez viszonyítva Coluna, Torres, Simoens és a többiek másodligás Játékosoknak látszottak. (Lám, az Einsteln-féle relativitás!) Labdaérzéke egyszerűen fantasztikus, reflexei és mozdulatainak harmóniája utánozhatatlanok. Harminc perc elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megérezzem. miért nagy játékos Eusébio. Az elguruló labdákat rendre visszarugdosgattam. Megállapítottam, hogy a Benfica egy nappal a mérkőzés előtt abnormálisán nehéz labdával edz. Eusébióról még csak any- nyit, hogy az edzés Időpontja körül zavarok voltak eleinte. Nem sajnáltam a fáradtságot és egy egész napot álltam lesben. Megérte, sikerült, láttam őt és a többieket, és ezt élményszerzés, anyaggyűjtés szempontjából semmi sem pótolhatta.

Puskás? Túl a negyvenen, kis pocakkal kapura lövöldözött. Azt, ahogyan rúgott, sohasem felejtem el. Azóta sem láttam olyan tiszta stílusú lövéseket, olyan helyezetteket, csavartakat. Amikor az „aranycsapat“ fénykora volt, én alig múltam tízéves, és sajnos akkoriban nem volt még televízió. Én ott, azon az edzésen értettem meg, mit jelent az egészen magasrendű futball. Állítom, hogy a mai aktív játékosok bármelyikét legyőzf a tizenhatosról leadott lövések eredményességében még ma is a volt balösszekötő. Ha nem látom az edzésen? Sivárabb a róla alkotott képem, és ezzel együtt a riportsorozat Is, amelynek anyagához nem sokkal az edzés befejezése után jutottam.

BATTA GYÖRGY

(Folytatjuk)

t