Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1972-02-29 / 9. szám

7 M o* kv* Ordŕhonikidŕf Pasanauri Mtsklieta • s. Tskhaltuko / Kutaisi ' Bor/honi i Bakuriani Batumi Egy régi legenda szerint Grúzia királya Vahtang Gorgassali a hősip- kás kaukázusi hegyek tövében vadá­szott valaha régen. Íjával célba vett egy fácánt — és el is találta. A fá­cán azonban egy patakba hullott. A király kísérete a madár keresésére Indult és meg is találta. De milyen állapotban? A fácán megfőtt. Meleg vízbe esett. A király körülnézett — A Rusztaveli sugárút forgatagában nagyon szép, szubtropikus vidékre jutottt. Itt alapítok új fővárost — döntött a király, s így lett Tbiliszi az ország fővárosa a régi Mchete he­lyett. Tbili — grúz nyelven meleget jelent. érdeklődőket, pompás kilátója van, melyről a szép város még szebbnek látszik. Az egyik felvonó a földön kúszik, akár nálunk a Hrebienokon, a másik pedig függő kötélpályán köz­lekedik, akár nálunk Lomnicán. Még a kabin színe is piros. A grúzok büszkén emlegették, hogy az ő te­repszinti drótkötélvasútjuk a legme­redekebb a világon. Sétáltam az ódon épületek között. Megnéztem az ősi várat, a Metahit, mely a VI. században épült, a Nari- kala erődöt, mely már a IV. század­ban is állt, de később a VI. század­ban építettek, jártam a VI. század­beli Ancsijhati bazilikában (a grú­zok korán felvették a kereszténysé­get) és ellátogattam a közeli Mche- tébe (ott van eltemetve Vahtang Gorgassali) megtekintettem a hegyen álló ó-grúz stílusban épült Ozvari kolostort. De megnéztem azt a vil­lamos mozdonyt is, amelyet Tbiliszi­ben gyártanak, a Kolhída gépjármü­vet, melyet a szomszédos Kutaiszi- ben készítenek. A mai Grúzia 70 or­szágba szállítja ipari cikkeit. A Mtacminda hegýen kis temető van. Itt nyugszik a grúz nép „ba­rátja“ (felesége grúz nő volt) Gri- bojedov orosz író, akit Teheránban meggyilkoltak. Grúziát sok megpróbáltatás érte a századok során. Európa és Ázsia ke- resztútján (a szomszédos Azerbajd- zsáni már Ázsiához tartozik) meg­szenvedte a magáét. Hol a tatár, hol a török gyötörte, míg segítséget nem talált az oroszokban, 1921-ben leszá­molt a kapitalizmussal, Ma a Szov­jetunió államaként éli egyre virág­zóbb életét. Megtekintettem az állami múzeu­mot, valóban megérte. Történelmi, etnográfiai, sőt színházi múzeuma is van. A Szuliko szerző — Akaky Ce- relelli vagy a festő Pirosmanisvili ne­vét talán nem kell külön kiemelnem. A szállodában grúz nemzeti ételeket kaptunk. Nagyon ízlettek. Kitűnő volt a pisztráng a bazsa nevű diómártás­sal, vagy a csirkehúsból készült „sacivi“. No és azok a pompás bo­roki Grúzia már a görög mitológiában szerepelt. A Kaukázusban ma is meg­tekinthető az a szikla, ahová állí­tólag Zeus láncolta Prométheuszt, a- ki az embereknek elárulta a tűz tit­kát. Aztán az argonauták is Colchis földjére jöttek, hogy megszerezzék a híres kincseket, melyeket a zöld fo­gú sárkány őrzött. Elmondhatjuk, hogy szép Grúzia múltja, de még CÍOhK O iftlnnft A«-« n iklfüin I Márlonvölgyi László Igazán jól választott a király — gondoltam, mikor kiléptem a repü­lőgépből. Valóban találóan mondják a grúzok, amikor azt állítják, hogy itt a tél kezet fogott a nyárral. Kö­rülöttünk a Kaukázus hófedte csú­csai meredtek az égnek, itt pedig épp érett a gránátalma, mandarin és a füge. Mikor aztán a Rusztaveli „Prosz- pekten“ kibontottam az úti málhá­mat az Inturist-hotelben (Rusztaveli a grúzok híres költője volt, „A tig­risbőrű lovag“ című nagy számok szerzője a XIII-ik században) — meg­állapítottam, hogy ezek az ellenté­tek nemcsak a természetre vonat­koznak. Tbiliszi igen régi város a Kura partján, ősi vára ott áll ma is a folyó melletti meredek sziklafa­lon — alatta azonban modern nagy­város élete buzog, sok szép új épü­lettel, és a város alatt Moszkvára emlékeztető „metró" fut. A város fö­lött emelkedő ritka szép Mtacmin­da hegyre két felvonó viszi fel az Az Állami Cirkusz épülete ás pompás környéke Egy háborús történet vége Ha Ostman von der Leye, a bonni parlament szociáldemokra­ta képviselője nem olyan megá- talkndottan kitartó, mint amilyen, ha ugyanez a képviselő nem la­pozgatja a Quick című nyugatné­met hetilapot, és végül, de nem utolsósorban, ha Ostman nem len­ne meggyőződése« antifasiszta, ak­kor talán — az egész ügyre nem derült volna fény. Mármint ar­ra, hogy miként is halt meg 1941 nyarán Josef Schultz , a német Wehrmacht őrvezetője. így, ha u- tólag is, de kitudódott, és ha jel­képesen is — post mortem — e- légtétel szolgáltatott Josef Schultz huszonhárom éves fiatalembernek. És — ez sem mellékes szempont — még egyszer, ki tudja hányad­szor betekintést nyertünk a náci Josef Schulz barbárság sötét birodalmába. Pergessük hát vissza az esemé­nyeket. Josef Schultzot már 1939- ben behívták katonának, és 1941 elején hadosztályát átvezényelték Jugoszláviába. Itt a „belső front“ ellen vetették be őket, a „bandi­ták“ ellen —, ahogy a náci ha­dijelentések írták, vagyis magya­rán szólva Tito partizánjai ellen folytattak véres-kegyetlen irtóhad­járatot Schultz édesanyja csak annyit tudott fiáról, hogy valahol Keleten harcol. Augusztus végén azt a megrázó hírt kapta, hogy „Josef Schultz őrvezető a jugo­szláv kommunistákkal vívott hő­si harcban elesett.“ Az orvosi lát­lelet — ahogy azt Gollub főhad­nagy tudatta Schultz édesanyjá­val — megállapította, hogy az el­lenség halálos golyója jobb tüde­jébe hatolt, és már nem lehe­tett megmenteni az életnek. És mivel Gollub főhadnagy igen rendszereid ember hírében állott, ezúttal sem cáfolta meg ezt: el­küldte Schultz édesanyjának — emlékül — az őrvezető személyes 1 holmiját, azaz pontosabban: két kulcsot, egy szemüveget, egy száj- harmonikát, egy karórát, egy fé­sűt és tizenkét birodalmi márkát. Bertha Schultz asszony megsl- ratta fiát, mint annyi szenvedő édesanya, és híven ápolta a ha­lott emlékét, Ezzel a régi hábo­rús történet be is fejeződött vol­na, ha... Mint ismeretes, a Quick című nagy pédányszámban megjelenő nyugatnémet hetilap bőven közöl régi háborús képeket, — foto-do- kumentumokkal illusztrálja cik­keit, megemlékezéseit. Egy Jugo­szláviáról szóló riportban példá­ul közöltek egy eredeti felvételt arról, hogy a német megszállók hogyan végeztek ki egy csoport partizánt. A kép közvetlenül a kivégzés előtti pillanatot örökí­tette meg. Valószínűleg egy ná­met katona, lehet, hogy épp a ki­végző osztag egyik tagja készítet­te a képet. Azt viszont nem tud­ták megállapítani, hogy miként került haza ez a felvétel, ame­lyet a Quick riportere felhasz­nált. Nos, ezt a nyilvánvalóan hi­teles képet pillantotta meg Ost­man von der Leye a lap hasáb­jain. — Előbb semmi feltűnőt nem vettem észre a képen — mesél­te a képviselő — aztán, amikor jobban megnéztem, felfedeztem a civilek között egy katonát. Még­hozzá német, Wehrmacht egyen­ruhában. Ellenőriztem az eredeti képet is. Nem tévedtem: — a ki­végzettek között egy német ka­tona is volt. Ki lehetett? És mi­ért végeztek vele társai? Ezeket a kérdéseket Ostman ke­rek öt esztendővel ezelőtt tette fel magának. És nem nyugodott, amíg nem kapott rá kielégítő vá­laszt. Mindenáron fel akarta fed­ni az igazságot. „Tudni akartam, hogy mi történhetett ott“ — me­sélte. Valóságos magánnyomozást vég­zett. Ezernyi akadályon keresztül szívós makacssággal haladt az i- gazság felé. „Nem csak azért foly­tattam ezt az egyéni vizsgálatot, hogy annyi esztendő után a bű­nösök megbűnhődjenek, hanem a- zért is, hogy felszínre kerüljön az igazság, és hogy tanuljuk meg tisztelni, becsülni azt a bátor és nagyon fiatal férfit, aki a náci hatalom tetőfokán ellenállt a fa­sizmusnak és ezért életével kel­lett hogy fizessen.,.“ Mert ez történt. Kiderült, hogy Josef Schultz megtagadta a pa­rancsot, nem volt hajlandó részt venni a kegyetlen tömegmészár­lásban, s ezért állította őt is a kivégző osztag elé az oly pedáns és az utólagos részvétét oly ud­varias formában kifejező Gollub főhadnagy. Dortmundban most utcát nevez­tek el Josef Schultzról, DÁNOS MIKLÓS* Az elmúlt ev végén korszerűJ“ÍSgi~jármÜvéí“' gyarapodott a Csehszlovák Légiforgalmi Tár­saság gépeinek népes családja. A Prágá-Bra- ,tislava vonalon megkezdte rendszeres járatát a TU—134 A típusú szovjet sugárhajtású gép. 1 A Tupoljev tervező irodájában született gép 76 személyt szállíthat 850—900 kilométeres utazósebességgel. A pilóta munkáját meglehe­tősen megkönnyíti a teljesen automatizált irá­nyítás. Tavasszal további öt ilyen típusú gépet 'kapunk a Szovjetuniótól, amelyek rendszere­sen közlekednek majd Rómába, Frankfurtba, Londonba, Amszterdamba, Párizsba és Észak- Afrikába. Nem- garázs, nem is alagút, hanem egy 2,5 méter átmé­rőjű betoncső. Egy nyugatné­met gyár ilyen csöveket készít a Szibéria-Bajorország között létesítendő gázvezetékhez. A kis Volkswagen, a közismert „cserebogár“ egész kényelme­sen elfér benne. A gázvezeté­ken évente fél milliárd köbmé­ter szovjet földgáz ömlik majd a Német Szövetségi Köztársa­ságba. A terv szerint 1978-ig ezt a mennyiséget 3 milliárd köbméterre fokozzák. SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY HELYETT — HANG A számítástechnika fejlődésével napirendre került egy olyan gép megalkotása is, amely emberi hangon elmondott parancsokat érthet' meg. Számos, tisztán technikai jellegű előnyökön kívül ez jelentősen megkönnyítené a nagy elektronikus számológépek programozását is. A' feladat megoldásához különleges készülékeket, beszédanali­zátorokat terveztek, amelyeknek segítségével a szavak spekt- programjait, vagyis a hangerőnek a frekvencia függvényében való változását feltüntető görbét tanulmányozzák. Kiderült, hogy ugyanaz a sző, ha azt különböző emberek mondják ki, külön­böző spektprogramokat ad. Mindez jelentősen bonyolultabbá tetté a hanggal való progra­mozás feladatát, ugyanakkor viszont váratlan alkalmazásra talált a kriminalisztikában. Javasolták', hogy a személyek azonosítását a hangspektrogramok alapján végezzék. Ez a módszer nem ke­vésbé fontos, mint a személyleírás vagy az ujjlenyomat alapján való azonosítás módszerei. A hangerő frekvencia szerinti válto­zása ugyanis a garatüreg alakjától és méretétől, a gégefő, az orr alakjától függ, ezek pedig minden egyes embernél kifejezetten egyedi jellegűek. vízben oldódik az arany? Szovjet vegyészek megállapí­tották, hogy a nemesfémek: az arany, az ezüst és a platina az eddigi hiedelemmel ellentétben oldódnak a vízben. Az említett fémeket por, alakban vízben 75 fokra melegítették, majd né­hány érával később az oldatot sűrű szűrőn át leszűrték. Az átszűrt vízben mikroszkópikus fémtestecskéket találtak. Ez a felfedezés óriási jelentőségű, hiszen eddig ágy tudták, hogy a nemesfémek csak bizonyos savak keverékében oldódnak.

Next

/
Thumbnails
Contents