Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1971-08-24 / 34. szám
új iljúság 9 Margitkát elszerettem. Nem oagyok hibás. A kamaszok szertelenek és egy szíkrányi kegyelet sincs bennük. Margitka ts akarta, hogy találkozzunk, s' mi találkoztunk... Féltékeny voltam rá, hisz egész napokat hevert át továbbra is vőlegénye mellett... Nem tudtam, mert a tizenöt évesek nem tudják, hogy kettőjük között a kacskarlngős kis folyosókon a sír mélyén csak a kukacok, giliszták tartották lenn valamicske kapcsolatot, s ezért igazán nyugodt lehettem volna. De a kamaszok sok mindent nem tudnak... Margitkát egy sírba temették vőlegényével, amikor öngyilkosok lettek... Egy éjszaka Margitka anyjával voltam. Meztelenül hancúroztunk reggelig; az asszony meg én. S akkor reggel, előszedte Margitka képeit... Olyan utálkozás, lelki- Ismeret-furdalás rohamozta vékony testemet egy-két hétig, hogy sűrűn felordítottam éjszakánként; nem bírom tovább. Valakivel végeznem keilt A vége az lett, hogy udvarolni kezdtem Margitkának. Majd minden éjjel ott voltam az anyjánál, s a buja özvegy igyekezett kihasználni látogatásaimat. Sn meg alig vártam a reggelt, hogy az asztalra kerüljenek Margitka képei. Mindig akadt néhány új is, számomra ismeretlen... Az asszony tudta, hogy lánya miatt járok a házba, de ez csak az 5 malmára hajtotta a vizet. Egyszer olyasmit is mondott, hogy amit Margitka nem tehet meg velem, azt megteszi 0... De engem a lány tragikus halálának első benyomása ügy megedzett, hogy testem nyugodtan átadhattam anyjának, álmaim és összes gondolataim Margitkáé voltak. Mondom, egyre szebb, érdekesebb képek kerültek elém, és én Margitkát megismertem teljes egészében. (Láttam azt a rendőrségi fölvételt is, mely az öngyilkosság színhelyén készült. Ott feküsznek egymás mellett a vőlegénye meg 6, nyitott szemmel, holtan...) A buja özvegy azt ts megengedte, hogy lopjam a képeket. Később még szó nélkül zsebre raktam őket. Az asszony szeme láttára. Egyszer elvezetett a temetőbe. A sírhoz. Hosszan időztünk a kis rozoga pádon, s az asz- szony állati vágyának itt sem tudott ellenállni... Margitkával az idő tájt találkoztam először. Gyönyörű taART BUCHWALD: vaszi napsütésben. Kiballagtam a temetőbe, és üldögéltem a kispadon. Nagy, szikrázó már- uánylapra hasonlított a délután, s a márványlap közepén Margitka jobb szeme csillant fel, aztán a bal. Margitka zöld macskaszeme... Margitka szemet — Kinek köszönjem? Mondd, kinek...? — A férgek ajándéka ez... — válaszolt a szeme. Margitka! Mondd, hány százezer részre szedtek... ne kérjen tőlem olyasmit. Ne kérje, hogy meséljek a világról. (Tán még nem is jártál a szobámban, de ha rend van, én tégedet áldlak s mi itt esküszünk fel mélységnek és magasságnak.) — Mesélj nekem a tavaszról... vagy inkább, ha tudsz valami dalt, akkor énekeld el. A tavasz talán a legszebb, de én nem láthatom. — Ne beszéljünk számokról. Látod, szeretlek! — Akkor ne térj vissza soha! Mondd meg jótevőinknek, a bogaraknak, hogy maradsz. — Ne a visszatérésről beszéljünk! Szeretlekl Akkor már belefáradtam, hogy tartsam a nagy, nehéz márványlapot... Mert a mellkasomra feküdt nagyon... Piciny, vérvörös erei egyre lüktettek, faji Ki látta már, milyen különös, szép erezete van a csillámló márványnak? Soha senki sem tudja meg, mily borzasztó erőfeszítésembe került, míg Margitka teljes egészében megjelent előttem. Megjelent csupán pár percre. Gyönyörű szép lány volt. Olyan szép, hogy szinte nem is létezett: nem láttam vonásait, kezét, haját, mellét... de tudtam, hogy szép, biztos voltam benne, hogy nagyon szép. S ha nem mertem ts bevallani, de abban biztos voltam, hogy szépségét, nagyszerűségét csupán nekem köszönheti. Két hét múlva már kisebb sétákra merészkedtünk. Sétáink egyre hosszabbra nyúlnak... Margitka bemerészkedett szobámba is. Es rendet csinált. Álombéli tökéletes rendet. — Mesélj nekem mindenről, ami körülöttünk van... — kért egyszer. Amikor körülnéztem, hogy alaposabban szemügyre vegyem a helyet, ahol vagyunk, ő egy szempillantás alatt eltűnt. Ez volt Margitka első nagy összecsapása a valósággal. Visszatértem a sírhoz, és sokáig kínlódtam, vártam, míg Margitkát újra összerakták föld alatti piciny bitorlói: a férgek. Könyörögtem neki, hogy többet Csak pár mondat hangzott el, és úgy tetszett, mintha vers volna, költemény: A hüllők téveteg hánykolódnak szanaszét... csillámló otthonukat a rét ágyékából leitta róluk a nap meg az ég.... Ásít a világ s szájában friss szivárvány szalad ál, aztán meleg sóhajjal a tavasz hazatereli a vándormadarakat. Egy hónapja, hogy a kicsiny tetszhalottak arasznyi sírjukból fehér babaujjakkal tapogatták meg a hantok goromba ülepít, így tanul beszélni a gaz, a növény. Ami jön, az a beérés és a romlás fullasztó Bábele. Hazamegyekit Tiszták, szépek voltunk mindketten, s az idill tartott. Akkor egy napon egy kócos fiatalembert találtam a sír melletti pádon. Margitka nevét suttogta. Zsebéből Margitka ügyetlenül festett rózsaszínű arca, méregzöld macskaszeme nézett felém. A fiatalember homlokán izzadságcseppek jelentek meg, rekedtes hangon kérdezte: — Kinek köszönjem... mondd, kinek? — A férgek ajándéka ez — válaszoltam neki félhangon, de 6 nem engem hallott. — Margitka! Mondd, hány százezer részre szedtek... — Ne beszéljünk számokról! Látod, szeretlek! — mondtam újból az ismert szavakat, de 0 Margitkát hallotta.-0Erettségi előtt egy biológia- könyvemből két vers hullott ki. Ez maradt Margitkából. A képek elkallódtak, az idő elsikkasztott mindent. Ki tudja. Margitkának hány szeretője volt már utánam, ki tudja, hány légtestű kamasz irt hajszálnyira olyan verseket, mint én. S a halott menyasszony bitorlói tán nem ts a férgek. MILOSLAV BURE§: m TURISTAIMA A londoni Times jelentése szerint a görög ortodox egyház új Imát tett közzé, amelyben arra kéri az Urat, hogy mentse meg a görög népet a turistáktól. Nos, ha a szerzetesek és az apácák turistaellenes Imákkal könyörögnek az Űrhöz, akkor az Igazságos, ha a turisták egyenlő esélyt kapnak. Ezért 8 turistáknak írtam egy imát, amelyet külföldi út,*ukon reggelenként felkeléskor és esténként lefekvéskor kell elmondani. így hangzik: „Mennyei atyánk, tekints le ránk, alázatos, engedelmes turista szolgáidra, akik arra vagyunk kárhóztatva, hogy utazgassunk ezen a Földön, fényképezzünk, képeslapokat postázzunk, szuveníreket vásároljunk és vegytisztított alsőneműben vándoroljunk. Könyörgünk, 6 Urunk, gondoskodj róla, hogy repülőgépünket ne térítsék el, poggyászunk ne vesszen el, és csomagjaink súlytöbbletét ne vegyék észre. Védj meg bennünket a zsémbes és gátlástalan taxisofőröktől, a fösvény portásoktól és nyelvvizsgát nem tett Idegenvezetőktől. Adj nekünk mindennapos isteni eligazítást szállodánk kiválasztásában, hogy előfoglalá- sainkat figyelembe vegyék, ágyainkat megvessék, és a csapokból meleg víz folyjék, ha ez egyáltalán lehetséges. Esdeklünk, hogy a telefonok működjenek, s a telefonkezelők beszéljék a nyelvünket, s hogy ne várjon bennünket olyan levél a gyermekeinktől, amely arra kényszerítene, hogy utunk további részét elhalasztva, sürgősen bazarohanjunk. Vezess minket, drága Urunk, jó és nem drága éttermekbe, ahol a koszt nagyszerű, a pincérek barátságosak, és a bor ára benne van az étel összegében. Add meg a bölcsességet, hogy az általunk nem értett pénznemekben megfelelő borravalót adjunk. Bocsásd meg nekünk, ha tudatlanságból túlságosan kevés, félelemből túlságosan sok borravalót adunk. Adj nekünk erót, hogy megtekintsük mindazokat, a múzeumokat, várkas télyokat és palotákat, amelyeket 8 bédekkerek „kötelezően“ előírnak. S ha véletlenül ellógunk egy történelmi emlékművet, mert helyette szundizunk egyet ebéd után, kegyelmezz nekünk, mert gyenge a ml testünk. (Az ima itt következő részét szét férjek mondják). Drága Isten, tartsd távol a feleségünket a vásárlási dáridóktól s védd meg őket az olyan „vásároktól“, amelyekre nincs szükségük vagy nem engedhetik meg maguknak. Ne vidd őket a kísértésbe, mert nem tudják, mit cselekszenek. (A Ima Itt következő részét a feleségek mondják). Mindenható Atyánk, őrizd meg férjünket attól, hogy a külföldi nőket nézegessék és összehason- lltgassák őket velünk. Mentsd meg őket attól, hogy hülyét cslnálj’anak magukból kávéházakban és éjjeli lokálokban. Mindenekelőtt kérünk, ne bocsásd meg nekik félrelépéseiket, mert nagyon is pontosan tudják, mit cselekszenek. (Együtt): S amikor utazásunk véget ér s visszatérünk szeretteinkhez, adj nékünk valakit, aki hajlandó megnézni az utazásunk alatt készített filmünket, s meghallgatni élményeinket, hogy utunk és turistaéletUnk ne lett légyen hiábavaló. Kérünk Téged minderre Conrad Hilton, Thomas Cook és az American Express nevében. Amen.“ NYÁRI STRÓFÁK Ballag a hóid az égbolton, mintha már semmivel se törődne. Mégis megdöbben, ha szél tépdesl a föld fekete fellegéről a kalászok arany csillagait. Vadul úsznak a búza és a zab perzselt táblái. A rög is szülni szeretne. Vadul úsznak a búza és a zab perzselt táblái, szilajon nekilendülnek az árnak a felhőtömbök alól, ívni akarnak kedvet kaptak a halaktól. Nyári délután, csak egy égerlevél vet árnyékot. Vágyak és patakok nyája özönllk a szomjas nyelvek felé. a házikók hűvöse a pitvarban tanyáz, századok óta ez a szokás. 4. Morzsolgatom a markomban a piros búzaszemeket, méricskélem ókét mint régi stradlvárlkat, melyekből szeretnék évenként egyszer dalt csiholni. Kombájnok és traktorok között kövér nyulak futkosnak. Az egyik a fülét hegyezi, a másik ugrál — nincs motor a testükben. Egyszerre csak meglátod. hogy a lóhere harmatcsöppet sir, hogy a csillagot takaró neonok eltanulták a sóvárgást a mezőtől, s ma Is kilopják szeméből a tényt, hogy minél melegebben ölelhessék a várost. Hogy egyszer ez a gépesített nyüzsgés megteljen tiszta és forró emberszaggal. 8. Tarka virágok sétálnak a ptlledt fasorban. Ahol véget ér a fasor, köves út kezdődik, eleped a szomjúságtól. A kövek közt fehérre égett maghéjak bevernek, hajdani fák csontjai, elhagyták a piros és álmos rögét, nekivágtak az Ismeretlennek. KI bánja, hogy nem értek célhoz? EUBOMIR FELDER: ÉJI CSAVARGÓ REIJGELI DALA Ha városom sötét, s muskátliszag jön úszva, ördög bújik belém. Es máris pirkad újra. Ki festi két szemem tükrömben karikásra? Magam műveltem ezt? Valaki más csinálja. A kéklö utcán kint zöld autó hint meg vízzel; egy piros büfében nyelvem fejecskét ízlel. Ha kigyógyulok ma, ti csodás épületek, esküszöm, ezentúl nappali vándor leszek, a sötét, öreg éj ne számítson rám soha, te gerlék városa, te virágtartók hona. Tudom, aludnom kell. Ml költ fel mégis újra? 0, száll a sötétség, s muskátliszag Jön úszva. Veres János fordításai
