Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1971-10-19 / 42. szám
tff bOl Tö n d lök 1 Eveline kislányos Izgalommal készült a találkozásra. Margarettet, egyetlen barátnőjét már négy esztendeje nem látta. ízinte pontosan négy esztendeje, mert csupán négy hónap választja el házasságának negyedik évfordulójától. Eveline akkor az esküvőjén látta utoljára Mergarettet. Azóta csak levélben érintkeztek egymással, mert Carson City annylre van New Yorktól, mint a világ egyik vége a másiktól. Eveline először el akarta rendezni az új életét, s csak azután kezdett a régi dolgokkal is fog- ■alkozni. És ez természetes is, hiszen már negyvenöt éves múlott, amikor férjhez ment. Akkor lépett Dick az életébe, Igaz, kissé későn, de nem annyira későn, hogy még hosszú évekig ne lehetne boldog, Margarett viszont nem utazhatott, mert a gyermekkorában átvészelt gyér- mekparalízis teljesen megbénította a bal oldalát, és így jóformán nem is mozoghatott. Ezért négy év múltán Evelir.e utazott hozzá. A találkozást mindketten türelmetlenül várták, de azért Eveline egy napra mégis megállott a Nagy Sós Tavaknál, hogy virágot tegyen Tom bácsi sSr- jára. Tom bácsinak köszönhette Évelne az összes vagyonát. Tom bácsi ugyanis édesanyjának volt a bátyja, de élete során nem tartották vele a kapcsolatot, mert örökre megharagudott, amiért a húga egy „könnyelmű újságíróhoz“ ment feleségül, akinek egész életében nem volt egy huncut vasa sem. Haragla azonban nem vonatkozott húgának a lányára. Evelinre, akit már kiskorában megkedvelt és amikor meg- .halt, ráhagyta az összes vagyonát. Érthető hát. hogy Eveline egész életében .hálával gondolt rá. Tavasz volt. a legszebb idő, ami, el- <épzelhetö a nevadai hegyek között. -Margarett bármennyire is a nehezére osett, taxit hivatott, és a repülőtéren várta a barátnőjét, hogy egy pillanatot ie veszítsen abból a rövid időből, amit ujgkedvesebb. barátnőjével együtt tölthet. Eveline nem sok csomaggal érkezett. Egy nem nagy, de igen elegáns fekete bőrönd és egy kis utazótáska, amelybe a lekszükségesebb holmiját csomagolta. Ez volt mindene. — Eveline, drágám, mennyire megfiatalodtál — kiáltotta Margarett már messziről, ahogy megpillantotta a barátinőjét. — Kinyitotta a taxi ajtaját, és maga mellé vonta a kedves vendéget, hog,y megcsókolhassa. — Nem is hiszed, hogy mennyire boldog vagyok — lelkendezett Eveline, és a barátnője kezét szorongatta. — És Dick, ő miért nem jöhetett? — érdeklődött Margarett. — Sajnos nem jöhetett Tíz napra elutazott, és én kihasználtam az alkalmat. eljöttelek meglátogatni. Dick először utazott el ilyen hosszabb időre... Különben együtt indultunk útnak. Ha e. is utazik, leginkább Conwilbe szokott menni, ott érdeklődnek leginkább a munkája iránt. De csak néhány napig szokott maradni... Közben megérkeztek Margarett kertes házához. Kiszálltak, és odabent folytatták a csevegést. — A lakktéskámat vitesd a szobámba — mondta Eveline a barátnőjének. — Csak holnap nyitom tel. Amire ma szükségem lesz, azt benne van a kis kézitáskámban.^ De folytassuk a beszélgetést! — Ügy van — mosolygott Margarett. — csak folytasd. Mit is csinál most Dick? — Tudod, ö tulajdonképpen bányamérnök, de mostanában minden idejét a robbantószereknek szenteli. Elsősorban természetesen a bányák számára dolgozik és kísérletezik, de neked megsúghatom, hogy nem állt meg a bányáknál. Cronwil nagy katonai központ, és ott lehetőséget lát egy komolyabb megbízatásra is. Ha sikerül, akkor tovább kísérletezhet. Margarett egy pillanatik mélyrehatóan nézett a barátnője szemébe: — Mondd, Eveline..., te pénzeled az ö kísérleteit? Tudom, hogy van elég pénzed... — Dehogyis, szivem. Egyelőre arra nem adok pénzt. Téged nem kell meggyőznöm róla, hogy mennyire imádom Dicket. De az Imádattal is úgy vagyok, hogy nem szeretném, ha előbb győzne meg engem arról, hogy mennyire imád. Nincs okom a kételkedésre. Szeret, kedves, figyelmes, de... mégis... Ez azonban nem is fontos... ő sem erőlteti a dolgokat. Beszéltünk már néhányszor, de nem erőlteti. Nagyon tapintatos. Nagyon vigyáz arra, hogy az életem szép és nyugodt legyen. Mert hidd el, hogy nekem is megvannak az ellenségeim. A 37. számban közölt Végzetes ebéd megfejtése: — Jöjjön, Jenkins! — Az ördögbe is, legalább azt várja meg, amíg kikeveri az l- talomatl — raéltatlánkodott az ezredes. Maxwell azonban könyörtelenül rákattintotta a karperecét Jenkins csuklójára. — Tudják — magyarázta —, Jenkins barátunk szerelmes Miss Ma- rybe. Erről egy pillanat alatt meggyőződtem, amint a kisasszony szóba került. Hogy vetélytársát, Mr. Prescottot eltegye az útból, megrendezte ezt a gyjlkosságot, s a gyanút mindvégig őrá terelte. Én magam is majdnem hittem neki. — Mondja,, meg legalább, hol hibáztam el? — nyögte az inas. — Egyetlen szó okozta a vesztét — felelte Maxwell. — Azt mondta; „Az arzénból mindkettőnek jutott.“ Most beszéltem a Yarddal. A boncolás is arzént mutatott ki. De ezt akkor még csak egy ember tudhatta. A gyilkos — azaz ön, Mr. Jenkins! ★ ★ Könyvjutalmat az alábbi megfejtők nyertek: Finta Katalin, Kravany n/Dunajom, okr. Komárnn, Ing. Vajké Ferenc, Moldava n/Bodvou, Biok F/3, okr. Koáice, Szőcs Ida, VlCany, 941. okr. Galante. — Ellenségeid? — Igen. Kaptam egyszer, nem is olyan régen, egy névtelen levelet, hogy Dicknek Cronwllben nemcsak üzleti ügyei vannak, hanem szeretője is. Ezen mind a két barátnő őszinte szívvel nevetett. Közben váratlanul megszólalt a telefon. Margarett vette fel a kagylót, és igen izgatottan felelt a vonal másik végén felhangzó kérdésre: — Igen, ifit van. Miért érdekli önöket, hogy megérkezett-e? Eveline megérezte, hogy róla beszélnek. — Kérem, mondja meg, hogy miért érdeklődik a hölgy iránt? Hogy ide jön? Mit tegyek? Ha úgy gondolja, kérem, megvárjuk. Margarett lassan letette a kagylót, s közben a barátnőjéhez fordult. — Nem értem. Igazán kínos dolog. A rendőrség volt. Téged keresnek, veled akar beszélni egy felügyelő... A nevét nem értettem. — Velem? — csodálkozott Eveline Is. — Ugyan, mit akarhat tőlem a rendőrség? Aztán hirtelen elsápadt. — Margarett! Mire gondolsz? Csak nem... Csak nem történt Dicknek valami baja? — Ugyan, kérlek — igyekezett Margarett megnyugtatni a vendégét. — Mi baja történhetett? Némán töltötték azt a tíz percet, amíg a rendörfelügyelő megérkezett. — Asszonyom — fordult a tglügyelö Eveimhez, ' —. sajnos, a férje megsérült. Évelnie sápadt arca remegni kezdett Sosem volt szép. Mindig színtelen volt az arcbőre, s gyulladásos a szemhéja, amely most sűrűn pislogott. Kezét a szivére szorította és várt. mert ha Eveline csúnya is volt, de erős akaratú. — Meghalt? — kérdezte halkan. A rendőr nem válaszolt. — Lezuhant a repülőgép? — Nem — felelte a rendörfelügyelő élén- kebben. — Sajnos azonban, valőban nem élte túl a szerencsétlenséget. Margarett, akit eődig az ájulás környékezi, most hirtelen magához tért. — Miféle szerencsétlenségről beszél, felügyelő úr? — Talán a szállodában történt valami? — kérdezte Eveline. — A férje nem a szállodában szállt meg. asszonyom — felelte a felügyelő, — egy magánlakáson szállt meg, és röviddel, legfeljebb néhány órával a megérkezése után... — Miféle magánlakáson? — csattant fel Eveline hangja. — Miss Linda Angela magánlakásán, asszonyom. így hívják azt a hölgyet, akinek a lakásán történt. Ö is elpusztult. Ügy látszik, hogy a férje bőröndjében robbanóanyag lehetett, és amikor felnyitotta, akkor az anyag felrobbant. Legalábbis ez a mi elgondolásunk. Ha csak nem akart Öngyilkosságot elkövetni, így történt a dolog, de az ön- gyilkosság őszintén szólva kétséges. A felügyelő nem nézett Evelinre. Tudta. hogy minden szava fájdalmat okoz neki. — Rettenetes... rettenetes... — az asszony mintha csak önmagának beszélne. fennhangon sopánkodott, aztán a barátnőjéhez fordult: — Ne ellenkezz. Margarett... kérlek... azonnal utazom vissza. Kérlek, érdeklődd meg a repülőtéren. hogy mikor indul gépem. — Negyven perc múlva — válaszolta előzékenyen a felügyelő —. én már megérdeklödtem. — Kö.szönöm — felelte Eveline és halvány mosoly futott át az arcán. — Hozzad le a bőröndömet — fordult Mar- garetthez. Egy szobalány felment az emeleti szobába és lehozta Eveline érintetlen bőröndjét, valamint a kézitáskáját. Odahelyezte a szoba közepére. — Ugyanilyen bőröndje volt Dicknek is, pontosan ilyen — mondta Eveline. Csak úgv mondta magának, hogy ne >- gyen szőtlan. Mintha csak vissza akarta volna idézni a búcsúz.ás pillanatát. Aztán valami az eszébe juthatott, mert odament a bőröndhöz, gépiesen felkattintotta a zárat és felnyitotta a fedelét. Belemeredt, aztán összeesett. Egyszerűen elájult. Margarettbe fájdalom nyilait. Azt gondolta, hogy mégiscsak nehéz elviselni az ilyen hírt. Szól' a lá.nynnk. hogy segítsen Eveline-t magához téríteni. A felug.velö is odament a bőröndhöz, és mépegyszer felnyitotta a fedelét. A bőröndben szépen, vasaltan simultak egymáshoz a férfi ruhadarabok. Nadrág, zakó, ingek, nyakkendők, borotvakészlet, (sz) % B. É. Bratislava: Most küldött versel közül a Véglet és az Amikor című a jobb, a sikerültebb, bár ezekben sem tudta a gondolatot maradéktalanul verssé lónyegíteni. Ö- rülnénk, ha megkeresne bennünket a szerkesztőségben. Úgy érezzük hasznos lenne elbeszélgetni verseiről. (Kérjük, hogy jövetelét előző nap jelezze telefonon.) % „Metty Laura": Ha netán verseim bonyodalmakba ütköznének, szívesen megírom a költemény eszmei mondanivalóját is.“ — írja levelében. Ne haragudjon, de mi úgy gondoljuk. hogy azt a bizonyos „eszmei“ mondanivalót magában a versben kellene megírnia. Képzelje el hová jutna a világ, ha minden költő használati utasítást mellékelne minden verséhez... Tanulásra biztatjuk! % „Vérvörös rózsák“: Beküldött rajzai inkább csak divatlap figurák, semmint művészi alkotások. Kiváncsiak lennénk más tárgyú rajzaira. Ami kérését Illeti: Minden könyvesboltban található ilyen tárgyú szakirodalom. Járjon kiállításokra, tanulmányozza nagy mesterek alkotásait... % T. Sz. Kútniky (Hegyéte): / Vak szemeiddel ő, hogy forgatod / vörös tekintetben úszó nyájasan kínzó életem, i stb. Úgy gondoljuk, ennyi is e- lég, hogy az írásról lebeszéljük és a tanulást, az önművelést ajánljuk figyelmébe. % „Kaktusz“: / Miért vagyok fiatal? — / — Hisz nagy cél áll előttem, / embereknek nagy vágya! / Én a verset szeretem, / és írom is a mának. / stb. Verseit olvasva azt ajánljuk, hogy maradjon meg Inkább a vers szeretete mellett. Túl naivak, túl nyersek ahhoz hogy valaha is költészet lehessen belőlük. Tanuljoiil # „Sötét jegenyék“: Versel naiv. Iskolás próbálkozások csupán. Hiányzik belőlük a költészet. Tanulásra biztatjuki 4tztb VU. ASPIDISTRA A Gustav Slegfrid Eins adóállomás ,.likvidálásával“ természetesen Sef- tO'H Delmer nem kívánta befejezni a jól bevált „fekete“ propagandát. Rövidesem Kurzwellensender Atlantik néven újabb „katonai“ adő jelentkezett az éterben, majd később még egy: a Soldatemsender Galais. Mindkettő a „delmeri“ módszer szerint dolgozott. A be nem avatott hallgatóság a német hadsereg adóinak vélte. Az adók ügyes propagandafogásaikkal sok borsot törtek Goebbelsék orra alá. 1942-ben, amikor sűrűsödni kezdtek az angol légi haderő támadásai Németország ellen, a Wehrmacht főparancsnoksága napiparancsban elrendelte: minden katona, akinek családját bombatámadás érte, szabadságot kap! Természetesen ezt inkább amolyan pszlcholégiai „nyugtatóhak“ szánták, mert sokszor hetek teltek el, amíg a tábori postán keresztül a hozzátartozók értesíteni tudták á fronton harcoló katonákat a bombá- zásről. Annál nagyobb volt a megrökönyödés, amikor néhány nappal a parancs életbe lépése után a Kurzwellensender Atlantik új szolgálatot vezetett be a fronton harcoló katonák számára: minden nap fölólvasta a városok és utcák névsorát, a- melyeket az előző éjszaka bombatámadás ért. A német kémelhárítás arra a meggyőződésre jutott, hogy az angoloknak minden nőmet városban rövidhullámú leadőval rendelkező ügynökük van, aki azonnal a bombázás után értesíti az angolokat a támadás következményeiről. Pedig, nem így volt. A bombázás után a „Mosquito“ gyorsbombázók pontos légi felvételeket készítettek a bombázott területről. A filmek előhívása után ezeket azonnal az adó erre berendezett különleges osztályára szállították. Úgyszintén tájékoztatták a bombák mennyiségéről és minőségéről is. Ez az osztály azután a hírek és a légi felvételek kiértékelésével, valamint a német városok pontos térképeinek és a városokról kiadott Beadecker-útlkalauzok segítségével állapította meg a bombázások pontos színhelyét. Delmerék leghatásosabb propagandaeszköze azonban egy nagyon erős, 600 kW-os adó volt, amely az „Aspidistra“ fedőnevet kapta. Az adót egy amerikai cég készítette és az volt a különlegessége, hogy nagyon rövid időn belül bármilyen hullámhosszra át lehetett hangolni. Amíg a szokásos adók áthangolása órákat, sőt néha napokat vett Igénybe, az Aspidistra műszaki személyzete ezt harminc másodperc alatt el tudta végezni. Az adót eredetileg a német adóállomások zavarására szánták. Az Aspidistrát Delmerék két tényező figyelembevételével hasznosi tolták. Az egyik az a tény volt, hogy a német adók külön-külön hullámhosszon dolgoztak, de ugyanazt "a műsort sugározták. A másik az, hogy amikor a szövetséges bombázók repültek be Németország területe fölé a repülök útjához közel eső állomások elhallgattak, nyilván, hogy ne szolgáljanak tájékozási pontul a repülőknek. Ha például valaki a hamburgi rádiót hallgatta és angol bombázók közeledtek, készüléke elnémult, ha azonban átállftotta a készüléket valamelyik másik német adóra, ugyanazt a műsort tovább hallgathatta. Egy bizonyos megfigyelési idő után Delmerék megállapították, milyen séma szerint hallgatnak el a német adók, úgyhogy amikor megkapták a légi haderő operációs központjának bombázási terveit, a bombázások időpontját és az -útirányokat, előre pontosan meg tudták határozni, mikor melyik adó hallgat el. Az előre elkészített terv szerint áthangolták az Aspidistrát arra a hullámhosszra, amelyen a várhatólag elhallgató német adó sugárzott. Az Aspidistra átvette antennájára a német rádió műsorát, föl erősítette, és amikor a betervezett német adő elhallgatott, ugyanazon a huUámhoszszon sugározni kezdett. A hallgató Németországban nem is sejtette, hogy a birodalmi rádió adását már nem a német, hanem egy angol rádióadó antennájáről veszi. Ekkor léptek az adásba Delmerék. Megszakították az adást, és különböző utasításokat adtak a lakosságnak. S az emberek hitelesnek tartották az utasításokat, hiszen egy német adó műsorában hangzottak el. Amikor Goebbelsék fölocsudtak a meglepetésből, azonnal ellenakcióba léptek; — Az ellenség hamis utasításokat sugároz a német adók hullámhosz- szainl Ne higyjetek neki! Itt a birodalmi rádió hivatalos jelentése! Ez volt pontosan az, amire Delmerék vártak. Néhány perc múlva az Aspidistra bemondója jelentkezett: — Az ellenség hamis utasításokat sugároz a német adók hulláhhosszain stb., stb. S utána ismét adták a zűrzavart okozó utasításokat. A hallgató o végén nem tudta, ml az igazság és ki kicsoda. (Folytatjuk 1
