Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1971-08-31 / 35. szám

Tanévnyitásra ^ Amikor « sorok megjelennek, egy nap választ el az új isko- iaáv megnyitlisától. Az elsősök még egyet alszanak a nagy , ‘ napig, s azután már ók is iskolások lesznek, i'j Az fi] és öreg diákok különböző érzésekkel várják szeptem- S'.’ bér elsejét. Az újak, az elsősök még nem tudják, mi vár - rájuk, örömet vagy szomorúságot hoz-e számukra az iskola. De egyet ösztönösen megéreznek: véget ért életüknek egy szakasza: a gyermekkor. Mindörökre el kell búcsúzniok azok- től az évektől, amikor a játszás volt egyetlen feladatuk. Bi- zony mint iskolásoknak már kötelességeik lesznek, minden nap munkanappá válik, s a játszás már csak mint mellékes '/y időtöltés szerepelhet. . Ezt a gyökeres változást a legtöbb gyermek nem tudja meg- szokni egyik napról a másikra, a szülőnek kell átsegíteni őt y ezen a változáson, hogy a gyermek az iskolát ne tekintse szükséges rossznak, amelyen mindenkinek át kell esnie. A szülő feladata segíteni a kezdeti nehézségek áthidalásában, * ^ hogy a kis elsős ne érezze magát idegenül, elhagyottan az ^ A iskolapadban, ne ijedjen meg az egyszerre reá háruló felada­toktól. Hogy ez a tanító feladata? Igen. részben. A szülőnek mindig támogatnia kell a tanító munkáját, hiszen bizonyos mértékben minden szülőnek pedagógusnak is kell lennie. Sok esettben a szülő sajnos egyenesen lehetetlenné teszi a tanító munkáját, ha pl. a gyerek jelenlétében ócsárolja, vagy leinti a gyereket, ha az a tanító kívánsága szerint akar valamit cselekedni. Be kell vallani, hogy a szülők nemegy esetben féltékenyek is a tanítóra, mert úgy érzik, gyermekük jobban tiszteli, sőt jobban szereti, mint őkefi. Ez p^ig baj. A szUlő-tanitó-gyer- mek viszonyában a féltékenységnek helye nincs. Hiszen más a gyermeki szeretet, és más az, ha a kisdiák példaképének tekinti a tanítót. (Egyébként a szülőknek is gyermekük pél­daképének kell lenniük.) Ez a magyarázata annak, hogy sok kisdiák tanító akar lenni.; Igen fontos, hogy az elsősök, de a nagyobb diákok szülei is mutassák gyermeküknek, mennyire érdekli őket a tanulás, kérdezősködjenek az iskolai eseményekről és rendszeresen nézzék áü az ellenőrző könyvecskét. Ilyen együttműködés mel­lett nem érheti meglepetés a gyermek előmenetelében és ma­gaviseletében sem. £s mit szóljunk a nagyokhoz, akik nem először vesznek részt a szeptember elsejei iskolai ünnepségeken? Csupány annyit: akik jól dolgoztak, jó a tanulmányi eredményük, igye­kezzenek továbbra is jól Mgozni. Akiknek pedig javítaniva­lójuk van, lássanak hozzá alaposabban a tanuláshoz, saját ma­guk látják hasznát! „SZÉPSÉGHIBA": A májfoltok eltávolítása orvos vagy koz- ® metikus feladata, de mivel erre nincs lehetősége, próbálkoz- . zék a következő módszerrel. Felhívjuk a figyelmét, hogy a •A kezelést nagyon óvatosan kell végeznie. A foltokat zsíros j krémmel vékonyan kenje be, azután 5 százalékos hidrogén- : .i peroxid oldatba vagy citromlébe mártott vattával naponta két- ; szer-háromszor néhány percig borogassa a foltokat. Nagyon vigyázzon, nehogy a szemébe vagy a hibátlan arcbőrre csep­penjen a folyadékból. A borogatáshoz fapálcikára csavart vat­tából készítsen ecsetet. Legyen türelemmel, mert a foltok , eltűnése hosszadalmas. NAGY diák­lányok­nak alkalmas ruhákat közlünk rajzainkon ószl ruhatáruk felfrissí­tésére. A tervezésnél tekintetbe vettük, hogy a modelleket régi mini ruhákból és kabátokból is el lehessen készíteni. Első mo­dellünk kabátruha, régi kabátból és pl. egy régi kockás vagy pepita szoknyából alakítható. A derékig érő gallér, a hozzávar- rott alátét, a zsebpatnik, az öv és a mandzsetták kockásak. Má­sodik rajzunkon láthatjuk, a rövid ruha milyen jól átalakit|ható Ízléses kötényruhává. A nmdell féloldalasán gombolódik, a hiány­zó hosszat kötött betétrészek pótolják. A kötött részek legalább árnyalatban egyezzenek az anyag színével. Ha van elég foná- lunk. pulóvert is készíthetünk. A kötött zsebet alá kell bélelni, hogy ne nyúljék. Kitűnő iskolaruha. A harmadik modell egysmnű vékony szövetből készülhet; dísze a felső részen és a szoknyán levő két elkerekitett fül. Tarka selyemkendő is viselhető hozzá. A csíkos anyaggal kombinált ruha szintén régiből alakítható; divatos, féloldalas megoldással készül, rejtett gombolással záró­dik. Derékban a csíkos anyag egyik szinével egyező műbőr öv fogja össze. Az elütő színű csíkos anyag 5 cm szélesen övezi a nyakkivágást és végighalad a ruha egész hosszán. Ebből a csí­kos anyagból vannak a mandzsetták is. Két régi ruha kombinálásából készíthető ez az Iskolaruha; a felső rész egyszínű, feszes, A ferdén szabott kockás szoknya egybe van szabva egy magas spicces, szintén kockás résszel; ebből a kockás anyagból készül az állógallér és az ujjak alját képező disz is. Jó iskolaruha, de a kockás anyag lehetőleg ne üssön el nagyon az egyszínű szövettől. A következő modellünk készülhet egyszínű vagy melirozott, esetleg mintás szövetből is. A ruha egybeszabott, minden dísze a nagyon spicces gallér és a sűrű gombolás. A felső rész sza­básvonala a szoknyán két spicces zsebpatniban fejeződik be. Elemista kislányok ruhája készülhet mintás vagy egyszínű anyagból, a betétrész, az állógallér és a mandzsetták elütő anyag­ból vannak. A zsinórozás a ruhaanyag szinével egyezik. .A má­sik javaslatot kinőtt ruhákat is felhasználhatunk. Lehet két­féle egyszínű anyag is, vagy az egyik egyszínű, a másik mintás (amint a rajzon látható). Az elütő színű vagy mintás anyagból készülii, kantár benyomását keltő, pánt a ruhához varrott. Végül egy kötényruha hagy diákoknak; kerek klvágású, félol­dalasán gombolódik, egy nagy rátűzött zseb a dísze. A varráso­kat disztüzés hangsúlyozza. Még annyit, hogy senuniesetre se hordjuk el iskolába régi fém­mel átszőtt pulóverunkat vagy divatjamúlt brokátruhánkat. Isko­lába igazi, vagyis egyszerű iskolaruha. szoknya-blúz, ill. pulóver való. A színek közül mellőzzük a halvány pasztellszfneket, mert könnyen piszkolódnak; élénk színből legjobban megfelel a piros és a búzakék. ezek fel is frisltik a fád szürke, drapp vagy bar­na szoknyákat. KÖTÖTT ISKOLA PULÓVER Habár a felvételen futball-labdát tart a kisfiú, a rajta levő pulóver Iskolába való. Eredetiben középkék és fűzőid színe­zésben készült, fehér díszítéssel. Kötésminta: Patentkötés: 1 sima, 1 fca-d. váltakozá­sa; jersey-kötés: a színén sima, a vlsszájá törd. Csíkminta: 14 sor zöld, 14 sor kék. A fehér mintát utólag hlniezzük bele. 3 1/3-es és 4 1/2-es kötőtűkkel dolgozunk, a megnagyltott rajz alapján elkészített szabásminta szerint. Az itt közölt méret 8—10 éve« kisfiúnak felel meg. Kötéspróba: 17 szem 24 sorban 10 cm-es négyzetet ad. Háta: 71 szemre kezdjük, kékkel, 3 l/2es tűvel, 3 cm patentkötés után a jersey-mintával folytatjuk 4 1/2-es tűvel és a csíkminta szerint kötünk. A jersey-kötéstől számltotlt 26 cm (62 sor) kötésmagasságnál a raglánvonal kialakítására mindkét oldalon lekötünk 1x3 szemet, majd minden 2. sor­ban 17x1 szemet fogyasztunk. A maradék 31 szemet segéd- tűre vesszük. Az eleje úgy készül, mint a háta. Ujjak: 35 szemre kezdjük kékkel, 3 1/2-es tűvel dolgo­zunk. 7 cm paűentkötés után a jersey-mintával folytatjuk 4 1/2-es tűvel a csíkminta szerint. A jersey-kötés első sorá­ban mindkét oldalon 1—1 szemet szapor., ezután pedig min­den 6. sorban 1 szemet 9-szer. A jersey-kötéstől számított 26 cm-nél a hátához hasonlóan kialakítjuk a raglánvonalat, és a maradék 13 szemet segédtűre vesszük. Kidolgozás: A bordűröketl fehér fonállal, előöltéssel, a leszámolható minta szerint varrjuk ki. Egy öltés szélességien 1 kötött szemet, magasságban 2 kötött szemet fog össze. — Összevarrjuk a széleknél, de a háta raglánvonalánál 13 cm-en nyitva hagyjuk. Most felvesszük a nyakklvágás és az ujjak szabadon hagyott szemelt, és kék fonállal, 3 1/2-es íűveJ, pe- tentkötéssel megkötjük a nyakpántot, núközben ügyelünk, hogy a raglánvonelnál mindig 2 sima szem legyen egymás mellett. A slicc két oldalán, valamint a további 3 raglánvonal 2 sima szeménél minden 2. sorban 1 szemet fogyasztunk, úgy, hogy a sima szemet az elöttle levő szemmel simán összekötjük. A nyakpántot 3 cm magasra készítsük. gí5 hhh: m m Ot perc háztartás Nem elég, ha hfiztjartásunkat ellátjuk sok szép és finom holmival, ápolni is tudni kell őket. Hogyan tisztítjuk pl. az üveget? Az első tudnivaló, hogy ne mossuk túl forró vízben, mert könnyen elpattanhat. A finom üveget és a kristályt langyos vízben mossuk, puha ronggyal vagy finom, sűrű kefével. A vízbe tegyünk egy kevés bóraxot vagy szappant. Tiszlla, fo­lyó vízzel leöblítjük', majd egy tiszta vízzel teli edénybe márt­juk, amelybe egy pici kékitM öntöttünk. Az Uvegvázák alján levő lerakódást összetört tojáshéjjal tiszllltjuk, vagy vízzel, amelyben hámozott krumpli állott. Kristályról vagy finom üvegről a fehér lerakódást finomra tört sóba mártott, száraz puha kefével távolltjuk el. JÓI le­öblítjük és óvatosan szárazra töröljük. A fényét vesztett krlstályti szappan, mosószóda és ammóniák keverékébe mártott kefével távolltjuk el. Azután langyos víz­be tesszük, amelybe egy kevés szeszt öntöttünk. Üvegvázákat vagy más használati Uvegtprgyakat legköny- nyebben újságpapírral fényesíthetünk W. (Poharakat nem, mert az újságpapír piszkos.) Gyakran előfordul, hogy az egymásra rakott hvegpcűiarak összeragadnak, nem lehet szétvenni őket. Ilyenkor az egyiket „feláldozzák", összetörik. Pedig meg lehet menteni mind a kettőt a köveffeezöképpeh: a felső pohárba hideg vizet ön­tünk, az alsót pedig meleg vízbe helyezzük. Házilag is készíthetünk téJUveget; 25 dkg sőt összekeverünk negyed liter vízzel. Ez a máz mosható is. !í Jelige: ».NEM AKAROM SZERETNI“ (30 éves) Kedves asszonyom, magának nincs szüksége ,a tanácsomra, egyedül Is nagyon jól tudja, mit heti, 111. kellene tennie — ha lenne hozzá ereje. Nagyon jól tudja, hogy sokáig nem le­het játszani a tűzzel, hogy a dolog előbb-utöbb úgyis kide­rülne, és akkor botrány lenne. Márpedig ez csak rontaná, sőt lehetetjlenné tenné kettejük kapcsolatát, a botrány további családi következményeiről nem is beszélve. És ezt ugye nem akarja? Sőt, azt hiszem, azt szeretné, ha a férfinak szép emlékei maradnának magáról, ha mindig örömmel gondolna az együtt töltött órákra. És ezt csak egyféleképpen érheti Veronika válaszol el: ha véget vet a találkozásoknak. Tudom, nehéz rászánni magát erre, azzal viszont tisztában van, hogy ez igy nem mehet tovább — valakinek ki kell mondania a búcsúszót. Le­gyen maga az„ ne várja még. amíg a férfi rá kényszerül. Higgye el, ez lesz méltó befejezése kapcsolatuknak, A későbbi találkozásoktM úgy védekezzen, hogy sose le­gyen egyedül. Valam^yik kolléganőjével, vagy akár többel is. járjon ebédelni, meg munkából hazafelé, hogy ha a férfi lát­ja is, ne legyen alkalma a közeledésre. Ügy vélem, belátja, hogy ez az egyetlen lehetséges viselkedési mód. Biztos, hogy eleinte nagyon fog hiányozni a férfi társasága — ilyenkor gondoljon csak a fentebb emlltebtl dolgokra. Kívánom, hogy élete minél előlbb visszatérjen a rendes kerékvágásba. VERONIK.A Almai almai alma Az alma a leghálásabb gyümölcsök egyike: nyártól tavaszig „szezonja" van. Ehhez járul még, hogy ez a hálás gyümölcs nemcsak ízletes, hanem rendkívül egészséges is. Csak nem szabad lehámozni! Mert az almahéj a természetnek mintegy kincsestáraként több mint húsz ásványi anyagot tárol. A szel­lemi dolgozók részire a foszfortiartalom a legértékesebb, a vérszegényeknek a vastartalom, a serdülőknek a kalciumtar­talom jelent értéket. Talán hihetetlen, de több ezer fajta alma létezik, persze a „forgalomban" levők száma jócskán kevesebb. De egy biztos, az almafajtákban mindenki kedve szerint válogathat — ki a savanykásat, ki az édes izűfi szereti — mindenki megtalálja a kedvencét. Fogyókúrások, figyelem! Ha az almát a fő étkezés előtt egy félórával esszük, nemcsak hogy éhségünket csillapítja, hanem egy-két órára fedezi a test energiaszükségletét. Ez azt jelenti, hogy a fő ételből elég minimális adagot fogyasz­tanunk. Az alma nemcsak friss gyümölcsként élvezhető, számtalan elkészítési módját ismerjük. íme néhány: Gymrs almafelfújt: 1/2 kg almát meghámozunk, magját, mag­házát kivágjuk, és szeletekre vágjuk. Megvajazott, megcuk­rozott tűzálló tálra tesszük, megszórjuk egy kevés porcukor­ral, amelyben egy pici megtört szegfűszeget, fahéjat kever­tünk el, hozzáadunk még 5 dkg vágott diót, kevés citrom- héjat és megöntözzük a megszűrt citromlével. Most 2 tojás- sárgáját habosra keverjük 10 dkg porcukorral, majd felver­jük a tojásfehérjéket és összekeverjük az előzőleg kikevert sárgákkal. Hozzáadunk még kevés sütőporral elkevert lisztet, végül kevés reszelt citromhéjat és citromlevet. Bevonjuk vele az almaszeleteket és középmeleg sütőben kb. 35—40 percig sütjük. Porcukorral megszórva, melegen tálaljuk, de hidegen is igen finom. AimapUré; 3—4 almát meghámozunk, kimagozunk és szele­tekre vágunk: citromlével, cukorral fél percig mixeljük. Bundás alma: 1 kg szép almát megtisztítunk, magházát ki­vesszük, és 4—5 mm vastag karikára vágjuk. 5 dkg cukorra!, tetszés szerinti rummai, citromlével leöntjük az almaszelete­ket; 4 tojássárgáját 10 dkg cukorral jól kikeverünk, citrom­lével, reszelt citromhéjjal és fahéjjal ízesítjük. 2 deci fehér bort és az 5 tojásfehérjéből vert habot a liszttel együtt be­lekeverjük. Az almák alatti levet is hozzáöntjük. A masszába vastagon mártott almaszeletekkel forró olajban pirosra sütjük. Alma-citrom bőié: 1 kg hámozott savanyú almát vékony karikára vágunk, zománcos edénybe tesszük, és hozzáadunk egy egész citrom levét. Meghintjük 25 dkg porcukorral, re­szelt cltiromhéjjal. majd hozzáadunk 1 deci vizet. Többször megrázzuk, hogy a cukor elolvadjon. Azután befedjük és tű­zön 3—4 percig forraljuk, majd kihűtjük. 2 citromot egészen vékony szeletekre vágunk, az almára helyezzük, ráöntünk 1 deci triple-secet és 3 evőkanál rumot. 20 percig állni hagy­juk. azután fakanállal megkeverjük. Egy liter fehér bort 30 dkg cukorral felforralunk, lehűtjük és beletesszük az almát. Egy liter szódavizet! eresztünk hozzá és jól összekeverjük, majd hűtőszekrénybe tesszük. Üvegtálon tálaljuk. Kia 4

Next

/
Thumbnails
Contents