Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-02-09 / 6. szám
* » *f* r » Ä u| ifjúság 3 legelésre. Mindig bőg ez a kölyök, ]ől el kell verni, szokta dünnyögni és ügy is tett... Közös volt a lakásban minden. Az öregasszony nem állhatta meg, hogy bele ne kon- túrkodjon a főzésbe. (Pazarolod a zsírt), a takarításba, (hogy milyen koszos itt minden), az életükbe (szégyen és gyalázat, vasárnap nyolckor kelni), egyszóval mindenbe. Jómaga naphosszat üldögélt az ablak előtt, barátnőit fogadta, akikkel megtárgyalta az előző nap eseményeit. Sokszor megtörtént, hogy Kató férje előtt ért haza; ilyenkor Mátét két síró asszony várta. Az egyik szobában a felesége, a másikban az anyja. Mindkettőt megvigasztalta, megbékítette, de amikor a veszekedések csak nem szűntek, sőt egyre durvábbak lettek, ő is i- degeit veszítette, elvégre nem adhatott igazat feleségének és anyjának is egyszerre. Őrlődött. Amikor már mindhárman kikiabálták magukat, és csak az asszonyok sírása hallatszott, fogta magát és lebandukolt a közeli italboltba, habár ismerte ennek a szokásának az árát. Kati az ilyen csetepaték u- tán rendszerint összepakolt, karjára vette kislányát és hazament édesanyjához. Az asszony könyörgött és sírt, szívet tépően rimánkodott, engedjék, hogy igazságosan „megfelezze“ férjével a bírósági ítéletet. Egy évet ő, egy é- vet a férje tölt majd börtönben. Mi van ezen érthetetlen: pap és isten előtt is megfogadták, még nem is olyan régen, hogy jóban-rosszban egymást el nem hagyják. — Értsék már meg; mindketten egyformán hibáztunk, egyformán bűnösek vagyunk. A bíróság bólogat, megértő. De ők sem pszichológiai intézet, ahol az emberek érzéseivel foglalkoznak, legalábbis nem mindenekelőtt. A bírák azért bújnak talárba, hogy igazságot tegyenek, törvények szerint döntsenek. Mátéék esetében a férjet találták bűnösnek; pillanatnyi feldúlt állapotában feleségét akarta megölni. x Először csak a „hogy van“, „hová megy“, „na, sietek“, szavak hangzottak el köztük. Kávéházban ismerkedtek meg, Kató barátnője révén, és még csak az a bizonyos szikra sem gyulladt ki köztük. Játszották az u- nalmast, és életuntat, és a sajnálaton kívül, minden más érzést — közeledést, távolodást, vidámságot, szomorúságot — visszavert képzeletbeli radarkészülékük. Kató már régóta ilyen volt. Leányát, a másfél éves Annus- kát apa nélkül nevelte, a kislány csak az övé volt. Máté meg akkoriban vált el feleségétől. Csak pár hónapig éltek együtt. Az asszony azt mondta, neki több kell az otthonülésnél, sütés-főzésnél, nem erre született. Különben is, egy szipirtyó- val nem hajlandó egy fedél a- latt élni. A szípirtyó az idős Máténé volt, akinek fia volt egyetlen támasza, kincse és aki ünnepi ebédet főzött a válás örömére. Milyen jó! A fia ismét csak az övé lesz. Kettesben üldögélnek majd a tévé előtt, szemben, és vasárnaponként átlapozzák a családi albumot, ojjoj, hogy milyen jó is lesz... Máté azonban hamar ráunt a szerzetesi sorsra, kereste az emberek társaságát és most már fölöslegesen tagadná — az anyja elől is menekült. Bárhogy szerette, kudarcba fúlt házasságáért a lelke mélyén őt is okolta. Katóval többször találkozott, és egyszer úgy hozta a sors, hogy egyikőjüknek sem volt sietnékje. Máté udvarolni kezdett az asszonynak. Csak az anyja nézte rossz szemmel esténkénti borotválkozását és öthat fehér ingét is kimosta hetente. Először csak panaszkodtak egymásnak, később kiborultak, de mindez szükséges volt, hogy eljussanak egy bizonyos pontig, ahol beválthatták egymásnak, jó veled, te Kati, jó veled, Máté. (Máté volt a férfi vezetékneve, és Kató sose hívta másképp.) Elhatározták, hogy összeházasodnak. x A bemutatkozás napjára Kati szabadságot vett ki. Fodrász, kozmetikus? hosszú üldögélés a tükör előtt, három-négy cukrászda, míg megtalálta azt a süteményfajtát, amelyről feltételezte, ízleni fog majd a jövendőbeli anyósnak. Szegény, nagyon túllőtt a célon. Az öregasszony kávéfőzés közben csípős megjegyzéseket tett bizonyos mai hiú nőkre, a- kik többet költenek kenceficére, mint ő kosztra. Bezzeg az ő idejében! Kató nem vette magára a célzást és a legnagyobb nyugalommal vágott vissz^: — Meg is nézhették magukat azok az asszonyok, Kinézésük alapján akár harmincéves korukban is nyugdíjazhatták őket. A rossz benyomás és az anya figyelmeztetése ellenére Máté összeházasodott Katóval. Az a- nyós nem tudott Annuskáról, csak amikor bevallottak neki mindent, tört ki a „harmincéves háború.“ Amikor csak tehette, a kislányba bökött, rajta töltötte ki minden bosszúját. — Sokszor csak úgy szokásból belérúgott vagy fejbevágta, és amikor Annuska sírni kezdett, az máris ok volt, az ütx Pár nap múlva Máté érte jött. — Már úgy vártalak. — Én is, azt hittem, megbolondulok nélküled. — Nem haragszol? — Persze hogy nem. De te... — Nekem nincs miért. — Hát nem vagyunk mi bolondok? Pakoltak és félóra múlva a Máté házban már együtt nézték a televíziót meghitt hármas ban, még akkor is, ha a házastársakat történetesen más érdekelte. A tévé ugyanis az ő szobájukban volt, és amíg a bájos bemondónő nem köszönt el szokásos „viszontlátásra holnapijával, az öreg Máténé nem mozdult foteljéből. Szerencsére a készülék nem „született“ jő csillagzat jegyében: gyakran elromlott, túlságosan is gyakran. A pokoli, mérgezett légkör csak nem szűnt. Az ilyen szá- nom-bánom visszatérések után sem. Az öregasszony piszkáló- dott, Katit meg az olasz filmek talpraesett, temperamentumos, káprázatosán pergő nyelvű hősnőiről mintázták, és ha nem lett volna tekintettel férjére, akár naponta is járhatták volna a Máté ház és édesanyja lakása közti utat. A házban minden szónak túlzásos, mögöttes értelme volt. Kati érzékeny volt, nem apatikus, de belátta, hogy jobban teszi, ha az öregasszonynak mondja meg a magáét, és férjét pedig mosolyogva fogadja. x Aznap délutános volt és csak késő este tért haza. Bosszúsan, mert a buszban sokan voltak, és munkahelyén is többet kellett dolgoznia, mint máskor. Fájt a feje, fáradt volt, amikor benyitott a szobába, ahol férje — a kis Annuskával ölében — a világ leghűségesebb tévénézőjével, az anyóssal, figyelték a műsort. Először azért lett dühös, hogy a kislány még nem alszik. — De hiszen jól szórakozik — próbálta magát védeni Máté. Kati megvárta, míg a kislány elalszik, majd maga is ledőlt a díványra és hamarosan elszundított. Férje gyöngéd simogatására ébredt. — Katikám, cirkusz lesz a tévében, és azt imádod. Nézd, már kezdődik is. Az asszony dühös lett. — Ebben a házban egy perc nyugalma sincs az embernek. Állandóan piszkálják... Az anyósnak sem kellett több. — Látod, ugye mondtam, most a saját füleddel is hallhattad: állandóan ócsárol. Katinak egyszeriben elszállt az aludhatnékja. Miközben a tévében bohócok és jegesmedvék ugrabugráltak, Mátéék csinálták a maguk cirkúszát. A vége az lett, hogy Kati csomagolt, karjára vette kislányát és az ajtóból visszaszólt: — Tudd meg, hogy holnap beadom a válópert. És feljelentelek. Fegyverrejtegetésért. x Máté épp a katonaságtól hazacsent kés eltüntetésével foglalatoskodott — hátha ez a buta asszony feljelenti —, amikor az ajtóban megjelent Kati, teljes felszerelésével, a kis kofferrel és Annuskával. — Anyámék nincsenek otthon. Még az éjjel itt alszom, de tudd meg, hogy utoljára. Az igazság azonban az volt, hogy a sötét éjszakában egyszerre nem tudta, mitévő legyen. Anyjáék lakásán különben is annyian vannak, hogy az apróságok hárman is alusznak egy ágyban. Lépései egyre tétovábbak lettek, és amikor belátta, hogy ez egyszer ő volt a bűnös, már a Máté ház előtt állt. De a szobába nem a bűnbánó Kati lépett. Sajnálkozás helyett szinte akarata ellenére piszkálta férjét. Hadd fájjon... Máté, hogy ismét a válással fenyegették, kétségbeesett, de egyúttal meg is dühödött. Fejét elöntötte a vér. Nem elég, hogy egyszer elrontották az é- letét? Hát ő már másra nem is jogosult? Felesége még fejéhez vágott néhány dühös, csípős mondatot... Vetkőzés közben háromszor Katiba szúrta a kést: a karjába, oldalbordái közé és válla alá. Az asszony még segítségért kiáltott, aztán összesett. A zajra befutó öregasszony minden nehézség nélkül kitekerte a kést legyöngült fia kezéből. Máté testén négy szúrást találtak, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy öngyilkossági kísérlete beteljesüljön. Az orvosok mindkettőjüket visszaadták az életnek. Mátét az igazságtételnek, az asszonyt bfinhődésének és lelkiismeret- furdalásának, hogy mindennek ő az oka. Az eset utolsó, döntő epizódja 1970. júniusában történt a Bratislava melletti Vajnoryban. ZÁCSEK ERZSÉBET TRÚDI Ebben az évben tölti be a tizennyolcadik évét. Remélem, bölcsen néz majd azok után is a világra és az Oj Ifjúságra, miután ez a kis portré végül is megjelenik róla. Ha ez így lesz, nincs semmi baj. A kis cikkhez szükséges anyagot u- gyanis még kora ősszel fölvettük, és csak a tél derekán szántam rá magam, hogy megrajzoljam a portrét. Tornaiján (Safárikovo), ,a magyar tannyelvű általános műveltséget nyújtó középiskola által rendezett író-olvasó találkozón figyeltünk föl rá. Csinos volt, és úgy látszott, figyeli a kérdéseket és válaszokat. Miért ne írjunk egy diáklányról is? Mindezt annál is inkább jogosnak találtuk, hogy Trúdi és sok-sok társa az országban fé- lig-meddig tinédzser még, de a klasszikus értelemben vett tinédzser életstílus megteremtéséhez egy kisváros nem nyújt feltételeket. A mi „kisebbségi tinédzsereink“ inkább szellemükben — és néha — öltözködésükben hasonlítanak több millió nagyvárosokban élő kollégáikra. A szonda azért föl- színre hozott néhány adatot így is. Nézzük csak: Érettségi után a külkereskedelmi főiskolára szeretne jutni, kedvenc énekesét hangulata szerint választja, szeret sportolni, bár a futásért nem rajong. Utazgatott is már, Csehszlovákia jelentősebb városait bejárta, külföldön Magyarországig és Romániáig „merészkedett“. Kedvenc időtöltése a maximális hangerővel recsegő tánczene hallgatása és a zavartalan álmodozás. A divatot szereti és követi, és örül, ha a legújabb divathullám sem éri váratlanul. Ruhatára egyéniségéhez illő darabokat foglal magában. A harmadik világháború kitörését elképzelhetetlennek tartja, nemzedékéről pedig az a véleménye, hogy nem összetartó, mert ki-ki járja a saját utait. Szeretne Egyiptomba vitázni, hogy megismerkedhessen az ókor kultúrájával. Imádja a nyarat, mert akkor reggeltől késő délutánig napozhat és nincs semmi gondja. Szereti a humanista nézeteket valló politikusokat, írókat, színészeket. Darvas Ivánt és Latinovits Zoltánt módfelett kedveli, a sztárok közül Omar Sharif a „típusa“. Példaképei sohasem voltak, szereti saját utait járni. Szívesen olvas, főleg Rolland és Bronte regényeit. Ez tehát Nagy Gertrúd Tornaijáról. Egy hazai, kisebbségi tinédzser, egy fiatal, csinos diáklány. Jó szelet az érettségi .felé közeledő hajó vitorláiba! (bt) VASZIL CONYEV: Érdekes írás A fiatal író írt egy novellát és elvitte az egyik szerkesztőségbe. — Kérem — mondta a szerkesztőnek és átnyújtotta neki. — Azt hiszem, hogy ebből a témakörből még senki sem írt meg semmit. A szerkesztő elmosolyodott, de amikor a novellát elolvasta, nagyon elcsodálkozott — valóban, ezt a témát még senki sem írta meg. Mindén esetre odaadta még a főszerkesztő-helyettesnek. A főszerkesztő-helyettes elolvasta és felkiáltott: — Kitűnően van megírva! Az is előnye, hogy ezt a témát még senki nem írta mégl — Biztos vagy benne? — kérdezte a szerkesztő. — Egészen biztosi — modnta a főszerkesztő-helyettes. Aztán a szerkesztő fogta a novellát és elvitte a szerkesztőség felelős titkárának. A titkár elolvasta és felkiáltott: — Kitűnő írás, és főleg az, hogy ezt a témát még nem írta meg senki! — Biztos vagy benne? — kérdezte a szerkesztő. — Egészen biztos! — felelte határozottan a felelős titkár. A szerkesztő hát fogta a novellát és elvitte a szerkesztőség irodalmi főmunkatársának. Az a novellát figyelmesen elolvasta és azt mondta: — Ez egy kitünően megírt novella! Es még senki sem írt erre a témára semmit! — Biztos vagy benne? — kérdezte a szerkesztő. — Egészen biztos! — felelte a szerkesztőség irodalmi főmunkatársa. A szerkesztő fogta a novellát, és visszaadta a fiatal szerzőnek. — Igazán kitűnően megírta! — mondta neki. —■ De sajnos, ezt a témát még nem írta meg senki. (F: -t-) Már holnap gazdag lehetsz Ez egyszer nem szerencsejátékról, se nem szemfényvesztésről, ámításról lesz szó. Ahhoz, hogy rövid időn belül meggazdagodj, úgyszólván semmire sincs szükséged, csak mondjuk egy terhes asszonyt kell lemészárolnod vagy akár egy egész falut, és aztán tetted részleteivel tele kell kiabálnod a világot. A többi már a világ dolga. így gazdagodott meg. Robert Kennedy gyilkosa, Sirhan Sárban, aki az NBC rádió- és televíziótársaságnak adott interjújáért 15 000 dollárt kapott. Pedig annak idején kígyót-békát szórtak a fejére, de úgy látszik, csak idő kérdése volt, hogy kiérdemli-e a7 emberek bizalmát. Kiérdemelte. Hallgatták és nézték őt. fokán bizonyára krimiként élvezték a gyilkos aprólékos beszámolóját. A hírhedt Manson, Sharon Tate gyilkosának lemezei lassan, de biztosan törnek maguknak utat az amerikai slágerlistákon. Patrícia Kemwinkel, a Manson-banda további tagja és a gyilkosság részvevője, csak ,,szólt“ a részletekről: szózatát fél millió dollárral jutalmazták. És itt van még egy népszerű alak: William Calley, az amerikai hadsereg tisztje és annak a szakasznak a parancsnoka, amely a vietnami Mi-Lajban szerzett „dicsőséget". Az Esquire nevű magazinnak adott szemtanúi vallomásáért 50 000 dollárt kapott. A bírósági tárgyalás után még 100 000 dollár várja a könyvért, melyet a Wiking Press könyvkiadó máris reklámoz. Mindez még nem elég. Forgatókönyv is készül a rettenetes mészárlásról, és annak szerzője természetesen Calley. Újabb 100 000 dollár. Idősebb olvasóink bizonyára azt kérdik, hogy van-e isten. A fiatalabbak szerencsére édes-keveset gondolnak a pénzre. Addig jó, míg van. És ha nincs, hát egye fene. Meggazdagodhattok. De még mielőtt megfogadnátok a jellegzetes amerikai receptet, meggazdagodástok színhelyéül olyan „demokratikus“ államot válasszatok, mint mondjuk az Egyesült Államok... POTEMKOWSKl: Válás Ambróziák úr — mert így hívták a szomszédunkat —. úgyszólván minden istenáldott éjszaka fölébresztett bennünket. Már beszélgetni sem lehetett nyugodtan. Az e- gész ház remegett, üvegcsörömpölés hallatszott, és egyáltalán — az egész ügy kezdett elviselhetetlenné válni. Végül aztán Ambróziák úr is kezdte unni a dolgot meg a felesége is. Egyszer ő fórt véraláfutásokkal a szeme alatt, másszor a felesége, Wanda nyomta napok hosszat a kórházi ágyat. — Mit szólna a váláshoz? — kérdezte egyszer Bez- palczyk. — Nem vagyunk a házasság ellenségei, de... —■ Van benne valami — válaszolta Ambróziák. — Miért szenvedjünk valamennyien? — kérdezte So- lovejszyková, Ambroziakék legközelebbi szomszédja. — Látják, ez remek ötlet — hagyta jóvá Ambróziák —, beszélek Wandával. Wanda szintén okos ötletnek tartotta. Megvitattuk az ügyet széles baráti körben, kiittunk egy pohárkával, és reggel Ambroziakék örömtől sugárzó arccal indultak az ügyvédhez. Ámde kiábrándultán és szomorúan tértek vissza. — Semmi sem lesz belőle —• jelentette ki Ambróziák. — Szó sem lehet válásról. — Miért? — csodálkozott Solovejczyková, akit legjobban megrendített a hír: — Puszta formális okokból — magyarázta Wanda. — Tovább kell gyötrődnünk — mondta lehangoltan Ambróziák. — Milyen formális okok lehetnek még? — kérdezte Kankulczyanski gyógyszerész. — Ilyen esetben bármelyik bíróság gondolkodás nélkül kimondhatja a válástI — Házasságunk nincs bejegyezve az anyakönyvbe — mondta Ambróziák. — Tulajdonképpen nem is vagyunk házasok; így ha el akarunk válni, először házasságot kell kötnünk. — De én nem megyek hozzá! — kiáltott fel Wanda. — Még nem ment el teljesen az eszem! Azt várhatja ez a szörnyeteg! — Nincs más választás, kitapétázzuk az ajtókat, hangfogó deszkákkal és matracokkal rakjuk körül a falakat — zárta le a vitát Ambróziák úr. Fordította: Palágyi Lajos
