Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-02-02 / 5. szám
új ifjúság 3 HALLASZ, FIAM? Huszonöt évig sírtam, édes fiam, sírtam a szélbe. Most a sírod fölött zokogok... Mindent egy véletlen okozott. A tizenkilenc levél között, melyeket aznap hozott a posta, egy nem a komáromi (Ko- márno) gimnázium Lenin Ifjúsági Klubjának szólt, hanem a városi nemzeti bizottság elnökének. Messziről jött a levél és az örmény Szovjet Szocialista Köztársaság pecsétjével volt ellátva... A levélben egy ismeretlen szovjet polgár arról számol be, hogy huszonöt évvel ezelőtt, mint az örmény divízió tagja Komárom környékének a felszabadításában vett részt. Ott vesztette el legjobb barátját — Ruben Sztyepanovics Davtyant. De elfeledte a község nevét... A fiatalok megrendültén álltak az egykori katona megható levele felett. Tanácskoztak tanáraikkal és elhatározták: engedélyt kérnek, hogy ők kutathassák fel az ismeretlen katona sírját. A feladat nem volt könnyű. Sok községet bejártak, sok krónikát átlapoztak, számtalan visszaemlékezést feljegyeztek. A megfejtést pedig csak Libád (Cuba), Párkány (3tú- rovo) környéki falucska adatai között találták meg. 1945 január eleje. A szovjet hadsereg összpontosított támadást indított Komárom ellen. Egész Párkányig dúltak a harcok. Két fiatal örmény, a 22 éves Ruben Davtyan és Andra- nyik Vahtanovics egymás mellett harcoltak. Még gyermekkorukból ismerték egymást, szomszédos községben cseperedtek fel, sok csínyben együtt vettek részt... Majd együtt harcoltak. Roham közben Ruben hirtelen a melléhez kapott, lerogyott a földre. Andranyik tanácstalanul nézett körül. Segítette a barátját, akit ezután a közeli tábori kórházba szállítottak. Andranyik az idegen nyelven írt Libád község nevét betüzgette. A harc egyre fokozódott. A szovjet hadsereg katonái kénytelenek voltak visszavonulni és Andranyik rövid időre elvesztette szeme elől a barátját Két nap múlva az örmények ismét visszafoglalták Libádpt. De a barátját már hiába kereste. Csak a templomnál talált rá. A huszonöt sír között, ott volt az ő sírhantja is. Isten veled, bátyám, ki tudja, engem hol ér utol a vég. A háború után exhumálták a sírokat, és Párkányban közös sírhalomba helyezték. öteZerkétszázhuszonheten pihennek benne. Ruben is köztük van. Neve ott szerepel az el- hantoltak névsorában. Komárom és az örmény Qdzun és Szanain községek között megindult a levélváltás. Megszületett az elhatározás — az anya és családja májusban, amikor huszonöt éve lesz annak, hogy siratja gyermekét — eljön a-sírhanthoz. Az anyóka azonban nem tudta kivárni a hosszú időt. Egyetlen fiával és lányával Andranyikával felkerekedett és eljött az ismeretlen országba. Nyolcvannégy éve sem riasztotta el a hosszú utazástól. Hét fia volt, de az a legdrágább, ott messze, ott fekszik... Hó borította a párkányi sírhantot. Anyóka és családja, a komáromi járás vezetői, mindnyájan megrendültén állnak a sír fölött. Nehéz leírni az anya és fia találkozását. Magába roskadtan, meghajoltan áll a sír előtt. Könnyek áradata ömlik az öreg szemből, remegő, reszkető kézzel simogatja a sírhant kövének minden darabját. Erősen öleli a hideg gránitot. Mintha egy kis anyai meleget szeretne önteni bele Csókolgatja a követ, mélyen a sír fölé hajlik. Huszonöt éve fekszik itt a fia, huszonöt éve... — Ruben, drága fiacskám, hallasz engem?! Én vagyok Itt, én a tulajdon szülőanyád... Andranyik Ismét megtalált és elhozott hozzánk... Andranyik féltérdre ereszkedve, feje lehajtva, sír. Aztán megpróbál magán uralkodni, feláll és megszólal: „Tudják, azért mégis érdekes. Mi Örmények vágyunk és maguk magyarok és szlovákok, és mégis szót értünk egy közös nyelven... oroszul.“ Ogy gondolom, ez több mint szimbólum. • (Sniena, Ivan Rajecky — b) BIKCSENTÁJEV: HEURÉKA Ebéd után történt. Arkhimédész polgártárs udvarából hangos és átható kiáltás hangzott fel: — Heurékat Néhány másodperc múlva a kis kapun át berontott az udvarra egy álmos, de annak ellenére határozott férfi. Amikor megpillantotta a ház urát, amint az lábának nagyujfával valamiféle vonalakat rajzol a homokba, felordított: — Hé, te ottI Ki kiáltotta itt, hogy heuréka? — Miről van szó? — kérdezte szórakozottan a ház ura. — Arról, hogy felébredtem az ordításra, fogom van a pihenésre és ezért megtiltom, hogy itt kiabáljanakl — Bocsásson meg, de sikerült egy rendkívül fontos dolgot felfedeznem. És nem tudtam megállni, felkiáltottam az örömtől. —. legközelebb majd megállód — nyugtatta meg a szomszéd rekedt hangon. — Mert legközelebb azon a te csodálatos hangerösítödön megszorítom az eret, de úgy, kedveském, hogy azt hiszem, megállód... — Majd igyekszem — bólogatott ijedten a tudós Arkhimédész polgártárs. Röviddel ezután Arkhimédész elvtárshoz berobogott a helyi lap riportere, hogy elsőként adhassa hírül a világnak a nagy felgedezést. A beszélgetést a következő kérdéssel fejezte be: — Amikor felfedezte ezt az új törvényét, csakugyan felkiáltott, hogy heuréka? A tudós ijedten nézett át a kerítés fölött a szomszéd villára és azt mondta: — De kérem! De kéremI Ezt a szót teljesen alaptalanul tulajdonítják nekem! A riporter ezt megírta. Ezért állítják a történészek egészen napjainkig, hogy Arkhimédész a heuréka szót sohasem mondta ki. (F: -tó-) Klasszikus formáját — görög minták nyomán — a rómaiak alakították ki és a legkorábbi, a Qircus Maximus állítólag az 1. e. 6. században épült az Ä- ventinus és Palatínus halmok között a Vallis Murciában. Caesar korában 150 ezer, Vespa- sianus uralkodása idején már 250 ezer férőhelyes volt. Persze az ókori cirkusz más volt, mint a mai. mert nem az akrobaták és bűvészek mutatták be ügyességüket, hanem ez volt a kocsiversenyek színhelye. A város és a birodalom lakossága négy pártra szakadozott, a ko- csihajtók ruhájának színe szerint, voltak fehérék, vörösek, kékek és zöldek és a pártos- kodás lassan a politikai életet is befolyásolta: a vezető emberek aszerint emelkedtek, vagy buktak, hogy a kékek, vagy a zöldek pártjához tartoztak-e, mert egy idő múlva már csak ez a két párt maradt. Budapesten Wulf Ede cirkuszigazgató 1891. május 7-én nyitotta meg a magyar főváros első ilyen létesítményét, a Városi Cirkuszt. 1904-ben Be-' ketow Mátyás kapta meg a bérletet és 1911. szeptember 19- én a Magyar Színház társulata az egykori híres „Beketowban" mutatta be — Reinhardt vendégrendezésében — az Oidipusz király-t. Gyermekkorom óta szeretem a cirkuszt. A kis vidéki városban. ahol nevelkedtem, minden tavasszal megjelent a vándorA C I R cirkusz és mi gyermekek* napokig őgyelegtünk a sátor körül és kikereküH szemmel bámultuk a „cirkuszosokat“, akik legnagyobb csodálkozásunkra nappal ugyanolyanok voltak, mint a többi ember. Hét-nyolc éves koromtól kezdve évente kétszer elvittek a Beketowba is, majd később, három éven át gyönyörködhettem az osztrák fővárosban a világhírű Ro- nacher Cirkusz műsoraiban. Amikor 1966-ban meghallottam, hogy Budapesten lebontották a Fővárosi Nagycirkuszt — az egykori Beketowot — kissé fájó szívvel gondoltam arra, hogy ismét megszán, valami, ami számomra a gyermekkor szép élményét .jelentette, de ma már nyugodtan állíthatom, hogy kár volt sajnál- komi, hiszen p magyar fővárosban azóta. : felépült Közép Európa legmodernebb cirkusza. 1971. január 14-én nyitotta meg kapuit Budapesten az új csillogó, pompás. 2000 férőhelyes Fővárosi Nagycirkusz. Ünnep volt ez, a világszerte elismert magyar cirkuszmüvészet nagy ünnepe és a nagyszerű nyitómüsor . szereplőit a világ négy tájáról, külföldi vendégszereplésekről hívták haza erre az ünnepélyes alkalomra. A műsor egyes számait nem fehet a „jő", vagy „jobb" kaK U S Z tegóriékba sorolni, mert mindegyik sui generis — a maga nemében, csodálatos teljesítmény. A Richter lovas-zsoké csoport, a világszerte ismert Simon Tibor egyensúlyozó száma a cirkusz kupolájában, a 2 Metroff sodró lendületű, kacagtató tányérforgató-zsonglör mutatványa, a 10 Váradi ugródeszka akrobatikája, Komlós Sándor oroszlánjai, a 2 Eötvös idomított vízilova, a hazánkban is közismert Rodolfo bűvésze- te — mind, mind csúcsteljesítmény. De én minden cirkuszban a nevettetés művészeit, a bohócokat várom a legizgatottabbao és amit a 3 Eötvös ebben a műfajban produkál, a7 már va-, lóban a legnemesebb művészet. A Jászai-díjas Eötvös Gábor és családja már 20 éve szerepel a világ különböző országainak cirkuszaiban és varietéiben és néhány évvel ezelőtt Svájcban a világ ma élő legnagyobb ne- vettetőjét, Chaplint is megne- vettették. » Művészetük titka az egyszerűség, a hagyományos kellékek, a krumpliorr. a lisztezett, festett maszk, a slattyogő cipő mellőzése. Ott áll a manézs körepén egy alacsony emberke és muzsikáin^ akar, mert tele van a szíve boldogsággal, örömmel, amit meg akar osztani embertársaival, de jön a nagy, erős, rosszindulatú óriás és erőszakkal, durván kiveszi kezéből a hangszert. A kisember először megriad, aztán elneveti magát és már kezében van a következő hangszer. Nyolc-tíz hangszert csavar ki kezéből a nyers, durva erő, de nem hagyja magát, mindig újabb és újabb zeneszerszámon fújja, játsza a maga vidám, boldog dalát. £n jelképnek éreztem ezt a produkciót: emberek ne engedjétek, hogy a rosszindulat, a gyűlölet, az irigység elrabolja a dalt, a szív boldog muzsikáját! A „3 Eötvös" egy évvel ezelőtt még 4 Eötvös volt, de a negyedik ebben az évben már nem állt a manézsban. hanem — az igazgatói irodában — tö- rülgette a könnyeit. Eötvös Gá- bomé ugyanis a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója. — Nagy kitüntetés számomra ez a funkció, de tudja — a manézs..,! Több mint huszonöt országban léptem fel... már az ükapám' is artista volt. — De azért sok mindenért kárpótolja ez a cirkusz? — Természetesen! Hiszen ez bizonyltja, hogy az állam, a társadalom mennyire becsüli a cirkuszmüvészetet. Ez amit itt lát — öt évi munkába és 45 millió forintba került, Necsak a férőhelyekről írjon, hanem a szociális ^ berendezésről is. 150 személy részére van tussdló öltöző, társalgó! Aztán nagy boldogság ez a nyitómüsor is. Csak magyar művészek szerepelnek, szinte hívás nélkül indultak el a vMág minden tájáról, hogy. felléphessenek a mi művészetünk új otthonában és megcáfolták azt a tételt, miszerint senki nem lehet próféta a saját hazájában. Már ma táblás házunk van egész február végéig! — Véleménye szerint mik a „jó cirkusz“ követélményei? — A cirkusz a legrégibb művészet, tehát csak akkor jó, ha a klasszikus hagyományokra épül — de a jelenben! Világszerte elismerik, hogy a magyar cirkuszművészet színvonala jelentősen emelkedett és ma már valóban a legjobbak közé tartozunk. — Mi lesz a következő műsor? — Már lekötöttük a szovjet cirkuszművészek nagy, ünnepi műsorát. — Sok sikert kívánok továbbra is! PéterfI Gyula Embernek lenni, csak embernek! Mottó: „Hinni a szépet, a lehetetlent, hogy valóra válik, hinni a vágyban, akaratunkban ha kell hát bízni halálig." A Komárnol Gépészeti Ipariskola Diákotthonában nagy a sürgés-forgás. Még egy utolsó simítás a ruhán, a frizurán, a nyakkendőn, s megindul a 31 diákból álló menet, hogy kezdetét vegye a szépen feldíszített, fényesen kivilágított teremben a meghitt ünnepség: a szalagavatás. Megható érzés, ha az ember rágondol, hogy három és fél évvel ezelőtt ez a 22 fiú és 9 leány a Kilencéves Alapiskola elvégzése után a nyugat-szlovákiai kerület különböző tájairól sereglett Komáromba, hogy a jó nevű gépipari középiskolában szakképzettséget szerezzen. Most meg itt sorakoznak, mint komoly felnőtt fiatalemberek, hogy igazgatójuk felfűzhesse ruhájukra a zöld szalagot, ezzel jelképezve, hogy viselője élete nagyon komoly erőpróbája, az érettségi vizsga előtt áll. Nevidal József osztályelnök a diákok nevében köszönetét mondott az igazgatóságnak és a tanári karnak azért, högy odaadó, fáradságot nem ismerő, áldozatkész munkájukkal mindent megtettek annak érdekében, hogy felkészítsék őket az érettségi vizsgákra és az életre. —, Ogy érezzük, hogy ez az Iskola mindnyájunknak meleg otthont, meghitt családi légkört teremtett, s ezt el sősorban Önöknek köszönhetjük, kedves tanáraink. ígérjük, hogy a hátralévő hónapokban szorgalmas tanulással készülünk az érettségi vizsgákra, hogy azokon senkinek se okozzunk csalódást, és Így háláljuk meg azt a sok jót és szeretetet, amit Önöktől kaptunk. Külön köszönetét mond a szülőknek az eddigi gondoskodásukért, az értük hozott anyagi áldozatokért. Osztálytársai nevében ígéri, hogy ezt a sok fáradságos munkát és odaadó szeretetet az életben való derekas helytállással fogják viszonozni. — ígérjük, hogy becsületes, kitartó tanulással és végül jó érettségi bizonyítvánnyal háláljuk meg szeretett szüléinknek és testvéreinknek az értünk hozott áldozatokat, fáradságot és lemondást. Schlett János Igazgató beszédében méltatta eme ünnepi aktus jelentőségét a diákok életében. Hangsúlyozta, hogy szocialista társadalmi rendszerünk mindent megtesz azért, hogy fiataljainkból becsületes ember, szocialista hazánk boldogabb jövőjéért fáradozó és odaadó munkás váljon. Kérte a diákokat, bogy ha kikerülnek az életbe, mindig az egyenes utat válasszák céljaik elérésére. Bár ez az út sokszor fárasztó, akadályokkal teli, de ha elérted célod. egyenes fővel, tiszta lelkíismerettel büszkén tekinthetsz vissza a megtett útra. Igaz akadnak sötét ösvények, melyek hamarább a csúcsra visznek, de ezen csak jellemte- len emberek járnak. Puhalla Magdolna osztályfőnöknő már negyedik éve vezeti az osztályt. Megilletődve szólott az ünneplő diákokhoz. — A szép diákéveknek lassan vége. A diákcsínyek elhomályosulnak, de megmarad a munka gyümölcse a tudás „A tudás — hatalom“ ezt nem veheti el tőlelek senki, és e kozmikus sebességgel fejlődő világban csak az érvényesül, aki'tudását állandóan gyarapítja, szakképzettségét növeli. — Rövidesen itthagyjátok Jókai városát. A sors máshová irányít. Gépekkel fogtok dolgozni, de ne vesszen ki belőletek az ember. Nem lehet belőletek soha jó szakember, ha az emberség klvész belőletek. Jegyezzétek meg jól, hogy az emberség az önzetlenséggel kezdődik! Danje, a nagy humanista a következőkre tanít: „Embernek lenni, csak embernek, semmi egyébnek, de annak egésznek, épnek.“ A szalagfeltűzés ünnepélyes aktusa után, az osztály tanulóinak színvonalas kultúrműsora következett. Külön dicséretet érdemel Svancár Gábor, aki kitűnően parodizálta az egyes tanárokat, nevelőket és diákokat. Eredetiek voltak az egyes csasztuskák ts. Az ízletes vacsora után a naszvadi „MELÖDIA“ zenekar szórakoztatta at ünnepeiteket és a vendégeket egyaránt. A reggelig tartó vidám hangulatban az élcelődés és viccelődés közepette szó esett az érettségiről, a tervekről, egyszóval a jövőről. Mint kitűnt, az osztály egynegyede főiskolára készül. A többiek a termelésben szeretnének elhelyezkedni. Mojzes Péter Tardoskedd (Tvrdoáovce) községből való: „Szeretnék jó szakember lenni. Egy kicsit félek az új munkakörtől. Szerintem sok függ a felnőttektől az ún. törzsgárdától, hogy hogyan sikerül egy ambícióval teli fiatalembernek beilleszkedni az új életkörülményekbe. Sajnos, sok esetben a kollektíva közönye, nemtörődömsége már a kezdetben lelohasztja és elfojtja a fiatalos munkakedvet, a felszínretörő energiát és kezdeményezést. Az Iskola befejezése után a termelésben szeretnék elhelvezked . (« ni. Bízunk benne, hogy a most ünneplő 31 diák, terveinek megfelelően megtalálja a helyét szocialista társadalmunkban és annak odaadó hü „katonájává“ válik. Az érettségihez és terveik megvalósításához a iy. C osztály tanulóinak sok sikert kívánunk. K. L. Rajtunk múlik! „... Az ifjú generáció mindig harcolni akar valamiért, meg 'akarja mutatni, mit tud, bizonyságot akar szerezni tehetségéről, szükséges, hogy céljai legyenek. ■ . Minden téren egyre igényesebb funkciókat szeretnénk rátok bízni. Es ne riadjatok vissza a nehézségektől, akadályoktól... ...Nem lesz könnyű.'De a fiatalok becsületére vált még eddig, hogy nemcsak bátor és nagy célokat tűztek maguk elé, de ezeket valóra is váltották.“ Tudom, hogy kissé idejétmúlt a mondanivalóm, mégis újra szeretném hangsúlyozni, köztársasági elnökünk. Ludvik Svoboda újévi beszédében elhangzott szavak Jelentőségét. Rólunk szólt, hozzánk beszélt és nem mindennapos esemény, hogy országunk legmagasabb állami tisztségét betöltő férfija annyira bensőségesen foglalkozzék a fiatalokkal. Nem néztem utána, hány államfő újévi beszéde tartalmazott hasonló mondatokat, és ez talán nem ts árdekes. Sokkal lényegesebb, hogy arról tudjunk, amit a mi elnökünk mondott. Tudjuk és érezzük is, hogy országunk képviselőinek nem közömbös viselkedésünk, elképzeléseink, az, hogy milyen szervezetben dolgozunk és egyáltalán, hogyan élünk, hogyan kívánunk élni. Az alkalom, a lehetőség itt van, csak meg kell ragadni és ki kell használni. Rajtunk múlik... Sokkal nagyobb mértékben kell éretnünk a felelősséget tetteinkért, mint< a felkínált lehetőség olcsó, könnyű oldalát. Mindenekelőtt bizonyítanunk kell, megmutatni, hogy céljaink nem üres frázisok, hanem valóban a szívügyünk Mert az az érzésem, hogy egy év múlva újra terítéken leszünk. Es azt hiszem, senkinek sem mindegy, hogy a teríték szó Idézőjelbe kerül-e, vagy sem.-z/ 4
