Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-26 / 4. szám
új ifjúság 4 (Folytatás az 1. oldalról) tesen a társadalom, a nemzetgazdaság igényei is változóak. Ha nem akarunk néhány év múlva a gazdaság egyes szakaszain szakember- s munkaerőhiánnyal küzdeni, akkor minden foglalkozási ágban; mind a szellemi mind a kétkezi munkában utánpótlást kell nevelnünk. A rátermettebb, ügyesebb fiatalok igényesebb pályát, a gyöngébb tanulók egyszerűbb foglalkozásokat választhatnak. És ez így helyes, hiszen lényegében ez az élet rendje. A társadalomnak szüksége van főiskolát vagy egyetemet, szakközépiskolát végzett fiatalokra, de a mindennapi termelés elképzelhetetlen a jó és szakképzett munkások nélkül... A pályaválasztás kérdését ezért az alapfokú kilencéves iskolák tanítói már az alacsonyabb osztályokban is szóba hozzák. Fontos szerepet játszanak a járási nemzeti bizottságok munkaügyi osztályai, az ifjúságnevelő szervek, valamint az egyes pályaválasztási tanácsadó központok is. ® Elárulhatna néhány pontosabb számadatot? — Az előzetes irányszámok szerint 1971-ben az alapfokú iskolát elvégzők 34 százaléka tanul majd tovább a különböző választható szakközépiskolákban és gimnáziumokban, míg a 15 éves fiatalok mintegy 52 százaléka az egyes szakiparitanuló-intézetekben helyezkedhet el. A többi fiatal pedig munkaviszonyba lép. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy a délvidéki magyar tannyelvű iskolák tanulói egyenlő eséllyel indulnak a szlovák iskolák diákjaival, hiszen a pályaválasztásban, a továbbtanulás kérdésében a tudás jelenti az egyetlen mércét. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban például a középiskolákon a végzős növendékek 31 százaléka tanulhat tovább, míg 52 százalékuk szeptemberben szaktanonc-vsizonyban lép. ® Melyek a „legdivatosabb“ szakmák? — Sajnos, mindmáig beszélnünk kell az úgynevezett divatos szakmákról. A jövőben szeretnénk elérni, hogy az efféle fölfogás megszűnjön, s minden szakmának, foglalkozásnak egyenlő rangja, „becsülete“ legyen! Ma még azt kell megállapítani, hogy különösen a szakközépiskolák iránt mutatkozik túlzott érdeklődés. A szü-* lök annak ellenére jelentkezésre biztatják gyermekeiket, hogy már napjainkban problémát jelent az Itt érettségizők elhelyezése. A szakképzettséget Igénylő kétkezi foglalkozások között a tévé-, rádió- és gépkocsi-mechanikus szakmák vezetik az érdeklődési ranglistát. A lányok viszont a varrónői, fodrászati és elárusítónői képesítés iránt érdeklődnek a leginkább. Az utóbbi időben egyre inkább fokozódik az érdeklődés azok iránt a szakmák iránt, amelyekkel egy-egy hétvégén „fusizni“ lehet. Elsősorban az építész szakmára, valamint a festő és mázoló munkára gondolok itt. Ebben az évben az a feladat vár ránk, hogy gátat vessünk a szakmák egészségtelen konjuktúrájának. A munkaerő gazdálkodás egységes irányelvei megszabják, hogy egy- egy üzem hány fiatalt toborozhat. Kivételt csupán az építő- és bányaipar, valamint a mezőgazdaság képez. ® Évek óta sok problémát okoz az iparitanuló-képzés, amely egyrészt a fent említett „menő“ szakmák iránti túlzott érdeklődésből ered, másrészt a tamonc. iskolába menést sok családban csak afféle utolsó megoldást jelentő „hátsó ajtónak“ tartják. Miként lehetne hát színvonalasabbá, rangosabbá tenni a szakiparitanuló-képzést, hiszen az eddig hallottak alapján is nyilvánvaló: nemzetgazdaságiunknak rendkívül nagy szüksége van a képzett, jó szakmunkásokra! — E probléma gyökerét a hatvanas évek első felében kell keresni, amikor a szakiparitanuló-intézetek hálózatának kiépítése nem tudott lépést tartani a tanulóviszonyba jelentkező fiatalok számával. Számos új, nagy üzem épült, sajnos a szakmunkásképzéshez szükséges berendezés és fölszerelés nélkül. Természetes így, hogy a tanoncok számának 100 százalékos emelkedése „kinőtte“ a tízéves s annál is idősebb szakiparitanuló-is- kolákat. Az utóbbi években ezeket a fogyatékosságokat úgy próbáljuk kiküszöbölni, hogy térítésmentes állami kölcsönt kapnak azok a vállalatok és üzemek, melyeknek nincs elég anyagi fedezetük egy-egy tanonciskola fölépítésére és berendezésére. Ezek a korszerű s minden igényt kielégítő új létesítmények bizonyára elősegítik, hog,y a jövőben fokozódjék az érdeklődés a továbbtanulás ilyen formái iránt. Le kell ugyanis szögezni, hogy a szakmunkásképzés helytelenül és jogtalanul szorult háttérbe a szülők szemében. Szakiparitanulóintézeteink pedagógiai eredményei bizonyítják, hogy a korszerű szakmunkásképzésnek egyre igényesebb feladatokat kell teljesíteni, hiszen az Iparnak egyre föl- készültebb, elméleti és gyakorlati tudással egyaránt fölvértezett dolgozókra van szüksége. A mai gépkezelők munkája nagyon közel áll a szakközépiskolában érettségizett műszakiak munkájához. Az alapfokú kilencéves iskolákban ezért több figyelmet kell szentelni ennek a kérdésnek. Hogy mi módon? Csupán egyetlen példát említek: már a hetedik-nyolcadik osztályban kapcsolatot lehet teremteni az AKI és az iskolához legközelebb fekvő üzem szakiparitanuló-intézete között. A tizenhárom-tizennégy éves fiatalokban így időben érdeklődés ébredhet a termelés iránt s egyúttal arról is bizonyságot szerezhetnek, hogy a szakmunkásképzésnek épp oly társadalmi rangja van, mint az építészeti, gépipari vagy elektrotechnikai szakközépiskolának... ® Beszélgetésünk sarán eddig jobbára csak a 15 évesekről esett szó. Miként fogalmazhatóak meg az érettségiző fiatalok pályaválasztási lehetőségei — mind a továbbtanulás, mind a munkaviszonyba lépés területén? — Ebben a tanévben a szlovákiai szakközépiskolákban kereken 17—18 ezer, a gimnáziumokban pedig mintegy 11 ezer fiatal érettségizik. A legtehetségesebbek s legfölkészültebbek, mint minden évben, az idén is lehetőséget kapnak arra, hogy egyetemeken és főiskolákon folytathassák tanulmányaikat; a többieknek képesítésüknek megfelelő munkahelyet, társadalmi érvényesülést kell biztosítani a nemzetgazdaság legkülönbözőbb szakaszain. Rögtön itt, elöljáróban kell megállapítani, hog,y az érettségizők ilyen magas számát nemcsak a kedvező populáció vonta magával, hanem bizonyos fokú ösztönösség következménye is, amely az elmúlt évkeben a gimnáziumok és szakközépiskolák első osztályaiba való fölvétel kapcsán mutatkozott meg. Főiskoláink és egyetemeink évről évre mintegy 10 200 —10 600 gimnáziumi érettségiző, szakközépiskolás és munkaviszonyban levő fiatal fölvételét biztosíthatják. Sajnos, már évek óta túljelentkezés tapasztalható az egyetemi irányzatokon, míg a műszaki pályákra nincs elég érdeklődő. A műszaki főiskolákon pótfölvételiket kell hirdetni, az egyetemeken nagyon sokan nem esnek át életük első komoly próbatételén — a fölvételi vizsgán. A fölvételiztetők elutasító válaszának oka többnyire nem is a tudáshiány, hanem az objektív helyhiány... Az éremnek azonban másik oldala is van: a műszaki pályák iránti csekély érdeklődés következményeképpen az idei promóciók után is mintegy 29 ezer szabad munkahely marad betöltetlenül. Az egyes üzemek és vállalatok elsősorban gépészeket, építészeket és közgazdászokat várnak, de több tanítóra is szükség lenne az első és második ciklusú iskolákban. A fentiek tudatában ezért csak azt ajánlhatom, hogy minden érettségiző alaposan gondolja meg: melyik főiskolára vagy egyetemre küldi jelentkezési űrlapját. 55 Milyen lehetőségek várják azokat a fiatalokat, akik nem akarják folytatni tanulmányaikat? — Ebben az esztendőben 15 700 hely vár a szakközépiskolák végzős növendékeire és 2 500 elhelyezkedési lehetőség a gimnáziumok és általános műveltséget nyújtó középiskolák érettségizőire. Arra való tekintettel, hogy a nemzetgazdaság előzetes igényei és a várható kereslet között jelentős különbség mutatkozik, a közelmúltban megtárgyaltuk ezt a kérdést az SZSZK Tervezésügyi Minisztériumával, illetve a többi központi irányító szerv illetékes szakosztályaival. Megbeszéléseink eredményeképpen minden tanulmányait befejező fiatalnak sikerül majd elhelyezkedési lehetőséget biztosítani. Ezekben a napokban készül a szabad munkahelyek jegyzéke, melyről az érettségizőket az iskolák és a járási nemzeti bizottságok munkaügyi osztályai révén időben tájékoztatjuk. Nem titok, hogy a munka- viszonyba lépés kérdésében a legtöbb gondot a gimnáziumok és az általános műveltséget nyújtó középiskolák végzősei jelentik számunkra, hiszen az ő fölkészültsé- gük jobbára elméleti jellegű, kevés a gyakorlati tudásuk és tapasztalatuk. Többségük ezért általában él az alkalommal és gimnáziumi érettségije mellé, a beosztásának megfelelő szakközépiskolai felépítményű érettségit is szerez. Akinek azonban nincs módja a továbbtanulásra, az is érvényesülhet a különböző műszaki- gazdasági munkák valamelyikében. Minisztériumunk tavaly fölülvizsgálta a műszaki-gazdasági beosztások és funkciók katalógusát és számos esetben középiskolai vagy gimnáziumi érettségit javasolt egy-egy igényesebb munkakör betöltésének föltételéül. Saját jogkörében hasonló irányelvek kidolgozásán dolgoznak az Oktatásügyi Minisztérium dolgozói is. Talán hangsúlyoznom sem kell külön, hogy ezeknek az intézkedéseknek egyetlen célja az, hogy kedvezőbb föltételeket teremtsünk a munkaviszonyba lépő érettségizők elhelyezkedésének, gyakorlati érvényesülésének. • A hazai magyar ajkú lakosság jelentős része vidéken, mezőgazdasági területen él... Milyenek a lehetőségek, kilátások és igények ezen a szakaszon? Mivel magyarázható, a miniszter elvtárs véleménye szerint, a fiatalok bizonyos fokú érdektelensége a pályák iránt? — A mezőgazdaság olyan termelési ágazat, mely minden egyéb munkaszakasznál inkább fiatal, fejlődőképes embereket igényel. Az állami gazdaságok és a földművesszövetkezetek dolgozóinak előnytelen korátlaga intő jel, mely arra figyelmeztet, hogv az eddiginél lényegeKrocsány Dezső miniszter sen nagyobb figyelmet kell szentelni a fiatalok megnyerésének s a kedvező, vonzó munkaföltételek megteremtésének. Mindez fokozott mértékben érvényes Dél- Szlovákiána, amely hagyományos mezőgazdasági jelleggel büszkélkedő terület. A délvidéki járásokban már megvannak a feltételek a mezőgazdaság teljes gépesítéséhez, hogy a fiatalok általában kedvezően viszonyulnak a gépekhez s a technikához. A közeljövőben ezt a pozitív jellemvonást kell majd kihasználni, hogy egyre több fiatalt sikerüljön megnyerni a mezőgazdaság számára. Természetesen nemcsak beszélni kell a gépesítésről és a termelés műszaki korszerűsítéséről, hanem a fiatalokat a gépekhez is kell engedni, megtanítani őket a gyakorlati alkalmazás legapróbb részleteire is. Az eddigi eredmények ellenére sok még a teendő a mezőgazdaság kultúráltságának szakaszán, mert épp ez lehet a fiatal mezőgazdászok megnyerésének vagy elkallódásának kulcsa! Miért? A fiataloknak meg kell szeretniük ezt vagy azt a munkát. Nem kivétel ez alól a mezőgazdaság sem. Amennyiben pedig valaki másutt jobb érvényesülési lehetőségeket vél találni, úgy a szülőfalu otthagyásának árán is inkább egyéb foglalkozást, ipari szakmát választ... A fiatal mezőgazdászok megnyerésének és nevelésének kulcskérdése ez, amit az illetékeseknek egyetlen pillanatra sem szabad szem elől téveszteniük. Szükséges ezért, hogy a mező- gazdasági üzemek különböző előnyöket biztosítsanak a mezőgazdaságot választó fiataloknak, hogy vidéken is bárki kielégíthesse a kultúra vagy a sport iránti jogos igényét. Csupán kellő objektivitással, a mezőgazdasági termelés sokoldalú és igaz értékelésével lehet biztosítani, hogy a mezőgazdasági termelésben ne jelentsen problémát az utánpótlás sarkalatos kérdése. * ® Évek óta húzódó és szinte mindmáig megoldatlan problémát jelent a lányok és fiatal asszonyok foglalkoztatottságának kérdése. Gondoljuk, a pályaválasztás kapcsán erről a kérdésről is szólhatnánk néhány szót... Miként látja ön ezt az időszerű kérdést? — Tárgyilagosan be kell ismernünk, hogy az ipar és a nemzetgazdaság szlovákiai struktúrája nem teremt minden kerületben vagy járásban egyenlő lehetőségeket a lányok és az asszonyok foglalkoztatottságára. Féligazság lenne azonban nem látni azt, hogy a nők a családban viselt szerepük révén lényegesen kötöttebbek lakóhelyükhöz, mint a férfiak; az alacsonyabb tudásszint, a szolgáltatások hálózatának fogyatékosságai, a kevés bölcsőde és óvoda végeredményben a nők nehezebb érvényesülését eredményezi. E probléma gyökerét is az elmúlt esztendőkben kell keresni, amikor Szlovákia még elég munkaerőtartalékkal rendelkezett, s így az üzemek nem szenteltek elég figyelmet a lányok és asszonyok foglalkoztatottságának. Ennek az állapotnak káros hatása mindmáig érezhető. Az is érthető, hogy az alapfokú kilencéves iskolát befejező lányok nem tanúsítanak érdeklődést a jellegzetesen „férfiszakmák“ iránt. Ennek az egyre sürgetőbb kérdésnek a megoldása elsősorban a nemzeti bizottságok kezében van. Különösen a fiatal, férjezetlen lányok foglalkoztatottságának kell fokozott figyelmet szentelni, amit, többek között az is bizonyít, hogy pillanatnyilag nem kis számban foglalkoztatunk női vendégmunkásokat a szomszédos szocialista országokból. Jól tudjuk, hogy a gyakorlatban sok a gond a középiskolát és gimnáziumot végzett lányok elhelyezkedésével, mert a munkahelyek többsége képesítés nélküli adminisztratív erőkként kezelik őket. Megváltoztatni ezt a helytelen szemléletet — ez is a közeljövő egyik legidőszerűbb feladata Ennél a kérdésnél szeretnék még röviden szólni a fiatal anyák munkaviszonyba lépéséről; mert a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a munkaadók ebben a kérdésben gyakran megsértik az érvényben levő törvényeket és előírásokat. Mi is tudatában vagyunk mindezeknek a problémáknak s ezért már az idén lépésről lépésre ezek megoldását szorgalmazzuk. ® Befejezésképpen egy, a fiatalok tízezreit érdeklő kérdés: a miniszter elvtárs miként ítéli meg a dolgozó fiatalok társadalmi-népjóléti helyzetét, munkahelyi körülményeit, kapcsolatukat az idősebbekkel; előrejutási s fejlődési lehetőségeiket? — Egyetlen társadalmi rend sem biztosít a fiataloknak oLyan távlatokat, s lehetőségeket, mint a szocializmus. Ma már távolról sem fenyeget olyan bizonytalanság és kiúttalanság, mint például a München előtti köztársaság idején. Aki becsületes szándékkal akar dolgozni — az megtalálja a számítását. A kezdők is a munkájuknak megfelelő és a korszerű életszínvonalat biztosító jutalmat kapnak. A további előrehaladás üteme a begyakorlás gyorsaságától, a szakmai tökéletesedés fokától függ. Ékes bizonyítéka ennek, hogy hazánkban a fiatalok aránylag korán gondolhatnak már családalapításra. Természetesen a társadalmi elismerés üteme elsősorban azon múlik, hogy ki-ki miképpen teljesíti a rábízott feladatokat, teljesíteni tudja-e mindazt, amit elvárnak tőle. A munkához való jó viszony, a fegyelmezettség, a szerénység, a jó munkaerkölcs jelenti azokat a tulajdonságokat, amelyekkel minden fiatal megbecsülést és rokonszenvet szerezhet a munkahelyén. Szeretném, ha most, a pályaválasztás napjaiban minden fiatal tudatosítaná ezt. Az is, aki továbbtanul, de főképpen azok, akik a bármilyen okból úgy határoztak, hogy munkaviszonyba lépnek. Ha az illető fellépése, megjelenése, mindennapi munkája eleget tesz majd a fenti követelményeknek, minden bizonnyal hamarosan mgkedvelik, befogadják őt a munkatársak s az első lépések során tanáccsal útbaigazítással is szolgálnak. Az életnek azonban nemcsak fény, hanem árnyoldala is van... A fiataloknak erre is föl kell készülniük, hogy a fölmerülő nehézségeket szívósan, erős akarattal tudják leküzdeni. Szükség esetén bátran kell segíts« tért fordulni az üzemi szakszervezeti bizottsághoz vagy azokhoz a szervekhez, amelyek a jó munkahelyi körülmények fölött őrködnek. Egy örök igazságot ismétlek azzal, ha leszögezem: az egyén elégedettségétől függ mindennapi munkájának értéke és minősége is! A szocialista társadalom mindenki számára egyenlő lehetőségeket biztosít. Élni ezekkel a jogokkal és előnyökkel — ez a pályát választó fiatalok kötelessége!
