Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-06-29 / 26. szám
7 Már csak azért is, mert mostanában divat a fociról beszélni. Másrészt pedig, mindig a szívemen viseltem e szép labdajáték sorsát. Engedjék meg ezért, hogy közzétegyem Gergely Laci kollégámnak, a bukaresti Ifjúmunkás egykori munkatársának, a volt román labdarúgó-válogatottnak az észrevételét, aki a múlt nyár óta a berlini Hertha játékosa. „Gerd Müllerrel kezdeném. Mint ismeretes, tavaly ő lett Európa legjobb labdarúgója. A választással kapcsolatban, mint az lenni szokott, sok vélemény, kritika látott napvilágot. Hoffer józsef például, a magyar válogatott szövetségi kapitánya (egykori, a szerző megj.), aki civilben újságíró, nagyon ellene volt a szavazás eredményének. Szerinte Müller nem érdemelte meg a nagy megtiszteltetést, mert nincs jó technikája, nem tud egyebet, mint gólt rúgni. Szerinte csak Nyugat-Németországban jobban’megérdemelte volna a France Fotball „A- ranylabdáját“ Beckenbauer vagy Overath. Hát ezek tényleg kitűnő futballisták, s az is igaz, hogy Müller valóban nem rendelkezik szupertechnikával, de szerintem ebben a sportágban egyáltalán nem baj, ha valaki sko gólt tud rúgni — még ha mankóval is.“ Teljes mértékben igaza van. És ebből is látszik, hogy imitt-amott a felfogással is baj van... Mert úgy hiszem, a magyar labdarúgóktól sem venné senki sem zokon, ha gólt is tudnának rúgni... (palágyi) Steve McQueeen, a Nevada Smith című amerikai vadnyugati filmben. jelenet az Irma, te édes című filmből, Lemon jobb szélén Jack A dolgozók filmfesztiváljának színes, változatos műsora után, az állami filmkölcsönző júliusban ismét sok érdekes és színvonalas filmet hoz forgalomba. A kémfilmek kedvelői bizonyára szívesen megnézik majd a Rezidens című szovjet film első részét. Az egyik nagyhatalom a legkiválóbb hírszerzőjét küldi a Szovjetunióba, aki azonban nem is sejti, hogy munkatársa szovjet hírszerző. Ebből erednek aztán a legváratlanabb, érdekfeszítő fordulatok. Az Irma, te édes magyar színpadi bemutatása után, most a hazai mozilátogató filmen láthatja a kis párizsi örömlány történetét, akit kedvese mély szerelme a tisztesség útjára térít. A film szereposztása kellemes látnivalót ígér. A főszerepekben Shirley McLaine és Jack Lemmon mutatkozik be. Walt Disney filmjei főleg az utóbbi hónapokban kerültek nálunk mozivászonra. A Hófehérke és a hét törpe, a Hamupipőke és több más rajzolt film után, Disney most bemutatásra kerülő filmje az állatok életéből meríti tárgyát. A Lobo „főhőse“ egy szürke farkas, de találkozunk a filmben a „vadnyugati“ tájak teljes faunájával, madarakkal, kígyókkal stb. Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt jó szórakozást ígér. A Nevada Smith semmiben sem különbözik a nálunk eddig bemutatásra került vadnyugati filmektől. Parázs lövöldözések és ökölharcok egész sora tarkítja a történetet, amelyben az Igazság végül is győz a gazság és aljasság fölött. A főhős, a rokonszenves Steve McQueen, elhatározza, hogy megbosszulja apja meggyilkolását. Ebből adódnak az érdekfeszítő Jelenetek. A filmet a „westernek“ nagymestere, Henry Hathaway rendezte. Érdekes,. „modern“ lélektani dráma a Bűbájosok című magyar film. Egy megesett anyáról szól, aki a városban dolgozik manekenként és hatéves kislányát kénytelen egy jó öreg családnál falun hagyni. A kislány vágyik az apai szeretetre, az anya igaz szerelemre, ebből származnak aztán a konfliktusok. Ugyancsak júliusban mutatják be filmszínházaink az Angelika című francia filmsorozat további részét. Említhetnénk továbbá az Estély című amerikai filmet, Peter Sellersszel a főszerepben és a Lázadás a Bountyn című, ugyancsak amerikai filmet, Kirk Douglas-szel a főszerepben. (P) Új filmek ni. Soha nem akartam nagy sztár lenni. O lyan életem van, amit kevesen tudnának végigcsinálni. Úgy hiszem, több mint tízezer érát utaztam autóbuszon, repülőgépen, hogy éppen időben érkezzem a fellépésekhez, aztán tovább, olyan fáradtan, hogy sokszor a szememet is alig tudtam nyitva tartani, és mindig zajban, tolongó tömegben. A jóakarat nagykövetének hívnak, és ez nagyon szép, mégsem sokat gondolok erre. Életemben sok tapsot, sok ünneplést, sok szép pillanatot megértem. De azt kell mondanom, sokkal boldogabb voltam növendék gyermek koromban New Orleans- ban, amikor a barátaimmal zenéltünk. Szegények voltunk, abból a pénzből éltünk, a- mit összeszedtünk. De mindenhol zene vett körül. A muzsika éltetett. Akkoriban New Orleansban a barátaimmal összeültünk zenélni: a fánksütő trombitán improvizált, a tortasütő trangulumon játszott, az ócskás hatalmas bádogtrombitán bluesokat fújt. A szenessel énekelve jártuk az utcákat, s tizenkét éves koromban megalakítottam velem egyidős barátaimmal az első kvartettet. Egyik szilveszteri éjszaka a fiúkkal jártuk az utcákat. Ilyenkor vadászpuskával pisztollyal lövöldöztek, amit természetesen nem volt szabad. Az én övemben; 38-as kaliberű pisztoly. Egy srác az utca másik oldaláról egész sorozatot adott le. Majdnem eltalált. „Lőü vissza, kanálszájúi“ — akkoriban Így hívtak — biztattak — barátaim. Lőttem és két fehér kéz vállon ragadott. Egy rendőr volt. Fiatalkorúak bírósága elé kerültem, majd javítóintézetbe Az ottani zenekar vezetője megkérdezte, szeretnék-e bekerülni az együttesükbe. Mondtam, nem tudok én játszani, csak é- nekelnl. Először az Ustdob mellé állított, ahol a ritmust ütöttem. Majd trombitát kaptam, amellyel ébresztőt, takarodót fújtam. Nemsokára a zenekar első zenésze lettem, húszán voltunk és egész jól játszottunk. Sokfelé hívtak, egész napos parádékra. Másfél évet töltöttem a javítóintézetben, s az iskolába soha többé nem tértem vissza. Ez utóbbit máig borzasztóan sajnálom. De akkoriban nem hiányzott: trombitáltam! Ha valaki kimaradt valamelyik zenekarból, küldtek értem: „Szaladjatok a kicsi Louis-ért“. Ahhoz még nem volt pénzem, hogy saját trombitát vegyek. Ahányszor hívtak, mindig bérbe vettem. Aztán felfedeztem egyet a Jack bácsi boltjában. E- rősen megviselt állapotban volt az a valamikor nikkelezett Tónk Brothers — addig soha nem hallottam a nevét. Tíz dollárért megvettem. A pénzt az a fehér ember adta, akinek azelőtt segítettem újságot árulni .Kifényesítettem szépen az öreg trombitát, és így már elindulhattam a pályán. Henry Matanga lokáljában játszottam, a- mikor egyszer zárás után odajött hozzám Joe Oliver és azt mondta nekem: „Nem bírom nézni ezt a csúnya trombitát“. E- gyik este aztán elhozta az ő régi Yorkját Te jó ég! Azt sem tudón, miket hebegtem össze. „Köszönöm, Joe papa, köszönöm, Mr. Joe!“ (Folytatjuk) i li'M 1 i Armstrong és Bing Crosby, a még ma Is nagy énekessztár, 1938-ban Haja, de különösen hangja kissé Éva Pílarovára emlékeztet. Néhány évvel ezelőtt valakit ez esetleg meg is téveszthetett volna, ma ezmár elképzelhetetlen. Szerte az országban, sőt annak határain túl is „jegyzik“ őt, Ismerik és kedvelik Hana Ulrychovát. A neve mellé az elmúlt napokban egy friss „rang“ is került: az idei Bratislava! Líra győztese. — Kérem, mutassa be a győztes dalt, ezúttal csak szavakkal. — Énekelve sokkal könnyebb lenne, de azért megpróbálom. Bilincselj meg, ez a dal elme, szerzői közismertek: Ondrácek és Borovec. A tartalma szokványosnak tűnik. Egy szerelmes leány arra kéri ked ősét, hogy — szimbolikusan — egy életre bilincselje őt magához szerelmével. A számot lírai zenéje és szép szövege te-zi vonzóvá, ez ragadta meg a zsűrit, s úgy érzem, a közönséget is. — A fesztivál előtt hányadik helyre „tippelte“ a dalt? — Ha más énekelte volna, okvetlenül az elsőre. Ezt nem álszerénységből mondom. Én ugyanis rendkívül lámpalázas vagyok, most is nagyon izgultam, nehogy valami bakival elrontsam a számot. Nem volt semmi „zúr“, s most nagyon boldog vagyok. j — Most arra kérem, mutassa be önmagát. — Brnóból származom. Édesapám az ottani Állami Színház operaénekese, a mama zenepedagógus. így nem túlzás, ha azt mondom, hogy az anyatejjel együtt szívtam magamba a zenét. Szinte ki sem bújtam még a pólyából, amikor a papa énekelni tanított. Később a zeneiskolában képeztem magam. Szüleim álma volt, hogy operaénekesnö legyek. Félig vált valóra: énekelek, de főleg táncdalokat. Ez év elejétől Prágában élek, a Rokoko Színházban szerepelek estéről estére Peter fivéremmel és Jitka Zelenkovával. — Kedvenc táncdala? — Ne vegye nagyképűségnek: fivérem szerzeménye, ketten énekeljük. Ne menj kolostorba a címe. Remélem, a csehszlovákiai magyar fiatalok is ismerik. Részben az én életfilozó— Igen. És négy generáción át a családom teljesen ki volt irtva. fiám is benne van a dalban. Nem vonulok félre, nem megyek „kolostorba“, az emberek között akarok élni, velük együtt bánkódni és örülni. Énekszámaimmal minél több embert szeretnék elszórakoztatni, s legalább égy ideig — nagy szó? — boldoggá tenni. — Milyen számokat énekel? V — Ebben nagyon igényes vagyok. Csaknem kizárólag a fivérem és az Ondrácek-Borovec szerzőpáros dalait. Esetleg egy-egy külföldi számot. Nem akarok mindent, „ami jön“f elénekelni, csak olyan számot adok elő, amelyről meg vagyok győződve, hogy jó és tetszeni fog a közönségnek. — Tervek? — Széles mosoly kíséretében jön a válasz: — Évek óta dédelgetem. Részt szeretnék venni a Rio de Janeiró-i tánedalfesztiválon. Furcsának tűnik, de egy lassű számot szeretnék ott elénekelni, mert tudom, hogy a brazilok szinte tobzódnak a gyors ritmusú számokban, ebben felülmúlhatatlanok, ezért külföldiektől szívesebben veszik a lírai hangvételű táncdalokat. Egyébként értesüléseim szerint ennek a fesztiválnak az a nevezetessége, hogy a százezernyi közönség dalol, táncol, zsibong a nézőtéren, kitünően szórakozik, mindent csinál, csak éppen nem figyel oda a fellépő énekesre. Ez megint nagyképűen hangzik, de szeretném, ha majd én énekelek, akkor legalább egy kicsit figyeljenek rám. Még egy nagy vágyam van. Filmen vagy színházban zenés játékban szerepelni. Énekelni, táncolni, valahogy úgy, mint Barbara Streisand, aki egyébként a példaképem is. Ezután arról érdeklődöm, hogy mi a véleménye a mai fiatalokról. — Nagyon szeretem őket. Őszinték, kiváncsiak a szerete- tet megfelelően tudják viszonozni. Nem szeretik a frázisokat, ezt mindenkinek tudatosítania kell. különösen azoknak, akik a fiatalokat nevelik és foglalkoznak velük. Az ujját nézem, jegygyűrű csillog rajta. Kérdő tekintetemre válaszol: — Igen, már egy éve férjnél vagyok. A férjem sofőr. Van úgy, hogy hetekig nem találkozhatunk, mégis szeretjüi* egymást. Mindketten bízunk abban, hogy egyszer majd véco lesz ennek a hajszának, s akkor sokat leszünk együtt. *216- ször — legalább néhány napra — talán most nyáron sikerül. — Különös kedvtelése? — Nem tudom, különös-e. Szeretek főzni. Akkor örülök igazán, ha van egy kis időim és én főzhetek férjemnek vagy [ a bátyámnak ebédet. > Külföldi tévés kollégák zajongnak körülöttünk, ők is sze- [ retnék „elcsípni“ Hanát. Lassan felszedelözködöm, de még ■ feljegyzem szavait: — Eddig inkább csak hallottam, a csehszlovákiai magyar r fiatalokról. Remélem, nemsokára hazánk déli részére is si| kerül eljutnom, s akkor személyesen is megismerkedhetem majd velük. Viszontlátásra. Hana! SZIVÄSSY JÓZSEF
