Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-22 / 25. szám

« L®VAK L®VASZ®K tudását, és szereted a lovakat? Hogy hívnak? — Kts Jóska vagyok és én bizony már ugyanúgy itt va­gyok reggel hatkor, mint a többiek. — Hát ezt hogy csinálod, is­kolába mikor jársz? ' Csillog a gyerek szeme, tudta, hogy ezt fogom kérdez­ni. Diadalmasan válaszol. — Én már tizenhat éves va­gyok — és várja a hatást. Természetesen meglepődöm, s a gyerek örül, mert ráadásul még dicséri is az edzője, mond­ja, egész jól lovagol már, u- gyanaz a dolga, mint a töb­bieknek. Etet, csutakol, kilóvá goi, felnyergel, lenyergel. Ilyen apró legénnyel a há­tán a középjó 16 is kitűnő e- redményt érhet el. Kimegyünk az istállókkal ö- vezett négyszögletes udvarra, s mit látok, nem igaz: póni ló. Alig hiszek a szememnek, íme a harmadik miniatűr. Kicsi fekete, lompos lovacska. — Hát ez hogy került ide, — Morvaországból hoztuk, és nagyon szófogadatlan. Öreg már. Csak van itt, attrakciónak tartjuk, szórakozunk vele. Mondom, öreg már és nagyon szórakozott, és éppen ez rajta a szórakoztató. Aztán Ladislav Gonos istál­lójába megyünk. Neve nem is­meretlen. Sportraester, országos mester. Ezt a két kitüntető ti­tulust nem volt könnyű kihar­colnia. Az elmúlt hat eszten­dő folyamán Rytmus nevű lová­val, amely a maga korában or­szágos legjobb volt — komoly sikereket ért el. De Rytmus ma már nem szá­mit .esélyes lónak. Enyhén szólva kiselejtezték. Az edző szomorúan mesél róla, — Egy franciaországi ver­senyre mentünk, hat lovat szál­lítottunk a trambuszban. Há­rom nap és két éjszaka utaz­tunk szinte megállás nélkül. Muszáj volt, későn jött a meg­hívás. A lovak úgymond szét­rúgták az autót, Rytmus ide­gileg teljesen tönkrement, ma már nem lehet rá számítani. Azóta dupla szorgalommal a- zon dolgozom, hogy ismét hoz­zá hasonló lovat neveljek ma­gamnak. Talán sikerülni fog, talán nem. Itt van ez a három ló, mindhárom angol telivér. Borivoj, Robot, Rip Korby. E- gyelőre a Robot mutatkozik a legígéretesebbnek, de egyik sem rossz ló. Talán belőlük si­kerül favoritot faragnom. Végigjárjuk még ezt az is­tállót is, aztán az edző a la­kására visz, hogy képeket vá­lasszak a riporthoz. A falon díjak, kitüntetések számtalan serege. Riportalanyom kicsit lehan­goltam de mégis reménykedve beszél. A sikerekről lehangol­tam a tervekről reménykedve. Ez így jó. Különben sem Ro­botból, sem Borívojból, sem Rip Korbyból nem lenne soha favorit. Hogy ezt honnét tudom, tán értek hozzá? Nem, nem értek hozzá, egy­szerűen csak feltételezem, mert így érzem. RESZELI FERENC Ez a nyugalmas, harmonikus kép ugyancsak Rytmust ábrá­zolja hajtőjával és edzőjével egy nemzetközi verseny után. Mindketten elégedettek. Talán azzal kezdeném, hogy a lovakat nagyon szeretem, s nehezen hagynám magamat meggyőzni arról, hogy az em­berek kilencvenöt százaléka nem a lovat sorolja három leg kedveltebb állatja közé. Az elmúlt tíz év alatt vala­hányszor Somorján (Samorínl keresztül vitt az utam, mindig izgalomba hozott az a lehető­ség, hogy egyszer talán megis- merkedhetem az út menti szür­ke épületek világával. Az út mentén ugyanis van egy szür­ke épületekből álló telep, s a a galopp-pálya lelátóján vagy korlátjánál tanultam meg nem kis Izgalmak közepette. Közé­jük tartozik Maringotte, ame­lyiknek most itt Somorján is elhangzik a neve. Miért? Egy­szerű oknál fogva: Maringotte, a pesti galopp egyik kitűnő fa- voritja somorjai ló — három évig részesült Pesten kiképzés­ben. Hajtőja Kovács József volt, akinek neve ugyancsak nem ismeretlen a játékosok között, s .a lősport világában egyáltalán. Ausztriában, Svájcban, Hol­Ladislav Gonos egy remekül sikerült verseny pillanatában a sánc fölött — természetesen Rytmussal. szürke falak mögött lovak, landiában és Nyugat-Németor- gyönyör.ű lovak majszolgatják szágban jobban ismerik a so- a zabot. mórjai lovakat, mint a többi De kezdjem az elején. európai országokban, ahol al­Tízegynéhány évvel ezelőtt kalomszerüen futnak csak ver- itt még katonák laktak. 1960- senyeken. A felsorolt országok tói létezik és fejlődik itt Szlo- ugyanis állandó kereskedelmi vákia egyik legnagyobb, leg- partnerei a somorjaiaknak, jobb nevű tenyészállat-nevelő évente rendszeresen vásárolnak vállalata, amely Nitráról tele- tőlük lovakat. Az olvasót per- pült ide, mert ott a gyors ur- sze az érdekli, hol? hogyan? banizálódás folyamán észre- mennyiért? vétlenül a város központjába Mert bizony vannak még ló­kerültek a lovak. A helyzeten vásárok. Nem is akármilyenek, változtatni kellett, Sqmorja re- parádésak, nemzetköziek, ahol mek lehetőségnek ígérkezett. A a fizetőeszköz kemény valuta, szakemberek úgy látták, ideá- Évente egyszer rendeznek lisabb helyet nem is találhat- nemzetközi lóvásárt Kistapol- tak volna, ahová a vállalatot csányban (Topoícianky). Ha­áttelepíthetik. Így történt. zánk évente száz lovat ad el Nyitráról csak a lovak kerül- külföldre, közülük a legkelen- tek ide meg néhány szakem dőbb fajta az angol telivér, az bér. A1 vállalat tevékenysége angol-arabs és az arabs-teli- azóta lényegesen bővült. Az vér — átlagáruk nyolcszáz dol- egész kerületben az ő ellenőr- tár. Gondolom, mindez kifejezi, zésük alatt történik mindenne- hogy e gyönyörű hivatás, a ló­mű inszemináció, állandó te- tenyésztés, -kiképzés müve- nyésztői tanácsadó szolgálatot lőinek hobbyja és kenyere pa- tartanak fenn négy járás szá- zárul rentábilis dolog, mára, úszori (Kvetoslavovo) te- Doktor Sarissk^, a somorjai lepükön fajsznrvasmarhákat s telep állatorvosa régen a lo- — lovakat nevelnek. De a ló- vak világában él és dolgozik, tenyésztés központja mégis So- Irodájában, ahol beszélgetünk, mórja, a legszebb példányok úgy vélem, szemtelenebbek a itt élnek a szürke falak kö- legyek, mint a városban. Per- zött. sze — magyarázom magamnak Mindenekelőtt angol telivé- —, hiszen lovak, istállók kö­reket nevelnek, s belőlük aztán zelében vagyunk. Aztán kime- versenylovakat, amelyek állan- gyek az istállókba, végigjárom dó, megszakítatlan kiképzésben mindegyiket, megtapogatok, szó részesülnek — nemcsak hely- longatok vagy háromtucat lo ben, a helyi adzök és hajtők vat s csak akkor veszem ész- által, hanem más városokban, re, hogy itt, közvetlenül az is- más tenyésztelepeken, más or- tállóban, nincsenek is legyek, szágokban, más istállókban és Esküszöm. versenypályákon. Például: Vei- Mert nem akármilyen a gon- ká Chuchla tudvalévőén a cseh- dósán rendbentartott lóistálló országi lótenyésztés és lósport hangulata, s főleg délután két metropolisa, s azt is tudjuk, órakor nem. hogy Budapest pedig egyenesen Mi van délután, pontosabban európai lóversenyközpontnak mi is előzi meg a délutánt, mi­ls mondható. Mindkét város lyen program tölti ki a lovak versenyistállóilian, híres-neves és ápolók, hajtők, nevetők dél- hajtők keze alatt ott találjuk előttjeit? a somorjai lovak néhány pél- Reggel hatkor már valahá- dányát is nyan itt vannak az istállóban. Mint alkalomszerű lóverseny- Megtisztítják, megetetik a lo- látogaló (Budapesten), ismerek vakat, kivárják, míg megpi- néhány híres lónevet, amelyethennek, aztán felnyergelik ő­ket s mennek velük futtatás­ra az ideális somorjai határba, mennek a Dunához, a Duna ágakhoz és úsztatnak, mert ez a természeti adottság meg er­re ideális. A delet már régen elütötték, amikor az istállókba hajtóik­kal a hátukon visszatérnek a lovak. Az ezt követő másfél­két óra ismét a tisztításé, a csutakolásé meg persze az e- bédé, amely nemes keverékek­ből áll, ám a főétel természe­tesen a zab. S következik aztán az ebéd utáni pihenő. Ez az a napszak, amikor még légy sem röpköd nem szemtelenkedik sem a ke­cses állatok csillogó szőrén, sem az edző, a hajtó vagy az újságíró karján, arcán, minden­ütt. Ez az abszolút nyugalom, ez az „állati tisztaság“. Pavel Gregor edző régi ve­teránja a lósportnak. Szűksza­vú ember. Nem kevés ered­ményt tud maga után, nem ke­vés kitűnő lovat nevelt már fel ebben az istállóban. Jár juk az istállóját, nézegetem a lovait, kérdezősködöm, ő vá­laszodat. Az egyik ló „szepa- réjában“ apró, kedves kisbá- rány ebédel az angol telivér lábánál. Olyan kicsi, hogy alig lehet észrevenni. — Hát ez a kisbárány hogy kerül ide? — kérdezem. — Idehoztuk. Legalább olyan játékos, mint ez a ró. Gondol­tuk megértik, elszórakoztatják majd egymást. Ogy is lett. Most .együtt járnak ki futni, rengeteget játszanak, kergetik egymást, no de azt látni kéne. Ki is vinném őket, megmutat nám, de hát most ebédidő van, az ilyen lovaknál pedig be kell tartani a pontos életrendet Sportlovak. Aztán feltűnik az istállóban egy sürgő-forgó apró kisle- gény, aki edzője, istállómeste­re mellett aránylag legalább olyan apró, mint a kisbárány a telivér lábánál. — Hát te kiskomám, idejársz délutánonként, lesed a nagyok új ifjúság 3 lEv/pL e9Y LVE faliiha Mindegy, hogy Európa melyik falujában születtél. Te ezt éppen olyan jól tudod, mint a szomszédod, éppen olyan jól, mint egy magyarországi, ausztriai vagy svédor­szági falusi ember. Ha itt éled le az életed, még csak háborogni sem fogsz ellene, sőt megszereted a falut, s ret­tegve gondolsz arra, hogy valamitől kényszerítve el kell hagynod. Nem tudod elképzelni sem jó negyven év után, hogy kiessen életedből a hajnali kakaskukorékolás, a ko­rai kelés, a tojás, amelyet megtojott a tyúkod, a vesze­kedés az első, második és harmadik szomszéddal, s a szü­ret, a temetés, a lagzi, a jól ismert kocsma, és azt sem tartod utolsó dolognak, hogy vasárnaponként kiülj a ka­puba vagy a templomba menj imádkozni esőért, egészsé­gért. Apákról fiúkra szállt eredendő tisztasággal és tisz­telettel nézel szét megbonthatatlan törvényeid között, meg­szenteltek a dolgok, melyeket naponta észrevétlenül a ke­zedbe fogsz, vágsz, törsz, simítasz, szórakozol velük saját boldogságodra. Végtelen harmóniát érzel magadban, amint reggel cso­szogva, botorkálva összeszed a ruhádat, felöltözöl, kimégy az udvarra és nyújtózkodol. Közben már gondolataidat ra­kosgatod össze, a gyerek, az asszony, a háztáj, a munka jár eszedben. Dolgozni. Végtelenül sok a tennivalód, vár a kukorica, a répa, kaszálni kellene a tehénnek füvet, jó lenne, ha a nagyobbik fiú vagy leány kimaradna mára az iskolából, ez megkönnyítené a munkát. De rád süt a nap, már minden madár fent van, nem, ezt nem lehet nem sze­retni. Mégy ki a kátrányozott, szurkozott kapud elé, hogy valakinek jóregge)t-et vagy adjonistent mondjál, esetleg egy ízes-borsos, pikáns megjegyzést is tegyél valamelyik menyecskének. Már fent van az egész család, reggelizni mégy, a kutya farkcsőválva, nevető szemmel szalad eléd s aztán utánad somfordálva a küszöbig kísér s ott leül. Munkába menet egyszerű dolgokról gondolkodsz, bölcs vagy, mint egy jógi, mert szereted a földet, amely napon­ta ellenáll neked. A világon te vagy a legigényesebb em­ber — kenyeret termesztesz, jó napot kívánsz társaidnak, és tudod, hogy ezzel a legtöbbet teszed, hogy ez többet ér, mint egy hadüzenet. Mégy a munkába, súlyos vagy és szép, akárcsak Móricz Zsigmond, Tolsztoj, Van Gogh vagy Sellyéi József parasztjai. Az utcán rád köszönnek a ka­puban ülő öregek, valaki a traktorból kiált neked vala­mit, a maszatos, mezítelen gyerkőcök ricsajoznak, már csu­pa élet a falu. A kocsma előtt férfiak álldogállnak, be­mégy, iszol egy sört, az elnökkel találkozol vagy az agro- nómussal, megkérdesz tőle ezt-azt, esetleg tanácsolsz neki valamit, mert ahogy te gondolod, úgy jobb lenne, hasz­nosabb lenne. Már most reggel érezni, hogy forróság lesz egész nap, edzett testeden a bőr egészen lebarnul, mert estig kint leszel a napon, csak délben mégy haza ebédel­ni. Igaz, ma nem lesz főtt étel, az asszonynak is sok más munkája van. A te falud éppen olyan, mint a többi szlovákiai magyar falu. A civilizáció nagy lendülete nem ragadta magával oly mértékben, mint a városokat. Igaz, televízió nagyon sok lakásban van már, van már vagy tizenöt-húsz személy­autó is, és ez minden. Békésen élsz, egyetlen gondod a munka, mióta megalakult a szövetkezet, azaz 1951-tö! itt dolgozol. Esetleg a téglagyárban, amely kilenc éve épült, amikor valaki fölfedezte, hogy a környéken nagyon sok az agyag. Ha végigmégy faludon, zöld örökkévalósága szinte tüntető körötted, reggeltől estig olyan dolgokon akad meg szemed, amelyeket a párizsiak, moszkvaiak, prá­gaiak nem láthatnak, ezért te otthon, Hontfüzesgyarmaton vagy párizsi, moszkvai, prágai és még valami: gazdag rá­adásnak. A legfontosabb közlekedési eszköz a kerékpár. Ebédnél azt mondod a fiadnak, ugorj a biciklire és hozz egy korsó sört, de siess, mert sürget a munka, én kapálni megyek vagy kaszálni, esetleg szántani, az ég napernyője alatt egyesülni a földdel. És nevetsz hozzá, nevetsz mun­kába menet, az utcán kutyák kóborolnak, odébb a ka­rámban lovak fekszenek a porban, csókolóznak is, a sze­derfákkal szegélyezett patakban kacsák és libák úszkál­nak, a parton borzas pásztorgyerek lustálkodik, szemben a postásnö jön libegve, levelet lóbál a kezében, talán a rokonod írt vagy a fiad, aki a városban tanul és már nem jön vissza hozzád, csak látogatóba néha. De te mégy munkába, kukorékolás, kotkodácsolás, hápogás, turbéko- lás, csicsergés, gágogás, kutyaugatás, madárfütty vesz kö­rül, látod, hogy az egyik ház nyitott ajtajában kombinéra vetkezett nő varrogat, forróság van, az egész falu remeg a melegségben. Milyen jó érzés itt lebegned, ahol minden a tiéd. Néha felmégy a templom mellé, nézed a falut, min­den házról tudsz valami meglepőt, az egyikben a falu legöregebb embere lakik, a másikban esküvőre készülőd­nek, a harmadikban haldoklik valaki. Az ötszáz éves ka­tolikus templom és a fiatalabb református templom között egy hosszú, piros cserepes parasztház van, Fleidel János festő egykori háza, előtte az ezredéves kert, ahol a fiúk ünnepekkor koszorúkat égetnek, énekelnek, lányokkal vi- háncolnak, távolabb a téglagyár kéménye karcsúsodik, aztán a rétek, mezők, vetések és a szomszéd falvak, Szent- györgy, Fegyvernek, Ladány, Oroszi, Kispeszek, Nagype- szek. Nyolcvan évvel ezelőtt leégett a falu, a zsúpfedeles házak gyorsan lángot kaptak, hét évvel ezelőtt árvíz pusz­tított, de a falu ma ezt már nem is érzi, reggel felébreszt, megmosdat, enni ad, kivisz a mezőre, este haza hoz, le­fektet — napkeltétől napnyugtáig bölcsességre nevel, hogv öregkorodban olyan fenségesen tudjál ülni és pipázgatni a kapu előtti kis padokon, ahngvan csak a munkában be­érett falusi öregek tudnak. Ha a falura gondolok, olyanra, amilyen a tiéd, a mun­ka jut eszembe. A természet és az ember. Egy férfi jut eszembe és egy nő és a gyerekek Egy család. Aztán együtt az egész falu egy törzs. Reggel felkel a te fal'>',ban ezerkétszáz ember, megmosakodik, megreggelizik, aztán dolgozni megv vagy iskolába. És csodálatosan keveredik minden. Min’ba nem tenne saját háza mindenkinek, egy­másba folynak a dolgok, testvérek laknak a te faludban. Azon a napon, amtbnr otl jártam, így volt. A nap sárgán vakított, hihetetlen zöld színeket láttam, s a festőkre gon­doltam, Cezenne-ra, Van Goghra. Szegény gigászok!, vala­mennyire már érteni őket. Kulcsár Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents