Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-20 / 16. szám
ú| ifjúság 7 UTOLSÖ KÍVÁNSÁG A haldokló fér) Intett fiatal feleségének, hogy szólni kívánna vele. — Hadd hallom, édes férjem — hajolt hozzá az asszony. — Nyugodtabban halnék meg — lihegte a férj haláltusája közben —, ha biztosítva látnám jövendődet. Menj hozzá Péter öcsémhez, ő gondoskodni fog rólad. — Erre már magam is gondoltam — felelt az asszony. AMI SOK, AZ SOK Süveges tisztelendő urat fölötte elkeserítette, hogy az utóbbi napokban egész sereg lopás, lókötés, verekedés, veszekedés történt Rátóton. Minden jel arra vallott, hogy ez a hajdan oly nyugodalmas és szilárd erkölcsű falu feltartózhatatlanul megindult a züllés útján. Vasárnap remegő fölháborodással hágott föl a szószékre, s prédikációját ezzel a prófétai fölkiáltással kezdte: — Oly romlott korban élünk, szerelme- tes keresztény híveim, hogy manapság a pőlyás gyermekek, kik még járni és beszélni sem tudnak, Istent káromolva futkosnak az utcákon! Budapesten született 1945-ben. A gimnáziumi érettségi után magánúton tanult énekelni. Később a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójának volt a tagja. 1964-ben több mint fél éven át Angliában tartózkodott, ahol kitűnően megtanult angolul. A BBC nemcsak interjút készített vele, hanem egyik műsorában műsorvezető riporterként is szerepeltette. 1961-ben aratta első nagy sikerét: a Népstadionban 25 000 főnyi közönség előtt énekelt, amelyre az ŐRI is felfigyelt. Mire az iskolai tanulmányait befejezte, nemcsak az ŐRI műsoraiban szerepelt — szinte rendszeresen —, hanem megjelent az első hanglemeze is. Már az érettségi előtt soron kívül működési engedélyt kapott, s a Hanglemezgyártó Vállalat magyar, angol és olasz nyelvű felvételeket készített vele. 1966-ban a sopoti táncdalfesztiválon a zsűri különdíjában részesült. A második magyar táncdalfesztiválon, 1967-ben művészeti különdíjban részesítették. Ma már egyre többet foglalkozik eredeti hivatásával, az újságírással. Rendszeresen riporterkedik a Rádió Könnyűzenei HIradó-jában. Gyakran készít „szakmába vágó“ riportokat, Ella Fitzgeralddal budapesti vendégszereplése során angol nyelven készített interjút. Férje, Pápay Faragó László okleveles vívóedző, a Juventus együttes énekese és orgonistája. — Hogy fér össze a riporterség és a zene? — Nagyon jól megférnek egymással. Eleinte akadtak buktatók. — Mi a véleménye a tinédzser korosztályrél? — Ez az ember életének legboldogabb időszaka. Szépen, hasznosan kell kihasználni minden percet, persze ez ebben a korban nem mindig sikerül... — Mi a véleménye a szépségről? — Nagyon jó, ha valaki szép, de köztudott, hogy ez még nem döntő „erény“. — Mi a véleménye önmagáról? — Nehéz kérdés... Időnként ügy érzem, hogy az egykori szertelen diáklány vagyok. Érzem magam körül a népszerűséget, tiszteletteljes megnyilvánulást, s nagyon boldog vagyok akkor, amikor érzem, hogy segíthettem valakin, örömet szerezhetek az embereknek. Ismerjenek valahogy így is... Babiák László Mi baja lehet kis Cipinek? — kérdik az emberek, akik ismerik Sophia Loren és Carlo Ponti kisfiát. Lassan már kezd feltűnővé válni, hogy sem az életben, sem fényképen még nem látta senki nevetni a kis Carlettot — becenevén Cipit. Nemrégiben is szomorú volt az arcocskája, amikor ragyogóan szép, mosolygó anyja kíséretében New Yorkba utazott, ahol a híres házaspár a Napraforgó című film ősbemutatóján vett részt. Mikor a kisCar- letto, alias dpi meglátta a riporterek hadát, keserves sírásra fakadt — szép mamája alig bírta megnyugtatni. Sophia nem érti meg kisfia szomorúságát, de többen vannak, akik azt hiszik, hogy a hiba az állandóan népszerűséget hajhászó mamában rejlik. Azt állítják, hogy Cipinek egész egyszerűen az otthoni meleg fészek hiányzik. Szüleinek állandóan reprezentálniok kell, és magukkal cipelik a gyermeket, aki sokszor a késő éjszakai órákban is még ébren van — s mindez miért? — a népszerűségért. A gyermek idegei tehát már most túl vannak terhelve, és ha ez így megy tovább, komoly búskomorságba eshet. Közben viszont a szép mamának is gondjai vannak, már ő sem mutatja állandóan ragyogó mosolyát. A férje beteg — a jól értesültek szerint —, súlyos beteg. Sophia közben második gyerekét várja, amiért viszont a férj aggódik — s az első szülés nehézségeire nézve — nem is indokolatlanul.-siA VOLNER-kvartett minden bizonnyal a dunaszerdahelyi járás (Dun. Streda) legnépszerűbb tánczenekara. Még 1964-ben alakult, az elmúlt év végéig a pozsony- eperjesi üdülőközpont szórakoztató zenekaraként szerepelt. Jelenleg a dunaszerdahelyi Kulacs vendéglő hangulatos éttermében lép fel naponta. Ennek ellenére nem lehet a zenekart a „kávéházi“ jelzővel beskatulyázni, hiszen többször szerepeltek a táncdalfesztiválok járási döntőin, és az elmúlt évben az országos döntő egyik kisérő zenekaraként is felléptek. A zenekar tagjai: Volner Tibor, Drenyovszki Károly, Gútay Ferenc, Tóbl György és az „exter- nista“ Szabó Pál. A zenekar vezetője, Volner Tibor elmondta, hogy nem törekednek kimondottan egyéni stílusra. Am az előadásukat hallgatva kitűnik, hogy főleg ritmikai felfogásban nyújtanak egyénit, ún. „volnerit“. Bizonyítják ezt a repertoárjukba iktatott örökzöld melódiák egyéni, dzsesszalaprit- musú feldolgozásai is. Műsorukban természetesen a legújabb világslágerek is szerepelnek. (bj) Inkább családtag A dunaszerdahelyi (Dun. Streda) közönség ebben az esztendőben már harmadízben találkozott a magyarországi popzene néhány valóban rangos képviselőjével. A TOLCSVAY zenekar kíséretével fellépő KOVÁCS KATI, ZALATNAY SAROLTA és MÁTÉ PÉTER színvonalas műsorát a Magyar Televízió ismert bemondónője, ÖCSI ERZSÉBET konferálta. Meleg, alt hangját, barátságos, rendkívül megnyerő mosolyát most nem a- televízió hozta emberközelbe, s talán ezzel magyarázhatom, hogy őt kerestem föl kérdéseimmel, nem pedig a műsor igazi sztárjait. Sztár-e a tévébemondónő? — Bizonyos értelemben igen, de én mégis azt mondanám: inkább családtag. Felmérésekkel már bebizonyították, hogy népszerűbb, mint egy élvonalbeli énekes, hiszen a közönség nap nap után látja őt a képernyőn. A gyakori „találkozás“ a közönséggel tartós barátságféle népszerűséget eredményez, s ezért van, hogy sok családban szinte családtagként üdvözlik a bemondónőt egy-egy adás elején. — Mi kell ahhoz, hogy valaki bemondónő lehessen a televízióban? — Érzésem szerint kellemes hang, beszédkészség, megfelelő irányzatú főiskolai végzettség, megnyerő külső (tévéarc), a világnyelvek — legalább passzív — ismerete, valamint minden nyelv tökéletes olvasása stb. — Ezek szerint a világ bármilyen nyelvű írását elolvassa? — Egy kis túlzással állítva, igen. Minden olyan nyelv olvasását ismerem, amellyel mint a Magyar Televízió bemondónője emberi számítás szerint kapcsolatba jöhetek. Hogy csak egy példát említsek, külön tanfolyamon sajátítottam el a vietnami nyelv passzív ismeretét. — Mit csinál a bemondóno a nap huszonnégy órájában? — Hetente háromszor adőszolgálatos vagyok, napirenden vannak a különböző „alámondások“, s természetesen a rádió egy-egy adásában is szerepelünk. Másfél évig rádiós voltam, s habár négy esztendeje a tévében dolgozom, még nem tudtam teljesen elszakadni a rádiótól. Persze nem is akarok. Még nem említettem, de az egyes műsorszámok bevezetőjét és lényegében minden „sódert“ nekünk kell stilizálnunk, leírnunk és megtanulnunk. Ez is sok időt vesz igénybe. — Ahányszor csak láttam a képernyőn, mindig másmás ruhát viselt, a frizuráról nem is beszélek. Ezt hogyan csinálják? — íratlan törvény, hogy egy-egy adásruhát legfeljebb négy alkalommal veszünk fel évente. Nem lenne elég a keresetem, ha minden ruhámat magamnak kellene megvennem. Egy kölcsönző vállalattól kapjuk ruháinkat. A sminkeléshez szükséges kellékeket a televíziótól kapjuk, de a sminkelést már magunk végezzük. Talán ez jó is, hiszen a női hiúság arra késztet minden bemondónőt, hogy minél csinosabban jelenjen meg a képernyőn. A mi szakmánkban nagyon fontos a megnyerő külső. Ennek érdekében én sem ismerek fáradtságot, felületességet. — Az egész műsort a legkisebb nyelvbotlás nélkül vezette, de az eddigi pályafutása alatt bizonyára előfordult néhány baki. — Hát igen. Még a rádióban történt, az éjfél utáni híreket olvastam fel, de már szörnyű álmos voltam. Az időjárás ismertetése közben egy ásítást még sikerült elnyomnom, de a befejező mondatom így hangzoftt Az ország északi területein talajmenti vagyok! Végül hallhatnánk egy szpíker-sztorit? Egyik ismert bemondóval történt meg az eset, a nevét persze nem árulom el. Adőszolgálatos volt, s csak néhány percre tudott beugorni a büfébe egy feketére. Nagyon türelmetlen volt, s a forró kávé megégette a nyelvét... Elejtette a csészét és sopánkodva szaladgált a folyosókon: Végem van...! Kivégeztek...! Tönkretették a munkaeszközömet...! — kiabálta. BERECK JÓZSEF
