Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-20 / 16. szám
új ifjúság 5 A meghívó a komáromi (Ko- márno) járás irodalmi színpadjainak negyedik járási fesztiváljára szólt. Mint a hasonló meghívók, ez Is annyit mondott: a címzett lap küldje ki munkatársát, az nézze meg a fesztivált, tudósítson, alkosson véleményt. A kétnapos seregszemle lezajlott, s itt, előzményesen, röviden összefoglalva így szól a véleményem: a végletek seregszemléje volt. A tények, az értékek és a hiányok természetszerűen rendhagyó tudósítást szülnek. Ugyanezek a tények, ugyanezek az értékek és hiányok viszont szigorított felelősséget és szemléletet követelnek, méghozzá természetszerűen. Mondom ezt azért, mert olyasvalami is a fesztivál része volt, amivel nem tudok egyetérteni. De betartom az eseménysorozat és természetszerűen létrejött vélemény paralel, törvényes sorrendjét. A komáromi járás irodalmi színpadjainak negyedik fesztiváljáról nem lehet írni annak a ténynek és értéknek megkerülésével, amely a lényeget döntően meghatározza. Akkora területen belül, mint a komáromi járás, hazánkban sehol másutt nincs annyi aktív, olyan régóta működő és számbelileg is olyan sok irodalmi színpad, mint éppen itt. Természetesen ez tette lehetővé, -'óbban mondva ez tette szükségszerűvé, hogy immár negyedszer rendezzenek járási fesztivált. És ez így nagyon jó s persze még jobb lenne, ha e szükségszerűséget egyfajta közönségigény teremtené meg. Sajnos nem így van. Akárcsak az elmúlt négy év folyamán, a fesztivál „nézőserege“ az idén is a bíráló bizottságból, a fellépő együttesek tagjaiból és néhány tudósítóból állott. De ez a hiányosság semmiképpen sem sajátossága a komáromi járásnak. A szóban forgó műfajon belüli produkciókat még a hivatásos együttesek is csak ritkán játsszák telt nézőtér előtt. A fesztivál első produkciója versenyen kívüli bemutatkozás volt. A Nagymegyeri fCalovo) Gimnázium mellett működő t- rodalmi színpad vendégelőadásban Weöres Sándor, Orbis Pictus cikluscímmel összegyűjtött száz darab négysoros miniatűrjét mutatta be. Kezdő e- gyüttes. E megállapítás bizonyító jegyeit teljes mértékben magán hordta a produkció. Értéknek számít viszont az a szándék, amellyel Weöres Sándorhoz nyúltak. A rendező, Pálmai Géza jobb szavalókkal jobban valósíthatta volna meg elképzeléseit. A Komáromi Magyar Gimnázium mellett működő irodalmi színpad a közelmúltban megjelent Egyszemű éjszaka című antológia versanyagából válogatta össze produkcióját. ígéretes számottevő együttes. Javukra kell írni, hogy ilyen gyorsan reagáltak a hazai magyar irodalom új antológiájára s vállalták annak tolmácsolását. Szándékuk bizonyára több volt, mint amennyit meg tudtak valósítani, de amit megvalósítottak, az biztos alap a továbblépéshez. Főleg akkor az, ha több olyan kitűnő szavaiét tudnak „kinevelni“, mint Szőcs Éva. A keszegfalvi (Kameniöná) Kölcsey Irodalmi Színpad kisebb hibát követett el, mint az u bizottság, amely produkciójukat a seregszemlére érettnek s egyáltalán közönség elé valónak találta. Már csak azért is, mert kényes és nehéz feladat az irodalmi színpad közönségének felnevelése. Példáink bizonyítják ezt. Téves felfogás, rossz „közönségpedagógia“, ha valaki azt hiszi, csak akkor tud élményt nyújtani, ha erőszakosan hazafias, rossz szavalókkal patetikus és hosszú irodalmi színpadi ösz- szeállítást visz színre. Hatvanperces, nehézkes műsor volt. Nem bizonyított koncepciót, nem bizonyított ígéretet. A leghosszabb verset a leggyöngébb szavaiéra bízta a rendező. S ha volt is koncepciója, belefulladt a nem aktuális, jó és közepes versrengetegbe, a gyönge és gyöngébb szavalok képességeibe, a szándékba, s a hosszú hatvan percbe, valamint a színpadon jelenlevő szavalótömegbe, mert azok is sokan voltak. S mindennek természetes velejárója volt a bakik, fennakadások, kihagyások sorozata és tömkelegé. Ez volt az egyik véglet, mondjuk ki őszintén, a szükségszeremen rossz. De volt párja és ellenpárja is. A Komáromi Gépipari Szak- középiskola diákotthona mellett működő irodalmi színpad, az „Egy kézfogás még, Váci Mihály“ című összeállítást hozta a seregszemlére. A cím világosan elárulja a mindenképpen elismerésre méltó szándékot, a közelmúltban elhunyt költőnek kijáró tiszteletadást. A csoport rendezője Mészáros Zsuzsa. Első érdeme mindaz, amit a korábbi évek folyamán irodalmiszínpad-mozgalmunk területén már tett és bizonyított. Bebizonyította, hogy egyik legtendenciózusabb, legkitartóbb és legmeglepőbb ötleteket megvalósítani tudó rendezőnk. Második érdeme, hogy szükségszerűnek látta a Váci Mihálynak kijáró tiszteletadást, az eltávozott embertől való búcsúvételt, az örökre köztünk maradt költő emlékének és hagyatékának hirdetését. Harmadik érdeme pedig az, hogy é- vek óta életben tud tartani és fejleszteni tud egy olyan irodalmi színpadot, amelynek tagjai háromévenként cserélődnek, hiszen diákok. Minden előrelépéshez új szavalókat kell nevelnie. S ez sikerült is Mészáros Zsuzsának. És valahányuk- nak sikerült. Bár az összeállításban szívesebben hallottunk volna több Váci-verset, mint a- mennyi a pályatársak emlékezése volt. Vállaltak egy merész dolgot is. Megzenésítették a Nem elég című Váci-vers egy részletét. Jól zenésítették meg és jól adták elő. Meghökkentő volt, de bebizonyította annak a prognózisnak az alaposságát, miszerint a két elfojthatatlan, a költészet és a gitár-nagyhatalom lehetősége i- dővel újra egybeolvadt, mint ahogy az Tinódy Sebestyén korában már egyszer érvényben volt. Az> izsaiak fókái Irodalmi Színpadát Is láthattuk már a korábbi fesztiválokon, méghozzá sokkal gyöngébb és kevésbé ígéretes produkciókkal. Pontosan fogalmazva, tavalyi és tavalyelőtti szereplésük nem ígérte az ideit, amely meglepően érett és újszerű volt. Galambos Lajos: István- napi körmenet és Fehér Klára: A csónak című novelláját vitték irodalmi színpadra. Sikerült. Veszélyes feladat volt, s a veszély végig is kísérte az előadást, amelyet könnyen el lehetett volna rontani. Izsák Lajos és Komlíjsi Menyhért rendezői érzékenységének köszönhető, hogy mégsem így történt, hogy minimális mozgás-, sal, a mozdulatlanság jegyében pergették le a két novellát. Másképp nem is lehetett. A mozgással legalább olyan értékű hibát követtek volna el, mint ha szereplőket megfelelő kosztümökbe öltöztették volna. A CSEMADOK bácsi; helyi szervezetének irodalmi színpadát is évek óta ismerjük, nemcsak a járási fesztiválokról, hanem a jókai-napokról is. Idei produkciójukkal nem vívták ki maguknak a helyet a Jókai-napokra. így is van rendjén, mert a korábbiakban többet nyújtottak, mint most. A hiba nemcsak ott keresendő, hogy a csoport nagy része kicserélődött, hanem abban is, hogy rossz volt az összeállításuk. Pedig az alapgondolat nagy lehetőségeket biztosított, de ezt nem használták ki. Az alapgondolat a második nem, a nő volt. A nő mint a szép-1 ség, az anyaság megtestesítője. Már frázis, hogy semmiről sem írtak olyan sokat és o- lyan szépet, mint éppen a nőről — de így igaz. Az összeállító mindennek ellenére nem élt ezzel a lehetőséggel. Szegényes, sok helyütt frázis-irodalomból válogatott s a legnagyobb hibát akkor követte el a rendező, amikor a szavaló- kórusra nem is bízott mást, csak a legnagyobb frázisok tolmácsolását. Ha már kénytelenek vagyunk kimondani a frázist, akkor mondjuk csöndesen. Persze erre semmi sem kényszerítette őket, mégis ezt tették sorozatosan. A műsort összeállította és rendezte Szobi Kálmán és Szobi Kálmánná. Ezt követte a kétnapos seregszemle, véleményem, szerint, legtökéletesebb, legjelentősebb és legkiforrottabb bemutatója, a komáromi Petőfi Irodalmi Színpad „Őrhelyen“ című Fáb- ry-emlékműsora. A csoport állandó rendezőjétől. Kiss Mi- hálytól évek óta — évről évre többet és többet várunk. A Jókai-napok közönsége majd meggyőződhet róla, hogy a Fábry-emlékműsor minden várakozáson felüli. Azt is mondhatnánk, könnyű Kiss Mihály dolga, hiszen nemcsak a komáromi járás, hanem a hazai magyar szavaló- és irodalmiszín- pad-mozgalom legjobb szavalói alkotják az általa vezetett irodalmi színpadot. De ezt a tényt már régen elkönyveltük, s kiemelésével nem akarom csökkenteni a lévaiak (Levice) és az Ipolyságiak (Sahy) szintén remek együttesének és szavalóinak értékét, akik u- gyancsak ilyen fokon irodalmi színpadjaink élgárdájába tartoznak, azt mondhatnánk, egyenértékűek. A Petőfi Irodalmi Színpaddal szemben jogos várakozás volt, hogy jó műsorválasztást, jó szavalókat, jó rendezést látunk tőlük. Jogosan hihettünk abban is, hogy az összeállítás is jó lesz.: De ennél is jobb volt. A legnehezebb feladatot vállalták: Fábry Zoltán életművének, a Vox humánénak, az antifasizmusnak tolmácsolását. A műfaj nem líra és nem próza, nem az irodalmi színpadok klasszikus műfaja. A műfaj Fábry Zoltán, a Vox humana. Ha Fábry Zoltánt nézőtéren ülő tömegnek, közönségnek a- karjuk bemutatni és ezzel mintegy impulzust adni életművének nemcsak szükségszerű, hanem mondhatnám, kötelező megismeréséhez, akkor Fábry Zoltán életművéből azt mondjuk el, amit ők is elmondtak. És így mondjuk el. Ilyen szavalókkal, ilyen puritán színpadon. Az összeállítás búcsúztatta, ünnepelte és útjára bocsátotta a Fábry-életművet — értelemmel, tudattal. Tudatosságukkal a Fábry meghirdette tudatosságot, nyelvükkel, beszédükkel, előadásmódjukkal Fábry Zoltánnak a nyelvről mondott tételeit és igazát igazolták. Ogy érzem, szuperlatívu- szaim jogosak, s ezzel nem a zsűri döntésének akarok ellentmondani. „A hétköznapok valóságán múlik minden“ — mondotta Fábry. És ez a műsorban is elhangzott. És ugyanezen a produkción belül hangzott el Fábry Zoltán antlfasizmusa is. Majd egy másik műsor következett, ahol többször megismételve ezt hallottuk: „Mi háborúra érett, új nemzedék vagyunk!“ Nem hittünk a fülünknek, de megismétlődött néhányszor, akárcsak az ezt követő dobpergés. Nem beszélhetek arról, ami nem meggyőződésem —- s még csak feltételezést sem engedhetek meg magamnak ezzel a mondattal, . illetve a szerzővel, rendezővel, összeállítóval szemben, és nem mondhatom, hogy tudatosan került be a műsorba ez a „vers“ ,s ezen belül i- lyen és hasonló mondatok. Egyszerűen nem értem azokat, akik mindezt, a, színrevitel e- lőtt hallották s határoztak a színrevitel felett. Nem értem, hogy egyetlen érzékszervet sem bántott ez az egyértelmű aspektus. Megrémültem, s a gyér közönség soraiban hallott vélemény alapján mondom többes számban: megrémültünk. Miféle háborúra? És hol ez a nemzedék? Vagy fán egyetlen harci kötelességünkre, a békeharcra gondolt a szerencsétlen szerkő? És dobpergéssel szólít fel^békeharcra? Furcsa. A Komáromi Járási Népművelési Otthon ECCE HOMO című produkciójában hangzott el ez a mondat: Összeállította: Nagy Géza. Rendezte: Horváth József — írja a műsorfüzét. S hogy mindezt ki hagyta jóvá, ki a vers szerzője, ez titok marad a közönség előtt. Kénytelen voltain utánanézni: a szerző és az összeállító egyazon személy. 'S • rajta kívül a műsor szerzői között még ott szerepel néhány olyan halhatatlan, mint Shakespeare, Széchenyi és mások. Az összeállítás mottója így hangzik: „Emlékeztetni akarunk mindenkit, kortársainkat és az új nemzedéket arra a felelősségre, a- mellyel az áldozatok millióiért és az emberiség jövendőjéért tartozunk.“ Ez is fúrcsa, akárcsak a cím, Ecce homo — íme az ember —, amelyet mi csehszlovákiai magyarok elsősorban Szabó Gyula antifasiszta, humanista metszetsorozatá- ből ismerünk. A CSEMADOK és a SZISZ csallóközaranyosi helyi szervezetének irodalmi színpada Hernádi Ferenc és Molnár János összeállításában Nyílt szó, fö- detlen arc címmel • mutatta be műsorát. Meglepődtünk néhány szavaló tiszta, értelmes versmondásán, a jó válogatáson, de hiányérzetem volt a színpadkép kezdetlegességének s a különben jó rendezői koncepció néhány kirívó hibájának láttán. Ez volt az eseménysorozat sorrendje. Ha a jónak és rossznak látottat polarizálom, szembeállítom, egymással a végleteket, akkor a2 egyik ol- 'dalrá, a Jó oldalára a zsűri által díjazott három irodalmi színpad; a Komáromi Gépipari Szakközépiskola irodalmi színpada kerül. Ök nyerték a fesztivál 1500.— korona pénzjutalommal járó első helyét. A második, az 1000.— korona pénzjutalommal járó díjat a komáromi Petőfi Irodalmi Színpad, a harmadik, az 500,— korona pénzjutalommal járó díjat pedig áz izsai Jókai Irodalmi Színpad nyerte. Ezzel szemben a másik oldalra a keszegfalvi Kölcsey, a komáromi Har- mos Károly Irodalmi Színpad és a búcsiak irodalmi színpada kerül. Áz első hármat ott látjuk majd a jókai-napokon. A járási seregszemle Csalló- közaranyoson (Zlatná na Ostro- ve) zajlott .le. , • RESZELI FERENC Képünkön: Lőrincz Margit (Zsóka),' Turner Zsigmond (Miklós), Németh Ica (Mara), Petrécs Anni (Rita) és Boráros Imre (Kálmán) látható Raffai Sarolta Diplomások című kétrészes színművének főpróbáján a MATESZ-ban. A mondatok helyes használata Az élőbeszédben a mondatok kiejtése (hanglejtése, hang- súlyozása, üteme stb.j jelzi, hogy a beszélő szándéka szériát milyenfajta mondat hangzik el. írásban a mondatvégi írásjel jelöli a mondat fajtáját. A kijelentő mondat végére pontot, a kérdő mondat végére kérdőjelet, a felkiáltó, az óhajtó és a felszólító mondat végére pedig felkiáltójelet teszünk. A megszólítás — akár felszólító mondatban, akár más mondat fajtában fordul elő — nem tartozik bele szervesen a mondatba. Ezért írásban a megszólítást vesszővel különítjük el a mondat többi részétől: Fiaim, csak énekeljetek! (Tompa: A madár, fiaihoz]; De szánjad, ó sors, szenvedő hazámat! (Kölcsey: Zrínyi második énekej; Meddig afszol még, hazám? (Petőfi]. Válaszolj egész mondatban! Az iskolában — különösen a régebbiben, de ma is — gyakran hangzik el .ilyen felszólítás. Sem az irodalmi nyelv, sem a mindennapi élet nyelve nem igazolja ennek az utasításnak jogosságát. A kérdésre adott válaszok nyelvi formája igen sokféle lehet, s e sokféle lehetőség között a legritkább a teljes mondat. Az eldöntendő kérdő mondatra lényegében kétféle feleletet lehet adni: igenlőt és tagadót. Figyel fűk meg egy példán, milyen változatosan képes kifejezni nyelvünk az igenlést és a tagadást! Elmenjünk vasárnap kirándulni? Igenlő válaszok: — El. — Menjünk! — Igen. — Persze. Tagadó válaszok Ne menjünk el! Ne! Dehogy! Semmi esetre se! Nem mész innen?! Ha ez a kissé türelmetlen, barátságtalan kérdés elhangzik, akkor mindenki tudja, hogy a beszélő nem kérdezett, hanem távozásra szólított fel valakit. Ha a tanár így szól egy tanulójához: Holnapra hiba nélkül megtanulod a verset — akkor ennek a kijelentő mondatnak nyomatékosan felszólító jellege van. Ezek a példák azt mutatják, hogy a különböző mondatfajokat olykor nem a saját, eredeti jelentésükben használjuk, hanem egyiket a másikkal helyettesítjük. „Mi dolgunk a világon?“ — kérdezi Vörösmarty a Gondolatok a könyvtárban című versében. A következő verssorokban a költő maga felel a felvetett kérdésre: „Küzdeni és tápot adni lelki vágyainknak.“ Ady a Dózsa György unokája című versében a következő kérdésekkel fordul korának uralkodó osztályához: „Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz? Rabló váraitokból merre fut hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel lecsukjuk a kaput?“ Ezekre a kérdésekre a vers nem adja meg a feleletet, a költő az olvasótól várja az egyértelmű, nyilvánvaló választ. Versekben, de prózai művekben is gyakran találkozhatunk olyan kérdő mondatokkal, amelyek nem a tudakolás szándékából fakadnak, hanem a stílus élénkítését szolgálják. Az ilyen kérdő mondatokat költői kérdésnek nevezzük. A tagadó- és tiltószót a magyarban sohasem írjuk egybe az igével, a szlovákban viszont egybeírjuk: Neplaő! — Ne sírj! Vcera som nepracoval. — Tegnap nem dolgoztam. A tagadó mondatokat könnyen felismerhetjük a tagadó nincs, nincsen, nincsenek; sincs, sincsen, sincsenek igékről. A sem és a se alakokat különbségtétel nélkül használjuk: Se lát, se hall; se éjjele, se nappala. — A fehércseléd közt a beteg se lomha. — Nincs cserepes tanyám, Sém szűröm, sem subám. — Nincsenek vágyaim. — Egyikük sincs otthon. Már említettük, hogy sokan a felszólító módot a jelentő móddal összekeverik; így beszélnek: A fiamat most Nagy elvtárs taníccsa (helyesen: tanítja) a történelemre. Ez a módhasználat hibás. A felszólító, mód parancsolást fejez ki, tehát értesítésre, közlésre ne használjuk. Vezényléskor a hangsúlyt néha áthelyezzük az utolsó szótagra: Hátra arc! Jobbra át! Indulj! De: Rajta! A kérdő mondatokban az -e kérdőszócskát a, mondat legerősebben kiemelt tagjához, tehát az állítmányhoz kapcsoljuk: Nézd meg, nem esik-e az eső! (Helytelen, ha így mondjuk vagy írjuk: ...nem-e esik az eső]. El-e ment hazulról? Helyesen: Elment-e hazulról? Meg-e mondtatok? Nem-e látta? Helyesen: Megmondtátok-e? Nem látta-e? Az önálló kérdő mondatok után kérdőjelet teszünk, de ha a kérdő mondat nem önálló, hanem egy másik mondatnak a függő része, akkor olyan írásjelet teszünk a végére, aminőt a főmondat állítmánya kíván. Pl.; Miből lett a kőszén? Ez önálló kérdő mondat, a végére tehát kérdőjelet tettünk. .' Most elmondjuk, miből lett a kőszén. Ami . előbb önálló kérdő mondat volt, most egy kijelentő mondatnak a függő része lett, azért olyan írásjelet teszünk a kérdő mondat végére, aminőt a főmondat után tennénk, ha csak egymagában volna. Ha a főmondat kijelentő, pontot kell a végére tenni, tehát az egész összetett mondat végére is pontot kell tenni. 1 • Mondd elI Ez felszólító mondat, a végére felkiáltójelet kell tenni, tehát akkor is felkiáltójelet teszünk a mondat Végére, ha hozzákapcsoljuk a kérdő mondatot: Mondd el, miből lett a kőszén! Helyesírásunk szabályai szerint „a kérdőjelet is a felkiáltójelet a kiemelt címsorok után is ki kell teftni." A nem szócska néha nem a tagadást jelenti, hanem az állítás nyomatékosságát: Hányféle szép dolgot össze nem álmodott! Mit meg nem tesz az ember a jó ügy érdekében! Pazderák Bertalan \
