Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-23 / 12. szám
alakítja Raszkolnyikov húgát, Dunyát Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye alapján készített szélesvásznú szovjet filmben, amelyet Lev Kulidzsanov rendezett. Bővebben a 7. oldalon. A hagyományokhoz híven, az 1848-49-es szabadságharc évfordulójának emlékére a petrzalkai parkban ismét megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát. Az évforduló előestéjén a városháza tiikürtermében ünnepi akadémiát tartottak. Egyik felvételünk a koszorúzás színhelyén készült: Dráfi Mátyás Petőfi Respublika című versét szavalja. A második felvételen az ünnepi akadémia résztvevői láthatók. FABIAN SÁNDOR: SZERSZÁMSORS A szerszámok megkopnak, vékonyodnak, csorbulnak szakadatlan. Levált részeik láthatatlanul vegyülnek el a munkált darabokban. Nyom nélkül tűnnek el, pedig a legkeményebb anyagot képviselik. Az én szemem a megmunkált anyagban elsősorban a szerszámot csodálja. Nekem a fahíd jó vésőt jelent, gyalut a bútor sima fája, a csille szeme vascsákányt idéz (hegye cikázó szikrája a mélynek), a gépalkatrészt nézve reszelő jut eszembe, amint a fémbe mélyed, a levágott fa fűrészek fogát hordja magában, melyek sírva vágnak, ha fiatal az ág... A szerszámok megkopnak, vékonyodnak, belőlük rossz lim-lom marad, mégis irigylem sorsukat. Szorgos szerszámnak szánom létemet — ne csak munkált — munkáló is legyek. Csontjaim lassan beleórlöm a szétzúzandó dolgok halmazába, gondolataim torz szögleteket csiszolnak formásra, simára, nem sajnálom semmim — se szívem, se izmaim, se szemeim, csak tudjam, hogy ott koptam el a megmunkált élet felszínein. Ján Amos Komensk? születése napján, március 28- án ünnepeljük hazánkban a pedagógusok napját Ezen a napon a tanulók virágokkal kedveskednek és szívből gratulálnak tanítóiknak. Az iskola és a pedagógusok küldetése az utóbbi években egyre jobban előtérbe helyezkedik. Ez természetes is, hiszen a tanító vállán nyugszik gyermekeink jövője, nagyrészt tőle függ, hogy a jövő nemzedék hogy készül fel az életre, milyen lesz a szak- és általános képzettségének színvonala. Joggal tesszük fel a kér-» dést, megkap-e a tanító mindent ahhoz, hogy e rendkívül fontos küldetésének eleget tehessen. Társadalmunk nem kevés áldozatot hoz a művelődésügti fejlesztés terén is. IgyTs azonban sok még a tennivaló. De nemcsak az emberiség száma növekszik majd robbanásszerűen, hanem a technika, a tudomány, a művészetek sok ágazata Is. Lassan bele kell törődnünk, hogy nincs többé egyetemes műveltség, pollhisztorságra törekedni céltalan erőlködés. A kultúra egy-egy ágazatának, körének Ismeretanyagát se sajátíthatja el az ember. A felgyülemlett tudományos ismeretekhez képest az emberi élet igen rövid. Ezért a KÖSZÖNTŐ HELYETT szakosodás a specializálódás korparanccsá vált. Ehhez a tényhez hozzáidomítani a tanterveket nem könnyű dolog. Tudósok és gyakorló pedagógusok százai foglalkoznak ezzel a kérdéssel, l\ogy megtalálják a kompromisszumot abban, hogy a ma felnövekvő nemzedék a múlt kincseit és a jelen szükségletét a lehető legmélyebben megismerhesse. A tudós a tudomány legújabb eredményeit vizsgálja, a szakember a szakma mai és holnapi módszereivel, újdonságaival ismerkedik, ha viszont az a kérdés, hogy ki mit tudjon általában a történelemből, mit ismerjen az Irodalomból, művészetből, akkor igen sokan meghőkölnek: a jelen felé fordulni, lemondani a múltról? Szentségtörő lehet, aki azt mondja, hogy igenis nélkülözhető olyan alkotások és nevek alapos ismerete, amelyek ismerete nélkül harminc-negyven éve még műveletlen tuskóknak minősült bárki, nélkülözhetetlen viszont annak a kultúrának az ismerete, amely él, és amelyben élünk. Aki azt mondja, hogy ez a század érdekli jobban, mint a XIX., a XIV., amelyeknek örök szépségeivel már alig ér rá törődni, az egykönnyen válik kicsit gyanússá: nem hagyománytipró álforradalmár-e? Igaz, hogy a klasszikus szépségekről lemondani kegyetlenül nehéz. Akár egyről is. Aki arra gondol, hogy a jelen minden konkrét művéért föl kell áldoznia a múlt egy-egy konkrét művét, azt nem vigasztalja- az a kozmológiai miszticizmus, hogy a jelenben benne van a teljes múlt, kultúránkban ott lappang minden valaha létezett, romjaiban megmaradt vagy nyomtalanul elsüllyedt kultúra. Semmi se vigasztal. Hacsak az nem, hogy az áldozatot az élő kultúráért, hozza az ember, éltető közegéért. És talán az Is vigasztal, hogy aki konzervatív, az nem kockáztat sokat műveltséganyagának szolidsága dolgában, aki pedig a jelenből gyűjt, az megítélésre, értékelésre, kiválasztásra is vállalkozik. A múlthoz ragaszkodni gyakran annyi —• műveltség területén is —, mint kényelmesen kitartani a biztos, a fémjelzett, a patinás, az egyszer vagy sokszor bevált dolgok, normák szokások mellett. Az úgynevezett örök értékek esetében is lehet ez így: az értékek mindig változó nyelvét, formanyelvét, a változó aspektust utasítja el a konzervativizmus. Aki a jelenben művelődik, alighanem többet vállal Csak vállaljon - is, vállaljon valóban. Ne az történjen, hogy avultnak minősítünk elévületlen kincseket, csak kényszerűségből, köny- nyítendö a terheinken, és műzeumba-könyvtárba helyezünk értékeket, hogy korszerűbb értékekkel foglalkozhasson a mai ember, aztán Igen sokan ne gyűjtsenek semmit a régi helyébe. A mai kultúra alkotásait ugyanaz az igény hozza létre, mint a klasszikusokéit, az évszázados remekműveket, és épp ezeket a műveket szánják alkotóik épp minekünk. A kultúra tartalmának megújítása nem megdöbbentő, hanem szükséges és természetes, csak meglegyen a megújítás, annak a helyét, ami kihull, töltse be mai érték. A mindig újat, Igazi értékeket kereső pedagógusok számára Komensk? útmutatása ma is aktuális. Talár) ezért is jó, hogy a tanítók napját nálunk Komensk? születésnapján ünnepeljük. HITCHCOCK, A HÄTBORZONGATÖ Alfred Hitchcock — vagy ahogy Amerikában ismerik: Mister Suspense — a rémfilmek halhatatlan nagymestere Párizsban járt. Ez jó alkalom volt arra, hogy Henri Langlois, a francia filmmúzeum igazgatója átadja neki a köztársasági elnök által adományozott becsületrendet. Hitchcock párizsi tartózkodása alatt mutatták be legújabb filmjét. Címe: „Frenesie“, sztorija pedig: egy nem mindennapi szadista szürke hétköznapjai. Mi is lehetne más? Olvassa el a nagy „hátborzongatóval“ készített interjúnkat a 7. oldalon! A jövő heti számunkban: Megjelenik az ÁPRILISI IFJÚSÁG első évfolyamának első száma Vezércikk a vezércikkről, Kritika a kritikáról, a Szerkesztő válaszai mindenkinek, akinek még nem válaszolt, Jegyzetek a feleségekről, sport, divattanácsadó. Aranylabda — Aranylemez Gerd Müller, Európa legjobb labdarúgójának interjúja údo Jürgensszel. Már most biztosítsa lapunkat!!! De legjobb lesz ha előfizeti!!! „A kezdet szokványos, mindennapos, szinte banális. Tizennyolc éves lány összeismerkedik egy nála valamivel idősebb fiatalemberrel. A folytatás sem tér el a több ezer hasonló esettől. Találkák, séták, csókok...“ —. így kezdődik riportunk a harmadik oldalon, amely egy lányról szól, akit a szülök helytelen nevelése gyilkosként a fegyházba juttatott. Lapunk harmadik oldalán közöljük munkatársunk mosónőkről szóló riportját. A mosoda nyolc alkalmazottja naponta 320 kiló ágyneműt mos és vasal, havonta 1700 ágyneműt kölcsönöz. Az asszonyok órabérének átlaga csaknem tíz korona. Munkájukkal ugyanúgy elégedettek, mint a bérezéssel. A régi, irodalomból és proletárvalóságból ismert mosónők útódjait hiába keresnénk bennük.
