Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-16 / 11. szám

A háromgyerekes Ficeréné ugyanott jár ki az utcára, ahol az internátusi lányok. Egyik nap elé áll egy gombafejű, langaléta fiú. — Szia! — ragadja meg a fiatalasszony kar­ját. — Szólj Stubweisz Évának, hogy Tyutyu várja... En senkit sem ismerek az internátusbán... Nekem sietnem kell, megyek a fér... — Kisanyám, engem sem a falvédöről lép­tettek le — vág a fiú Ficeréné szavába. — Addig nem engedlek ki, amfg nem szólsz Évá­nak. Na, nyomás vissza. Mit tehetett szegény Ficeréné, csöngetett a kapusnak, üzent Évának, s a langaléta fiú máris félreállt az útból. Amikor az asszony kilépett az utcára, a fiú kedélyesen a hátul­jára csapott, s Így oktatta ki: — Látod, kisanyám. Tyutyunak nem mond­hatnak nemet a nők! (lg) Hogy ragyog a képernyőn. Nehéz napunk után este föl— izzik szobánkban, úgy tut töl a készülék parányi egére, mint mennyboltozatra az augusztusi ég csillaga. Jólesik hallani és látni. —O— „Sohasem gondoltam volna, hogy a bemondónoi hivatás eny- nyi érdekességet, izgalmat és örömet rejteget. Vannak persze nehézségeim is és álmaim. Szí­vesen készítenék saját műsort, szívesen dramatizálnék egy-egy általam választott dolgot. A munkámat fontosnak tartom és szeretem. A munkám a hob­bym. Nem mindenütt alkalmaz­nak bemondónőket. Az angol BBC-nél, úgy tudom, nincsenek. Örülök, hogy be n o ml ón ó lehe­tek. Egyszer talán lesz egy sa­ját, önálló műsorom is. egyé­niségemnek. alkatomnak legjob­ban megfelelő. Ha egyszer megkérdeznék, mi lennék, ha bemondónő nem le­hetnék. azt válaszolnám: tévé­kritikus. Régen vagyok a tévé­nél. de nem tekintem magam kimondottan „belső embernek“. Ismerem az adás struktúráját, ám Ismerem a nézőt is, mert egy picit én is néző vagyok. És mivel hallom a „belső“ véle­ményt Is, úgy érzem, a kettőt ötvözni tudnám. Egy egész heti műsor összeállítását persze nem vállalnám, mert félnék. hogy nem tudnám megteremteni az egyensúlyt és a közönség és a müsorvezetés kívá­nalmai között. Elsősorban az irodalmi műsorok érdekel­nek. De nagyon szeretem a ko- tloly zenei adásokat: szívesen leskelődöm és hallgatózom a hangversenyek próbáin, csodála­tos karmestereket láthatok. Többnyire az élő adásoknak ré­szese vagyok, és bár csupán egy-két mondattal veszek részt az adásban, mégis nagyszerűen érzem magam. Kedvelem azon­ban a jó könnyűzenei produk­ciókat is szívesen működöm közre, ha megbíznak vele. A levelek? Már a borítékra pillantva megsaccolom, ki ír. A gyerekek általában fényképet és autogramot kérnek. Ezeket ké­sőbb bontom föl. Az „intelligen­sebb“ Írás különösen érdekel, mert az ilyen levél tartalmaz­hat hasznos észrevételeket, ta­nácsokat. Legutóbb például egy idős. hatvan és hetven eszten­dő közötti bácsi írt, aki közöl­te. nagyon megörült, amikor hosszabb szünet után (Moszkvá­ban jártam) ismét meglátott a képernyőn. Rendszeresen figyel­te munkámat, és föltűnt neki, hogy sokat dolgozom és szo­morú vagyok. Karácsonykor megörült, mert engem látott és hallott, de ugyanakkor sajnált is mert éppen engem osztot­tak he szolgálatra. A bácsi ked­ves levelére okvetlen válaszo­lok mert jólesett figyelmessé- qe. aggódása iőlesett. hogy a leoapróbb rezzenések sem kerül­ték el figvelmét. Teljesen iga­za volt akkor amikor szomo­rúnak látott. Valóban rossz volt a hangulatom; fáradt voltam, és Ilyenkor az ember nem tud olyan friss benyomást kelteni, nem ragyog úgy. Vannak aztán ostromló levelek is. Egy tizen­hat éves fiatalember például ezt Irta: ..Ezennel a feleségem­mé nyilvánítalak. Légy szíves, válaszolj azonnal hogy tudjam mihez tartani magam." Nem tu­dom. mi lett a fiatalemberrel, de azt hiszem, nem felelnék meg neki. Állandó levelezőim az időseb­bek és a gyerekek. Ők rendsze­resen nézik a műsort. Persze, ennek is külön lélektana van. Nem mindenki fogja ugyanis a ceruzát vagy a telefont, hogy tanácsot adjon. Hol több. hol kevesebb levél jön. —O— A hatvanhárom éves néni, aki mellől öt éve úgy hullt sír­ba a férje, mint fáról a novem­beri levél, és aki esténként a képernyőtől várja, hogy szíve megteljen kevéske örömmel, aki muskátlik, kaktuszok, neve sincs zöld növénykék, mézédes befőttek között, kopott huzatú székbe süppedve issza magába a műsorok varázsitalát, aki megnézi a híradót, a mesét, a mezőgazdaság problémáiról szó­ló kerekasztal-beszélgetést és a reklámot, akinek arcán egy­re keményebb vésővel munkál az idő — néhány órával azelőtt, hogy Takács Marival, a Magyar Televízió népszerű bemondónő- jével riportot készítettem, ezt mondta: — Istenem, de szép az a Ma­ri, de gyönyörű. Estéről estére szebb, csak nézem, csak nézem és nem tudok betelni vele. —0— „Egy szürke napom? Vegyük a tegnapit, az szolgál a legköz­vetlenebb élménnyel. Adásnap­kor általában délelőtt válasz­tom ki a ruhámat, a müsortl­vel. Megbeszéljük, milyen anya­gok esedékesek aznapra. Én fölolvasom a szövegem, az eset­leges hibákat kijavítjuk. A mű­sorvezető bejelenti, hogy elő­reláthatóan melyik műsor ér véget hamarább a tervezettnél, lesz-e könyvismertetés vagy plusz-kisfilm. Miután ezzel megvagyok, lemegyek a smink­szobába és „kikészítem“ ma­gam. majd beülök a bemondó- fülkébe. Ez aranyos kis hely, remek fölszereléssel, a legkor­szerűbb kamerával. „Bevilágíta­nak“, jön az operatőr, elkészül az adáshoz illő háttér. Félórá­val az adás előtt már csak a munkámra összpontosítok. Rend­szerint ekkor kapom meg a hí­reket; ezeket jó hangosan át­olvasom, hogy a neveket is he­lyesen és jól ejtsem, mert a politikában naponta bukkannak föl új nevek. Ha valamit nem tudok egész precízen, utánaér­deklődöm. s aztán megkezdődik az adás. A bemondónak nincs könnyű dolga. Csupa igéből, névszóból és kötőszóból álló mondatot kell hangulattal, tartalommal meg­töltenie. Minden azon múlik, hogy a kellő pillanatban „rá- áll-e“ az anyagra. A sztnészek­sebb időt. mert más napokon teljesítünk szolgálatot, de ha egyszer összefutunk, be nem áll a szánk. Megtörténik, hogy a munkáját éppen befejező hír­adós bemondó meglátogatja tár­sát a bemondófülkében, és ak­kor kezdetét veszi a „traccs- party“. Ilyenkor nem követjük mindig az adást, és ekkor tör­ténik meg. hogy nem találjuk el a megfelelő hangot a kép­ernyőn. Egy jó vicc után elég nehéz a sorra kerülő drámát bekonferálni. A néző bizonyára sejt valamit, a hangszln árul­kodik.“-0­A telefonban csupa jókedv, csupa trilla, csupa játékosság. „Fél négykor a Berlin presszó­ban. Fölismer majd? Az élet nem képernyő!“ Fél négy után tíz perccel befut s az asztalunkhoz ül. Olyan szép, mint á képernyőn. És olyan közvetlen is. Ügy lát­juk, szereti a nevetést, a leg­apróbb humorszikra is fölmele- gjti. Coca colát iszik és elszív két Kentet. Magyar szakot vég­zett az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetemen. Harmincegy éves. Van egy harminchat esz­tendős bátyja. Szigetszentmik­BRILIÁNS A KÉPERNYŐN pustól függően. Tegnap például színházi közvetítés volt, de volt párizsi jégrevű is, tehát esté­lyi ruhát vettem fel, olyat, hogy azért a délutáni műsorok jellegének is megfeleljen. A „külalakot" otthon készítem, utána fodrászhoz megyek. Teg­nap már kettőkor a fodrásznál ültem, aki azonnal megcsinálta a frizurámat. Ezt a fodrászt a tévé bocsájtja rendelkezésünk­re és a tévé fizeti. Háromkor voltam bent a munkahelyemen és legépeltettem az aznap est) szövegemet. Egy idő óta ugyan­is mi. bemondók írjuk meg a szövegeinket, persze nem fel­lengzősen, mert tartanunk kell magunkat a témához. Miután ez megvan, összeülünk az adás­vezetővel, a lebonyolítás veze­tőjével és a zenei szerkesztő­nél az átlényegülés felel meg a ráállásnak. Általában nézem az adást. Tegnap meglepetés ért: kb. nyolcvan nevet kellett be­mondanom. A színházi szerep- osztás is tartalmazott vagy negyvenet, méghozzá nem is a- kármilyen neveket: örménye­ket. Hasonló meglepetések na­ponta érnek. A színészt két- három havonként éri hasonló sors, mert új kifejezésekkel csak az új darabban találkozik. De hát ez már a véremben van; íme, most is megvettem az ?Estl Hírlapot, pedig ma nem is dolgozom, de érdekel, mi történik, mik az új esemé­nyek. Legközvetlenebb munka­társaim a műszakiak és az adásvezető, velük vagyok állan­dó kapcsolatban. Bemondőkol- légáimmal töltöm a legkedve­lósról származik, a szülei most is ott élnek. Férje Kazimir Ká­roly, a Thália Színház rende­zője. Ügy ragyog. mint a zápor utáni szivárvány. —O— „Elég nagy nemzetközi ta­pasztalatom van, ismerek jő né­hány bemondót. Voltam Varsó­ban, Szófiában, Zürichben, s bármerre járok, megnézem a té­véműsorokat, de elsősorban a kolléganőket. Jártam Grácban. Stockholmban, Olaszországban. Az Olasz Televízió például szí­nésznőket is fölkér bemondói munkára. Megismerkedtem a csehszlovák Koséovával is. Min­denütt figyelek, fülelek, s a tapasztalatokat igyekszem hasz­nosítani. Meg kell azonban je­gyeznem, hogy értékes tapasz­talatokat szerzek hazai kollé­gáimat figyelve. —O— A hatvanhárom éves néninek, aki mellől öt éve úgy hullt férje a sírba, mint fáról a no­vemberi levél, és ki esténként a képernyőtől várja, hogy szive megteljen kevéske örömmel, aki minden műsort néz, aki kopott huzatú székbe süppedve, mus­kátlik, kaktuszok, neve sincs növénykék és mézédes befőttek között lesi az adást, és aki azt mondta: — Istenem, de szép az a Mari, de gyönyörű —, a hat­vanhárom éves néninek üze­nem. néhány órával a riportké­szítés után: Igen. nagyon szép az a Ta­kács Mari. De ami még fonto­sabb, nagyon kedves, nagyon jóságos is! / K0LÄR PÉTER fölvételei BATTA György BL0KÄD A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat tavaly Pepita 0- roszlán díjat alapított, amelyet ezután évről évre a legsikeresebb beat-együttes és pop-énekes kap szilvesz­terkor. Az első alkalommal Koncz Zsuzsáé és az Ome­ga együttesé lett a Pepita Oroszlán. Koncz Zsuzsa 240 ezer pontot kapott — és mint az egyik magyar lap ír­ta — „utcahosszal“ verte társait. Á tárgyilagosság ked­véért tűntessük még fel a Pepita Oroszlán „verseny- , szabályait“: egy nagylemez 3 pont, egy kicsi 1 pont. A Pepita Oroszlánt január elsején 0 óra 20 perckor nyúj­tották át a televízió műsorában. Akik még nem aludtak, vagy akiknek nem voltak látási zavarai, bizonyára em­lékeznek rá. — ürülsz a Pepita Oroszlánnak? — 0, nagyon. Én minden elismerésnek örülök. Leg­alább látom, hogy az embereknek tetszik, amit és a- hogy csinálom. Karrierem is úgy indult az 1962-es „Ki mit tud“-on, hogy a közönség fogadott a kegyeibe, az­óta is hálás vagyok neki érte. Ha valaki nem emlékez­ne már rá, akkor Gergely Ágnessel a Nagymami című dalt énekeltük. A Pepita Oroszlánt nyomban el is ne­veztem Oszkárnak. Persze nem téveszthető össze azzal a híres Oscarral. — Hány lemezed jelent meg eddig? — Körülbelül 700 ezer. — Melyik számodra a legkedvesebb? — Nekem mindig a legújabb a legkedvesebb. De ha már így szólt a kérdés: a két nagylemezem, a Volt egy­szer egy lány és a Szerelem. — Mikor jelenik meg újabb nagylemezed? — Április közepén Illésékkel megkezdjük a legújabb nagylemezem elkészítését. Csakhogy ilyen nagylemez elkészítése rendkívül sok munkával jár. Három hónapig is eltart. Ilyenkor nincs egy nyugodt pillanatom sem. Próba próbát követ. Alig van olyan nap, amikor éjfél előtt ágyba kerülök. — Akkor beszéljünk talán a magánéletedről, ha a sok fellépés, felvétel és próba mellett egyáltalán lehet róla beszélni. — Ami azt illeti, nem nagyon. Ha van egy kis időm, olvasok. Kedvenc íróim: Örkény István, Moravia, Iszaak Babel. Szenvedélyem a lemezgyüjtés s ezenkívül min­denféle régiségeket is gyűjtök. Van egy kétezer éves görög szobrocskám. — Kedvenceid vagy példaképeid? — Beatles, Illés, Dusty Springfield, Petula Clark, El­la Fitzgerald és mások. Sok kitűnő énekest és együt­test említhetnék, ezek elsősorban azért tetszenek, mert a legkultüráltabak. — Legközelebbi terveid? — A nagylemez elkészítése. Valószínűleg szeptem­berben vagy októberben kerül forgalomba, a napokban néhány lemezfelvétel Münchenben, egy egész estét be­töltő műsor a hamburgi televízió számára, Aranyszar­vas Fesztivál Brassóban. Ez lenne dióhéjban. — Mikor láthatunk ismét Csehszlovákiában? — Ide mindig nagyon szívesen jövök vissza. Bergen- dyék jönnek májusban, és talán én is velük tartok. Palágyi Lajos Koncz Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents