Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-07 / 27. szám
8 új ifjúság CHARLES EINSTEIN: Mélységes megértés Nelson Hollister magándetektív, rendőrségi körökben a Mindentudó Nelson név alatt ismert, lábát keresztbe vetve, hátradőlt a fotelban. „Feltételezem“ — mondotta —, „hogy nem valami nagyon örülnek a látogatásomnak.“ „Hülyeség“ — jelentette ki Wapsand felügyelő a gyilkosságok osztályáról. „Hülyeség. Mindig nagyon örülünk, ha egy-egy régi jó barátunk meglátogat bennünket. Ugye, őrmester?“ Bates őrmester, a felügyelő jobb keze elwigyorodott. Mindentudó Nelson pedig kijelentette: „Bizonyára tisztában vannak vele, hogy több a sütni- valóm, mint önöknek kettőjüknek együttvéve. Maguk rendőrségi alkalmazottak a bűntényt mindig a következtetésekkel próbálják megoldani. Ön ehhez a mélységes megértés művészetét alkalmazom.“ „Hm“ — dörmögte Wapsand. „&n egyáltalán nem tagadom, hogy vannak sikerei. De kérem, árulja el nekünk is, hogy mi a különbség a következtetés és a mélységes megértés között." „Megpróbálom önöknek megmagyarázni“ — mondta Mindentudó Nelson elnéző mosollyal. „Képzelje el, hogy egy iskolában a táblán számokat lát fölírva. Mire gondol, hogy mit tanítottak ott?“ Wapsand vállat vont. „Mit tudom én. Bizonyára matematikát.“ Mindentudó Nelson elmosolyodott. „Ez volt a következtetés Helyesen. De ettől ön még nem érti a matematikát." „Perszehogy nem.“ „No látja, ebben van a különbség. De mondok maguknak még egy példát. Ein a közelmúltban rendkívüli szolgálatot tettem egy közép-amerikai ország kormányának azáltal, hogy a mélységes megértés módszerét alkalmaztam a következtetés módja helyett. Mint tudják az alelnököt gyilkolták meg a tiszteletére rendezett ünnepségen. A rendőrség letartóztatott egy férfit, akit a tett elkövetésével vádoltak. De nem az igazi gyilkost tartóztatták le. Ezt a férfit ugyan a tett színhelyén kapták el, a rendőrség a tettest látta benne, mert a végkövetkeztetésre jutott, hogy a tettes még nem menekülhetett el.“ „No és?“ — kérdezte Wapsand. A magándetektív jelentőségteljesen köhintett. „&n szerencsére felfedeztem, hogy a meggyilkolt alelnök fiatalkorában a cirkuszban lépett fel. Mint kötéltáncos.“ „Jól van, no. És mit akar ezzel mondani? Azt képzelte talán, hogy a holttest eltáncolt a kötélen? És végtére is, nekik nem a holttest hiányzott, hanem a gyilkos.“ „Hagyja, kérem, ezeket az ízléstelen megjegyzéseket" — mondta Mindentudó Nelson sértődötten. „Akkor, amikor az alelnök még a cirkusznál dolgozott, volt ott egy halálos ellensége. Minden este mint élő ágyúgolyó lépett fel. És az volt a gyilkos.“ „Nem értem" — sóhajtott fel Wapsand felügyelő. „Ha elfogadjuk, hogy az az ember, aki valamikor mint élő ágyúgolyó lépett fel, valóban meggyilkolta az alelnököt, hogy menekült el mégis a tett színhelyéről, ha ön kizárja a menekülés lehetőségét?“ „Kilövette magát egy ágyúból.“ Nelson Hollister unatkozva ásított egyet. „Az ünnepségen az alelnök tiszteletére sortüzet lőttek. Mozsarakból, természetesen." Bates őrmester úgy nézett Mindentudó Nelsonra, mintha mindjárt fel akarná falni. „De most aztán már menjen a francba!“ — mondta nehezen türtőztetve magát. „Még nem megyek“ — mondta Mindentudó Nelson kedvesen „Azt hallottam ugyanis, hogy nehézségeik támadtak egy gyilkossági eset körül. Itt vagyok hát, hogy segítsek önöknek.“ Wapsand felügyelő meglepett arcot vágott. „Melyik eset az?“ „A Philips-gyilkosság“. „Azzal ugyan nincs semmiféle nehézségünk“ — jelentette ki Wapsand. „Mint bizonyára tudja, a halott egy darabka papírt szorongatott a markában. Az unokaöccse telefonszámát írta fel rá. És ez az unokaöccs örökölt mindent az öreg Philips után. Ezzel számunkra a Philips-ügy teljesen világos.“ A detektív teatrálís mozdulattal tárta szét a karját. „Hiszen éppen ez az! Önök végkövetkeztetéseket vonnak le, de közben nem értenek semmit.“ „Hogyhogy?“ „Ha Philips haláig pillanatában valamilyen bizonyítékot akart volna hagyni arra vonatkozóan, hogy az unokaöccse a gyilkos, miért éppen a telefonszámát írta fel és miért nem a nevét?“ Wapsand felügyelő dühösen szippantott a pipájából. „Ezt a kérdést valóban fel lehet tenni. De felesleges. Mi a különbség ugyanis a kettő között?“ „Sohasem gondoltak arra“ — mondta Mindentudó Nelson kimérten —, „hogy Philipsnek oka volt rá, hogy a cédulára a telefonszámot írja fel?“ Wapsand füstfelhőt fújt ki. „De amikor az teljesen egy és ugyanaz: mintha az unokaöccse nevét írta volna fel a cédulára! Fölírta a telefonszámát. A szám vagy név, szerintem édesmindegy.“ „Gondolkodtak már azon, hogy az a szám esetleg téves is lehet?" Bates őrmester ökölbe szorította a kezét. A homlokán kidülledtek az erek. „fim ezt nem csinálom tovább. Felmondok“ — jajdult fel. „Annyira azért nem veszélyes a dolog“ — nyugtatta Mindentudó Nelson. „Figyeljenek ide! Maguk állandóan a következtetéseikkel erőlködnek. Próbálják már meg egyszer meg is érteni az eseményeket!“ Wapsand lenyelte a mérgét és csendesen megjegyezte: „És ha szabad kérdeznem, mit értett meg ön?" „Azt, hogy nincs semmi biztosítéka annak, hogy a halott illetve a haldokló nem írhatott fel egy rossz telefonszámot. Rengeteg o- lyan ember van aki összekeveri a telefonszámokat.“ Wapsand hangja még csendesebb lett. „És ezért...“ „És ezért“ — mondotta a detektív —, „ezért a gyilkos egy egészen mindennapi nevű egyén lehetett. Olyan nevű, amely nagyon gyakori. Azt keressék, akinek az unokaöccséhez hasonló a telefonszáma, és ugyanakkor tucatneve van, úgymint John Jones vagy Bob Smith — és máris megvan az igazi gyilkos.“ „Miért mondja ezt el nekem?“ — kérdezte meg Wapsand felügyelő. A pipája közben kialudt, és megpróbált újra rágyújtani, de a keze remegett. Mindentudó Nelson édesdeden elnevette magát. „Azért, mert ez az oka annak, hogy miért a telefonszámot adta meg a meggyilkolt. Mert tegyük fel, ha fölírta volna a Jones nevet, milyen útmutatás lett volna az? Semmilyen se. Jones vagy Smith nevű annyi van, mint homok a tengerben. A haldokló tudta, hogy valami pontosabbat kell hátrahagynia, olyat, ami elvezet a gyilkoshoz. Ezért választotta ezt a legbiztosabb megoldást.“ Mindentudó Nelson magabiztosan mosolygott. „Sajnos, ugyanakkor összekeverte a telefonszámot.“ „Kidobjam, főnök?“ — kérdezte dühösen Bates őrmester. „Elkapom a nyakát, és már kint is van.“ „Hagyja csak!“ — mondta Wapsand felügyelő fáradtan. Aztán Mindentudó Nelsonhoz fordult. „Nagyon sajnálom, hogy nekem kell tudatnom önnel — az unokaöccs mindent bevallott." Mindentudó Nelson kihúzta magát. „Ebben az esetben“ — mondta sértődötten —, „van szerencsém tudatni önnel, hogy elállók a Philips-eset kivizsgálásának gondolatától. Nyilván nem akarják az ügyet mellékes, de fontos motívumok feltárásával komplikálni. Mindazonáltal mégis azt a- jánlom önöknek, hogy olyasvalakit keressenek, akit az unokaöccs a beismerő vallomásával fedezni próbál. Talán valakit, akit Jonesnak vagy...“ „Magát az unokaöccsöt hívják Jonesnak” — mondta Wapsand felügyelő, (-t-) ff • „Szomorúfűz": .Megpróbálom a rohanó percekben megkeresni magam“ — írja levelében. A gondolatot szépnek találjuk, és arra bíztatjuk, maradjon hű a fenti sorhoz. Ügy ér el ieghamarább a költészet mély forrásaihoz is. Tanuljon! Fogalmazzon tisztán. Gondolatait általános érvényűvé emelve próbálja elmondani — mert csak akkor és ügy van értelmük. Bíztatjuk! • „örökké jázmin“: Levele és versei is végtelenül zavarta sak Lebeszéljük, persze csak az írásról, a tanulásról, az önművelésről nem! Hogy jobban higgyen nekünk, olvassa el versének három sorát eredeti helyesírásban: ,De meddig tart benőnk, az akarat / Medig él az el!vünk; harmóniánk / Medig tartunk, ki mi (stb.) meddig, bennünk, elv) — tov versírásra vállalkozni — talán kicsit szemtelenség is! • „Eszter 70“: Nehezen hisz- szük el, hogy lapunkat indulása óta figyelemmel követi (ahogy a levelében írja!), a lapunk ugyanis tizenkilenc éves ön pedig húsz.. Ami a verseit illeti — biztatjuk! Néhány sora, képe, meglepő, jó! Ilyen pl.: / Nap- ténycseppek pilláidra szórják / sejtéseiket /. Vagy egy másik sora: / Tavaszra nézni /és őszt látni a levelek arcán! / Kár, hogy a többi sor nem tud ezek szintjére emelkedni, s így a vers széthull, súlytalanná válik. A versépítésre hívnánk fel a figyelmét és József Attila sorára: „A líra, logika"! Kerülje az olcsó rímelést!!! Az általános érvényűt próbálja megfogalmazni. Várjuk újabb verseit! • „Hetény“: Verseiben magyarnóta ízeken túl mást nemigen találunk. Önre bízzuk a döntést! • D. F.: Versei gyámoltalanok, darabosak. Nyelvi színei szürkék, szimplák. Tanuljon! Kedves olvasóink! Többszöri figyelmeztetésünk ellenére is, számos olvasónk küld be verset csak jeligével ellátva! Azokat a verseket, ahol nincs feltüntetve a pontos cím is, — nem bíráljuk! Házassági balesetek elsősegélye Vs. (Szemelvények dr. M. Plzák újabb könyvéből) VESZEKEDÉS ÉS A TÖBBI CSODASZER Az egyik legellentétesebb eszköz, amellyel a házassági félreértéseket meg akarjuk oldani, a veszekedés. Nem ismerek azonban olyan esetet, amikor a veszekedéssel bármit is megoldottak volna a házastársak. Ám mégis elmondhatjuk, hogy általa érintkeznek — szakszerűen — kommunikálnak a felek. Az egymás közti érintkezésről általában Az emberek egymás közti érintkezésének legfőbb eszköze a szó — vagyis az emberi beszéd. Ám imformáctót közölhetünk egy vállrándítással, pillantással vagy akár grimasszal is. Az emberek között Így létrejön egy bizonyos rejtjelrendszer. Hasszabb együttélés után a házastársak között is létrejön egy megállapodás, amely szerint bizonyos szavaknak, mondatoknak, pontos jelentésük van. Ha a legbensőbb enyelgés közepette a feleség butuskának, butácskának nevezi a férjét, az megérti, és semmi ross2 nem történik. De ha olyankor mondja ezt. amikor a munkában valami sikertelenség érte, akkor a férj felháborodva reagál rá. Azaz, teljesen másképp értelmezte és fejtette meg a rejtjelet. Fontos, hogy a rejtjeleket helyesen értelmezzük, mert ha nem így történik, és mind a két fél másképp magyarázza a jelek értelmét, a megértés teljesen lehetetlen. És éppen ez a fajta kommunikáció jellemző a veszekedő házastársakra. Képzeljük el, hogy a férj felfedezte felesége hűtlenségét, és azt mondja neki, most már elmehet, többet nem Is akarja látni. A feleség erre felöltözik és távozni akar, amire a férj kijelenti, ha most elmegy, hát leveti magát az emeletről. Azaz. sem az első, sem pedig a második esetben nem azt jelenti a mondat, amit mondottak általa, hanem valami mást. Ezért elmondhatjuk, hogy mennél nagyobb szerepet játszik az érzelem, annál kisebb súlya van a mondgtt szónak. A szavakon túli kifejező eszközök Ä férfi kártyázni akar menni, kéri a feleségét, a feleség azt mondja, hogy csak menj — a férfi mégsem megy el, mert az intonációból megértette felesége valódi válaszát. Másnap panaszkodik a férfi, de a felesége így válaszol neki: Hát nem modtam. hogy menj? Nem csodálkozhatunk, ha kirobban a férj, hiszen a társai úgy néznek rá, mint valami érthetetlenek. Ebből Is látni lehet, hogy a szavakon túli kifejezőeszközöket különböző módon felhasználhatjuk és nemegyszer visszaélni és zsonglőrködni is lehet velük. De aki tudatosan visszaél a szavakon túli érintkezési formákkal, az maga is vesztes lehet. A' partner ugyanis felismerheti ezeket az eszközöket és szintén visszaélhet velük. Ha az előbbi példánál maradunk, máris láthatjuk, hogy mi történik, ha a férj szándékosan nem érti meg az intonációt, és uzsgyi, máris a kártyapartnerek között öl. Az a nézetem, hogy a konfliktus tetőpontján néha olyan állapot is létrejöhet, amikor a felek már egyáltalán nem értik egymást. Amint tehát veszekedésre, konfliktusla kerül sor, jé, ha kerüljük a szavakon túli érintkezési eszközöket, sőt — jó, ha egyáltalán nem próbálunk érintkezni. Az ellentét más síkba való helyezése Egy alkalommal a férj az orvos feleségét titokban azzal gyanúsította, hogy azért vállal éjszakai szolgálatot, mert kollégájával akar együtt lenni. A férj azonban nem beszélt féltékenységről hanem felesége egészségi állapotéra hivatkozva, próbálta megaka dályozni, hogy kötelességét végezze: így minden éjszakai szolgálat előtt nagy veszekedésre, perpatvarra került sor. Végül egy nap meglátogatott a férfi, hogy vizsgáljuk ki a feleségét és bizonyítsuk be, mennyire kimerült, fáradt stb. Érdekes, az említett orvosnő nagyon jől tudta, miért cselekszik így a férje, de nem volt bátorsága kimondani az igazságot. A példa alapján látjuk, hogy a féltékeny férj a tulajdonképpeni vitás kérdést egy újabb, más sikba helyezte. Leggyakrabban rejtett féltékenység lehet ennek az oka. Ügy gondolom, hogy a téma más síkba való áthelyezése segít. Tapasztalatból mondhatom, mert a legtöbb esetben a társ felfedez! ezt a manővert, és elfogadja a másik által felajánlott rejtjelet. Ebben a helyzetben az oktalan vita könnyen megoldódhat, de még könnyebben el is mérgesedhet, mert a társ visszaélhet a helyzetével. Még rosszabb azonban, ha nem fedezi fel a síkáthelyezést és ebben a síkban akarja keresni az igazát. Vannak emberek, akik mesteri rafináltsággal tudják palástolni féltékenységüket és olyan helyettesítő síkokat agyainak ki, melyeket a társ nem is képes felfedezni. Ismerek egy szerkesztő- nőt, aki szüntelen azt állítja, hogy nem féltékeny — pedig az —, de úgy véli, a férje szolgálati útjai folyamán megcsalja őt. De nem ezt vitatja. Egy alkalommal azzal állt elő, hogy gyerekeiknek szükségük van az apa segítségére, ezért kérte a férjét, hogy változtasson foglalkozást, állást stb. Ezért minden veszekedés közepette tudatosítsuk azt, hogy va- lódi-e a veszekedés oka. -gy esetleg egészen más probléma miatt kaptunk össze. (Folytatjuk)
