Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-04 / 31. szám
u| ifjussg 5 A népszámlálás múltja ás jelene hazánkban 1970 végén népszámlálás lesz hazánkban. Ez a nép- számlálás Csehszlovákia történetében immár az ötödik. Az elsőt 1921-ben, a másodikat 1930-ban, a harmadikat 1950-ben és a negyediket pedig 1961-ben végezték. Az általános népszámláláson kíviil a nemzetgazdaság különböző ágazatainak a fejlődési üteméről havi, negyed- és félévi, esetleg évi összesítések állnak rendelkezésünkre. Pontos adataink vannak a lakosság természetes és mechanikus mozgásáról, a születések, elhalálozások, házasságkötések számáról. Tudjuk, hányán költöztek más városba. Meg tudjuk azt is állapítani, hogy hazánkban hány lakás épül fel évente, vagy például hányán dolgoznak a mezőgazdaságban. Mindezek ellenére az általános népszámlálás így is nagyon jelentős, mert általa olyan fontos és alapvető adatok birtokába jutunk, amelyek alapján megállapítható a lakosság életszínvonala és kulturális szintje. A statisztikák legtöbbje csupán a lakosság aktív részének az adataival foglalkozik, és közülük is csak a- zokat figyelik, amelyek a termelés szempontjából fontosnak mondhatók. Például statisztikai kimutatások készülnek a dolgozó termelési eredményeiről, de nem mondanak semmit az életkörülményeiről, családi életéről, lakáskultúrájáról, nemzetiségéről. Ezzel szemben az általános népszámlálás az összlakosság minden jelentős adatát figyelembe veszi. Ezek birtokában azután lehetővé válik a legkisebb társadalmi csoportok: a család, a falu, a települések életének vizsgálata is. A NÉPSZÁMLÁLÁS FEJLŐDÉSE ÉS A MODERN NÉPSZÁMLÁLÁS KELETKEZÉSE A történelem nagy korszakaiban is voltak népszámlálások, és ezek több esetben nagy emberek nevéhez kapcsolódtak. Mózes, Dávid király, Augusztus császár, Nagy Péter cár, Washington elnök, Napoleon, Lenin — egy-egv népszámlálás is fűződik nevükhöz. Az általunk is ismert legrégibb népszámlálás az e- gyiptomi — i. e. 3000-ben és a kínai — i. e. 2000 körül. Az első népszámlálások célja a harcképes férfiak számának a megállapítása, később pedig az adókötelesek összeírása volt. Csak a legutóbbi időben változott meg a népszámlálás küldetése: feltárja a gazdasági, társadalmi és népszaporulati viszonyokat. A céllal párhuzamosan megváltozott a tartalom is. Először csupán a felnőtt férfiak számát írták össze, később már a felnőtt férfiakat és nőket egyaránt és idővel aztán sor került a fiatalkorúakra is. A feudalizmus alatt már az egyén társadalmi helyzetét, foglalkozását, életkorát, családi állapotát, nemzetiségét, esetleg műveltségét is vizsgálták. A legújabb népszámlálások pedig már a lakosság életmódjával, lakáskultúrájával, anyagi helyzetével stb. is foglalkoznak. Hogy milyen nehézségekbe ütközött a népszámlálás megvalósítása az abszolutizmus idején, hadd illusztráljuk két példával: Franciaország 1666-ban elvégezte gyarmatain az első népszámlálást, otthon csak a forradalom után került erre sor. Angliában az első nép- számlálást 1753-ra tervezték, de a királyi parlament nem szavazta meg. Az indok: a népszámlálás bűnnek számit, és Angliát ezért a bűnéért az ég erői járvány- betegségekkel és katasztrófákkal sújthatják — akárcsak Dávid király zsidóit hajdan. Európában az első népszámlálást a Spanyolországot megszálló arabok hajtották végre 721-ben. Ezeknek a népszámlálásoknak tulajdonképpeni célja az osztálykülönbségek, az emberek osztályokra, rendekre való felosztásának a rögzítése volt, A mai forma csupán a múlt század második felében kezdett kialakulni. Az akkor keletkezett modern államnak, az államapparátusnak és a közigazgatásnak már bizonyos statisztikai adatokra volt szüksége. A civil lakosság állapotának (születések, elhalálozások, házasság) nyilvántartását néhány európai államban már a XVI. században bevezették. Az adminisztratív forrásokból táplálkozó statisztikai kimutatások azonban az ipar, a kereskedelem és a közlekedés gvors fejlődése következtében már nem voltak e- lependőek. Az állam — és így a statisztika is — kellemetlen helyzetbe került. A szélsőségesen liberalista és individualista kapitalizmus az államhatalom beavatkozási jogát a társadalmi és gazdasági életbe csak addig ismerte el, amíg érdeke volt, amíg a feudális társadalmi rend csökevényei ellen harcolt. Ebben az időben a nemzetgazdaság alapját a magánvállalkozások képezték, és természetesen a magánvállalkozók mindennemű állami ellenőrzés elé akadályokat gördítettek. A nemzetgazdaság persze rohamosan fejlődött, és az üzemek számáról, a termelésről, a munkaerő állapotáról pontos adatokra volt szüksége. A kiutat a népszámlálás jelentette. A közigazgatási statisztikai kimutatások a fent említett okok miatt elég gyérek voltak. Csak azokban a termelési ágazatokban volt kedvezőbb a helyzet, amelyek többségét állami tulajdon képezte. A NÉPSZÁMLÁLÁS FEJLŐDÉSE HAZÁNKBAN Csehország területén az első statisztikai kimutatás — jobbágyösszeírás — 1561-ből származik. A mai Szlovákia területéről származó első ilyen jellegű adatok dátuma 1702. Csehországban az összeírásokat már Mária Terézia uralkodása idején rendszeresítették, a mai Szlovákia területén csak II. József uralkodása alatt 1785-87-től. Ezek az összeírások közigazgatási vagy katonai célokat szolgáltak, és ettől függően azt a politikai, egyházi vagy katonai szervek hajtották végre. 1857-től kezdődően népszámlálás jellegű összeírásokat kizárólag csak a politikai szervek végeztek. A feudális összeirásoknál a lakosság a katonai és adókötelesség szempontjából volt érdekes, az új nép- számlálások az emberre már másképp tekintenek. A burzsoá, majd szocialista Csehszlovákiában eddig összesen négy általános népszámlálást hajtottak végre. Az általános népszámlálás között a legalaposabb az 1950-es. A tényleges népszámlálás mellett még számba vették a házakat és lakásokat, az ipari üzemeket és a mezőgazdasági üzemeket is. Ennek a nagy akciónak a fő célja az volt, hogy mintegy inventárt készítsen a háborús pusztításokról és a gyors társadalmi mozgás következtében beállott változásokról. Megvizsgálták hazánk lakosságának műveltségi szintjét is.-0A nemzetiségi hovatartozás megállapításának a nép- szaporulat szempontjából is jelentősége van. A lakosság reprodukciós folyamatának szinte valamennyi mutatója eltéréseket jelez, ha azokat nemzetiségi szempontból vizsgáljuk. Ilyen eltéréseket találunk az egyes nemzetiségi csoportok tagjainak átlagos életkora, műveltségi szintje, lakáskultúrája, átlagos jövedelme stb. vizsgálatánál. A következőkben megpróbáljuk néhány számadat e- rejéig összefoglalni a csehszlovákiai magvar kisebbség legjellemzőbb adatait. Az adatok az ‘ 1950-es és 1961-es népszámlálásból származnak. Ezek szerint 1950- ben Csehszlovákiában 568 ezren, 1961-ben pedig már 535 944-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Ez a 166 ezres különbség kereken 45 százalékos szaporodást jelent. Elgondolkoztatóak a következő számadatok is. Az 1960-61-es évben a lakosság átlagos természetes szaporulata 1000 emberre 6,7 főt tett ki. Az egyes nemzetiségek az átlag alakuláshoz a következőképpen járultak hozzá: a cseh nemzetiségűeknél 1000 lakosra 3,7 főnyi a szaporulat, a szlovákoknál 1000 főre 15,1, az ukránoknál 8,5, a lengyeleknél 4,4, a németeknél 2,8 és a magyaroknál 9,4 fő. Ha a hatvanas években is ilyen ütemű volt a természetes népszaporulat, akkor 1970- ben Csehszlovákiában pl. 4 311 000 szlováknak (1961-ben 3 836 000) és 590 000 magyarnak kellene lennie (1961- ben a magyarok száma hivatalosan 533 000 volt).-0.4 második világháború előtti (1921, 1930) népszámlálásoknál a nemzetiségi hovatartozást az anyanyelv szélűit állapították meg. Tehát az illetőt olyan nemzetiségűnek tekintették, amilyen az anyanyelve volt. A háború utáni népszámlálásoknál (1950, 1961) a nemzetiség megállapításánál a döntő mozzanatot az illető nemzethez való érzelmi kötődés, a nemzethez tartozás bevallása jelentette. 1950-ben a magyar anyanyelvű lakosság szempontjából ez azt jelentette, hogy olyan népcsoporttal vállal nyíltan közösséget, amelyet a háború után három évig elméletileg és gyakorlatilag teljesen jog- fosztottá nyivánítottak. Bár a CSKP februári győzelme után ez a jogfosztottság megszűnt, s ezt a hároméves időszakot a CSKP helytelenítette és elítélte, az embereknek mégsem volt könnyű a döntés, márcsak azért sem, mert a káros társadalmi előítéletek továbbra is éltek és éreztették hatásukat. Hogy mennyire így volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1950-beg alig 368 ezren, 1961-ben már 533 ezren vallották magukat magyarnak. A CSKP 1948-ban világosan leszögezte, hogy a szocialista társadalomban ahogy nincsenek első- és másodrendű állampolgárok, ugyanúgy nincsenek favorizált nemzetiségek sem. — gylasz — Egy sike története Mikor repertoárjának utolsó számit is elénekelte, a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta. A műsorvezetőnek meq kellett tgérnie, hogy amíg a zsűri tanácskozik, az ünnepelt szórakoztatni fogja a közönséget. Csak ezután léphetett mikrofon elé a következő versenyző. Az eset Várkonyon történt, a Tavaszi szél vizet áraszt c. népdalverseny járási döntőjén. Az ünneplés pedig Varga Katalin nyárasdi versenyzőnek szólt — kit a zsűri is a legjobbnak vélt, s neki ítélte az első helyet.-o„Szüleimtől tanultam meq énekelni — kezdi a beszélgetést Kati. — Főleg édesanyámtól, ki még most is szívesen énekel, fó hangja volt. Makai Margit művésznő is felfigyelt rá. Az anyagiakon múlott, hogy nem lett belőle énekesnő. így azután számára az éneklés csak kedvtelés maradt, de azért anyuka bennünket Is megtanított énekelni. Tizenkét éves koromtól énekelek, számos iskolai rendezvényen vettem részt. Később felléptem a nyárasdi zenekarral a környék falvaiban. A népdalversenyre tizenöt éves húgommal, Zsuzsával együtt neveztünk be. A főpróbára sajnos nem tudtam elmenni, mert akkor az állattenyésztésben dolgoztam, s nem volt, aki helyettesítsen. Persze a döntőre ezek után meg sem hívtak, Engedve húgom késelésének, mégis úgy döntöttem, elmegyek, elkísérem öt, s megnézem a versenyt No de Kati aztán mégis másképp vélekedett. Ha beszélne valakivel, talán még fel is léphetne — gondolta. Mások ts mondták, szép hangfa van, bizonyára nem vallana szégyent. Felkereste a rendező bizottság illetékesét. Elmondta, hogy ő is benevezett, a próbára azonban nem tudott eljönni, de most szívesen részt venne a versenyen. Nemleges választ kapott. Nagyon elkeseredett. Most már csak a húgának szurkolhat. Kis idő múlva váratlan doloq történt. Az egyik versenyző nem jött el a döntőre. — „Felléphet, ha...“ — mondta Jarábik Imre, a népművelési osztály 'dolqozója. — „Énekeljen valamit!" — S Kati élénekeli egy népdalt. — „Tyű, az angyalátI Próbálja el gyorsan a zenekarral!“ Mindez két Órával a döntő előtt történt.' A versenyen a fejével intett <0zenészeknek, hogy még egy versszak, még eqy... A közönség ebből mit sem vett észre. Az Ojvárott megrendezett orszáqos elődöntőre már Kati ts készült. Szinte el sem hitte, hogy bejutott a döntőbe. Bátor fellépésével, jó előadásmódjával, csengő, tiszta hangjával Pozsonyban, az országos döntőn szintén meghódította a közönséget. A gálaest örökké felejthetetlen élmény marad számára — nem csoda, hisz 1200 közönségszavazattal ő volt a legjobb énekes. „Erre Igazán nem számítottam. Álomképnek tűnt az egész. Csak akkor tudatosítottam igazán, mtkor a zsűri átadta az ezzel járó jutalmat. Azután énekelnem kellett. Talán akkor volt először lámpalázam. A hangomon ezt nem lehetett észrevenni, de éreztem, hogy ég az arcom. Zsuzsa, a húgom ekképpen fogadott: — Ugye érdemes volt elmenni akkor arra a járási döntőre?“ Kati most a pozsonyi Szőttes együttesnek a tagja. Velük jár Énekelni. Nemrég fellépett Gombaszöqön, utána kéthetes kelet-szlovákiai turnén vettek részt. „Terveim? Szeretném megismerni a kottát, szeretnék megtanulni zongorázni. Ág Tibor karnagy megígérte, ha eljárok a megyei énekkarba, külön Is foglalkozik velem. Minden vágyam, hogy hivatásos népdalénekes legyek, ez legyen a munkám, a foglalkozásom. Márton Iván
