Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-29 / 52. szám
Ha vendégeket hívunk, természetesen azt akarjuk, hogy jól érezzék magukat. Habár minden háziasszonynak jólesik a gondoskodását elismerő dicsérő szó, fölösleges arra törekedni, hogy „kitegyünk magunkért, hogy a harmadik községben is megtudják, milyen vendégséget „csaptunk“. Ez — az anyagi kiadásokon kívül — már csak azért sem ésszerű, mert a háziasszony agyonra dolgozza magát az előkészületekkel s nem tudja élvezni munkája „gyümölcsét“, azaz a megelégedettséget és a jó hangulatot. Márpedig ez nagy hiba lenne. Mert ha jó hangulatban, vidáman akarjuk kezdeni az új évet, vidáman kell befejezni a régit, ami azt jelenti, hogy minden tekintetben kedélyes szilveszteri estéről kell gondoskodnunk. A hideg büfét kétféleképpen oldhatjuk meg: szendvicseket, avagy hidegtálakat készitUnk. A férfiak általában a szendvicset részesítik előnyben, mert készen van, csak be kell kapni, az ínyencek azonban szeretik kedvük szerint összeválogatni a finom falatokat. Mi mind az egyik, mind a másik megoldáshoz adunk néhány ötletet, döntsük el — ismerve vendégeinket —, melyiket találjuk alkalmasabbnak. - (Részben tálakat, részben szendvicseket készíteni nem jó megoldás.) A hidegtálak akkor mutatnak jól, ha különböző formájúak. Lehetnek csak húsos, csak sajtos vagy csak halas tálak, de ízletesek és szépet mutatnak a vegyestálak is. Pl.: — egy téglalap alakú tál közepére hosszában tehetünk felszeletelt kenőmájast, két oldalról keménytojáScikkekkei, a köré két sorban vegyes felvágott kerül, savanyúuborka-szeie- tekkel elválasztva. — kerek tál közepére vékonyra szeletelt csabai vagy száraz kolbászt halmozunk, körülrakjuk savanyúuborka-karikákkal, utána egy sor keménytojás-karika következik, a szélére pedig hideg sült szeletek kerülnek, eqy-egy szelet piros olajos paprikával elválasztva. — a sajtos (lehet ovális) közepére nagyon vékony, felébe visszahajtott sajtszeletek jönnek (eidam. morvái „bochník"), füstölt sajt stb.), két oldalról savanyúuborka-karikák, ezután rokfortcsíkok, majd kockára vágott ementáli, a szélére pedig ugyanolyan kettéhajtott szeletelt sajt jön, mint a közepén van (lehet más minőség), közben egy-egy kis savanyú hallal. — a halas tál (legjobb, ha kerek) közepére halsaíétát halmozunk, majd kör ajakban megtisztított, kiszálkázott. füstölt hal jön, utána egy sor savanyúuborka-karika, majd egy sor rántottfiié. közben egv-egy összecsavart savanyú hal. végül körülrakjuk a tálat majonézes krumplival vagy krumplisajé- tával,' esetleg olyan halsalátával, mint középen van. Ezek csak ötletek, a hidegtálak készitésénél valóban nagy szerep jut a fantáziánknak. A vegyestálakon keverhetjük a felvágottakat, a sajt- és halféiéket; nagyon „hálás" a kemény tojás, mert csaknem mindenki szereti, „megy“ is csaknem mindenhez, emellett sárga-fehér színeivel díszíti is a tálat. Föltétlenül gondoskodjunk. elég savanyúságról, mert amellett, hogy frissít, színe „emeli“ a tálakat. A savanyú uborkán és olajos paprikán kívül céklaszeletekkel és citromgerezdekkel díszíthetünk, továbbá kis tálacskába reszelt céklát és vegyes csalamádét is adhatunk. A tálakhoz gondoskodjunk elegendő szeletelt kenyérről és papirszalvétáről. Ä kevesebb mosogatás és a higiéna érdekében adunk egy jó Ötletet: színes szalagokkal jelöljük meg az evőeszközöket és a poharakat. A tányérokat nem szükséges, mert a rajta levő evőeszköz biztosítja, hogy ismét a „gazdája“ fogja használni. Szendvicseket nemcsak szendvicskenyérből készíthetünk, felhasználhatunk hozzá fekete kenyeret is, mégpedig olyképpen, hogy a vékony szeletekre vágott kenyereket kisebb és nagyobb pogácsaszaggatóval, valamint különböző formákkal (négyszög, csillag, háromszög stb.) kiszaggatjuk. Ezek a különböző formájú kenyérkék nagyon jót rhutatnak s már magában véve ínycsiklandozók. Szendvicsalapozónak használhatunk a vajon kívül pástétomot, mustárral kikevert vajat, ,,éajovká“-t, körözöttet. A pástétomhoz illik a szardínia és a tojás, a cajovkához sajt, halsaláta, tojás, a vajas szendvicsekre sonkát, felvágottat, halsaíétát rakunk, a körözött savanyú uborkán kívül nem is kíván mást. Díszítéshez savanyú uborka és keménytojásszele- teket, olajos paprikát, vágott petrezselymet és reszelt sajtot használunk. (Ez utóbbival bármelyik kész szendvicset beszórhatjuk.) Az édes süteményen kívül legyen elegendő sós-sajtos süteményünk, hogy az Ital jól „csússzon". De azért ha igazán jól és nem fejfájással akarjuk kezdeni az új évet, ne felejtsünk el mértéket tartani Tehát jó szórakozást és BUÉK. Wmam ISMERJE MEG ÖNMAGÁT! PSZICHOTESZT Feleljen őszintén a következő kérdésekre és Írja fel a válaszának megfelelő pontszámot. 1. Kirándulás alkalmával hirtelen kigyó kerül az útjába: a) Hangosan énekelni kezd, abban a reményben, hogy éneke elhódítja a kígyót és így nem bántja! (3 pont) b) Menekül (1 pont) c) Lehúzza cipőjét és egy jól irányzott csapással agyonüti a kígyót (2 pont) 2. Egy reggel felébred és észreveszi, hogy a szobája tele van fehér egerekkel: a) Addig kiabál, míg valaki a segítségére siet (1 pont) b) Kiveszi a kanárimadarat a kalitkából és a kalitkát teletömi az egerekkel (2 pont) c) Megfogadja, hogy legközelebb csak mértékkel fogyaszt alkoholt — ismét egy üres fogadalom (4 pont) 3. Egy napon csengetnek, kinyitja az ajtót, s a küszöbön egy Mars-lakó áll: a) Meghívja egy feketére és érdeklődik a Mars legújabb politikai eseményeiről (4 pont) b) Felrepül vele a Marsra (3 pont) c) Jelenti a rendőrségnek a kozmikus térség megsértését (1 pont). 4. Hajóval utazik az Atlanti-óceánon. A hajó hirtelen zátonyra fut és süllyedni kezd: a) Megvárja, míg az összes utasok elhagyják a hajót, hogy utolsó perceit a kapitánnyal tölthesse (4 pont) b) Valahonnan deszkát, kalapácsot, szöget kerít és hozzálát a hajó kijavításához (2 pont) c) Vízbe ugrik, annak a reményében, hogy valahogy majd csak megmenekül (1 pont). 5. Benyit egy szobába, ahol a legjobb barátjának feleségét in flagranti találja egy idegen férfival: a) Diszkréten kimegy a szobából (1 pont) b) Tapintatosan közli barátjával a látottakat (2 pont) c) A szobában marad és próbálja meg-1 győzni őket cselekedetük esztelenségé- ről (5 pont). Most adja össze a feleleteinek megfelelő pontszámokat, az összegét szorozza meg 14-gyel, vonjon ki belőle 28-at és az eredményt ossza el 7-tel. Ezek után adjon hozzá 11-et, vonja ki belőle az elért pontszá6. Észreveszi, hogy a férfi, akit a barátja feleségével rajtakapott, a saját férje (férfiak esetében fordítva): a) Botrányt csinál és beadja a válópert (1 pont) b) Jegyzéket küld férjének azokról a férfiakról, akikkel megcsalta őt (3 pont) c) Az egészet megmondja a barátnak (2 pont). 7. Egy banketten óriási habostortát szolgálnak fel. A pincér elcsúszik egy banánhéjon, és a torta asztaltársa fejére esik: a) Fesztelenül kacagni kezd (3 pont) b) Megpróbál valamiképpen segíteni az Illetőnek: letörli a habot, lemossa ásványvízzel a foltot, próbálja őt vigasztalni a biztosítással stb. (2 pont) c) A legnagyobb nyugalommal elfogyasztja a tortáját és ügyet sem vet az esetre (4 pont). 8. A vigyázatlan pincér az ön fejére ejti a tortát: a) örül, hogy magára vonta a figyelmet (1 pont) b) A humoros oldaláról fogja fel a dolgot és együtt nevet a többiekkel, sőt még grimaszokat is vág, hogy jobban szórakoztassa a vendégeket (3 pont) c) A tortamaradékot azokra dobja, akik a legjobban nevetnek (6 pont). 9. Azt álmodja, hogy a világhírű filmszínész (a kedvence!) Floridába szöktette: a) Az első alkalommal megpróbál elszabadulni (1 pont) b) Levelezőlapon értesíti a férjét, hogy unalmas szolgálati útra ment (2 pont) c) Kihasználja az ismeretséget, hogy a filmhez kerüljön (3 pont). 10. Combázás közben hatalmas aranyat talál: a) A férjének azt mondjá, hogy ezen a vidéken nem terem gomba és a kincset átadja az államnak (6 pont) b) Rá se hederít a kincsre, mert úgy se hinné el senki, hogy becsületes módon szerezte (2 pont) c) Elájul (1 pont). moknak a dupláját, a kapott számot jól jegyezze meg, mert a következő számunkban közöljük a pszihoteszt eredményét, és ezen szám alapján megismerheti tulajdonságait és egész jellemét. ,A japán nö — olvastam egy folyóiratban — abban látja élete feladatát, hogy férjét elkényeztesse, mm den kívánságát a szeméből kiolvassa.“ Abbahagytam ut olvasást. Lelki szemeim előtt megjelent Matild ktmo- nőban, gondoskodó mosollyal az arcán. Hogyan lehet ne Mattldot megjapánosítani, hogy semmi más ne ár dekelje mint férje kényelme.. Edénycsörömpölés hal látszott a konyhából s ez visszazökkentett közép-euró pai házasságom valóságába. De azért nem ment ki lejemből az elérhetetlennek tűnő vágyálom: fekszem a díványon, Matild melleitem áll s lesi, hogy megszólaljak, hogy valamit kérjek, hogy rohanhasson teljesíteni... Kell, hogy ez valóra váljon! S remek ötletem támadtI Másnap egy könyvesboltban hipnózissal foglalkozó szakirodalmat kértem. Áttanulmányoztam néhány könyvet, míg végül is „A szuggesztió művészeté“-! találtam a legalkalmasabbnak. „Az erős akarat — olvastam benne kipirult arccal - csodákra képes. Aki erős, az teljesen átviheti akaratát a gyengére...“ „Az akaratátvitel legerősebb este és közvetlenül elalvás előtt éri el tetőpontját. Az akaratot monoton hangon kell mondani és néhányszor elismételni... Az eredmény már reggel megmutatkozik a szuggerált személy a kívánságnak megfelelően megváltozott viselkedésén." o Reggel alig vártam, hogy a „megjapánosított Matild felébredjen. De elállt a lélegzetem. Amikor kitörölte a csipát a szeméből, várakozó tekintetemet látva, rám szólt: „Na mi van? Miért nem tetted még fel a kávénak a vizet?" . A következő estéken is rendíthetetlen akarattal ismételtem a varázsszavakat, amelyekhez annyi reményt fűztem. De nem történt semmi. Reggelről reggelre az öntudatos Matild ébredt fel mellettem, és könyörtelenül kikergetett az ágyból és osztogatta parancsait... Aztán egy reggel mégis történt valami. Mintha transzból ébredtem volna, a hangomat hallottam: „Én Pit. R. Long vagyok, a te amerikai férjed és kíváhságaid rabszolgája. Életfeladatomat az edénymosogatásban, porszívózásban és abban látom, hogy annyi pénzt keressek, hogy minden divat-kívánságodat kielégíthessem. Én Pitt R. Long vagyok, a te amerikai férjed, és kívánságaid rabszolgája..“ Matild kétségkívül megtalálta a könyvemet... (P. R. Lang nyomán! világoson sötétben A szép asszony ajka olyan mint a virág, amelyre min den pillangó rárepül. —O— A szerelem a növekszik, de virágzik. —O— A szerelemnek két lánya van: a bizalom és a türelem. —O— Akinek gyorsan jár a nyelve, lassan gondolkodjék. —O— Aki kerüli a boldogtalanságot, a boldogsággal sem találkozik.-0— A tükör nem felelős a tükörképért. —O— Egy férfi pénz nélkül olyan, mint a kalács mazsola nélkül.-0— A szerelem tűz, a házasság hamu. —O— Az asszony legigazibh tükre a mérleg. —O— Az agglegény az a férfi, aki a feleségválasztásnál tartózkodik a szavazástól. —O— A modern asszony problémája: a saját lábán állni és mégis idegen ölben ülni. —O— Az özvegyember egy életfogytiglani fogságra ítélt, akinek a büntetés egy részét elengedték. —O— A házasság egy intézkedés, melyet az asszonyok találtak ki az asszonyok részére. —O— Az asszony jobban szereti az erősnek a gyenge oldalát, mint az erőset ég, az okosnak a butaságait, mint a bölcsességét. HÁZASTÁRS KERESTETIK 1789 1925 „Élettársat keresek olyan hajadon személyben, aki 20 000 arany hozománnyal rendelkezik. Igaz boldogságot nyújtok. Feltételem, hogy az asztalon a bor mindennap a legjobb minőségű legyen. Jelige: „Nem akarok agglegény maradni." 1801 Leányom 12 000 tallér készpénz és 6000 tallér értékű Ingatlan tulajdonosa. Hozzáadnám nemesi származású úriemberhez, akinek hű felesége és gyermekeinek gondos édesanyja lenne. Jelige: „Kiváló erkölcs." 1860 Ősi családból származó 18 éves unokahúgom szép, mint Helena, házias, mint Penelope, szemérmes, mint Lucrétia, okos és müveit, mint Madame de Stael. Élettársat keresek részére, akinek minden percét bearanyozná. Jelige: „Tökéletes ara.“ „Tiszta múltú, szerény, házias, szorgalmas, gyermekszerető barna lány ezúton keresi azt a jól szituált fiatalembert, aki nem vadászik a hozományra. Jelige: „Boldogok leszünk.“ 1935 . „Jó házból való, csinos, szelíd úrilány férjhez menne lehetőleg fix fizetéses úriemberhez. Jelige: „Csak párosán szép az élet.“ 1960 „Almaim asszonya olyan szép, mint Vénus, kedves, mint Aphrodite, bájos, mint Sophia r o- ren, temperamentumos, mint Lollobrigida, a termete, mint a BB-é. Jelige: „Fürdőruhás képet kérek“. 1970 Háztartásban járatlan, társaságot kedvelő, hosszú szőke hajú lány férjhez menne diplomás, autótulajdonoshoz. Jelige: „Üzemi konyhán étkezünk." ■■■■■■ * . l.iir 1 TTniflm n---nun t~ y-rTTTnr BIBLIOTHECA HUNGAR1CA Samaria - Somorja - Samorín