Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-08 / 49. szám
KOPA KITÜNTETÉSE Raymond Kopát, a legnépszerűbb francia labdarúgót lovaggá ütötték és becsületrenddel tüntették ki. Eddig a rövid hír. Bár Kopát — eredeti neve Kopaczewski — a labdarúgást szerető milliók világszerte ismerik, nem árt felidézni a neves labdarúgó sikerekben gazdag sportmúltját. Kopa az ötvenes években a nagyhírű, sokszoros bajnok, Reims kivételes tudású csatára volt. Tagja volt az 1956-ban Párizsban és 1959-ben Stuttgartban megrendezett BEK- döntőnek a Real ellen. Sportpályafutása csúcsán harmadikként, Matthews és di Stefano után elnyerte a France Football alapította aranylabdát, Európa legjobb labdarúgójának járó díjat. Egy időben szerencsét próbált Spanyolországban is, és a Real Madridban szerepelt — Puskással egy csatársorban — átütő sikerrel. Néhány évig bírta a vándoréletet, majd szíve visszahúzta szülővárosába, Reims-be. Egy ideig még játszott, majd edző lett. Sokszor szerepelt a nemzeti válogatottban. Játéka mindig élményt jelentett a nézők számára. A magyarok ellen csupán egyszer játszott, az 1962. november 11- én Párizsban 3:2-es magyar győzelemmel végződő mérkőzésen. Raymond Kopa kitüntetése egy sikerekben gazdag labdarúgó-karrier méltó elismerése. Szívből gratulálunk a neves labdarúgónak, és további eredményes munkát kívánunk neki. FACCHETTI IR Giacinto Facchetti, az ötvenszeres válogatott, az olasz labdarúgó-váló- j gatott csapatkapitánya, könyvet ír pályafutásáról. Ebben többek között megírja, hogy mindig csatár szere- ! tett volna lenni, de mint fegyelme- í zett játékosnak, fékeznie kellett vá- í gyát. Karrierje viszont fényesen bizonyítja, hogy a korszerű játékban nincsenek posztok: Facchetti ugyanis nyolcéves profi-pályafutása alatt, csapatának bajnoki mérkőzésein mint hátvéd, 1970 őszéig 43 gólt szerzett. HANAPPI ÉPÍT Gerhard Hanappi, a sokszoros osztrák válogatott, aki egyébként a magánéletben jónevű építészmérnök, felhagyott az edzősködéssel és elkészítette a hüttelsdorfi sportközpont terveit. Az első kapavágás még májusban megtörtént, és azóta nagy lendülettel folynak a munkák a hatvanezer négyzetméteres kombinátban. Az atlétikai pályával övezett stadionban 20 ezer néző számára lesz ülőhely. A kombinátban 3 fedett csarnok, 5 edzőpálya, 2 atlétikai és négy teniszpálya épül. 6 t\ ifjúság---------Zsebregényünk: Mlf' III. MASOPUST h ciiMPJßbiilul t" /Fji( rt * .nci'iituL /Mezeit.' Hihetetlennek tűnik a Santos ellen játszott mérkőzés története. Olyan még tudományos-fantasztikus regényekben sem található, hogy tétre menő viadalon barátságosan és emberi módon közeledjenek egymáshoz az ellenfelek, főleg akkor, ha ráadásul más-más fajhoz tartoznak! Legyen szíves, mondjon valamit belgiumi éveiről, a profi-kenyérről. Egynéhány újságcikken kívül szinte semmilyen értesülésünk nincs pályafutása e- me szakaszáról. — Sajnos csak pályafutásom alkonyán érdemeltem ki a bizalmat ahhoz, hogy Belgiumiba szerződhessek, és egy ottani klubban szerepelhessek. Minden szempontból érdekes és értékes volt az ott-tartózkodásom. Teljesen más alapokon nyugszik ott a klubok labdarúgóinak egymáshoz való viszonya, emberiek a vezetők és a játékosok között fönnálló kapcsolatok; nagyon rendesen, megbecsüléssel és tisztelettel viselkednek egymással szemben a liga játékosai is. Nincsenek alattomosságok, kulisszák mögötti machinációk, és bár ott is késhegyre menő küzdelmek folynak, még sincsenek túlkapások. Külön fejezetet érdemelnek aztán az ottani játékvezetők. Nálunk nem győzzük hangsúlyozni, hogy be kell tartani a szabályokat, hogy emberhez méltóan kell játszani; vigyázni egymás testi épségére stb. Megkövetelik ugyan, hogy ne legyenek sérülések, de a legfontosabbról megfeledkeznek nálunk a bírók: meccs előtt nem ellenőrzik a játékosok cipőinek bőrszegeit. Ugyanis a túlméretezett vagy túlélezett stoppnik miatt van a legtöbb sérülés. Mióta a Dukla másodedzője vagyok, több ízben tapasztaltam ezt a felületességet. Amikor például Trineeben játszót-* tunk, két játékosunknak kellett súlyos sérülésekkel kórházba mennie. A hosszú alumínium stoppnik olyan sebet ejtettek lábukon, hogy az egyik fiúnak hét, a másiknak tizenhárom öltéssel kellett összevarrni a sebét! Elképzelhető, milyen sérülések adódhatnak, ha a futball cipő talpa inkább futócipőre hasonlít! Belgiumban nagyon vigyáznak az ilyesmire, és ezt nevezem én az emberről való gondoskodás igazi lényegének. Ha most mint aktív játékosnak kellene kisegítenie a Duklát, pályára lépne? — Én is mozgok az edzéseken, persze nem annyit már, mint a játékosok. Ha pályára kellene lépnem? A gyorsaságommal sohasem tűntem ki, az nem volt erős oldalam, tehát nem volt minek megkopnia. Az erőállapotom? Nem szeretnék szemtelennek, sőt durvának látszani, de még most is végigjátszanék egy Ligameccset. Egyszer, azt hiszem a Stadion címlapján, láttam egy nagyon érdekes fölvételt. Pluskal és Masopust fiai emelték a labdát, a Dukla mezében. Ügy tudom, önnek van egy lánya is, de ezúttal a fiú sorsa érdekelne. Lesz-e focista belőle? — A fiam tizenöt éves, a Dukla diákcsapatában játszik. A csatársorban szerepel, jobbösszekötő vagy balösszekötő a szükség szerint. Ügy hiszem, van érzéke a focihoz, technikailag és taktikailag fejlett, de hiányzik belőle a küzdeni tudás. Nincs meg benne az a tűz, amely bennem, Pluskal- ban vagy Novákban lobogott. Ha tudna küzdeni, lelkesedni, lehetne belőle valami. A közvélemény úgy tudja, hogy Masopustnak Pluskal, Pluskalniak Masopust volt az ideális játékostársa. Valóban így volt ez? Ezt a legendát szeretném „ellenőrizni.“ — Nagyjából igen, bár Pluska- Ion kívül Novákot is meg kell említenem. Velük 1952 óta visszük a sort, és ez mindenképpen sorsdöntő tény. A régi Duklában viszont Borovicka és Cadek is megemlíthető még, és ugyanígy beszélhetnék a válogatottban levő partnerekről, akik között nem eggyel remekül megértettem magam. Amikor először csináltam Önnel interjút, megkérdeztem, hogy hol van a világ legrokonszenvesebb és legtárgyilagosabb közönsége. Akkor azt válaszolta, hogy Belgiumban. A sors szeszélye folytán éppen Belgiumban töltötte utóbbi é- veit. Még mindig ez a véleménye? — Igen. És itthon? Mit tapasztalt hazatérte után? Fejlődött-e valamit a csehszlovákiai szurkoló? Tárgyila- gosabb, lelkesebb lett-e az utóbbi három év alatt? — Sajnos nem vagyok megelégedve a nézőkkel. Ilyen alacsony szintre süllyedni a szurkolásban?! Elítélnivaló. Nálunk tipikussá váltak a Játékosoknak és a játékvezetőknek címzett legotrombább és legdurvább sértések. Belgiumban is akad izgalom és izzó hangulat, de ott senki sem süllyed le any- nyira, hogy a bíróra azt kiáltsa: Te ló!, vagy a játékosra azt rivall- ja: Te ökör! A csehszlovák válogatott labdarúgókerettel úgy csináltak az elmúlt hónapokban, mint a szakácsok szoktak a csirkével vagy kacsával: földarabolták, szétszedték, szétvagdosták. Ez a művelet sem logikailag, sem esztétikailag nem volt indokolt és helyes. Egy újabb válogatott vajon elérheti-e egyszer a „chilei“ csapat szintjét Csehszlovákiában ? — Azt hiszem, a Mexikóban szerepelt keret nem volt tudásban és tehetségben gyengébb a mi ezüstérmes válogatottunknál, csakhogy nem kezelték kellő türelemmel az ügyet. Ahhoz, hogy egy csapat egységes, ütőképes és összehangolt legyen, 4-6 év szükséges. így volt ez a mi chilei csapatunk esetében is, ezt az időt nem várták ki, az elvet fölrúgták. Hiszek abban, hogy rájönnek a hibára, és ismét a legjobbakat nevezik a keretbe. Ha egyszer emlékiratait rendezgetné, mivel zárná élményeinek sorát? — Nem emlékeznék sokat, inkább a jövővel, a perspektívákkal foglalkoznék. A következőkkel zárnám elmélkedéseimet: tegyünk meg mindent azért, hogy a cseh-» szlovák labdarúgás ismét ott szerepelhessen a legjobbak között, hogy ismét Európa élmezőnyében foglaljon helyet. Tehetségeink vannak, szakembereink is. A többi egy józan struktúra és bölcs vezetés dolga. Olvasóink nevében is köszönöm Jozef Masopust készségét, örülök, hogy lapunk rendelkezésére állott, és szerkesztőségünk, valamint olvasóink nevében kívánok neki további eredményes éveket, kiegyensúlyozott és boldog családi é- letet és szakmai sikereket a sportban. (vége) Batta György MALCEV 1. 1969-ben tűnt fel a szovjet válogatottban. Tavaly remekül játszott, de ebben az évben érte el eddigi teljesítménye zenitjét. A stockholmi világbajnokság legkiválóbb játékosának bizonyult. Alexander Malcev 1949-ben született, hu- szonegy éves. Igazi tehetség. Huszonegy éves korában még csupán kezdi életét az ember. Az igazi próbák tehát előtte állnak. De Maii ARCA cev máris az élvonalba tartozik. A világ legjobb amatőr jégkorongozói között emlegetik. „Nem a hokival kezdtem. Én is mindenbe belekezdtem, ami utamban állt. Nyolcéves koromban a kölyökcsapat középcsatára voltam. De aztán megkóstoltam a jégkorongozást. És azóta nem tudom abbahagyni. Magam sem tudom, mi az oka. Szebb sportág a jégkorong? Nemigen. Talán férfiasabb. A jégkorong a legerősebbek sportja. Én tizenkét évesen kezdtem. És ilyen idős korában melyik kamasz ne szeretne a legerősebb lenni?“ „Tizennyolc voltam, amikor a moszkvai Dinamóba igazoltak. El sem akartam hinni, hogy ugyanannak az egyesületnek vagyok a tagja, amelynek Jasin, a híres futballkapuvédő.“ 2. A jégkorongozás is forradalmi újításokon megy keresztül. Mint újságírót, érdekelt, mit tart a világ egyik legjobb amatőrje a téli sportág jövőjéről. „A mi sportágunkban is vannak még tartalékok. Sokat fejlődhet a hoki az elkövetkező években, évtizedekben. Minden játékosnak vannak kihasználatlan tartalékai, elsősorban a korcsolyázás technikájában. Én magam sem merítettem ki az összes lehetőséget. Még mindig csiszolható a korcsolyázótechnikám. És jócskán akad tökéletesítenivalóm a játékfölfogásban Is. Ügy hiszem, a jégkorong is oda halad, ahová a többi csapatsport. Elmosódnak az egyes posztok közötti különbségek. Maholnap nem lesz semmilyen különbség a védők és a csatárok között. Mindezt azért is merem állítani, mert már ma sincsenek nagy eltérések. Vegyük akár a csehszlovák válogatottat. Suchy például hivatalosan védő, de sokszor veszélyesebben támad és több gólt rúg, mint némelyik csatár.“ Érdekes, hogy Malcev milyen szerény. Arról beszélt, hogy miben kell tökéletesednie. Viszont ő, aki még mindig nem korcsolyázik e- lég jól, vezeti például a szovjet jégkorongbaj- nokság góllövőlistáját. 3. Alapjában véve eléggé flegma fiú, de fleg- masága nem primitívségéből ered. Születése óta a csigavérúek táborába tartozik. Vannak meccsek, amelyeken ki sem tudják hozni a sodrából. Pedig sokszor szükséges lenne, ha „fölpaprikázódna“ és még nagyobb lendülettel játszana. Megnéztük őt a Dinamo edzésein is. Egyszer tíz percet késett, és ezért az edző nem is engedte a jégre. Másnap viszont ellenállhatatlanul játszott. A védelem nem tudta föitartani. Be-betört a védelmi falba és gólokat lőtt. Feltartózhatatlan volt. „A jó játékosnak jó partnerekre van szüksége. Ügy érzem, én ki tudom találni a partnerek gondolatát is, ismerem az ellenfél elképzeléseit is. Mindig egy pillanattal gyorsabbnak, egy gondolattal ügyesebbnek kell lenni. Ezen múlik a siker. És tudni kell érezni a pályát. Arról a bizonyos hatodik érzékszervről sokat beszélnek, valóban létezik. Nem tudom miért, de én rendelkezem ezzel. Érzem, mi történik a túlsó sarokban, hová száll majd a korong. Most veszem észre, mennyit filozofáltam. Ha ezt Csernyisev hallaná, bizonyára megjegyezné: Iám, filozófus van közöttünk. Dehát ahogy látom, úgy mondom el. Ezt már a játékhoz tartozónak érzem. Amikor kezdtem a hokit, az Alexandrov-Al- metov-Loktyev-hármast tartottam utolérhetetlennek. Főleg Almetov izgatott, mert ő is középcsatár volt. Ő volt a példaképem. Azóta sok minden megváltozott. Nekem is vannak elképzeléseim, de Almetov még mindig kiváló sportolónak számít.“ (Stadion — KLOCHAN)
