Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-24 / 47. szám
8 áj ifjúság ii. Amikor a határ felé közeledtem, izgalom vett rajtam erőt. Ez minden repülésnél így volt. Az ember valamilyen oknál fogva azt gondolja, hogy ha már szerencsétlenség keli!, hogy érje, akkor annak feltétlenül a határ felett kell történnie. A szovjet oldalon a jelzett időjárásnál sokkal rosszabb várt. A felhők összefüggő rétege akadályozta a jó kilátást. Engem szerencsére nem ez a terület érdekelt, viszont a navigációt jelentősen megnehezítette. Az iránytű működését a csaknem kárba ment sextan segítségével ellenőriztem. Másfél óra múlva a felhők között végre egy keskeny kis rést fedeztem fel. Az Arai-tótól délkeletre, tehát a tervezett útiránytól kissé jobbra lehettem. Épp az eltérés kijavításával bajlódtam, amikor gépem alatt egy egymotoros, a hang sebességénél Is gyorsabban haladó repülőgép gázcsóváját fedeztem fel. Figyeltem, míg el ném tűnt a láthatárról. öt perc múlva ismét megjelent, párhuzamosan repült gépemmel, sőt ugyanabban az irányban. Megkönnyebbültem. Ugyanis rájöttem, hogy radarra! figyeltek, és azt a repülőgépet akarták nyomomra vezetni. A gép azonban olyan mélyen alattam volt, hogy pilótája még csak nyomomat sem láthatta. Előttem az Arai-tótól vagy ötven kilométernyire a bajkonuri rakétaki- lövő állomás terült el. Mivelhogy nem először repültünk fölötte, tervembe csak azért került, mert közvetlenül érintette útirányom. Bekapcsoltam a kamerákat, habár alattam viharfelhők tornyosultak, de isten neki, hátha lesz belőle valami. A következő három órát összefüggő felhőréteg felett repültem. Amikor a felhők ritkulni kezdtek, átellenőriztem a repülésirányt, kissé kiigazítottam, és mire végeztem, magam alatt felfedeztem az Ural háborította hegyeit. Körülöttem minden ' zöldellt. Ez volt az a pillanat, amikor izgalmam felengedett, és a gép is ezt a pillanatot választotta ki, hogy megpihenjen és megtréfáljon. Önműködő irányítása egyszeriben csődöt mondott, és a gép orra felemelkedett. Magam láttam az irányításhoz, és tíz perc múlva újra bekapcsoltam az automatikus pilótát. Működött, de hamisan. A gép orra ismét felemelkedett. Átkapcsoltam a kézi irányításra, és megbékéltem a gondolattal, hogy az út hátralévő részében magam irányítom majd a gépet. Nem volt szó súlyos hibáról, de mégis határoznom kellett. Visszaté- rek-e, vagy folytatom tovább az utat. Előttem csodálatos időjárás, míg a hátam mögötti 2000 kilométernyi távolságban viharfelhők. Repülök tovább. Majd csak lesz valahogy. Magam alatt hatalmas hajtóanyagraktárt fedeztem feL bejegyeztem a térképbe és bekapcsoltam, amit be kellett kapcsolnom, mert Szverd- lovszk, amelyhez közeledtem, különösen érdekelt bennünket. Még sohasem repültünk fölötte, csak tudtuk, hogy a háború óta a város nagyméretű iparosításon esett át. Az Ur;| vidék ipari központjává vált. Négy órája lehettem az úton. Alattam repülőteret fedeztem fel, amelyről a mi térképünk nem beszél. Éppen az idő, magasság, sebesség és egyáltalán a műszerek állapotának bejegyzésével foglalatoskodtam, amikor egy tompa ütés előredobta a repülőgépet, és az égboltot narancssárga fény világította meg. — Te jó ég, most aztán megkaptam! Néhány percig repültem a narancssárga fényiben, és gondolkodtam, engem ért-e a találat, vagy közvetlen ■közeliemben csapódott-e be a szovjet rakéta, önkéntelenül is lehúztam a gázt és ellenőriztem a műszereket. Minden rendben volt, de a jobb szárny egyszerre csak oldalra billent. Kiegyenlítettem, de ezután meg a repülőgép orra kezdett el süllyedni. Kétségbeestem és megszűntem a gép ura lenni. Amint a gép lefelé süllyedt, erős lökés rázkódtatta meg a pilótafülkét. Több mint valószínű, akkor törtek le a gép szárnyai. A repülőgépcsonk orrával az ég felé, saját tengelye körül kezdett focogni. Csak a kék eget láttam. Bekapcsoltam az oxigéntartályt, miközben észrevettem, hogy felfújódott a repülősruhám, aimi azt jelentette, hogy a légnyomáskiegyenlítő berendezés megszűnt működni. A destrukciós masina kapcsolója után nyúltam, de eszembe jutott, hogy jobb lenne, ha előbb katapultálnám magam. A föld vonzóereje miatt any- nyira előre hajoltam, hogy az esetleges kilövésnél mindkét lábam elvágtam volna. Meg kellett szabadulnom a fémfedezéktől. Nem ment. Addig nem ismertem a félelmet, de most egyre jobban tudatosítottam, hogy pánikba estem. Eszembe jutott egyik barátom, aki idegessége miatt nem tudott kijutni a repülőgépből. Egy perc nyugodt gondolkodással oldottavmeg .helyzetét. — öreg fiú, nyugodj meg és gondolkozz! Csakhamar rájöttem, hogy nemcsak katapultással juthatok ki a gépből, hanem ha egyszerűen kimászok. Igyekeztem megszabadulni minden rögzítő szíjtól, és meglazítottam a kabin fedezékét is. Elrepült valahová az űrbe. A magasságmérő gyorsan a tízezer méter felé süllyedt. Ismét a repülőgép megsemmisítővel foglalatoskodtam, de a föld vonzóereje akkor már félig „kihúzott“ a gépből Láttam, hogy a visz- szapillantő tükör elrepült a semmibe. Ez volt az utolsó, amit láttam, mert a bukósisakom üvege befagyott. Azt hittem, már semmi sem köt a géphez, de tévedtem. Itt volt az oxigénberendezés vezetéke. Próbáltam magam visszanyomni a gépbe, és tapogatózással megtalálni a destrukciós berendezés gombját, tmely 17 másodpercen belüt felrobbantja a repülőgépet. Nem ment. Pe-» dig máskor sötétben is megtaláltam volna. — Most aztán, igyekezz! Legalább te mentsd a bőröd! Fogalmam sem volt, milyen magasan vagyok, csak amikor sikerült megszabadulnom az oxigénvezetéktől és már levettem, tudatosítottam, hogy milyen jó érzés így a felhőkre akasztva lebegni. Akkor jöttem rá, hogy több mint valószínű, sokkot kaptam. Egyszeriben mindent világosan láttam. Kinyílt az ejtőernyőm, ez tehát azt jelentette, hogy 500 méter mélységen alul vagyok, továbbá hogy nyugodtan eldobhatom bukósisakom. Kissé távolabb gépem részét láttam zuhanni, meglehet, éppen a leszakadt szárny volt, nem tudom biztosan. Lenéztem. Erdők, falucska, tó, jellegzetes amerikai táj. Eszembe jutott, hogy zsebemben a Pakisztánba és Törökországba visszavezető utak térképe lapul. Eltéptem és szétszórtam a levegőben. Sor került az ezüstdollárra is. Mi legyen vele? Nem volt valami jő öjlet, ezüst dollárba rejteni a curraret. Kihúztam a gombostűt és a zsebembe szúrtam. Az érmét eldobtam. Mit is fog gondolni majd az az orosz paraszti, aki ráta-iái? De mi lenne, ha felhasználnám a gyorsan ölő mérget? A gondolatot gyorsan elvetettem. Bíztam benne, hogy sikerül megmenekülnöm. Jobbról volt az erdő. Húzogattam az ejtőernyő zsinórjait, mert tudtam, hogyha az erdőbe zuhanok, nagyobb a megmenekülésem lehetősége. A tó felé nem szerettem volna, mert a felszerelés és az ejtőernyő akadályoztak volna az úszásban. Már csak száz méter lehetett hátra. Lesz, ami lesz. A sáros úton valamilyen kis autó futott, és az volt az érzésem, hogy a benne ülők engem követtek. A falu határában megállt, és két ember szállt ki belőle. Alattam traktor szántott, tőle nem messze egy ember rozsét rakott kazalba. Tőlük vagy nyolc méterre értem földet. A felszerelés súlya földhöz nyomott, fejjel a földnek estem. Egy a traktor körül forgolódó férfiak közül összerakta az ejtőernyőt, másikuk nekem segített lábra állni. Ezalatt odaért a két autós férfi is, és segítettek az ejtőernyő lecsatolásában. Fájt a fejem, és a hirtelen esés miatt zúgott a fülemben. A falu kilométernyire sem lehetett, és vagy harminc gyerek rohant felém, ugyanannyi felnőttel kisérve. Ilyen körülmények között szó sem lehetett menekülésemről. A revolverem ugyan még mindig nálam volt. A késem már nem, mert az az ejtőernyő zsinórjához volt erősítve. Körülöttem mindnyájan egyszerre beszéltek és kérdeztek valamit, amit nem érthettem, hiszen oroszul sose beszéltem. Ügy néztek ki, mint akik szívesen segítenének és akik szörnyen kíváncsiak. Először furcsállották némaságóm, később gyanút fogtak. A két autós férfi besegített a kocsiba, ahol evd- kük elvette fegyverem. Nem védekeztem. A tömeg körülöttünk már vagy öbven főnyi lehetett. Az ejtőernyőt és felszerelésem az autó csomagtartójába gyömöszölték, engem a sofőr és még egy ember közé ültettek. A hátsó ülésen vagy öten szorongtak. A pilóták mindenki másnál jobban figyelik szívük működését. Percenként 90 ütést számoltam meg. Órám ugyan nem volt, csak körülbelül számolhattam. Próbáltam visszaemlékezni, mennyi idő telhetett el azóta, hogy lelőttek. Fél óra... Bódéban még nem várnak. A férfi, aki elvette fegyverem, kihúzta a tokból, és szinte egyszerre láttuk meg a fegyver csövére kivert három betűt: USA. Bíztam benne, hogy nem ismeri a betűk értelmét, de csak addig, míg a három betűt fel nem mázolta az autó poros ve- zetödeszkájára. Ez csak kérdést jelenthetett: Amerikai? (Befejezés a következő számunkban) S« q Je q *** ^3 • £ *3 Q S Sí®* Q, Ol 13 s S ^ « Qj 'O .<o g a 2 E S'S, í: S3*-~ u S =»<3 \ÍZ ; q *3 • „Rózsa“: Versei egyelőre színtelenek, nehézkesek. Egymás mellé sorakoztatott szavak csupán. Mondanivalója is szegényes, erőtlen. Olvasson, tanuljon! • „Jónás“: A tanulást nagyon őszintén és komolyan ajánlottuk ... Verseiben most sem találtunk erős költői vé nára valló sorokat. Gyámoltalanok, sláger-ízűek. Hiányzik belőlük a költészet, a mondanivaló! Most is csak a tanulást ajánlhatjuk! • „L. Zs. Zselíz“: Minden az írások színvonalától függ!! • „Szerelmes vagyok“: Maradjon is meg ennél... (Mármint a szerelemnél!) • „Rusty dawn“: K, F. három versét adta át: Szád keresztmetszete, Nagyképü barátomnak, Ajándék apámnak címűeket. Érezhető rajtuk a tehetség, a versépltésre azonban külön felhívnánk a figyelmét! Küldjön többet, hogy pontosabb képet nyerjünk tehetségéről. • „Mery Boys“: Versei eléggé zavarosak, nyersek. Mondanivalója is vérszegény. Tanulásra bíztatjuk! A 43. számunkban közölt „Különös magatartás” című krimifejtörónk magfejtése: John Freley látta, hogy Ed ward kincset érő hanglemez- gyűjteménye csupa klasszikus zenéből áll. Mivel a slágereket nem szerette, ezek azt bizonyították. hogy Edward nem zenét akart hallgatni, hanem a lemezeket merőben más célra szándékozott felhasználni. A helyes megfejtők között sorsolással a következő olvasóink részesültek nyereményben, egy-egy krimi regényben: 1. Svoboda Teréz, Sládkovi- éovo 382. sz. 2. Végh Éva, Rimaszombat, Gottwald tér 8. 3. voj. Czinege József, VU- 8060, Chotesov n Stoda, okr. Plzen. A nyerteseknek gratulálunk. A nyereményeket postán küldjük el. III. Érdekes cikket közölt néhány hónappal ezelőtt a nemi felvilágosítás helyzetéről és annak szükségességéről Tímár György tollából a magyarországi Élet és Irodalom. A Világifjúsága szerkesztőségének megbízásából körülbelül ugyanabban az időben az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológiai szakának végzős hallgatói 400 középiskolást és egyetemistát kérdeztek meg, hogyan élnek és hogyan gondolkoznak a szexualitásról. A felmérés szintén részletesen kitért a nemi felvüágosítás Magyarországon uralkodó helyzetére. Mivel társadalmunknak és a magyarországi társadalomnak e kérdésben sok közös vonása van, alább közöljük Tímár György cikkének egy részét, s lapunk következő számában ismertetjük az Eötvös táráiul Tudományegyetem felmérésének eredményeit. ..Három tényt elöljáróban. Az elsőről — jő ideje ugyaö — a lapokban olvashattunk: szülők és pedagógusok, tehát megfontolt személyek hírében álló felnőttek ahhoz a megdöbbentő lépéshez folyamodtak, hogy diákszerelmeseken ütöttek rajta, mégpedig — hitük szerint — 87 erkölcs, a jó ízlés, a társadalom nevében, A második tény. Egyetemi hallgató leányismerősöm közli: — Nem tudjuk, mit tegyünk. Szüleim még szombat esténként sem szívesen engednek el táncolni, ráadásul minden lépésemről beszámoltatnak, én pedig méltatlannak tartom, hogy hazudjak nekik. Most aztán, mások példáját követve, mi is elhatároztuk, hogy az első adódó alkalommal elmegyünk több napos túrára egy másik ismerős párral. A turistaházban a fiúké lesz az egyik szoba, a lányoké a másik. Aztán, ahogyan már szokás, mi majd átrendezzük a dolgokat. Csak azon drukkolunk, hogy a másik pár addig együtt maradjon. A harmadik tény a serdülőkor problémáiról folyó sokféle vita. szakemberek: orvosok, pszichológusok es pedagógusok között. Ezekben az eszmecserékben, sajnos, meglehetősen szerény helyet foglal el a nemi kérdés. Szóba kerülnek a gyerekek nemi felvilágosításának problémái, a fiatalok meggondolatlan nemi életének következményei, de nemigen kap hangot az a felismerés, hogy a kölcsönös és tartós érzelmű vonzalom nélküli fiziológiai kapcsolatok nagy száma maga is következmény, mégpedig részben azé a nem kielégítő módé, amellyel s társadalom a nem meggondolatlan, sőt kölcsönös és tartós vonzalomra épülő szexuális kapcsolatok kérdéséhez közeledik. Vagyis még mindig a tünetj kezelésnél tartunk. Ez azonban sosem vezet gyógyuláshoz. A szereim! erkölcs dolgában, sajnos, ma is meglátszik, hogy Magyarországon nem volt igazi polgári forradalom. Itt-ott feudalizmuskori reflexekkel állunk szemben; forrásaink már eldugultak, de — a tehetetlenségi nyomaték fizikai elvének mintájára — a régi erkölcsi normák makacsul tartják magukat. A nők — és a szülők — egy részén (ez a rész szerencsére csappanóban van!) még érezni történelmünk betemetett rétegeinek örökségét: a nő jöszág volt. árucikk, akinek értékét ártatlansága adta, tehát megtanulta. , beldegzette az ártatlanság megőrzését, vagy legalább mímelését, egyike-másika pedig (s nem is kevés!) primiti- vül álszent ügyeskedéssel igyekezett célhoz, vagyis asszonynévhez és ezzel társadalmi vagyoni védettséghez jutni. Tényleges nemi szükségleteit a fiatal nő csak titokban és kerülő utakon elégíthette ki, hiszen a szükségletek nyílt bevallása és vállalása arcpiritó szemérmetlenségnek minősült. A nemi élet egész fogalomköre kívül esett a jó modor szentesített birodalmán. (Olyannyira, hogy például ma sincs tulajdonképpen színpadon elmondható szavunk a nemi aktusra, s igencsak veritékezhet a fordító, amikor a francia „faire f amour“ — szó szerint: ,,a szerelmet csinálni“ — kifejezést kell honi használatra átültetnie.) A különböző neműek közti közeledés körömfont praktikáira ki sem térek. Hogy a kölcsönös vonzalomnak miféle tojástáncot kellett járnia, miféle szertartások lóugrásait megtennie az áhított célhoz érésig. Hogy a női kezdeményezés mennyire egyértelmű volt a léhasággal, paráznasággal. A következmény? Mindnyájan ismerjük a „minek képzel maga engem“ (előtte) és „most mit fog rólam gondolni“ (utána) utálatos hipokrízisét, a „tisztesség“ blzonygatásának szánalmas kényszerét. S e hazugság, e prüdéria mögött ott állt a házasságon kfvülj nemi élet zordon egyházi tilalma. Ez a feudo-provinciális lelki-szellemi struktúra kapott egy csapásra szocialista alépítményt maga alá. Tü7 és jég találkozott, iszonyatos gőzfelhő támadt, s takarta el (takarta? takarja?!) a valóságod, mely hol csodálatosan szépnek és megoldottén idillikusnak, hol meg Szodomának és Gomorrhának tetszik, aszerint, hogy a valóság melyik töredékét csípi el szemünk a párafelhő mögött. (Folytatjuk)
