Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-24 / 47. szám

4 fii ifjúság

wrzas%j&sr~-FKÖSZÖNTŐ

HELYETT

„Nagy elismerésnek tekintem, hogy könyvemet eljuttatják az önök kezébe is. Ha az, amit leírtam, segítséget nyújt ahhoz, hogy magyar olvasóimat a háború elleni közös harcunkra mozgósítsam , hogy a múlt soha ne térhessen vissza, hogy többé ne gyilkoljon ember embert, hogy az egész világon minden fegyvert békés termelő- eszköznek olvasszanak be, hogy a földön mindenütt tartós, örök béke uralkodjék — akkor könyvem elérte a célját!“ — írja Ludvík Svoboda, köztársaságunk elnöke, Az líráitól Prágáig című könyvének előszavában. E csodálatos, mélyen humánus sorokkal, s a könyvből vett rövid részlettel szeretnénk tiszteletünket leróni a november 25-én 75. életévét betöltő nagy államférfi iránt.

1944. október 5-e.

A felderítők behoztak egy foglyot. A kihallgatáson nem sokat mondott. De annyit mégis elárult, hogy a heov- szoros mögött a német katonákon eluralkodott a csiig- gedés, egyesek állítólag dezertáltak. Ezt ki kell használnunk. Elrendelem, hogy azonnal küldjenek ki felderítőket annak megállapítására, mi történik az ellenségnél, s ha valóban visszavonul, nem szabad elszakadnunk tőle.

Közeledik a nagy és örömteli ipillanat.

— Hej, fiúk, ébresztő! — keltegeti Chmelík szakasz- vezető Biíej hadnagy gép- pisztolyosait az 1. csehszlovák dandár 2. zászlóaljából, akik egv pillanatra e'bóbis- koltak a zymdranovai templomban. Lerázzák magukról a fáradtságot, és meghallgatják, hogy miért jött utánuk a szakaszvezető. Ma éjszaka mindeovik zászlóalj felderítőket küld ki.

— Ki kell választanom azt a rajt, amelyik előre meov biztosítani a belépést a köztársaságba. Ki jelentkezik ön''"nt1>

Tyrek tizedes. Nemrég vette hírét Zdolbunovból, hogy anyja és tizenegy éves húga fasiszta repülőbombázás áldozata lett. Nincs már otthon senkije, elmegy, hogy bosszút álljon. További kezek lendülnek a magasba: Nebeljak szakaszvezetö, Pocii tizedes, Kuceravy, Tere- hani, Hejda, Houbeia, Nem- rich és Mazur harcosok.

— Elég. elég már, fiúk. a többiek majd legközelebb.

Az önként jelentkezettek csoportja Nebeljak szakaszvezető parancsnoksága alatt október 6-án hajnali két órakor indult el, hogv felderítse a terepet az államhatár irányában. Vaksötét volt és dermesztőén nyirkos idő.

A Dukla-szorostól a határoszlopig nem egészen két kilométer a távolság, de ez a két ki'e~”ét"r vaksötél\ ~n. ismeretlen terepen, ahol százával lehetnek aknák és mindenféle csapdák, ahol minden lépésnél lesben állhat az ellenség, nem gyerekjáték. Óvatosan lopakodnak előre. Ütközően rábukkannak néhány fasiszta kísérődre. Szerencsére már üresek, elbaavottak.

Egysr— oldalazó

tüzet kapnak. A tűzre nem válaszolnak, cseuiaen maradnak, meglapulva a kárpáti iszapban, meg se moccannak, de a fasiszta géppisz- tolyos szüntelenül lő. Nem sebesített meg ugyan senkit, de megsérült a nemzeti lobogó, amelyet magukkal vittek. Teliesen szétlőtték, és a zás-láni/t »c eltört.

Lassanként világosodik. A homfl'os V>>db«n lobb !;>z felé, aszfríi ozott utat pillantanak meg a felderítők. Az út mellett piros-fehér- kék oszlop áll. Ott kezdődik a mi hazánk. Mindenki boldog. Tyrek tizedes még nem volt Csehszlovákiában. Az ősei laktak ott, ő már Volhí- niában született és nőtt fel. A felderítök figyelmesen átkutatják a terepet. Még csak az kellene — most lépjenek aknára. Most, amikor szülőföld 'ő! már cs ' Ihajításnyira vannak. • Macskaügyességgel lopakodnak át a veszélyes kupacok között, s kikerülik az aknákat, amelyeket a hitleristák az éjszaka folyamán raktak le a határon, az aszfaltozott út mentén. Ott, ahová telepítették, még nem tudott lerakodni a dér. Egész aknamező ez. Óvatosan megkerülik és már Csehszlovákia felségterületén állnak. Aztán elküldenek egy összekötőt, hogy jelentse Chme- lik szakaszvezetőnek és Bi- lej szásadparamcsnoknak, hogy a felderítő raj hajnali hat órakor elérte a csehszlovák határt. S most már Csehszlovákia területén nyomul előre.

Valamivel később további felderítők is eljutottak a határra.

lm, elérkezett a boldog, oly rég várt nap.

Az 1. csehszlovák hadtest egységei támadásba lendültek, megsemmisítették a Dukla-szoros védelmére hátrahagyott ellen«énes állásokat, reggel nyolc óra körül átlépték a csehszlovák államhatárt, és folytatták az ellenség üldözését. A délelőtti órákban felszabadult az első szlovák helvsén. Vysny Komámik, és valamivel a déli óra előtt Nizny Komár- nik.

Nyitva állt előttünk Csehszlovákia. A Dukla-szoroson át hozta meg a szabadságot a szovjet hadsereg és a mi hadseregközvetlen hadtestünk a csehszlovák népnek.

Az emlékezetes nap — 1944. október 6.

Lemegyek arra a helyre, ahol a csehszlovák állami lobogó leng, magam előtt látom a határoszlopot. A géppisztolyosok egyike ott térdel mellette és csókolgatja. Elmondhatatlan örömet érzek. Büszke vagyok azokra, akik most a felszabadult határon menetelnek előre. Könnyedén lépkednek, mintha nem is lenne mögöttük egyhónapos harc a Kárpátok erdős hegyrengetegében. Áradó örömmel fesztelennek a csehszlovák állami zászlónak. Büszkén gondolok azokra, akik néhány kilométerrel előttünk törlesztik adósságunkat, pusztítva a menekülő hitleristákat, s büszke vagyok azokra is, akik már nem érték meg ezt a boldog pillanatot, és mérhetetlen hálát érzek a szovjet katonák iránt, akik nélkül nem állnánk itt.

Odalépek államunk lobogójához és boldogan megcsókolom. Ez az a nap, amelyről annyit álmodoztam, amelyre hat esztendeig, hat végtelenül hosszú éven át annyira vágytam, s velem együtt mindannyian, akiket vezettem, s akik nélkül nem állhatnék itt.

Azután elmentem, hogy megadjam a végtisztességet a hadtest ama harcosainak, akik az országunkban vívott harc első óráiban estek el a haza földiének első méterein. A határoszlop közelébe fektettük le őket, felettük a csehszlovák zászló lengett. Köztük volt Vedral- Sázavsky tábornok, az 1. dandár parancsnoka is, akinek egy szerencsétlen véletlen folytán a sors nem

engedte meg, hogy hosz- szab időt tölthessen velünk. Az első lépcsőben lépte át a határt, kitűzte ott az állami lobogót, megcsókolta, saját és valamennyi bajtársa nevében, tisztelgett a lobogó előtt, és sietett új harcálláspontjára, de nem juttott el oda. Teljesítette az eskü szavait: ... és ha kell, életemet is feláldozom . .. Néhány méterre a határtól, már a mi oldalunkon, kocsijával harckocsiaknára futott. Bátor és jó parancsnokot vesztettünk el benne. Rövid ideig állt a dandár élén, de megállta a helyét.

A szabadság zászlaját, amelyet Sázavsky tábornok a duklai határoszlopnál kitűzött, harcostársai elhozták a felszabadult Prágába. S a további harcok során meg- boszulták halálát és mindazoknak a halálát, akik már Szokolovónál, Kijevnél, Fasz- tovnál, Rudánál, Bíla Cer- kovnál, Zsaskovnál, s a Kárpátokban áldozták életüket.

— Milyen érzések hatják most át, tábornok elvtárs? — szegezi nekem a kérdést Sipov elvtárs, a Krasrnaja Zvjezda állandó tudósítója.

Válaszoltam a kérdésre, de válaszomat akkoriban semmilyen szettjét lapban sem olvastam, s hogy miért nem, csak tizenöt év múltán kaptam rá magyarázatot. A. Sipov ezredes 1959-ben levelet küldött Csehszlovákiába, amelyben a következő állt:

„Október 6-án hajnalban abban a szerencsében részesültem, hogy ott állhattam csehszlovák barátaimmal a felújított határkőnél, amelyen köztársaságuk címere ragyogott, s amely alatt e szavak állottak: Köszönet néktek, szovjet testvérek, Vörös Hadsereg katonái! Csehszlovákia köszönti felszabadítóit és köszönetét mond nekik! Ugyanazon a napon interjút adott nekem Ludvík Svoboda tábornok. A szöveget orosz nyelven, távirati úton küldtem el a Krasznaja Zvjezdának, a cseh nyelvű •»"’■feliét pedig odaadtam egy Moszkvába induló repülőnek. Mindkettő balszerencsével járt. Egy nap múlva táviratot kaptam, amelyben értesítettek, hogy az interjút nem kézbesítették, mert megszakadt az összeköttetés. De ez még nem volt minden. Mint később kiderült, a repülőgép, amely a beszélgetés eredeti szövegét vitte magával, kényszerleszállást végzett. Az interjú csak nagy késéssel érkezett Moszkvába, s ezért nem került bele az újságba. Eltettem egy irattartóba, sok más, ez időből származó irattal együtt, a mai napig megőriztem. Most, amikor irattáramban böngésztem, megtaláltam ezt az okmányt, s mondtam magamban: talán érdekelni

fogja csehszlovák elvtársainkat ...“

S a levéllel együtt megjött a válasz is, amelyet akkoriban adtam Sipov elvtárs kérdésére:

„Nehéz szavakat találni, hogy kifejezzem azt, amit érzek. Elsősorban kimondhatatlan örömet. Hiszen megéltük azt a napot, amelyre

öt évig vágytunk, amelyért fáradhatatlanul dolgoztunk és harcoltunk, s amelyet képzeletünkben egész idő alatt egyre színezgettünk. De a legszárnyaióbb képzelet sem festhette meg ezt a napot olyan gyönyörűnek, amilyen a valóságban... Végtelenül boldogok vagyunk, hogy nem néztük ölbe tett kézzel, amíg mások felszabadítanak bennünket, és magunk láttunk munkához! Most, amikor megadatott nekünk a lehetőség, hogy kiharcoljuk a hazánkba visszavezető utat, a szabadság ajándéka még becsesebb számunkra.

Hiszem, hogy a mai napon hajszálnyira ugyanazt érzem, amit alakulatunk valamennyi katonája, hiszem, soha nem voltunk olyan egyek, mint éppen ma.

A másik érzés, amely valamennyiünket áthat — a hála. Hála mindazért, amit a leghűségesebb és leghatalmasabb szövetséges: a Szovjetunió tett értünk. A haza földjén tett első lépések, a szülőföld levegőjéből szívott első szippantások, a haza földjét köszöntő csókok után katonáink akaratlanul is visszapillantottak a testvéri ország felé, ahonnan hosszú, nehéz, de végűi is győzelmes utunkra elindultunk. Én pedig mint a parancsnokuk, az ő nevükben szeretném elmondani, hogy mit éreztek, mire gondoltak abban a pillanatban: ELMEGYÜNK — DE NEM VÁLUNK EL ÖRÖKRE! Ez a határ, amelyet közös harcban tisztítottunk meg az ellenségtől, amelyet a szovjet és a csehszlovák nép legjobb fiainak vére áztatott, nem választ el, hanem örökre összeköt bennünket!

Láttuk vörös hadseregbeli testvéreink hősi harcát a közös csatákban Harkovnái, Kijevnél, Bíla Cerkovnál, a Horni Tikies folyón, a cseh Volhínia tájain. Mindig tudtuk, hogy nem csupán szovjet hazájukért harcolnak, hanem érettünk is. Most, amikor a Szovjetunióból már kiseperték a barbár betolakodókat, és a Vörös Hadsereg katonái a mi földünkön ontják vérüket, még forróbb és még mélyebb az irántuk érzett szeretetünk. A Vörös Hadsereg űgv harcol Cseh- szlovákkiáért, ahogy Moszkváért, Sztálingrádért és a szovjet városokért harcolt. Azt, amit az elmúlt napokban iáttunk, soha nem feledjük el, s népünk örökké hálás lesz nekik.

Biztosak lehetnek, hogy barátságunk a szovjet népekkel örökké élni fog. Igv érzi ezt, így gondolkodik erről a hadtest minden katonája.

Szívélyesen köszöntjük testvéreinket, a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépő tábornokait, tiszjeit, tiszthelyetteseit és katonáit. Népünk nagy lelkesedéssel és szeretettel köszönti a felszabadító Vörös Hadsereget, amely azért jön, hogy segítséget nyújtson a szlovák hazafiaknak, hogy hazánk minden pontjáról kiűzzük az idegen betolakodókat, s meg alkothassuk a demokratikus, haladó szellemű Csehszlovák Köztársaságot.“

A szombat este az építőké volt Vajasvatán

Ügy is kezdhetném, hogy... hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, volt... Pedig Vajasvata nincs is olyan messze Pozsonytól. Mindössze harminc kilométerre lehet. Igaz azonban, hogy nem minden Pozsonyból induló autóbusz megy keresztül a falun. Ennek ellenére még sincs annyira elzárva a külvilágtól.

A falu lakosainak száma kétszázhúsz. Valaki azt is gondolhatja, hogy egy isten háta mögötti lyuk ez a falu. A látszat néha csal — mondja a közmondás. Az, aki járt már Vajasvatán, erről meg is győződhetett.

Az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy Vajasvata Csenkével és Nagymagyarral együtt alkot egy községet, és a térképen Zlaté Klasy néven szerepel. Lényegében véve három egymás után következő faluról van szó.

Zlaté Klasy a társadalmi építőmunkáiban elért eredményekért már többször kitüntetésben és jutalmazásban részesült. Minden alkalommal, amikor társadalmi munkával felépített létesítmény felavatásáról van szó, a hnb kis ünnepséget rendez.

Az utolsó ilyen ünnepély a múlt hét szombatján volt, akkor adták át ünnepélyes keretek között a társadalmi munkában felépített kultúrotthont.

Az ünnepély után közös vacsora következett, majd a falu lakói és a meghívott vendégek borocska és cigányzene mellett késő éjszakáig ünnepelték munkájuk eredményét.

A szórakozás közben néhány kérdéssel zaklattam a falu képviselőit.

Nagy Péter elvtárstól, a hnb elnökétől tudtam meg a következő adatokat:

— A kultúrotthon tervezett értéke 160 ezer korona, de mi a „Z“ akció keretében építettük, így 85 ezer koronába került. A két adatból nem nehéz kiszámítani a társadalmi munka értékét. Érdekességként említem, hogy a falu egy-egy felnőtt lakosára átlagban 50 ledolgozott óra esik.

— Azt mondta, hogy átlagban 50 ledolgozott óra esik egy felnőtt lakosra. Ez természetesen azt jelenti, hogy van, aki többet, van, aki kevesebbet dolgozott. Arra kérném, emeljen ki néhány nevet a sok közül, azokét. akik különösképpen érdemeket szereztek.

— Az ünnepélyen elhangzott rövid értékelésiben is hangsúlyoztam, hogy a hnb és a falusi pártszervezet minden egyes polgártársnak, aki* kisebb vagy nagyobb mértékben hozzájárult az építkezéshez, őszinte köszönetét fejezi ki. Külön ki szeretném emelni azoknak a szakembereknek a nevét, akik szabad idejüket áldozták a köz érdekének. Az a tény, hogy ezek az emberek a köz érdekét saját érdekeik elé helyezték, magasfokú szocialista öntudatról tesz tanúbizonyságot.

A hnb tárgyi jutalomban részesítette többek között Horváth Gézát, Buday Józsefet, Buday Ernőt, Birse! Andrást, Horváth Lajost, Tám Józsefet... de sorolhatnám tovább az egész falut.

Különös örömmé! tölt el bennünket a fiatalok aktív részvétele a munkában. A hnb értékelte munkájukat, és az alakulóban levő Szocialista Ifiúsági Szövetség falusi alapszervezetét lemezjátszó rádióval és díszoklevéllel jutalmazta. Különösképpen annak örülünk, hogy az utolsó két év zűrzavaros helyzetét az ifjúsági szervezet most már országos viszohylatban is felszámolta. Örülünk annak, hogy a kis falunk fiataljai is megtalálják helyüket a társadalomban. Mi nemcsak szavakkal támogatjuk, hanem kézzelfogható tettekkel Is segítjük őket

— Az értékelésből és Nagy Péter elvtárs szavaiból is kitűnt, hogy az efsz nagy mértékben hozzájárult a kultúrotthon felépítéséhez. Megkérdeztem Both Ferencet a pártszervezet elnökét, milyen szempontokat tartott a szövetkezet vezetősége szem előtt, amikor megszavazta ezt a hathatós támogatást.

— Hát az igazat megvallva, nem lehet erre a kérdésre egyöntetű választ adni. Több szempont is szerepet játszott. Én lényegében két szempontot szeretnék kiemelni:

A falu lakóinak 85—90 százaléka szövetkezeti tag. A tagok életkora 35—50 év között mozog. Eddig a falunak nem volt olyan helyisége, ahol hasznosan szórakozva eltölthették volna szabad idejüket az emberek. A jó munkaeredmények eléréséhez pedig szükséges megteremteni a józan társadalmi élet feltételeit. Az a meggyőződésem, hogy a kultúrotthon felépítésével egy lépéssel előbbre jutottunk.

A másik szempont pedig az. hogy a jövőre is gondolnunk kell. Hisz nem élünk örökké. A szövetkezet már tud olyan anyagi biztosítást nyújtani, mint bármelv üzem a városban. Sajnos ez azonban nem minden Tudjuk azt hogv ha fiatal munkaerőt akarunk nyerni a mezőgazdaság számára, a falu társadalmi, kulturális életének színvonalát emelni kell. közelebb kell kerülnünk a városhoz. Tekintet nélkül arra, hogy a fiatalok a szövetkezetben dolgoznak-e vagy sem foglalkoznunk kell velük. Elsősorban a feltételeket kel! megteremteni, hogy aztán .ió eredményeket érhessünk el.

— Hogvan fogadtátok a kultúrotthon énítésének hírét? (\ SZÍSZ alapszervezete előkészítő bizottságának tagja, Árva Margit válaszol.)

— Nemcsak mi fiatalok, hanem a többiek is már régen vágytak egy kultúrotthonra. Rég! vágyunk vált valóra Azt, hogy mennyire öriitünk ennek, mi sem bizonyít1,s jobban, mint a munkában való részvétel.

Szervezetünk a többi tömegszervezettel együtt szükség szerint használja majd a kultúrotthont, de a fő „használó“ az ifjúsági szervezet lesz.

A szervezet nevében ígérem, hogy a kultúrotthont gondozni és óvni fogjuk, munkánkat pedig az ifjúsági szervezet programnyilatkozatában kitűzött célok megvalósítása érdekében fogjuk végezni.

—O—

Azt hiszem, nem marad más hátra, mint hogy sok sikert és kitartást kívánjunk a Szocialista Ifjúsági Szövetség vajasvatai alapszervezetének, a falu képviselőinek és a többi tömegszervezetnek is. (-fa-)

■ ■■■*------------------------------