Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-27 / 43. szám

új ifjúság Amikor az én nemzedékem még középiskolás diák volt, Dugonics András nevét minden­kor a legnagyobb tisztelettel kellett kiejtenünk, és még most is, amikor születésének száz­harmincadik évfordulója alkal­mából .felidézem András pap emlékét, gondolatban bocsána­tot kérek néhai jó professzo­romtól, aki ezért a rövid írás­ért minden bizonnyal megbuk­tatna. Sajnos az, amit mi Dugonics­ról a két világháború között a magyarországi tanintézetekben tanultunk, abból a hivatalos felfogásból indult ki, hogy ma­gyar diák nem mondhat rosz- sza-t a nemzet klasszikusairól. Szívesebben írnék lelkesedő megemlékezést, de nem tehe­tem, mert ha életművét vizs­gálom, akkor meg kell állapí­tanom, hogy a magyar írók panteonjában még a hátsó so­rokban sem kaphat helyet. Greguss Ágost, András tisz­telendő egyik ismertetője, aki kinevezte az irdogáló piaristát „magyar „régiségbúvámak“, a ,,hazafiúi érzelmek és ismere­tek terjesztőjének“, -fontosnak tartja óvatosan megjegyezni, hogy „Dugonicsnál“ hiányzik az esztétikai' érzék, ízlése fonák, sőt irálya sem legszabatosabb...“ Greguss a régiségbúvár jelző­vel 'nyilván az Etelka című re­gény miatt ruházta fel az írót. Tény, hogy ez a regény fontos, egyrészt azért, mert tulajdon­képpen ezzel kezdődött ismét a magyar szépirodalmi alkotás fejlődése, másrészt pedig azért, mert ez volt az első magyar könyvsiker — ezer példánya egy év alatt elfogyott. Csakhoqv ebben a regényben Dugonics — Árpád korát irta le — és láb­jegyzetek tömegével igyekezett a korképet történelmileg hite­lessé tenni — viszont leírása szerint az Árpád-kori ország szinte ugyanolyan volt, mint a XVIII. században. Mintája, for­rása valami nagyon rossz né­met regény lehetett és ennek tudható be, hogy párducos Ár­pádot gyenge, zsarnoki nöcsá- básznak tűntette fel. A mániákusan magyarkodő Dugonics — dalmata volt és valószínűleg ezért hangsúlyozta szüntelenül magyarságát, ezért támadta olyan gorombán a nemzetiségeket és azt hiszem, nagyon igaz Szerb Antalnak az a Dugoniccsal kapcsolatos meg­állapítása, hogy. „Magyaror­szágon a fajvédelmet mindig i- degen fajúak csinálták. Pedig hosszú időt töltött nemzetiségileg vegyes területe­ken. hiszen Privígyén. Nyitrán és Nagykárolyban diákoskodott és 1774-től a nagyszombati e- gyetem matematikatanára volt. Kazinczyék joggal kifogásolták durva, nyers népiességét és azt, hogy napkeleti őseinkkel Sze­ged-környéki népi közmondáso­kat mondat. Nem szeretem régen-holt szellemi kiválóságok emlékét profanizálni. de sajnos Dugo­nics András írói-emberi tulaj­donságairól úgyszólván semmi, iőt nem irhatok. Talán csak azt, hogy kitűnő tanár volt, e- lőadásaít magyarul tartotta, és magyar nyelvű tankönyvével (A tudákosság tankönyve) hozzá­járult a matematikai szak- nyelv magyarosításához. Stílusában Pázmányt és a nyugati precieuxöket követte, de egyéni ízekkel is ..gazdagí­totta"! így aztán Etelka, ami­kor ájulásából magához tér, úgy káromkodik, mint egy szegedi halász. Amit írt. annak semmi köze nincs a történelemhez, ha­nem ellenkezőleg — durva tör- ténelemhamisitás, szentimentá lis és képtelen fantazmagóriák sokasága. 1808-ban, amikor nyugdíjaz­ták, hazament Szegedre és tíz év múlva meghalt. Ogy érzem, hogy Szerb An­tal jellemezte a legjobban: „...Dugonics magyarkodása mánia, eksztázis, delirium. Cso­dálatos tehetségtelensége dacá­ra egyike irodalmunk legérde­kesebb jelenségeinek.“ Péterfi Gyula 0) Ifjúéig. Szlovákia Szocialis­ta Ifjúsági Szövetsége Közpon ti Bizottságának lapla © Kiadja a Smena kiadóvállalata © Szer­kesztőség és adminisztráció Brs tlslavs, Praiské 9. Telefon: 485 41-45. Postafiők 30 # Főszer kesztő. dr. 5 1 fl A ! S 7 E GYÖRGY. főszerkesztőhelyeti* és kultúra: rCTH El EMÉR A riportrovat vezetfile: PAt.A QY1 r.AJOS Riporterek: ZA CSEK ERZSÉBET. KES7.EL1 FF RENC, NÉMETH ISTVÁN ke tet-szlovSkial szerkesztő é> sportrovatvezető BATTA GYÖRGY A melléklet rovat vezetője: HORVÁTH RUDO! F Nyomla: Zépedoslovenské ti a öltömé 91 $ Előfizetési dl egész évre 52.— Kis. fél ívri 26.— K6s, eegyedévre 13.- KSs • Terjeszti s Posta Hír ispszoloálata. előfizethető min de* oostakézbestrőné! vao> postahivatalnál *1 Kéziratok* sem írzunk mer és nem k(i! ifink vissza A lapo' *ít tőidre a PNS ílstredná expe dfclá tjaffe Bratislava l-v - waldovo sám 5. 48 fiMi- Hét megrendelni Mit csináltál a nyáron? tüskék, Tele volt az erdő tönk- első utam Galántáról mind­kel. Az egyik tönkbe, akkorát járt a Kis-Dunához vezetett, rúgtam, hogy majd a lábam Szegény Pionír! Mi tagadás, ujja törött el. volt mit cipelnie — az én 80 kilómat. A melegben alig llhe- A „PIONÍR" KUDARCA gett. Alighogy megérkeztem, rög- Minden éjjeli műszak után tön nem voltam egyedül, mint korábban. Egy lány jött hoz­zám, motorozni szeretett vol­„Tönkre csalt“ Az a lány alaposan megtré- jált. Egy vasárnap délután „randevút" beszéltünk meg a Kis-Duna partján. Eljött, csó­nakáztunk, fürödtünk, napoz­tunk, s mi tagadás, az erdő felé csalogattam. Engedett is a csábításnak, jött. De — meg­jártam ám. Amikor már saj­góit, fájt — sőt vérzett — a lábam, akkor vettem észre, hogy ő cipőt visel, ezért olyan virgonc, ezért enged olyan könnyen a csalogatásnak. Sőt, most már nem én, hanem ő csalogatott. Pont oda, ahol a legtöbb volt a csalán, ahol a legjobban szúrtak az ágak, a Félreértés gyalog baktattam a Kis-Duná­ra. Unta is a lábam, hosszú volt az út, egyedül... senki sem akart mellém szegődni. Egy napon azonban végleg meguntam a magányos gyalo­golást, elhatároztam, hogy vé­get vetek ennek a bandukolás- nak. A döntést tett követte, és megtakarított pénzecskémen egy kis kétüléses 0,20-as Pio­nírt vásároltam magamnak. Az na. — Hova? — kérdem. — Akárhova — hangzik a válasz. — Még az erdő fele is? — Akár oda is! Megrágom az indítókart egy­szer, kétszer, tízszer, de a mo­tor csak nem startol. A tizen­kettedik rúgásnál az én an­gyalom már nem is volt. Egy kétszázötvenes ülésén trónolt és nevetve integetett vissza a porfelhőből. MONTE-CARLO JÓKÁN? Ha Monte-Carlóban megtud­ták volna, hogy Jókán milyen fogadási lehetőségek vannak, akkor bizonyára egy-két mil­liomos: nem ott, hanem Jokan tölti a nyarat. Hogy miért? A nyár elején elkészült ná­lunk a tekepálya. S jöttek is szép számban tekézni, akarom mondani, kuglizni az emberek, még akkor is, ha nem nagyon tudták. Aki tudott, az viszont ala­posan meg akart tollasodni, és olyan nagy fogadásokat dik­tált, hogy néhányon már el is álltaik. Nem úgy én! — Nem dobsz két fát, nem dobsz három fát... — Dehogynem dobok! Az egyik embert már el is nevezték. fogadőirodának, de azért velem már ő sém teke­tóriázhatott. Ogy történt, hogy kezdetben bizony elvesztettem jó pár ko­ronát, megfizettem tehát a tandíjat, de azért megérte, mert most már a menők sem beszélnek velem olyan hetykén. Sót. egyre ritkábban hangzik el a „nem dobsz“. Vagy lehet, hogy Monte-Carlo mégsem Jó­kán van? Ez a rövid kis epizód Prágában történt, ahol szolgálati úton voltam. Megérkezésem után üzemünk fiókrészlegének a portáján érdeklődtem az iránt a személy iránt, akivel tárgyalnom kel­lett volna. A portán egy idősebb néni teljesített szolgálatot. Elértette a bemutatkozásomat és az üzem címét, mert meg­lepetten nézett rám, és a következő kérdéssel fordult hoz­zám: — Ön már itt? Hiszen tizenegy órakor szolgálati kocsi fogja várni a repülőtéren! Ez engem nem lepett meg, mert érkezésemről előző nap üzemi távírón értesítettem az illető személyt. Bár az is igaz, hogy ennyire elegáns fogadtatást azért mégsem vártam A portásnő betessékelt a porta melletti kis vendégszobába és arra kért, hogy várjak, legyek türelmes. Rövid idő múlva tudtomra adta, hogy itt a szolgálati kocsi. Megköszöntem a szívességét, és a legtermészetesebb mozdulattal beültem a szolgálati kocsiba. Már az utcán robogtunk, amikor megszólalt a sofőr: — Mi újság önöknél? — Semmi különös, nekünk is megvan á magunk baja almun­kéval. A következő kérdés azonban teljesén élállítottá a lé­legzetemet: — Hogyan haladnak a szerelési munkálatokkal? — Miféle szerelési munkálatokkal? — Hát amit az önök csoportja végez Bombayban. — Már megbocsásson, de ön vagy tréfál velem, vagy bo­londnak néz. Hiszen én egy egyszerű csehszlovák állampolgár vagyok csupán, és talán soha sem jutok el Indiába. Most ö lepődött meg, de a következő pillanatban befordult az egyik mellékutcába: — Hát ön nem Indiából jött? — Nem én! — Akkor szíveskedjék kiszállni! Nem állhatok a rendelke­zésére, tizenegy órakor a repülőtéren kell lennem. Értetlenül bámultam az elrobogó kocsi után. Nehezen, de aztán rájöttem, hogy félreértés történt. Mint ahogy később kiderült, egy Indiában dolgozó szerelő- csoport főmérnöke ,e!é robogott a repülőtérre. Szabó István. Borsi Nagysallón is megalakult KISZ-FIA TALOK SZLOVÁKIÁBAN Nagyon kedves csoportot látott vendégül a brezovái drót­hálófonó nemzeti vállalat ifjúsági szervezete. A tapolcai járás KISZ-fiataljai látogattak el hozzájuk, élükön Vidova Károly járási KISZ-titkárral. A fiatalok először megtekintették ven­déglátóik üzemegységét. Nemcsak a gyártási technológiával és a gyártmányokkal ismerkedtek meg. hanem elbeszélgettek és összebarátkoztak a gyár fiataljaival is. Ezt követőén négy napra a gyönyörű Vág völgyébe és a Magas-Tótra legszebb részeire látogattak. Útközben megálltak Nemeckán, ahol a A közelmúltban a nagysallói fiatalok is megalakították a Szocialista Ifjúsági Szövetség helyi szervezetét. Megválasz­tották a tíztagú vezetőséget és már az alakuló gyűlésen mun­katervet fogadtak el. A mun­katerv külön figyelmet szentel a küszöbön álló csehszlovák­szovjet barátsági hónapnak. , partizánfalu emlékművénél koszorút helyeztek el, és megte­kintették a „Fiatalok a köztársaságnak“ akció keretében épü­lő általános iskolát. Itt-tartózkodásuk hetedik napján, a viszontlátás reményé­ben, azzal a meggyőződéssel búcsúztak szlovák barátaiktól, hogy látogatásukkal tovább erősítették a magyar és szlovák fiatalok barátságát. B un g y i Zsuzsánna FIGYELEM! FIGYELEM I Az Üj Ifjúság szerkesztősége pályázatot hirdet levelező munkatársak részére. Ha érdeklődést érez az újságírói foglalkozás iránt, jelentkez­i I § I zen. A pályázaton részt vehet mindenki a következő feltételek mellett: 1. A levelezők külső (extern) munkatársai a lapnak. (Nem lépnek te­hát munkaviszonyba vállalatunkkal.) 2. A beküldött és ’-'közölt anyagokat á szerkesztőség az érvényben levő előírások szerint honorálja. 3. A levelezők munkáját szakmailag és politikailag a szerkesztőség irányítja. 4. A pályázaton megfelelt levelezőknek a szerkesztőség szakmai kép­zést biztosít. Jelentkezésüket személyi adataikkal együtt (név, cím, életkor, foglal­kozás, iskolai végzettség) küldjék címünkre. A jelentkezéshez egy, eset­leg két írást is csatoljanak. Jelentkezési határidő: november 15. Cím: Üj Ifjúság, Bratislava. Prazská 9. A borítékra írják rá: Levelezők A szerkesEtőség MIRKA Nyúlánk, csupa elevenség, csupa sziporka. Alig ju­tott túl a húszon, s máris főiskolán vizsgáztat, de köz­ben — egy másik főiskolán — maga is vizsgázik. A fri­zurája fiús, az egyénisége tagadhatatlanul nőies. Az é- desanyja cseh nemzetiségű, az édesapja magyar. Ezek után teljesen természetes — vagy logikus? — hogy Mirka Eperjestn Ukrán-nőmet szakos. A kassai Műsza­ki Egyetem Gépészeti Karán egyik napról a másikra, váratlanul jelent meg; éppen olyan váratlanul, mint ahogyan Stem úr, a nyelv-tanszék tanára meghalt. Mirka nem töprenghetett sokáig, mert máris beosztot­ták, és jöttek egymás után a német órák, meg a vizs­gák. Senki sem nézte asszisztensnek. Egynéhány idő­sebb, levelező tagozaton tanuló „szaki“ például rá a- karta venni, hogy lógjanak meg az előadásról, ha „úgy­is egy új nő“ lesz az előadó. Mirka aztán kibökte, hogy az az új nő ő lenne, mire az idős hallgatók úgy elinal­tak, hogy azóta sem merészkedtek el német órára. Pontosan olyan, mint a legtöbb lelkiismeretes tanár. Ha a gépészhallgatók félvállról kezelik a németet, mert nem szaktantárgy, Duruttya Miriam asszisztensnő ala­posan kioktatja őket nézetük helytelen voltáról. Sike­rült egy szemesztert Ausztriában hallgatnia, és ennek roppant örül, mert egy idegen nyelvet a helyszínen le­het a legkönnyebben és legtökéletesebben elsajátítani. Egy-két szemeszterre még szívesen visszamenne. Mir­ka egyébként minden alkalmat megragad, hogy Goethe nyelvén beszélhessen. A világhírű kassai Békemaraton- nak több éve tolmácsa, számos maratonistával tartja a kapcsolatot, jópár osztrák és angol futóval levelez. Ami pedig nyelvhez való viszonyát és kapcsolatát il­leti? Kihasználhatnánk, hogy végre specialista is akad sorainkban, és az ukrán nemzetiség kultúráját, lapjait rendszeresebben figyelhetnénk általa. Mirka jószívű lány, a maratonisták és diáktársai bizonyára ezért sze­retik. Egyébként minden érdekli, amiben valami ötlet vagy fantázia van. Régii mozsarakat gyűjt. Az állomány je­lenleg tizennégy tagú. Szepességben jártakor gyönyö­rű kézi faragású bútorokat látott. A szíve még most is fáj értük. Szülei pedagógusok. Az alma tehát egész közeire pottyant a fához. És ritkaságnak számít az is, hogy a Duruttya- család négy tagja közül (Miska még főisko­lás), három főiskolán ad elő. A múltkor, amikor Eperjesre utazott, az autóbusz­ban két diák suttogott mögötte: „ez a csaj a német- tanárnőnk“. Ogy látszik, még nem szokta meg teljesen ezt az új feladatkört, mert elpirult, és előbbre ült. A suttogást aztán már nem hallotta. De néha még most is elvörösödik, ha rágondol. Kolár Péter felvétele. (bt) Komszomolista fiatalok Ha végigszalad az ember tekintete a képén látható fiatalo­kon. örül a szíve, de szomorkodik is. Hand elszántság, vi­dám es önzetlen kulturális munka, és végül mégsem a mun­kások igaz háborújában, hanem a második világháború harc­terein kellett ottmaradniok A hét fiatal közül ugyanis már csak kettő van az élők sorában, Horián Irén és Pesta Géza, a többiek ki itt. ki ott esett el, de egyikük sem tért vissza a háborúból. A huszas és harmincas években Komáromban kiválóan műkö­dött a Komszomol helyi szervezete Az alapszervezetnek volt szavalókórusa, énekkara, zenekara, színjátszóköre és egy több szakosztályt magába foglaló sportköre. Nagyobb találkozóikon j ezek a csoportok adtak műsort. Leggyakrabban orosz nép- és I forradalmi dalokat, énekeket adtak elő. ! Ma egy kissé elkedvetlenedik az ember, ha arra gondol, j hogy a mai fiatalok nem követik példájukat. Komáromban u- gyanis jóformán semmiféle ifjúsági rendezvény sincs. Hol ! vannak a mai Schlár Edék, Spirk Sándorok Gárdonyi Palik, j Széman Ferencek és azok is, akik a képen nem láthatók, de annak idején ugyancsak mind-mind részesei voltak a siker­nek, mint Ráoz Gyula, Spirk Márton és a többiek A mai fia­talságnak a kommunista fiatalság soraiba kellene lépnie. Holczer László, Komárom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents