Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-09-29 / 39. szám

új ifjúság 7 FELEKI LÁSZLÖ Mit szól a darwinizmus akkor, amikor az erősebb jellem elpusztul a gyengébbel szem­ben? t —0— A bűn és a törvényesség fogalmát ta­nulságosan világítja meg az a bűncse­lekmény, amelyet egy pápuaföldi utazó jegyzett fel. Egy kannibál törzsben fe­lelősségre vontak egy torkos legényt, mert leölt egy misszionáriust, aki még nem érte el az előírt testsúlyt. —O— Mennyivel más lesz a világ körülöt­tünk, ha néhány millió év múlva újabb érzékszerveink fejlődnek ki. —0— Megismerhetjük a világot, ha nem is értjük meg. —O— Könnyebb érezni az igazságot, mint bebizonyítani. —O— A Napnak teljesen mindegy, hogy is­tenként imádják-e, vagy bőrünket bar­nítjuk ibolyántúli sugarainak segítségé­vel. túlságosan kiríjak a gyerekek közűi. A nagy kollektív birkózásoknál persze a magasságom iói jön, hárman-négyen is rám csimpaszkodnak, csak győzzem lerázni ezeket a szívós piócákat. Na­ponta súlyozom, jó pár mázsát felemelek, az­tán jön az expander. Gyufaszálnyi csuklóval csak percekig lehetne dobolni. Az első óra kö­zepén okvetlenül beálina a görcs, aztán már csak sziszegni lehetne és izzadni. Márpedig ennek a munkának sosem lehet verítékszaga. Éppen ez­ért mindezt a Dunára tartogatom. Van egy ka­jakom a Római-parton. Egyszemélyes. Néha egy kis csendre is szükség van. Fejest ugrik a Lukács hideg vizébe, és töb­bé elő sem lehet csalogatni. A Jastremski-féle melltemoót ússza. ILLÉSEKRŐL KAREL GOTT SZÖRÉNYI LEVENTE Little Richard énekel... BRODY JANOS Teenagerek a nézőtéren. Az izgalmas dalla­mok végigfutják az idegpályákat, sok harsány életöröm, csepp keserűség, valahol egészen mé­lyen roppant adag kemény elszántság. Egy fel­növekvő nemzedék hangja. Aztán tapsolni kezd az egy számmal idősebb korosztály is. Jó a muzsika. Ellentét? A hosszú hajú pengetők és a sa­lak meg medence csupaizom aszkétáink felold­hatatlan ellentmondása? Ez a legegyszerűbb vá­lasz. Sablon. Itt csap át az egyszerűség — már bocsánat — az együgyűségbe. Ugyanis a ro­kon vonás sokkal több. A sport minden erőlte­tés nélkül belefér a beatkorszak izgalmas és Iz­gatott világképébe. Még azt is meg lehetne koc­káztatni. hogy együttesen fejezzék ki a „kemény korszak“ életérzését. A muzsika tempójával, oly­kor szinte az elviselhetetlenségig fokozódó fe­szültségével, a sport naponta ismétlődő önmeg- I tagadásával, gyilkos hajráival. ix Lu örök talány marad, ho­Nevelesbol gyan juthat két ember elégtelen érzelmi kapcsolata - akik minimális kivétellel a teljes önkéntesség elve alapján örök hűsé­get esküsznek egymásnak - bizonyos idő elteltével odáig, hogy egymás ellenségévé válnak, és az egyetlen kiutat a válásban találják. A válások elszaporodása világprob­léma. Ami pedig a statisztikai összehason­lítást illeti, a válaszok számát tekintve, ha­zánk „előkelő“ helyet foglal el. Mondhatnám azt is, hogy egy felnőttnek igazán benőhetett már a feje lágya! Ha nem talál más megoldást, csak hadd váljon. Csakhogy a legtöbb családban gyerekek is vannak. Az egésznek ők isszák meg a levét, Hazánkban ily módon évente 20—25 ezer gyermek „marad árván". Élő szülők árvái. Sőt, még annál is rosz- szabb. Sorsuk többnyire még az árvák sor­sánál is szánalmasabb. Sajnos, a szülők nem ritkán rajtuk állnak bosszút. Gyakori jelenség, hogy a szülő, akire a gyermek nevelését bizzák, gyűlöletre neveli a gyer­meket egykori élettársa iránt. Igyekszik a lehető legrosszabb színben feltűntetni. Hogy mivé fejlődik ebben a légkörben a gyermek, azt könnyen kitalálhatják. (palágyi) LEVENTE ÉS A JÓGA SZÖRÉNYI LEVENTE: — Sokat hallottam már a beatnemzedékről, de a szó pontos magyaráza­tával eddig mindenki adós maradt. A legtöbb, amit mondani tudtak, valami ilyesmi volt: „De­kadens ifjúság, hosszú haj, mélységes enervált- ság.“ Meglehetősen homályos és nem is igaz. Rokon vonások? Persze, elsősorban — gitárral is, gerellyel is — a kemény munka. Dehát ezt nem lehet a beat és a sport területére szűkí­teni. Enélkül sehol sem megy. Talán hogy mi sem szeretjük a gyenge fickókat, a puhányokat. A mi életünk ütemének nem felel meg a tespe- dés. Itt nemcsak a muzsika ritmusáról beszélek, hanem a barátságos, mindvégig sportszerű, de igen kemény versenyről is, a könnyűzene „baj­nokságáért“ és helyezéséért. A jó muzsika egész embert kíván, és az egész ember fogalmához hozzátartozik a rendszeres testgyakorlás, az ü- dítő mozgás is. Alacsony növésűek vagyunk Sza­bolccsal, de felesleges kilókat nem cipelünk. Szabolcs rendszeresen úszkál, én meg mindennap jógázom. Az ügy misztikus vonásai nem érde­kelnek, ez maradjon Lennonék reklámja. De a különböző gyakorlatok felfrissítenek, új erőt ad­nak. JÁNOS ÉS A GYŰRŰ BRÓDY JÁNOS: — Amikor gimnáziumba ke- (rültem .igencsak vézna legényke voltam. Pro- i fiibői szinte észre sem lehetett venni. Szégyell- i tem is magam a sok deltás nebuló között. Nem I volt más választásom: vagy megerősödöm, vagy í elbukom. Esküszöm, hogy féltem a tomaszerek- í tői. Csupa kínzóeszköz. De hát meg kellett len- J nie. Az első hetekben szenvedtem a korláton és [a nyújtón, de úgy néztem a kék foltjaimra. > mint a tábornok a kitüntetéseire. Egy évre rá 1 szinte be kellett mutatkoznom a távoli roko- I naimnak. Nem ismertek rám. Harmadikban már I. előtornász voltam, aztán a Postásban versenyez- 1 tem. Hát ez ma már nem megy, de reggeli tor- | na nélkül sosem kezdem a napot. Beöltözik, és felmegy a gyűrűre. ILLÉS LAJOS A KAPITÁNY ES A CSAPATÉPÍTÉS ILLÉS LAJOS: — Pöttöm srác korom óta jól éreztem magam a lelátón. Februártól november­ig van egy kedvenc, állandóan visszatérő mon­datom. Két szó az egész. így hangzik: „Hajrá, Fradi!“ Aztán persze egy kisebb együttesnek is szurkolok. Második kedvenc csapatom csak öt­tagú, és a sors kegyelméből az én nevemet vi­seli, talán hallottak már róla. Azt tartom, hogy a jó együttest a kimagasló egyéniségek formál­ják. Talán ezért tudunk már hosszú évek óta olyan jól kijönni egymással, mert annyira kü­lönböző emberek vagyunk. Persze, amikir csak tehetem, leállók egy kicsit fejelni, lábteniszez­ni a srácokkal. Apai funkcióim között is kima­gasló helyet foglal el a foci. Dávid fiammal PÁSZTORY ZOLTÁN ZOLTÁN ÉS Á LAPÁT PÁSZTORY ZOLTÁN: — Én vagyok' az együt­tes „óriása“. Amikor közös fényképek készülnek, egy kicsit mindig lé kell guggolnom, nehogy SZÖRÉNYI SZABOLCS szorgalmasan rúgjuk a lasztit. A kisebbiknek, Áronnak még adok némi időt. Aztán majd együtt járhatnak tornára. Imádom a labdarúgást, persze a muzsikát is. A nagy mérkőzések és a nagy konegrtek izgalmas, feszült hangulatát. A közös vonások természetesen nyilvánvalóak, itt csak egyetlen momentumot említenék: gyaláza­tos ember az, aki becsapja a közönséget. Aki félvállról vesz mindent, és nem teszi ki a szí­vét is a pályán vagy a dobogón. Néha megál­lók a stadion aiagútjában, figyelem a játékoso­kat, ahogy lejönnek a pályáról. Csapzottak, fá­radtak, alig állnak a lábukon. Akkor tudom, hogy bármim alakult is a mérkőzés, megtették a magukét, a legjobbat próbálták nyújtani. Mi ugyanígy festünk egy-cgy hangverseny végén. Az ingünket csavarni lehet, szinte szédelgünk a kimerültségtől. De a taps mindenért kárpótol. A legnagyobb öröm látni a nézőtéren a kipirult, boldog fiatal arcokat, A közönség mindent ész-, revesz, és mindenre reagál. Ismerjük a recep­tet Is. Egyszeri: szivet szívért!-------—----'' starengsiM—m ÖNÉLETRAJZ 1939. július 14-én születtem Plzenben. Édesapám elektromérnök. Hatéves koromban, hazánk felszabadu­lása után Prágába költöztünk; ott jártam iskolába. Édesapám mindenáron azt szerette volna, hogy én is elektromérnök legyek. Ezért, miután elvégeztem a kö­zépiskolát, az egyik elektromossági gyárban dolgoztam, hogy később beiratkozhassam az egyetemre. Reggel 6- 1 tói délután 2-ig dolgoztam. De délutánonként és estén­ként az éneklés, a jazz foglalt le. Gyermekkorom óta legfőbb szórakozásom a zene volt. Ennek ellenére fes­tőművésznek készültem, és még ma is festegetek. 1959-ben azonban minden megváltozott. Énekversenyt rendeztek fiatal amatőrök részére. Nem a zsűri érde­mesített az első helyre, hanem a közönség. Ezen a vér­iéi senyen találkoztam Karel Krautgartnerrel, a híres kar­mesterrel. Az ő szaktudása és segítsége révén jutot- „ lám első rádióféllépésemhez és első lemezemhez. Szerencsémre nagyon korán összekerültem Konstantin Karenin mesterrel, aki egykor Saljapin tanítványa volt, s aki egyike a legjobb énekpedagógusoknak. Neki kö- " , szönhetem, hogy megóvott a forrófejűségtől és megta- s- nított énekelni. Leszerződtem a Semafor Színházhoz. Majd 1965-hen az újonnan alakult Apollo Színház tagja lettem. A szín­házzal együtt megkezdődtek — a hazai sikerek mellett ' — a külföldi sikerek is. Eljutottam egész Las Vegasig (az USA legismertebb szórakozóhelye). Részt vettem Gilbert Becaud egyik show-jában. Nagy örömmel vál­laltam Udo Jürgens egyik szép számának eléneklését. Több nyelven éneklek, leggyakrabban a német Polydor hanglemezgyártó cég számára. A külföldi szereplés melltet állandóan dolgozom itt­hon is. A brnói televízió munkatársaival éppen a kö- ■Szelmúltban fejeztük be első hazai önálló show-möso- fcVom felvételeit. Remélem, tetszik majd a nézőknek. INTERJÚ Mit örökölt az apjától? — Egy dolgot, a becsvágyat. Többi tulajdonságait nem ^nagyon szeretem, és gyakran volt emiatt nézeteltéré- Isünk. Szégyenlős? — Az utóbbi időben már nem nagyon. Mikor csókolt meg először lányt? De őszintén... — Azt hiszem, négyéves koromban. Mi a véleménye arról, hogy valaki csodálja, de otthon elítélik emiatt? Csodálóimat ebből a szempontból két csoportra osztanám. Elítélheti a szülő a lányát, aki — mint mon- lotta — csodál, és elítélheti a férj a feleségét. A szü­lők esetében ez természetes. Sok tényező közrejátszik. Többnyire az ilyen lány túlságosan érdeklődik a pop­zene iránt (nem biztos, hogy Gott iránt), és elhanyagol linden mást, mondjuk a tanulást. Ezt megértem. Más­részt itt vannak a férjek. Bebizonyítható, hogy mióta íneklek, a férfiak közt rengeteg az ellenségem. Azelőtt senki sem vett észre, sőt, nagyon sok barátom volt. S íert egy jelentéktelen, alaposan felnyírott fiúcska vol­tam, a nők rám sem néztek — a férfiak nem láttak jennem vetélytársat. Ma, akárhányszor egy nő beszélni kezd rólam, hogy „nézd, hogy énekel, ez aztán férfi", nem bírom elképzelni, hogy az udvarló vagy a férj imi­gyen szólna: „hát igen, ez snájdig fiű, én elbújhatok ■ akár a víz alá“. Ezt egy férfi sem teszi meg. Hamarább [lehetséges, hogy különféle dolgokat találnak ki rám, -igyekszenek nekem ártani, Szereti a gyermekeket? t — A gyermekeknél egy jó tulajdonság tetszik nekem. 'A őszinteség. A gyermeket még nem rontotta el az élet, amit mond, azt egész biztos vehetjük úgy, ahogy mond­ata — őszintén, A gyermek kerte'és nélkül kimond ja: »Gott úr, nem tetszik nekem“ — és ez biztos igaz. Ez- ipjgel szemben a felnőtt ember elém áll, és azt mondja: ““j.Gott úr, nekem kimondhatatlanul tetszik az ön elő­adásmódja“ — és egy sarokkal odébb szemrebbenés léikül becsmérel. Szeret borbélyhoz járni? Ma készültem, de mivel nem szeretek, nem men­nem. Hogy viselkedne egy hölggyel szemben, aki virágcso­korral halmozná el, és azt mondaná: Imádom, drukko­ltok Önért?-=L-Mintjeay. pptjpman. Másképp nem i| tudnék. (Tj^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents