Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-09-22 / 38. szám
3 új ifjúság MADAME LAFFONDE ZSENIÁLIS ÖTLETE Odette Laffonde, a híres színésznő, Párizs Massy nevű villanegyedében lakott, távol a várostól, egy családi ház első emeletén. A földszinti lakást Monsieur Bonnet, egy nagyothalló, idős nyugdíjas bérelte Több lakás nem is volt a kis házban. Egy csütörtöki este Madame Laffonde, a késői órákban fürödni készülődött Egész nap fülledt volt a levegő, és éppen amikor Madame Laffonde megeresztette a vízcsapot, villámlás és mennydörgés kíséretében megeredt az eső is. Madame Laffonde figyelmét mindez elkerülte, és nem rontotta el kitűnő hangulatát. Csak arra gondolt, hogy ismét milyen nagyszerűen sikerült az estélye, vendégei — színész- kollégái — kitűnően mulattak. Odette Laffonde negyven- nyolc éves volt, három éve özvegy, de még mindig nagyon szép. Mégis, az utóbbi években meg kellett elégednie azzal, hogy az színpadon nagynéniket, anyósokat alakítson. Bele is törődött, sőt humorosan fogta fel a dolgot, ami azért sem esett nehezére, mert a gázsira nem volt ráutalva, miután jelentős vagyonnal rendelkezett. A fürdővíz éppen elérte a kellő hófokot: Odette elzárta a vízcsapot. Még egyszer végignézett a szalonon. A 'rendetlenség egy cseppet sem zavarta. Madame Berthe, a házvezetőnője. reggel majd kitakarít. Madame Laffonde a szervíroző-asztalkára készített néhány felbontott üveget, egy tiszta poharat és a dohányzáshoz szükséges holmikat, levetkőzött, és az asztalkát betolta a fürdőszobába, a kád mellé. Ekkor olyan nagy zaj ütötte meg a fülét, amely nem volt összhangban a kint dúló viharral. Kinyitotta a fürdőszobaajtót, és kinézett. Odette Laffonde halálra rémült. azt hitte, hogy mindjárt eláll a szívverése. A kinyílt lakásajtóban egy álarcos férfit pillantott meg, pisztollyal a kezében. — Segítség! — kiabált. — Segítség! Betörő! Páni félelem lett rajta úrrá. Visszahúzódott a fürdőszobába és magára akarta zárni az ajtót. De most következett a második nagy ijedelem. A kulcs kívülről volt a zárban! És már hallotta is, amint a betörő ráfordítja a kulcsot. Magára dobta a fürdőlepedőt, az ablakhoz rohant, kinyitotta, és megint segítségért kiabált, holott maga is tudta, hogy ennek semmi értelme. Ki hallaná meg a segélykiáltását? Senki! A ház egy park közepén állt, kb. 200 méterre az úttól. Ehhez járult még a zuhogó eső, a süvítő szél, a mennydörgésről nem is szólva. Ilyen lárma a leghangosabb kiáltást is elnyelte volna. Legjobb esetben a földszinti lakásban figyelhettek volna fel Madame Laffon- de-ra, de Monsieur Bonnet süket volt. és minden este, valószínűleg most is kényelmes karosszékében ült, teljesen belemerülve egy detektívregény- be, és biztosra vehető, hogy még a mennydörgést sem hallotta. Odette Laffonde becsukta hát az ablakot, leült a kád szélére, megivott egy konyakot, cigarettára gyújtott és gondolkozni kezdett;.. A szalonban, a zongora fölött, a Van Gogh-reprodukció mögött volt elrejtve a „titkos safe, tele nagy mennyiségű készpénzzel és értékes ékszerekkel. A betörő célja nyilvánvalóan ennek a megkaparintá- sa volt. De honnan tudott egyáltalán a safie-ről ? Madame Berthe, a házvezetőnő, szóba sem jöhet; hűséges, igénytelen és fölöttébb megbízható. Esetleg valaki a színházból? Martin Didót, az ügyelő, vagy Chappal, a fiatal hősszerelmes? Vagy a rendező-asszisztens? Esetleg az az ember, aki az italokat szállította a házhoz? Ma délután is itt volt, és hozott egy láda bort. És mivel a konyhában mesteremberek foglalatoskodtak, a ládát a fürdőszobába küldte vele. De a szalonban egyáltalán nem volt, tehát a safe-ről nem is tudhatott. Madame Laffonde most egész tisztán hallotta, amint a betörő a szerszámokkal feltörte a safe-t. Az ajtóhoz ugrott, és egész erejével dörömbölni kezdett: Nyissa ki! — ordított. — Azonnal nyissa ki! Maga átkozott! Segítség! Betörő! A szobában csend lett. A fürdőszoba felé léptek közeledtek. A színésznő visszafojtott lélegzettel figyelt. — Madame Laffonde? — Igen. Ki maga? Mit keres a lakásomban? — Jelenleg éppen a safe-je kinyitásával, foglalatoskodom. Nyugodt lehet, asszonyom, magának egy haja szála sem görbül meg... Remélem, ez megnyugtatja... Különben sincs értelme a kiabálásnak... úgysem hallja meg senki... — André?! — kiáltott fel Odette Laffonde. — Maga az, André? — Ügy van, asszonyom '— helyeselt a betörő. — André, a fövilágosító. Sajnálom, asszonyom... Kártyaadósságok... Ezzel eltávolodtak a léptek, és ismét hallatszott a szerszámok csörömpölése. Odette Laffonde magánkívül volt. Pont Andre! Néhány héttel ezelőtt hivba meg egy estélyére. Hogy kedvességét igy kihasználja? Lehetetlennek tartotta, és mégis így van. Kétségbeesésében egymás u- tán felhörpintett három konyakot, leült az ötven üveg vörösbort tartalmazó ládára, és elgondolkozott reménytelen helyzetén. Az egész megtakarított pénze... és összes ékszerei! Ez szörnyű! De valóban elveszett minden remény, hogy keresztülhúzza ennek az elvetemült fickónak a számítását? Madame Laffonde hirtelen felugrott, mintha puskából lőtték volna ki. A fürdőlepedő lecsúszott a válláról, és beesett a kádba. De ez most lényegtelen volt. Mert Madame Laffon- de-nak zseniális ötlete támadt. A legjobb, ami valaha is eszébe jutott...!-0Háromnegyed órával később André két rendőr-tisztviselő kíséretében távozott Madame Laffonde lakásából. Bilincsekkel a kezén. — Tehát Ön itt ült a székben, és detektívregényt olvasott — mondta Parkins felügyelő. — Ügy van — ismételte Monsieur Bonnet. — S amint a szoba mennyezetéről átszivárgó vér kinyitott könyvem lapjára ’ cseppent, azonnal felhívtam a rendőrséget. Én nagyon tisztelem Madame Laf- fonde-t, és a legrosszabbtól féltem... — Szerencsére a lecsöpögö folyadék nem vér volt — nyugtatta őt meg a felügyelő. — Elismerésemet fejezem ki, Madame — fordult azután a színésznőhöz —, valóban rend.- kívüli leleményességre vall kinyitni az összes csapot, kifolyatni a vizet a kádból, any- nyira, hogy elárassza az egész lakást... de a legzseniálisabb persze az, hogy beleíjntött ötven üveg vörösbort, hogy így felkeltse Monsieur Bonnet figyelmét. Valóban zseniális! — Köszönöm a bókot — mosolygott a színésznő. — És köszönöm, hogy olyan gyorsan megérkeztek. — Ez magától értetődik a bűnügyi rendőrség tisztviselőinél'— válaszolt a felügyelő. — Jó éjt, Madame! Jó éjt, uram! Ai ajtóban még megállt és visszaszólt: r— Tulajdonképpen kár azért a sok finom borért... — Távirat Mr. Chesterton részére! Chesterton igazgató feltépte a szalagot: „Egyik prokuristánk megszökött egy csomag százezer dollár értékű General Motors-részvénnyel — olvasta —, kinyomoztuk, hogy a White flower gőzösön Londonba hafózott, ahová ma érkezik meq. Sokéves üzleti kapcsolatunkra hivatkozva kérjük, hogy a sikkasztótói. akinek pontos személyleírását a kábel végén felezzük, a rendőrség bevonása nélkül szerezzék vissza a kötvényeket és légipostával futtassák vissza hozzánk. Bankunk fó híre érdekében szeret nénk á büntető eljárást elkerülni. Egyben felhatalmazzuk, hogy volt alkalmazottunknak a kötvények átvétele után húszéves szolgálatáért készpénzben ötezer font végkielégítést átadni. Ezt az összeget bankszámlánk terhére írják át. Barrymoore Bank, Boston." A- White flower-nak két óra múlva kellett befutnia a londoni kikötőbe. Chesterton táskájába tette a táviratot, és csengetett: — A kocsimat, azonnalI-0— Bocsánat, szabad ez a szék? — Tessék! — Köszönöm. Chesterton leült, szemben a férfivel, aki egy órával ezelőtt .Mr. Blake néven írta be magát a Hyde Park Szálló vendégkönyvébe. Chesterton — a leírás alapfán — már a kikötő bejáratánál megismerte. Követte a szállodába, és a hallban várt addig, a- míg bement az étterembe. Azután leült az asztalához, és udvariassági formák között beszélgetést kezdett. — Kedvtelésből utazik? — Well. Körülnézek egy kicsit Európában. — Irigylem Önt! Sajnos, engem üzleti ügyeim állandóan Londonhoz kötnek. — Talán kereskedő? Bankrablás Bostonban — Nem, bankár. — Akkor ki is használhatnám az ismeretségünket — szólt örvendezve az idegen —, senkit sem ismerek Londonban, és szeretnék itt egy csomag kötvényt értékesíteni. — Nagyobb összegről van szó? — Százezer dollár General Motors- részvény. — Előnyös lenne a bankunk részére, ha minket bízna meg a lebonyolítással. — Mikor felelne meg Önnek? — Ha nincs ellene kifogása, kint van a kocsim, ebéd után azonnal mehetünk hozzám...-0A kocsi megállt a bank impozáns bejárata előtt. Chesterton udvariasan kinyitotta az ajtót új ügyfele előtt. — Melyik részleghez megyünk? — kérdezte Blake. — Legkényelmesebb az én irodámban elintézni az ügyet. Az első ajtó jobbra, kérem. Beléptek a szobába. Mr. Blake kinyitotta a táskáját és kivett belőle egy összekötözött csomagot. — A darabszámok jelzései felül láthatók. — Ez egyszerűsíti az egészet. A bankár ellenőrizte a száz darab ezerdolláros részvényt, és aláírta az átvéteti Igazolást. — Itt a nyugta. — Hálás köszönet. A pénztároshoz mentek vele? — Ne fáradjon, én mindent elintézek. Megnyomott egy gombot, mire két hivatalnok lépett be. — Itt vannak a várt kötvények — mondta Chesterton, miközben átadta nekik a csomagot. Azután a látogatójához fordult, és így szólt: — Itt az ellenértéke. A bostoni Bar- rymoore Bank távirata! Mr. Blake felugrott. — Mit jelentsen ez? — Nem mást, minthogy az Ön bankja felhatalmazott az elsikkasztott részvények biztonságba helyezésére. Mr. Blake eqy pillantást vetett a kezében levő táviratra. Chesterton folytatta: — A bank felhatalmazott, hogy futni hagyjam. Eltekintenek a bűnügyi eljárástól, és eddigi szolgálataiért 5000 fontot adok át a nevükben. Mr. Blake értetlenül , nézett a bankárra, úgyhogy Chestertonnak meg kellett ismételnie az ajánlatot. Azután Mr. Blake összeesett. Kábel London — Boston: „Barrymoore Bank, Boston. A megbízást végrehajtottuk. A kötvények nálunk vannak. Ma légipostával utaljuk át. A felhatalmazás értelmében a szökött prokuristának az ötezer fontot kifizettük, kérjük a nyugtázását. Andigal Bank, London."-0Kábel Boston — London: „Andigal Bank, London. Nem értjük sem a kábelt, sem a kötvényküldést. Minden prokuristánk a bankban dolgozik. Sikkasztás nem történt tizenkét év óta. Az átutalt kötvények ügyes hamisítások. Barrymoore Bank, Boston. • „ÚJRA KELL KEZDENEM": „Tudom, hogy rengeteget kell még tanulnom, rengeteg ismeretet kell szereznem magához á versíráshoz is, de én így bíztatom magam; — nem szabad türelmetlennek lennem magammal szemben." — írja levelében. Nos, verseit elolvasva mi is csak így biztathatjuk — nem szabad türelmetlenkednie! Tanuljon! Versei egyelőre nehézkesek, darabosak. A gondolat zavaros. Több logikai fegyelmet. • „ÄRVALÄNY“: Versedben, sajnos a költészettel nem találkoztunk. Egymás- mellé rakott szavak csupán! Hiányzik belőlük minden tűz, költői látás és látta- tás. Tanuljon talán... • D. F. KIRÄLYHELMEC Verseiből hiányzik a mélyebb átélés, a súlyosabb gondolat. A logikai bukfencekkel sem fukarkodik. I- lyen például: / S mire meg- nőttök azt kívánom, / jb- vötök legyen délibáb. / — Furcsa jókívánság! • „KRITIKA/2“: Versei a- iapján csak biztatni tudjuk! A Variációk első négy sora kitűnő. Jó az idő és az íróasztal című verse is. A többiben ,már akadnak félre- siklások. Dolgozzon! Örülnénk, ha küldene magáról egy fényképet rövid életrajz kíséretében. Természetesen mellékelje legújabb verseit is! • „CASSOVIA“: Verseiben tehetséget látunk. Gondolatilag kell mélyülnie. • „VERGŐDÉS": A leírt gondolat még nem vers. Űjraálmodni a világot, újrateremteni — valahol itt kezdődik a költészet. A vers zene, logika, gondolat csak akkor ad maradéktalan élvezetet, ha mindezek az alapelemek megtalálhatók benne. Önre bízzuk a döntést. • „KÁR A TINTÁÉRT": Figyelmébe ajánlanánk Karinthy Frigyes Röhög az osztály című írását. (A Pö- tyi kapcsán jutott eszünkbe!) Ha csak utánzásokra akarja használni a tollat, úgy a nagymamájának van igaza — kár a tintáért!! NATASA TÁNSKA: IV. Nyelvet is tanul, arabot. Németül, angolul bárki beszélhet. De arabul? Ugye, az mégiscsak más?! Nemsokára újságok címlapján csodálatos hegymászó öltözékben, kötéllel a vállán látja magát viszont, mint a „magasság bátor hódítója“, aki nem utolsósorban még arabul is beszél. Ismerjük el. ezek után nemigen akad olyan ember, aki még csak szóval is merné említeni Csukécska vastag térdét. AKI A SAROKBAN ÜL, AZT NEM TALÁLJÁK MEG Egy cseh közmondás szerint: aki sarokban üldögél, és ráadásul csendes és jó. arra biztosan rátalálnak. A közmondás nem mai, mert aki ma a sarokban üldögél, ott meg is öregszik. Senkinek sem jut eszébe, hogy azért ül ott, mert rendes. Minden normális embernek ugyanaz a gondolata támad: ..sarokban ül, mert lehetetlen". Szerénységgel manapság nem sokra viszed, mondja Csukácska Kell, hogy jó és rendes legyek, de ez a >m Aéq. Ennél fontosabb. hogy ezekről a tulajdonságaimról tudjon az, akinek éppen tudnia kell. AZ .,IZOMHEGY“ Már tudjuk, hogy Csukácska mindenben a „legesleg" fiúra bukik. Meg is találja, méghozzá a strandon, ahol a jó alak nagyon is nagy szerepet játszik. Ott a csupaizom férfiak a központ. Ők azok. akik láttára elakad a lányok lélegzete, és mélázva néznek messzire, valahová a felhők felé. Tőlük eltérően Csukácska biztosan leköti az ,,izomhegy" figyelmét. Pedig nem is keresi társaságát, nem is kínálgatja magát. Hírneve már megvan, és arról is gondoskodik, hogy az „izomhegy“ keresse az ő társaságát, és nem fordítva. Hogyan csinálja? Ha az ..izomhegy“ partijában nincs ismerőse, kénytelen saját magát reklámozni, éspedig a következőképpen: arab tankönyvet hajszol, vagy egy fontos alkatrészt hegymászó felszereléséhez. És ezzel máris felcsigázta az „izomhegy“ figyelmét. Holtbiztos. Sőt! Ha a hegymászó szakkörbe való toborzás közben még hetykén odaveti az „izomhegynek“, hogy: „Na. nőm tudom, nem tudom, kiblrja-e majd azokat a hosszú túrákat. Ahhoz ám erő is kell." És az „izomhegy“ persze hogy beugrik. Mfircsak ezért is jelentkezik a szakkörbe, hogy megmutassa annak a libának, mit tud. Erre vár Csukácska. Nincs gondja a rendszeres randevúk biztosítására, hiszen a szakkörben találkozhatnak — „véletlenül“ is. Közben megjátssza a mindig sietőt, és ygy rendezi, dolgait., hogy a fiúnak az a benyomása legyen, hogy értékes, becses, ritka portékával van dolga. Ha hazakiséri öt. akkor nem fogja a végtelenségig húzni a kapu alatt töltött időt, hanem amikor a legjobb és legérdekesebb a dumcsi, akkor elszalad „istenem, hiszen már rég otthon kellett volna lennem“ megjegyzéssel. Az „izomhegy" csak egy sziá-ra bírja és dühös, de lélekben már előre örül a holnapi randevúnak, akkor majd folytathatják a be nem fejezett vitát. Micsoda lány! Csukácska nem játssza a fülig szerelmest. Először is nem akar a fiú rabszolgája lenni, másodszor meg az „izomhegynek“ is megvan a magához való esze, fiatal még, és ha megérezné, hogy Csukácska reszket érte. elmenekülne. Minek kösse le magát? De csukácska szinte érezteti vele, hogy éppen „izomhegy“ az, aki leköti az ö figyelmét és nem fordítva. Nem zaklatja őt „szeretsz-nem szeretsz“ kérdésekkel, és nem akarja tisztán látni a helyzetet, „hová tsrtunk“-féle kérdezőskö- désekkel. Ha így tenné, vége lenne viszonyuk titokzatosságának. Nem lenne miről beszélgetniük, mert hiszen tudnák, hogy egyszer úgyis otthagyják egymást, vagy hogy neadjisten, férj és feleség lesznek — megmondták egymásnak előre! NEM ÍGY CSUKÁCSKA Azon igyekszik, higy mindig legyen valami „tovább“, amiről még nem tudnak, és amit-őriznök kell. Nem beszél érzéseiről, életéről sem sokat, egyszóval nincs minden a homlokára Írva. „Izomhegy" meg megy, egyre izgatöbbak a találkáik, mert hiszen úgyszólván semmit sem tud a titokzatos lányról. De eljön az idő, amikor Csukácskának is határoznia kell: Hogyan viselkedjék a szerelem erotikus szférájában? Tudatosítja, hogy ma már nevetségessé tenné magát, a bibliai igen—nem-mel, de egyúttal azt is, hogy a modern életet nem lehet begyömöszölni a totális szexuális önmegtartóztatás határai közé. Tudja, hogy a könnyen kapható áru rendszerint olcsó és ha hosszas gondolkodás után mégiscsak igen-t mind a? ,,izomhegynek", akkor azt valóban nagyon hosszú mérlegelés előzi meg. Mindenekelőtt három fő kritériumból indul ki: 1. A kiválasztott partner van-e ilyan színvonalon, hogy nem sérti majd a presztízsemet és nem csorbítja meg tekintélyemet? 2. Eléggé fontos vagyok-e neki, függ-e eléggé tőlem? 3. Eléggé fontos-e ő az én számomra? De van itt még egy lényeges tényező. (Folytatjuk)
