Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-09-01 / 35. szám

12 Új ifjúság ^ eptember 1. A dátum év köz- Jr ben van, mégis az év kez- delét Jelenti. Az Iskolaév kezdetét, s ugyanakkor a gondtalan szünidő — elsősöknél egy gondtalan korszak — végét. Igen, szeptember elsején kezdődik meg a munka a ki­csinyek számára is. A játszást tanu­lás, kötelesség váltja fel. De az Iskola kezdetével nemcsak a gyerek életé­ben kezdődik új korszak, hanem bi­zonyos értelemben a szülő életében is. Mert a szülőnek kelt előkészíteni gyermekét arra, hogy az iskolát ne egy szükséges rossznak tartsa, hanem tisztában legyen az iskola és a tanu­lás fontosságával. A szülőnek kell be­oltania gyermekébe a kötelességtuda­tot — ezt az olyannyira fontos tulaj­donságot, amelyet a gyereknek elő szőr az iskoláskorban, később a munkájával kapcsolatban kell tuda­tosítania. H ogy kezdjünk hozzá? A legelső lépéseket már jóval az „esedé­kes“ szeptember 1. előtt kell megtenni: nem ijesztjük a gyermekei az iskolával' ha rossz fát tesz a tűz­re, nem mondogatjuk, „majd az isko­lában ellátják a bajodat“ vagy „majd megtudod te, mit jelent az Iskolába járni“ stb. Ellenkezőlegl Biztatjuk, hogy mennyi érdekes dolgot fog ott megtanulni, elmondjuk, mi ts meny­nyi mindent tanultunk az Iskolában. Minden tekintetben felkeltjük az ér­deklődését az Iskola iránt. Ne le­gyünk „féltékenyek“ a tanítóra, ha a gyerek példaképének tekinti, inkább támogassuk őt ebben a nézetében; itt Is megemlíthetjük a ml tanítónkat, a- kttől annak idején olyan sokat ta­nultunk, és akire mindig szívesen em­lékezünk. Ne sajnáljuk a gyereket, amiért ko­rán reggel kell felkelnie; inkább ma­gyarázzuk meg, ez így van rendjén, az iskolásoknak épp úgy, mint a fel­nőtteknek, korán reggel kell felkel­niük, hogy elvégezzék a kötelességü­ket. A felnőtt kötelessége a munka, az iskolásé a tanulás. Lassan vége a nyaralásnak, elbúcsúzunk új Ismeréseinktől, s közben szorgalmasan jegyezzük zsebnaptárunkba a elmeket, esetleg egyet-egyet gyorsan szalvétára firkantunk, nehogy vé­letlenül kezet rázzunk valakivel anélkül, hogy a elmét meg­örökítettük volna. De vajon helyénvalóak-e a fogadkozások, ,,amint hazajövök, azonnal Írok“, „majd részletesen megírok mindent“ stb? Bi­zony nem! Az, hogy nyaralásunk folyamán ismeretséget kö­töttünk valakivel, s jöl éreztük magunkat társaságában, még nem kötelez arra. hogy hazatértünk után levélváltás útján is tartsuk a kapcsolatot. Ha különösebben megkedveltünk va- , lakit, akkor is elég, ha születés-, illetve névnap vagy ün­nepek alkalmával néhány soros üdvözlő lapot küldünk. Néha azonban valóban előfordul, hogy a szokásosnál jobban összebarátkozunk valakivel, és továbbra is szeretnénk vele érintkezésben maradni. Ez természetesen csak abban az eset­ben jöhet számításba, ha igazi baráti kapcsolat alakult ki kö­zöttünk, ha úgy érezzük, hogy van írnivalónk egymásnak. Az olyan levélváltásnak, amikor néhány hónaponként annyit írunk, hogy „nincs semmi újság, legközelebb majd többet Írok“, nincs semmi értelme. Tehát jól gondoljuk meg, mielőtt ígéretet teszünk a levél­írásra. Mert megígérni nem kötelező, az ígéretet betartani viszont már igen! Nincs róla statisztikai kimutatás, de min­den valószínűség szerint igen magas azoknak a száma, akik nem tartják be levélírásra adott szavukat. Persze, az is megtörténik, hogy megvan a jóakaratunk, té­mánk is lenne, de írásban valahogy nem tudjuk magunkat kifejezni. Gátlásaink vannak, attól tartunk, talán nem fog tetszeni levelünk, esetleg új barátunk véleménye is megvál­tozik rólunk. Tény. hogy a levélírásnak is vannak bizonyos szabályai (az illemszabályok keretén belül), amelyekkel tisz­tában kell lennünk. Hogy ne jöjjünk zavarba, az alábbiakban közlünk néhány „támaszpontot“. Az első tudnivaló: levelet csakis kifogástalanul tiszta le­vélpapíron írunk, és mindig az egész ivet felhasználjuk, vagy­is nem szakítunk le belőle, tekintet nélkül arra, hogy meny- ■ nyit írunk. Legszebb a sima papír (A díszes, giccses mintá­jú levélpapírokat igazán kivonhatnák a forgalomból!). A bo­ríték és papír formája időnként változik, néha nagyobb, más­kor kisebb formájú, keskeny vagy négyszögletes a „divatos“, de ezen nem múlik; a fontos, hogy a papír ne legyen gyűrött vagy pecsétes. Az csak természetes, hogy mindig, a legkö­zelebbi barátunknak vagy rokonunknak is levélpapíron írunk, vagy tiszta Ivpapíron, s nem szakítunk ki egy irkalapot. (Gon­doskodjunk róla, hogy mindig elegendő levélpapírunk legyen otthon, mert adódhat úgy, hogy egyszerre több levelet Is kell írnunk, s kellemetlen, ha akkor kel! érte az üzletbe szaladni.) A másik tudnivaló: levelet sosem írunk ceruzával, tintace­ruzával, csakis tollal, illetve golyóstollat. A levélnek bizonyos formát is kell adni, tehát nem kezd­jük egészen fent. a széleken pedig kis margót hagyunk. Ter­mészetes követelmény, hogy egyenes sorokban írjunk. Ha nem vagyunk biztosak magunkban, inkább használjunk sor­vezetőt. Ez sem szégyen, s mindig szebb, mintha a sorok a felső vagy alsó sarokba „törtetnek“, esetleg az egyik fel, a másik pedig lefelé. (Folytatjuk) ■ M dlóságos vétek azt mondani a 1W gyereknek, „hagyj békén, en- w gém ez nem érdekel" vagy „ne­kem nincs időm ilyesmit végighallgat­ni" stb. Ha a gyerek valóban alkal­matlan időpontban akar elmesélni valamit, vagy kérdez valamiről, mond luk meg, mikor lesz időnk foglalkozni vele. Semmi esetre se beszéljünk vele elutasítóan, hogy úgy érezze, le a- karjuk őt „rázni", sőt, ha később nem veti fel a kérdést, magunk érdeklőd­jünk iránta. /I qyerek sose érezze azt, hogy az ő problémái háttérbe szorulnak. Persze nem szabad túlzás­ba sem vinni, nehogy azt higgye, hogy mivel ö most iskolás, minden­nek ő a középpontja. mm inden elsőosztályos életében fyi nagy nap szeptember elseje. Ünnepnap. Ilyenkor kézen fog­va vezetjük az iskolába. De azon kell lennünk, hogy a kisdiákot az ünnep­napot követő hétköznapokon . is nyu­godtan, kötelességeire jelkészülten en­gedhessük útjára. VERONIKA VÁLASZOL Jelige: „ROSSZUL SIKERÜLT" '(16 éves) Kedves kislány, azt írod, neked még semmi sem sikerült az életben, és megemlítettél két dolgot. Igaz — és ezt hangsúlyozom —, mind­kettő igen fontos, de nézzük csak: az első do­log évente több száz, sőt ezer fiatalnak nem sikerül. Lehet, hogy azok a körülmények is közrejátszanak, amelyekről írsz — ha nem is olyan nagy mértékben, mint ahogy azt képzeled. No most vegyük a másik dolgot. Előre bocsá­tom, tökéletesen megértelek, de azért nincs tel­jesen igazad, és bizony — minden jóakaratod ellenére — te is hibás vagy. De most nem is ez a lényeg. Az a fontos, hogy a vizsga sike­rüljön. Remélem, hogy így lesz, ill. volt. (Elég későn Írtál.) De ha esetleg mégsem csináltad meg, akkor is azt ajánlom, inkább ismételd meg az osztályt, mintsem hogy lemondj arról, hogy kitanuld azt a foglalkozást, amelyet úgy meg­szerettél. A célkitűzéseinkről nem szabad ilyen könnyen lemondani! Ha megismétled az osztályt, bizonyára jobb eredményt érsz el, mint a múlt évben. Persze akarat is kell hozzá. Tehát fel a fejjel, kislány, meglátod, sikerülni fog! (Az ön­gyilkosságba menekülni igazán nem lenne értel­me! Ha kicsit gondolkozol, magad is rájössz, ugye?!) Jelige; „NEM LESZEK TÖBBÉ Ä JÁTÉKSZE­RED" Nem mondhatod mást, mint amit leveled végén magad is írsz: erősnek kell lenned, és nem sza­bad kibékülnöd a fiúval. Természetesen hibát követtél el, amikor először megbocsátottál neki. Mentségedre szolgál, hogy nagyon szerelmes voltál, és azt hitted, így minden rendbe jön. Megnyugtatlak, ha akkor nem békültél volna ki vele, ma azt hinnéd, hogy a büszkeséged miatt lett vége a szerelmeteknek. Sajnos — szomo­rú tapasztalatok után — rájöttél, hogy ezt a szerelmet nem lehet megmenteni. De nem is keli. Mert ez a fiú olyan jellemtelen és szív­telen, hogy jobb, ha szabadulsz tőle. És ne sírj! Hidd el, egy könnyet sem érdemes ejteni miat­ta! Értelmes, jóravaló lány vagy — leveledből Így látom —, rendes korrekt férjet érdemelsz. Biztos lehetsz benne, meg is fogod találni. Egye­lőre ugyan ne keresd a fiúk társaságát, bele­telik egy kis idő, míg visszakapod a lelki egyen­súlyodat. Mindamellett vigyázz, ne legyen olyan látszatja a dolognak, mintha a fiúra várnál. Te­hát járj szórakozni szüléiddel, barátnőddel, ké­sőbb pedig,, amikor már kedved lessz hozzá — táncolni is. És a fiút még az emlékezetedből is töröld ki! Jelige: „HOL VANNAK A RÉGI CSÖKOK“ (21 éves) A fiú már megtette az első lépést — ha nem is úgy, ahogy a*t maga várta (jogosan), de még­is megtette. Kár lenne továbbra is a sértettet játszani, mert ha nagyon elgondolkozunk a dol­gon, a maga viselkedése sem volt mindig kifo­gástalan a fiúval szemben. Ne kéresse magát, és őszintén mutassa ki az érzéseit! VERONIKA A paradicsom Őshazája Amerika, tehát Kolumbusz Kristófnak köszönhető, hogy Európában meghonosodott. E- leinte nagyon bizalmatlanul fogadták itt a kü­lönleges, piros veteményt, sokáig azt hitték, mérget tartalmaz. Hosszú ideig tartott, mig él­vezhető eledelként elismerték. Ma a paradicsom csaknem mindenkinek a kedvence. És ez he­lyes is, mert nemcsalt Ízletes, hanem — mint Ismeretes — rendkívül egészséges: A- és C-vl­tamint, B-komplex-vitaminokat. továbbá fontos ásványi anyagokat tartalmaz. Nagy előnye, hogy nyersen és főzve a legváltozatosabb módon el­készíthető. íme néhány finom recept: TÖLTÖTT PARADICSOM: Nagy, paradicsomok tetejét levágjuk, a belét kivesszük, és az üre­get a következő töltelékkel töltjük: egy csésze darált sajtot elkeverünk ugyanannyi morzsával, majd hozzátszünk annyi tejfölt, amennyit fel­vesz. Metélőhagymával ízesítjük. Vajat kenünk rá, és olajjal kikent formában 10 percig sütjük. TÖLTÖTT PARADICSOM MÁS MÓDRA: A pa­radicsomüregeket a következő töltelékkel tölt­jük: csíkokra vágott sonkát elkeverjük kemény tojással, hozzáadunk egy kis tejfölt és esetleg egy kevés párolt gombát. A paradicsomok tete­jét visszatesszük, majd kivajazott tűzálló tálba rakjuk, tojássárgájával elkevert tejföllel leönt­jük és alaposan átsütjük. HIDEG TÖLTÖTT PARADICSOM: Töltelék: ap­róra vágott sült máj, kemény tojás, hagyma, bors és olaj keveréke. A megtöltött paradicso­mokat majonézzel tálaljuk. PARADICSOMSALÁTA: Nagy, kemény paradi­csomokat keresztben szeletekre vágunk, megszór­juk reszelt karfiollal és apró csíkokra vágott fejes salátával. Majonézzel leöntjük. PARADICSOMSALÁTA MÁS MÓDON: A ke­resztben szeletekre vágott paradicsomokat elke­verjük apró kockára vágott hagymával és egy kevés olajjal. Borssal , is ízesíthetjük. PARADICSOMOS1 TOJÁS: A szeletekre vágott paradicsomot kevés olajon rövid ideig pároljuk, majd ráöntjük a tojásokat és megsütjük mint a tükörtojást. KÖTÖTT MELLÉNY 12-14 éves fiú részére. Melírozott fonálból (eredetiben kétféle szürke). Megszokott mintánk szerint dolgozunk. Az alja patentkötése 5 cm magas, utána a színén simán, a visszáján fordítottan kötünk (jersey kötés). Miközben az elejét készítjük, 12 szemet póttűre veszünk, és a munka befejezése után ezzel a 12 szemmel. Isima, 1 fordítottal kötjük a gomboláspántot. A karöltő kezdetével egyidejűleg képezzük az eleje kivágását: a 2 u- tolsö előtti szemet simán összekötjük, és ezt a fogyasztást minden 6. sorban ism. 12-szer. Az ujjak szélén a patentkötés 7 cm magas. RAGLÁN UJJAS PULÓVER 8-10 éves kisfiú­nak. Eredeti szlnézése sötétkék, középszürke .és világosszürke. A kék fonállal kezdjük, 3 cm pa­tentkötés után jersey kötéssel folytatjuk. 24 cm után a következőképpen csíkozzuk: 6 sor sötétszürke, 8 sor kék, 6 sor sötétszürke, 6 sor kék, 6 sor sötétszürke, 2 sor kék, 6 sor sötét­szürke, 1 sor kék. Ezután sötétszürkével foly­tatjuk. A raglánvonal kezdeténél ismét csíko­zunk: 1 sor világosszürke, 6 sor sötétszürke. 2 sor világosszürke, 6 sor sötétszürke, 6 sor vilá­gosszürke, 6 sor sötétszürke, 8 sor világosszür­ke, 6 sor sötétszürke és vüágosszürkével foly­tatjuk tovább. A gallért 6 cm magasra kötjük világosszürkével. MINTÁS SZVETTER 10-12 éves kislány részé­A szülő további fontos feladata: ér­deklődni minden Iránt, ami az Isko­lával kapcsolatos. Kérdezzük a gyere­ket az iskoláról, biztassuk, mesélje el, mt történt aznap — éspedig nem­csak a tanulásra vonatkozóan. ha­nem minden tekintetben: mit csinál­tak a szünetben, mi történt eqy-egy osztálytársával stb. Kötött divat iskolásoknak re. A gomboláspánt (6 cm), a szvetter és az ujjak alja (2-2 cm), valamint a nyakpánt (3 cm) a színén és a visszáján sima szemekkel ké­szül. A részeket plasztikus mintával kötjük a mellékelt rajz alapján. Jelmagyarázat: + = sze­gőszem, tömött kocka = sima, elválasztott koc­ka = fordított, jobb felé haladó hullámvonal két tömött kockával = lekötjük simán a 2. szemet, az első szem előtt, utána az elsőt simán, bal felé haladó hullámvonal két tömött kockával = lekötjük a 2. szemet simán az első szem mö­gött, utána az elsőt simán, jobb fele haladó hul­lámvonal, a bal sarokban elválasztott kocka = a 2. szemet lekötjük az első szem előtt simán, utána az elsőt fordítottan, balfelé haladó hullám­vonal, a jobb sarokban elválasztott kocka = áz első szemet segédtűre vesszük a munka előtt, a köv. szemet fordítottan lekötjük, majd a se­gédtűn levő szemet simán kötjük le. Ék kisdiákot tanítsuk meg arrp, MX hogy mindig a kötelesséq az m " első, csak utána következik a szórakozás. A felnőttek ts előbb dol­goznak, aztán szórakoznak (kivéve az este vagy több műszakban dolgozó­kat/; neki is előbb el kell végeznie a feladatát, vagyis- megtanulni, meqírni, a leckét, csak azután mehet látszani. Magyarázzuk meg. hogy iqazán gond­talanul játszani csak akkor lehet, ha már nem vár rá kötelesséq, vagyis a tanulás. + B bIí/s í\b|b bM/í íxITb B-f + B b/í ■ ■ i\§ b/í ■ ■ Í\§ B + 4­B B + + B i\i ■ ■ I/i i\I ■ ■ I/i B + + B B I\i I/i B B í ■ i/i B B + •b B B ill Síi B B SlS ■ B B B +

Next

/
Thumbnails
Contents