Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-23 / 8. szám

a*ngy£tl

1.

VI.

Mosolyogva mondta, mintha csak vicc volna, úgyhogy nem hangzott sértően. Hanem afelől nem maradhatott semmi kétségük, ha ugyan eddig lett volna, hogy az Enriquez te.stvérek nem ma szálltak le a fal- védőről. De még a sofőrjeik sem, mint ahogy Simon csakhamar megállapította. A mellette ülő, akit alkalma volt behatóbban tanulmányozni, olyan vállakkal rendelkezett, akár egy dijbirkózó és arca sem tanúskodott békés, könnyű életről.

Pueblában megebédeltek, azután a hosszú szerpentinen lekanyarogtak a tengerpartra. Angyal idővel elszen- deredett a kocsiban.

Estefelé értek Vera Cruzba. Forró, nyüzsgő utcákon át kihajtottak a viszonylag csöndes Mocambóba.

— Itt széliünk meg — mondta Manul. — Míg beviszik a táskáinkat, e- gyiink valamit. Meglehet, későn Jutunk csak vacsorához.

Miután néhány szendviccsel és Jő hideg sörrel felfrissítették magukat az út fáradalmai után, Manuel újból betessékelte őket a kocsiba. Hamarosan odaértek a Yachtklubhoz. A- hogy kiszálltak, Simon észrevette, hogy Pablo sárga Cadillacs nincs már mögöttük.

— Ha minden jól megy, hamarosan találkozunk az öcsémmel — mondta Manule.

Levezette őket a dokkokhoz, ahol egy vadonatúj, ragyogó halászhajó lebegett a vízen. A kétszemélyes legénység egyetlen szó nélkül felsegítette a vendégeket a fedélzetre. A hajósok sokmindenben emlékeztettek a két sofdrre, s versenyezhettek volna velük szűkszavúságban is. Tüstént felszedték a horgonyt, a hatalmas motorok felberregtek, s a hajó kényelmesen kiúszott a sötétedő kikötői vizekre.

— Kérem, adja meg az irányt — fordult Shermanhoz Manuel,

— Északkelet — mondta Inkier. —

Húsz mérföldnyire. '

Enriquez tolmácsolta az utasítást a kormányosnak.

— Gyerünk be, helyezzük magunkat kényelembe — fordult azután

vendégeihez. — Whiskyt óhajtanak, gint vagy tequilát? Körülbelül egy óra múlva fogjuk megpillantani az önök hajóját.

A körülményekhez képest nem is telt kellemetlenül az idő, noha Simon szívesebben maradt volna a fedélzeten. Szerencséjükre a tenger viszonylag nyugodtnak bizonyult, és a hajó alig himbálózott.

Örájára pillantva Simon me.gállapf- tottta, hogy az egyórás várakozási idó végéhez közelednek, amikor a motorok hirtelen leálltak, és a hajón átcsapott a maga-keverte hullám. Valamennyien felálltak és kimentek a tatba, ahonnan Simon tisztán meglátta a közelükben lebegő nagy hajó körvonalait és fényeit. .4 következő pillanatban Enriquez felvillantott egy fényszórót és csóváját végigfuttatta a másik hajón. Szegletes, rozoga alkotmány volt, parti rakományok szállitására való, alig háromszáztonnás, úgyhogy joggal hihette az ember, hogy keserves útja lehetett Iránig — ha ugyan .Angyal kivételével bárki is törődött volna ebben a pillanatban efféle részletekkel. Háromszor villant fel köszöntésükre a fény a másik hajó orrán.

— Ez az — mondta Inkier.

Ahogy a halászbárka közeledett, a

teherhajóról hágcsót eresztettek le. Doris Inkier Angyal mellé állt.- — Mi majd itt várunk — mondta.

Figyelték, amint Inkier és Enriquez felmászik a hágcsón és eltűnik a hajón. Simon cigarettával kínálta az as.szonyt és maga is rágyújtott.

— Ez az első veszedelmes pont — mondta halkan Doris. — Ha Manuel történetesen rossz ládát akar kinyittatni...

— Ráérünk akkor aggódni, ha baj lesz — mondta erre Angyal.

Mindössze fél óra telt el, mire Inkier és Enriquez újból feltűnt a létrán, majd csakhamar ott állt mellettük a kis hajó fedélzetén. A két férfi magatartásából, nyugalmából pontosan ki lehetett simítani, hogy a szemle közmegelégedésre zárult.

Manuel kurta utasítást adott a kormányosnak, és újból felszedték a horgonyt. Megint feimordult a motor, és a házigazda újból leterelte vendégeit a kabinba.

Töltött négy pohárba, majd felemelte a magáét:

— Valamennyiünk jószerencséjére!

— Minden rendben? — kérdezte Doris, két kézzel szorongatva poharát.

— A férje jó üzletember, asszonyom. Tudja, mi kell a vevőnek.

Csak a nagyon figyelmes hallgató vehette volna észre a tizedmásod- percnyi szünetet, mielőtt Doris megszólalt:

— 0, Sherman!

— Átölelte Inklert és vidáman ar- concsőkolta. Majd Simonhoz fordult és megismételte a műveletet. Inkier eltökélt mosollyal nézte.

— Az önök hajója most követ minket egy kis halászfaluig, ahol már várnak embereim és partra hordják a rakományt — mondta Enriquez.

— Me.ssze van?

— Természetesen nem haladhatunk gyor.san. De nem fog sokáig tartani. Körülbelül három'óra hosszat. Ital pedig van elég.

Simon észbekapott: hiszen ő itt üzlettárs.

— Pontosan hogyan történik a fizetés? — érdeklődött. — Világért sem akarnám megbántani Mr. Enri- quezt, de az üzlet, az üzlet. Mr. Enriquez az üzlet perfektuáiása előtt látni óhajtotta az árut: nagyon helyes, az ember sosem lehet eléggé óvatos. Most azonban én mondom azt hogy addig nem rakodunk ki, amíg az ellenértéket meg nem kapjuk.

Manuel vigyorgott, mint valami nyájas óriásgyik.

— Amint azt mondom Pablónak: oké, ő átadja a pénzt, ötszázezer a- merikai dollárt. Készpénzben.

Nem volt mit beszélni többet; hanem az út hátralévő része legalább háromszor olyan hosszúnak tűnt, mint az iménti hajózás kifelé, a nyílt tengerre. Ital valóban volt elég, de még ez a kétségtelen szerencse sem enyhítette a lassan vánszorgó másodpercek idegtépő hatását. Simon óvatosan, lassan szopogatta whískyjét — meg akarta őrizni józan.ságát —, és észrevette, hogy Inklerék hasonlóan cselekszenek. Sherman egy ízben meglehetős hirtelen hajtotta fel wbiskyjét, amire szemrehányó pillantást kapott feleségétől; ezután már

jő ideig nem is nyúlt újratöltött poharához. Csak Enriquez adta át magát gátlástalanul az alkohol örömeinek: igaz, úgy látszott, semmiféle szeszmennyiség sem képes kikezdeni józ.anságát, hacsak nyers kedélyessége nem volt az elfogyasztott számtalan pohár ital hatásának tulajdonítható.

Ahogy Simon szemmel tartotta En- riquezt, semmiből sem következtethetett arra, hogy az netán pajzán gondolatokat forgat a fejében, értve ezen, hogy át akarja ejteni őket. Persze, az sincs kizárva, hogy Enri- quezék valóban meg akarják fizetni a vételárat az áruért, amit — legalábbis ők úgy gondolják — meg is kapnak. Az is lehetséges, hogy még olcsónak is találják a rakományt. A végtelennek tűnő három óra vége felé Simon jóformán meggyőződött róla, hogy Manuel kész állni a sötét alkut. De azért csak nem tudott megnyugodni.

Háromszoros örökkévalóság után végre megint megváltozott a motorok hangja, a hajó ringása is csökkent, és a fedélzetről elfojtott kiáltások szűrődtek be a kabinba. Manuel letette poharát és kisietett, ők pedig követték.

Meleg és fülledt volt az éjszaka, de így is frissebb, mint a kabin fojtott levegője. Fejük fölött a bársony eget valőszfnútlenUl ragyogó csillagok milliója ékítette. Messze, az öblön túl, agy kis falu sárgás fényei pislákoltak, közelebb pedig a parton, fényszórók csóvája villant fel és tűnt el megint, Simon észrevette, hogy a teherhajó idomtalan árnya ott van szinte a sarkukban. A halászbárka kormányo.sa hangosan üvöltözött, öklét rázta a nagyobb hajó felé:

— Állj! Nem Jöhetnek tovább! Megállj!

A hajó nagy zörgéssel leeresztette a horgonyt, s az csobbanva merült el a vízben. Enriquez Inklerhez fordult:

— Mi beférünk a dokkba, de az önök hajója nem. Embereim bárkákon kijönnek és itt fognak átrakodni.

inkier tölc.sért formált a tenyeréből és ordítva továbbította az Információt a teherhajó kapitányának. Még ezt is hozzátette:

— Csak ha Jelt adok, akkor adják át a ládákat!

(Folytatjuk)

• P. I. Szirénfalva — A

beküldött két verse közül a Lázálom című az érdekesebb, ahhoz azonban kevés, hogy pontosabb képet alkothassunk magunknak eddigi fejlődéséről. Tanulásra biztatjuk! Olvasson sokat, főleg verseket, s jelentkezzen újra, de több verssel!

• „MÄJUS“ — Egy verse

alapján nem Ítélhetjük meg tehetségét. Küldjön többet! A Szomorú lány című édesbús szomorúsága kevés a vershez!

• D. Z. Vök — „Szeretném ha közölnék az Üj Ifjúság 7. számában az e- gyik versemet! — írja levelében. Ha nem úgy indokoljuk meg — kéri. Nos, verseit valóban közölni kellene — elrettentő példaként. Hogy olvasóink is véleményt alkothassanak tehetségéről, íme a Szerelemről című versének három kifejező sora: / Szép szőke haja, mint egy fátyol / Elborítja arcát s homlokát. / Karcsú teste a nők mintaképe. / Lebeszéljük!!!

• I,. J. Nagyabony — Hozzánk küldött versei a- lapján csak biztatni tudjuk. S hogy e biztatás teljesebb legyen álljon itt az Egy percre című verse. / Az ujjad mozdulata / Feketére varázsolta a csendet / csak két fénylő szempár / Meredt rám a sötétből / testemen villámok vibráltak / csók csókra hullott / egy percre megálmodtam / hogy veled vagyok / ebben a percben született / a határtalan boldogság / és harmonikus mozgássá vált / izzó fekhelyünk./

Küldjön az újabb termésből!!

• B. B. — „El széledt fiatalok" című versében Így tr: / Iskolába elmenni járni szép dolog / De a földet itt hadni még nagyobb / Ha Id jártátok gyertek vissza a földekre. / Nézzetek vissza az Itt hagyott zöldekre. / — Tálán így, lapunkban olvassa e néhány sort, ön is rájön, hogy a versírást fölösleges erőltetnie.

NŐNEK LENNI - RABNAK LENNI?

IV.

Az otthoni, a háztartásbeli munka tulajdonképpen minden családtag kötelessége, nem csupán az asszonyé. Nem is létezik olyan házimunka, amelyet a férfi ne tudna elvégezni. A feladatok közös vállalása, közös erővel történő elvégzése gyorsítja a teljesítményt, s mi több — jobban, mint bármi más —, közelebb hozza egymáshoz a házastársakat. Pedig a gyakorlat azt mutatja, hogy mindennek nincsenek tudatában az emberek, főleg a férfiak. Ha hazajönnek a munkából, rendszerint dühösek, ha a feleségük valamilyen munka elvégzésére, vagy legalábbis minimális segítségre kér) ő- ket. Azzal védekeznek, hogy ők már a munkahelyükön ledolgozták a magukét. Legtöbben viszont nem tudatosítják, hogy a dolgozó asszonyok mindezt még jogosultabban jelenthetnék ki.

.Az idő azonban múlik, s nem vitás, sok ellenpéldát is már felhozhatnánk. .A férfiak közül egyre többen tudatosítják, hogy a nő velük egyenrangú családfenntartónak számit, s azonkívül még minden házimunka is az 6 nyakába szakad. így ennek tudatában, aztán a feladatok megoszlanak a házastársak között. Persze ez nem általánosítható állapot. S különben ts az az igazság, hogy még a segíteni kész férfiak is csupán a feladatok szerény részét végzik el — szinte szimbolikusan. De már ez is haladás. Persze vannak kivételek.

S van itt még egy további körülmény is, amely a múlttal szembeni összehasonlnás esetében alapvetően megváltoztatja a körülményeket. Az, hogy a család gazdasági irányításában már a nOk is szerepet kaptak, maguk is kenyérkeresővé váltak. Ez, ha többet nem is, de annyit jelent, hogy a nö nem tekinti kizárólagos kenyéradójának a férfit.

A boldogság és a szerelem fejlődésében persze ennek semmi szerepe nincs. Szabadságban, függetlenségben és teljes egyenrangúságban rejlik a kölcsönös megértés, a boldog együttélés titka. Ez viszont csak szerelemre épülhet, amelynek már korábban vagy vele párhuzamosan kell kialakulnia.

A mai nö sportol, művelődik, széles látókörűvé, ön- tudatosabbá válik, tehermentesül gátlásaitól, viszont mindezt zavarja egy lényeges valóság, hogy a férfi és a no között nincs meg a biológiai egyenlőség. A feladatok nem osztódnak el igazságosan. A biológiai küldetés — terhesség, szülés, szoptatás, gondozás, nevelés — megnehezíti a társadalmi egyenragúsodást. Szülni természetesen örökké a nó fog, s ez továbbra is magával hozza majd az ezzel járó nehézségeket. Ez annyit jelent, hogy teljes egyenrangúságra sosem kerülhet

sor.

A rosszul értelmezett egyenjogúság sokszor a nó terhességét veszélyezteti. .A kultúra és a civilizáció nem korlátozza a nemek közti különbségeket, sőt fokozza. A nőiesség nemcsak testi különbséget jelent. A nö egyénisége egészen más mint a férfié. Másképp gondolkodik, beszél, és mindent másképpen él át. Viselkedése és megnyilvánulásai sokkal finomabbak, lágyab- bak, érzelmi világa sokkal mélyebb, A nemi életben Is sokkal emberibb, .Az érzelmi összetevők súlya is sokkal nagyobb, mint a testi örömöké. Teljes, mély érzelem nélkül nem létezik számára teljes testi kielégü- lé.s sem.

Sok tulajdonság, kötelesség, és hiba örökké kimondottan vagy női, vagy féríitulajdonság marad. A nö ugyan a férfival egyenrangú, de mégis kénytelen más maradni. Hiszen tulajdonképpen az a legnagyobb varázsa és fegyvere, hogy más. A nőiesség tehát nem a nö átka. hanem ellenkezőleg, legfőbb és legszebb kincse, amely az élet teljességének s a boldogságnak is legszebb, legerősebb eszköze.

Vége.