Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-17 / 7. szám

angyal

— Postán küldi el a részesedésemet — kérdezte —, vagy valami tennivalót is szántak nekem?

— Szóval benne van?

— Egyszer, majd ha ráér, figyelmeztessen, hogy tartsak magának kiselőadást a túlzott bőkezűség veszélyéről szakmánk keretében.

Az asszony nagyot sóhajtott, és hátradőlt a székben. Most látszott csak, milyen feszültség volt benne Idáig.

— Nagyonls fontos tennivalója lesz.

— Halljuk.

— őszintén szólva egyetlen dolog aggaszt — mondta Doris —, méghozzá a kifizetés kérdése. Először Is, meg akarnak majd győződni róla, hogy valóban megvan a fegyver. Erről gondoskodtunk. Enriquezék motorcsónakon kimehetnek Vera Cruz- ből vagy Tamplcóból a hajónkhoz. Aztán következik az átadás kérdése. Ezt a rakományt nem lehet rendes kikötőben kirakni. Gondolom, ők majd megjelölnek egy eldugott helyet a parton, ahol éjszaka partra tehetjük. Minden valszinűség szerint a kikötőhelyen akarnak majd fizetni, mihelyt megkezdik a kirakodást. Ezt is el kell fogadnunk. Azután pedig, tegyük fel, hogy át akarnak ejteni — átveszik a rakományt és megtartják a pénzt?

— Azt nem, mert félnek, hogy akkor maguk Idejében értesítik a rendőrséget... Milyen a legénység a hajójukon?

— Nem tudják, hogy valami bűzlik. Legfeljebb gyanítják. Ha kutyaszorítóba kerülünk, bárkire inkább számíthatunk, mint a legénységre.

— A maguk részesedéséből fizetik őket?

. — Ez Is hozzátartozik az említett kiadásokhoz. Ezért nem tudok magának többet ajánlani, mint egyharmad- részt. Ha Jól utánaszámol, végeredményben tisztán majdnem a fele nyereség a magáé lesz.

Angyal bólintott.

— Ügy veszem észre, hiába Is tartanék magának előadást a túlzott bőkezűség ártalmairól, Doris. — Elgondolkozó mosollyal folytatta: — De hát maga ajánlotta a feltételeket, úgyhogy gondolom, egy kis testőrködés nem nagy követelmény ennyi bérért.

Az asszony felállt és lassan közeledett Simonhoz. Lassan, lassan, míg az arcuk kis híján össze nem ért.

— És ha nagyon akarja — mondta —, kaphat esetleg egy kis előleget... Sherman Jó darabig elmarad. Van i- deje fontolóra venni az ajánlatomat, Mr. Simon Templar.

Doris Inkier kilenc órakor hívta fel Simont, épp amikor az kilépett a zuhany alól: Invitálta: reggelizzék velük, a szobájukban. Pár perc múlva Simon már kopogott is a 61-es ajtón. Doris nyitotta ki. Világos nyári ruhájában bájos volt és üde. Szemében csak egy futó másodpercre villant 'áruló melegség, de azután már tökéletesen nagyvilági modorban mutatta be egymásnak a két férfit

— Doris elmondta, miben állapodtak meg — szólt Sherman Inkier. Ha-, tározott, üzletszerű stílusban rázta meg Simon kezét. Úgy látszik, az üzletember-póz valósággal második természetévé vált. — Ez az egész história Doris szüleménye, úgyhogy énnekem Jő, ha neki jó. Örülök, hogy beszáll az ügybe.

Sherman arca fáradtságról, idegességről tanúskodott.

— Hajnali háromkor értem haza — magyarázta. — No mindegy, fő - az, hogy létrejött a megállapodás.

A szobapincér gördülöasztalkán betolta a háromszemélyes reggelit.

— Szalonnás rántottét rendeltünk önnek is — mondta Inkier. — Remélem, megfelel.

— Farkaséhes vagyok — kiáltott fel Doris. — Te eszel-iszol a mexikói haverjaiddal, engem meg nagy udvariasan sorsomra hagysz.

— Gondoltam, majd megvacsorázol Itt a szállóban — mentegetőzött Inkier.

— Mr. Templar felkutatásával töltöttem el az időt — felelt erre az asszony. — Azután meg... nem értem rá.

Beszéd közben kitöltötte a kávét, és nem nézett Simonra.

— Igazán sajnálom — mondta Angyal — Teljesen elfeledkeztem róla, annyira lekötött az üzleti tárgyalás.

A pincér távozott, ók meg derekasan nekiláttak az ínycsiklandozó reggelinek.

— Enriquezék féltizenkettőkor telefonálnak — mondta Inkier, — Addigra gondoskodnak készpénzről. Kocsin kivisznek minket Vera Grúzba. Ott áll a halászbárkájuk, azon ki- visznek a hajóhoz és megtekintik a rakományt. Rádiótáviratot küldtem a kapitánynak, még az éjjel, utasítottam, hogy a parttól húsz mérföldnyi- re várjon be minket. Remélem, nyugodt lesz a tenger.

— Mit mondunk Enriquezéknek, én ki vagyok? — érdeklődött Simon.

— Nem probléma — mondta Doris. — Maga Sherman üzlettársa az Államokból. Aggódott, hogy nem kapott hírt a fejleményekről, és váratlanul Iderepült, hogy vajon nincs-e szükség a segítségére.

— Belém vetett hite egyenesen megható. Miből gondolja, hogy állandóan magammal hordozom a megfelelő álruhát, ha netán valamelyik Enriquez tökéletesen emlékszik rá, hogy az este a szomszéd asztalnál látott vacsorázni?

— Ha magának nincs, majd mi szerzünk. De valahogy elképzelhetetlennek tartom, hogy Angyalt ilyen semmiség zavarba hozná. Gondolom, más névre szóló iratokkal éppúgy felszerelte magát, mint megfelelő álruhával.

— Nevem Tombs — mutatkozott be Angyal. — Sebastian Tombs.

Megmagyarázhatatlan okból elérzé- kenyült szívvel ragaszkodott ehhez az elcsépelt, oly sokszor sikerrel használt álnévhez, de többé-kevésbé bizonyos volt abban, hogy az Enrlquez- testvérek nem Ismerik Sebastian Tombsot.

— Revolvere van? — kérdezte Inkier.

Simon megveregette bal oldalát, a hónalja alatt.

— Manul és Pablo urakat, esetleg még egy-két pajtásukat is nyugodtan rámbízhatják, ha nekik netán pajzán gondolatuk támadna. Más kérdés, hogy elblrok-e az egész mexikói csendór- séggel. Még ha a terv sikeresen megvalósul, akkor is hamarosan kiderül, hogy a maguk rakománya nem fenékig fegyver. MI a szándékuk azután, hogy kezükben a pénz?

Inkier az asszonyra nézett; látszott, rábízza a választ.

— Megtudtam, hogy az éjjeli havannai repülőjárat hajnali kettőkor ér Vera Grúzba — mondta Doris. — Nekünk éppen Jő. Amíg maga álruhát ölt, lefoglalom a három helyet, ha ez így megfelel.

Angyal takaros szürke bajuszt ragasztott, sötét szemüveget vett tel, és meg volt róla győződve, hogy az Enriquez testvéreket semmi sem fogja emlékeztetni Sebastian Tombs úrban az esti vacsoravendégre. Amikor újra találkozott Inklerékkel, elsó pillanatban még azok Is úgy bámultak rá, mint a vadidegenre.

Mexikóiaktól szokatlan pontossággal érkeztek meg Enriquezék. Simont a hallban mutatták be nekik, s ők láthatólag tökéletes gyanütlansággal fogadták Sherman Inkier magyarázatát üzlettársa váratlan felbukkanásáról.

Az utcán két szakasztott egyforma sárga Gadillac állt. Szakasztott egyforma mozdulattal, óramű pontossággal egyszerre nyitotta ki a két kocsi ajtaját a két egyforma uniformisba bújtatott sofőr. Manuel betessékelte a társaságot az egyik kocsiba; Simon, aki hosszabb utakon szerette a kényelmet, gyorsan beült a sofőr mellé. Manuel Inklerékkel hátra ült. Pablo intett és sarkonfordult.

— öcsém a másik kocsin megy — magyarázta Manuel. — Nála van a pénz.

(Folytatjuk)

^rl^szto üzen

• M. £,. Negyed — Gondolataiból pontosan az hiányzik, ami a kritikájából — a gondolat. Érthe- tőibben — a lényeg! Próbálkozzon talán ezekkel is az Oj Szó kultúrrovatában!-0• Sz. £. Nagymihály —

Magyarországi ismerősének a versei egyelőre még nem ütik meg a közölhetőség mércéjét. Csupán kíváncsiságot ébresztettek bennünk — várjuk újabb írásait!

• P. J. Szepsi — „Kérem önöket, hogy a mellékelt verseimet legyenek szívesek elolvasni és ha méltónak tartják a közlését, akkor közöljék ezt a lapjukban“ — írja levelében. Nos, verseit figyelmesen elolvastuk, ám utánérzéseken kívül mást nemigen találtunk bennük. Enyhén szólva, túl erős a Petőfi hatás: / Szeretlek én / Szeretlek tégedet / Szeretem testedet / S tiszta lelkedet / — Petőfinél ez így hangzik: / Szeretlek, kedvesem, / Szeretlek tégedet, / Szeretem azt a kis/ Könnyű termetedet, / stb. De nézzük egy másik versét; / Szerelem, szerelem / Keserű szerelem, / Ki oly kegyetlenül / Elbántál én velem / stb. Idézzük újra Petőfit: / Szerelem, szerelem, / Keserű szerelem! / Miért bántál olyan / Kegyetlenül velem? / stb.

Ügy gondoljuk, jobb, ha már most lebeszéljük az írásról. Az irodalom szere- tetét viszont nem kellene feladnia!-0• M. L. Feketevíz —

Versei tehetségre vallanak. Küldjön többet, hogy jobban megismerhessük. Addig is álljon itt biztatásul Szerelem című verse. / Csók az est selymes illatában / Csillagok fényében tétova jövő- keresés, / Boldog részegség, a hold ^padt, / Fénye íel- hókön át Is / Szívemhez ér./

NŐNEK LENNI - RABNAK LENNI?

III.

Annak, hogy a nő a férfi alárendeltje és kiszolgáltatottja legyen, — sem társadalmi, sem biológiai meghatározói, okai nincsenek. Gyöngébb fizikumuk még nem képezhet törvényszerűséget, amelynek következményei hátrányosak lehetnek számukra. Sőt, a nők rengeteg területen helyt tudnak állni, képesek olyan munkát Is elvégezni, amely vitathatatlanul férfikézre, férfienergiára vár, arra szabott munka.

— A nők gondosságban és önfeláldozásban sokkal erősebb, kitartóbb jellemek mint a férfiak. Vegyük például az alap- és középiskolai általános előmenetelüket felmérő statisztika eredményeit. De talán nincs is szükség pontos számokra, mert nyilvánvaló, hogy kitartásban és tanulmányi előmenetelben sokkal jobbak, mint férfitársaik. Azt, hogy az élet további szakaszaiban aztán elmaradnak a férfiak mögött, az a tény határozza meg, hogy a házasságban és a háztartásban, szinte automatikusan, ösztönösen magukra vállalják a munka 's a gondok oroszlánrészét. Csak egyszerűen azért.

mert... miért is? Mert így szokás, mert ez a tradíció....? Kényszer, tudat alatti elkötelezettség? Ez, és még nagyon sok tényező felsorolása sem adna tökéletes magyarázatot.

A szeretet és az anyaság, a háztartási küldetés által diktált kötelességek éppen elég feladatot jelentenek a nő számára. Ezek teljesítése után még a legideálisabb egzisztenciális viszonyok között sem maradhat nagyon másra erejük. £s bizony a gyakorlat egészen mást mutat. Azt, hogy igenis marad, mert muszáj, hogy maradjon. Mi mást tehetnének. Csak ez a munka nem erőfelesleg árán válik elvégzett munkává, hanem az abszolút erökihasználás árán.

Kevés, nagyon kevés az ellenkező valósá'got bizonyító kivétel. így hát a nőnek nagyon nehéz az élet más cerületein is lépést tartaniok a férfiakkal. S nem csoda aztán, hogy ezek az állapotok általában komoly következményekkel járnak. Nem csoda, hogy az életkedv, a nőiesség vámszedője lesz ez az alárendeltség. Mert ilyen kötelezettségek mellett valamit kénytelen feladni a nő. És ez a valami rendszerint az Ideál, az egykori álom, elképzelés az életről.

A probléma megoldása látszólag egyszerű.

Tehermentesíteni a nót minden olyan feladat, kötelezettség alól, amelyre nem élettársi és anyai mivolta ^ötelezi. Am az egyenjogúságról így nagyon nehéz beszélni. Az anyagi érdekeltség már önmagában korlátozza mind a jogokat, mind a lehetőségeket. Csökkenti az öntudatot, és emeli a lelki sérthetőséget a családon belül.

Az anyagi függetlenség hiánya még a pokolian rossz liázassággal való felszámplásban is módfelett korlátozza a nők nagyrészét. Tulajdonképpen ezért is jut rájuk ennyi, nagyon sok szemlélet által bizony ilyen természetesnek tűnő feladat.

A statisztika is ezt bizonyítja. Lényegesen több az olyan elvált nők száma, akik már a házastársi kapcsolat előtt, és alatt önálló munkaviszonyban voltak. Az önellátottság nagyobb magabiztosságot és önállóságot garantál s a házasságban beálló kritikusaid fordulópontoknál az ilyen esetben határozottabb, döntőképe- sebb tud maradni a nő.

Az elmondottakat persze nem lehet úgy értelmezni, hogy dolgozzatok asszonyok és váljatok. A megoldás nem ez. Arról van szó, hogy a nő elsősorban nó, anya, élettárs, akire ugyanolyan komoly felelősség és munka hárul az életben, mint a férfiakra. Ez a szerep, ez a társadalmi funkció éppen elég energiát igényel. £s megértést persze a férfiak részéröL Elismerést. Ha ez megvan, akkor a feladatok automatikusan ügy osztódnak el a férfi és a nő között, ahogy az helyénvaló.

Persze minden emberi viszony bizonyos határon túl nagyon sajátossá ^ válik, és ezek a sajátosságok rendszerint minden emberi kapcsolatban be is következnek. Ezek felismerése a szükséges. Ha e-’. sikerül, azután beszélhetünk emancipációról, illetve az emancipált vi- viszony kialakulásának megfelelő körülményekről.

(Folytatása következik)'