Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-27 / 4. szám
4áiífiliság 1 tORRMUmil INimSilIGMOllI tun Oroszors2á0ban a műit század nyolcvanas éveiben alakultak meg az első marxista csoportok és körök. Ezek azonban 1894- Ig nem voltak, vagy csak Igen kevésbé voltak összeköttetésben a munkások tömegmozgalmával, mely a kilencvenes években jelentékenyen erősödött. Lenin volt az, aki 189S-ben a pétervári (leningrádi) marxista köröket egy szervezetbe tömörítette. Ez a szervezet volt a Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására. Lenin kezdeményezésére a Harci Szövetség a marxizmus propagandájáról, amelyet a tanulókörök addig csak csekély számú előrehaladott munka között fejtettek ki, áttért a mindennapos politikai agitációra a munkásság széles tömegeiben. A lenini Harci Szövetség Oroszországban elsőként kezdte megvalósítani a szocializmus egyesítését a munkásmozgalommal, csírája volt egy olyan forradalmi pártnak, amely a munkásmozgalomra támaszkodott. 1895 decemberében Lenint és legközelebbi munkatársait letartóztatták. Több mint egy évi vizsgálati fogság után három esztendőre száműzték Szibériába. Ez alatt a Harci Szövetség vezetését új emberek vették kezükbe, az úgynevezett „ökonomisták“, akik azt tanították, hogy a munkásokat kizárólag a munkáltatók elleni harcra kell ösztönözni és szervezni — a politikai harc, a cárizmus ellen, a liberális burzsoázia dolga. Ugyancsak Lenin száműzetésének ideje alatt 1908-ban Minszkben kongresszusra gyűlt össze néhány marxista szervezet és megzavarta az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt megalakítását. Az OSZOMP-nek ez az első kongresszusa azonban a pártot még nem hozta létre. A megválasztott Központi Bizottságot rövidesen letartóztatták és nem volt aki újjá alakítsa. A pártnak sem programja, sem szervezeti szabályzata, sem központi vezetése nem volt. Sőt, a kongresszus után az eszmei zűrzavar és a szervezeti szétforgá- csoltság még fokozódott. A munkásmozgalom növekvő fellendülése és a forradalom nyilvánvaló közeledése pa- rancsolóan követelte a munkásosztály o- lyan egységes központosított pártjának megteremtését, mely a forradalmi mozgalmat vezetni tudja. Ahhoz, hogy ilyen párt létrejöjjön, előbb le kellett küzdeni a helyi szervezetek elmaradottságát, szűklátókörű prakticizmusát és szét kellett verni az ökonomistákat, akik igazolni akarták az elmaradottságot. E feladatot Lenin vállalta magára. Még Oroszországban minden részletre kiterjedő gondossággal beszélte meg több csoporttal egy marxista lap illegális terjesztését. 1900 decemberében jelent meg az első orosz országos forradalmi marxista lap, az „Iszkra“ („Szikra"). A lap programnyilatkozatában Lenin szétforgácsolt szervezetek országos párttá egyesítését jelölte meg a legfontosabb feladatnak, de ugyanakkor kijelentette, hogy mielőtt egy új kongresszus kimondaná az e- gyesülést, tisztázni kell a munkáspárt céljait és feladatát. A XIX. század végén és a XX. század elején, amikor a kapitalizmus imperialista szakaszába lépett, kiderült, hogy a régi szociáldemokrata pártok teljesen képtelenek a munkásosztály előtt álló űj feladatok megoldására. A II. Internacionálé e- gyetlen nyugat-európai pártja sem volt képes e feladatok megoldására, mert ezekben a pártokban az opportunizmus egyre fokozódott. De ugyanakkor, amikor fokozódott, az opportunizmus, melynek szociális bázisát a munkás arisztokrácia képezte, a munkásmozgalomban kifejlődött és erősödött a forradalmi irányzat is, mely a széles munkástömegek érdekeit tükrözte. Lenin, folytatva Marx és Engels nagy művét, alkotó módon tovább fejlesztette tanításukat, harcolt a munkáspártoknak az opportunizmustól való megtisztításáért, a nyugati szocialista pártoktól eltérő űj típusú párt megteremtéséért, azért a pártért, mely képes harcra vezetni a munkásosztályt a proletariátus diktatúrájáért. A II. Internacionálé vezérei szembefordultak a marxizmus forradalmi elméletével, ellenezték a munkásosztály forradalmi politikáját és gyakorlatát, nem voltak hajlandók arra, hogy a munkáspártokat forradalmi taktikára neveljék és tanítsák, s felma- gasztalták a harc legális formáit. A szociáldemokráciában fellépő baloldali irányzat a nyugati munkásmozgalom forradalmi szárnyát képviselte (a német baloldali szociáldemokraták, a bolgár „tesznyakok", a Brit Szocialista Párt baloldala és mások). A bolsevikok mindent elkövettek, hogy Rosa Luxemburgot, Kari Liebknechtet is, ennek az irányzatnak többi képviselőjét a jobboldali opportunistákkal való szakításra bírják. A különböző problémák komoly megmagyarázásával segítették őket, bírálták hibáikat. Vitathatatlan, hogy a baloldaliak amellett, hogy komoly hibáik voltak, nagy és komoly forradalmi tetteket vittek véghez. De szervezetileg a XX. század elején még mindenütt nagyon gyengék voltak. Lenin kérlelhetetlen harcot folytatott a nemzetközi opportunizmus ellen és a munkás- osztály forradalmi alapon való egységére törekedett. Lenin és az oroszországi forradalmi marxisták a mensevikek és a marxizmus más ellenségei ellen vívott elszánt harcban megmutatták Nyugat forradalmi munkásságának a kivezető utat a reformizmus útvesztőiből, megmutatták a munkás- osztálynak a kapitalizmus elleni harc útjait és eszközeit Kidolgozták a marxista párt szervezeti és taktikai alapjait. Az amszterdami kongresszus (1904. augusztus 14) az Oroszországban és más országokban erőteljesen kibontakozó sztrájkmozgalom sikerének hatása alatt kénytelen volt olyan határozatot elfogadni, amelyben a tömegsztrájkot mint harci módszert elismerte. A gyarmatpolitika kérdésének megvitatása során az amszterdami kongresz- szus nem utasította el az opportunisták álláspontját, akik helyeselték az imperialista államok gyarmati politikáját. Lenin, Marxnak a permanens forradalomról szóló tételét, amelyet a II. Internaclo- nálé teoretikusai eltemettek, és átengedtek a feledésnek, „A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban" című művében és más munkáiban újra é- letre keltette és a szocialista forradalom kerek, logikus elméletévé fejlesztette. Lenin a szocialista forradalomra nézve kötelező mozzanatként a proletár forradalom győzelmének feltételeként új mozzanatot vitt a forradalom elméletébe: a proletariátusnak s a város és a falu félproletár elemeinek szövetségét. A marxizmus alkotó tovább fejlesztése volt az a Lenin által megalapozott tétel is, hogy a munkásosztály vezére lehet, sőt kell is, hogy legyen a polgári demokratikus forradalomnak. A szocialista forradalom lenini elmélete megdöntötte és leleplezte a II. Internacionálé teoretikusainak forradalom ellenes álláspontját, akik nem akartak tudomást venni a parasztságban rejlő forradalmi lehetőségekről és azt tartották, hogy a szocialista forradalom nem győzhet, ha nem a munkásság képezi az ország lakosságának többségét. Elméletüket teljesen áthatotta a munkás-paraszt szövetség szükségességének reformista tagadása, a munkásosztály erejében való kételkedés, a proletár diktatúráról szóló marxista tanítás meg nem értése. A II. Internacionálé vezetőségének és a szocialista pártoknak a megalkuvása szembeszökően megmutatkozott a háború kérdésének megvitatásánál. A reformisták tagadták, mindenfajta antimilitarista tevékenység szükségességét Lenin adta meg a háború kérdésének egyetlen helyes forradalmi megoldását; Rosa Luxemburggal e- gyütt több módosító indítványt nyújtott be a háború elleni harcról szóló határozati javaslathoz. (Stuttgarti kongresszus, 1907). Ezek a módosítások konkrét választ adtak arra, miként kell a háború veszélye ellen harcolni és milyen magatartást kell tanúsítania a munkásságnak a háborúval szemben, az egyik lenini módosítás gyakorlati megvalósítása azt jelentette volna, hogy az imperiajista háborút polgárháborúvá változtatják. A kongresszus — bár némi kUgazí- tással, rosszabb fogalmozásban — elfogadta ezt a módosítást. Lenin és az oroszországi forradalmi marxisták ezt a taktikát az 1917. februári és októberi forradalomban alkalmazták. HAMAR KALMAN A STŐSZI ..BICSKA - IPAR“ Stószi riportot készíteni — és nem Fábry Zoltánról írni, elég szokatlan dolog, főleg csehszlovákiai magyar újságírótól. Most a késgyárról ejtenék néhány szót, de így sem nélkülözhetem az itt élő kiváló írót, mert segítségül kell hívnom Stószi délelőttök c. könyvét, amelyben ez áll: Stósz 13. századbeli német település. Az első telepesek a bányák közelében elszórtan laktak. A bányák kimerülésével e telepesek egyre jobban tolódtak, „stószolódtak" össze le a völgybe, innen a név, Stósz. Lakóit a környékbeli magyarok mániáknak nevezték. (Beszélgetve a mecenzéfiek és a stósziak folyton használták a „meint er“ (úgy véli) kifejezést, mely az Itteni német tájszólásban, „mánt a" váltotzatban ütötte meg a vásárokon a magyar füleket, hogy most már mántáknak nevezzék a németeket.) Stósz a már Abaujba tartozó, a vízválasztó gerincvonulaton túl eső valahai hét alsó-sze- pességl bányaváros egyike. Városszabadalmait maga II. Rákóczi Ferenc is megerősítette. Joggal: Mecenzéf és Stósz szuronyokat szállított és kurucokat adott. A németek elleni szabadságharcokból a mánták mindig kivették részüket, 1848-49-ben csakúgy, mint a hitlerizmus ellen. Egyszer mint magyar honvédek és szu- ronykovácsolók vagy szuronyköszörüiők,) Me- cenzéf kovácsolt, Stósz köszörült), máskor mint a szlovákiai német Gauleitert, Karmasint kövekkel dobáló tüntetők és a híres Thälmann partizánegység tagjai, makacsodó németek, akik Hitlerrel szemben még német származásukat is szégyenkezve tagadták. (Ezért nevezték őket a nácisták magyarónoknak.) „Mecenzéf és Stósz szuronyokat szállított és kurucokat adott." A fémmel kötött barátság tehát régi eredetű, bár a stószi késgyár csak 1951-ben épült, akkor kapott gyárjelleget a szinte minden házban divö késkészités és köszörülés. Eredetileg három magáncég tömörítetté nagyobb csoportokba az ügyes stószi és környékbeli mestereket-lparosokat, akik között jócskán akad a szakma igazi művésze is, gyöngyháznyelú késeket, díszes bicskákat készítve. Vojtech Gajdos igazgató a máról és a jövőről beszél. Arról, hogy a föderatív államforma óta, még több támogatást vár ez a kis ü- zem, mert fejleszteni kell a gyártási technológiát ahhoz, hogy készítményeik továbbra is jó minőségűek legyenek. A körülbelül kétszázhetven embert foglalkoztató gyár jelen pillanatban ugyan nem szállít exportra, de mindent megtesz azért, hogy késeit a szomszédos országok piacaira is eljuttassa. Egy különleges, „jeges" edzéssel készült késtajtának minden reménye megivan arra, hogy versenyre keljen a legjobb nyugati gyártmányokkaL Az üzem kezdetben nem biztosított rózsás körülményeket dolgozói számára. Alacsonyak voltak a fizetések, nem lehetett prémiumot osztani., Ebben az esztendőben változott meg a helyzet, a környékbeliek nagy örömére, mert ez . azt jelenti, nem kell utazniok, másutt el- helyezkedniök, lehet keresni itthon is. A csarnokokat járva megismerkedtem Heinz Konráddal és (^iglinszky Miklóssal, a gyár két metterével. Heinz bácsi tulajdonképpen nyugdíjas már, de visszahívták, mert tudására, szakértelmére szükség van. Annak idején ő avatt? be Csiglinszky Miklóst is a köszörülés titkaiba. Érdekes dolgot mondanak: régebben, amikor hatalmas, embernél is magasabb köszörűkövekkel dolgoztak és a por elszívása sem volt megoldva, helytelen életmód és alkohol fogyasztása mellett két-három év alatt meghalt az a köszörűs, aki minden nap dolgozott. Vagyis biztos halál vár arra, aki nem törődött magával, nem táplálkozott megfelelően és ráadásul ivott is. Stósz és Mecenzéf környéke egyébként csupa apró hámor és műhely, érdemes szétnézni a vidéken annak is, akit a technológia kor- szerüsödési folyamata nem nagyon érdekel, aki csak a múltra, az elő történelemre kíváncsi. Szinte majdnem mindegyik stószi „késmunkásnak“ van otthon is mühelykéje, és szabad idejében díszes bicskákat, késeket barkácsol. Furcsa érzés járni ebben az apró üzemben, ezek között az emberek között, akik vegyesen magyarok, szlovákok, németek, és akik között szinte nincs is nemzetiségi súrlódás. Furcsa érzés az is, hogy őseik még kardot is kovácsoltak és éleztek, a szuronyokat meg kocsiszámra vitték a kaszárnyák raktáraiba. Szuronyokra és kardokra, szerencsére nincs már szükség, s ha jön is ilyen rendelés, az múzeumok számára készül. A szomorú csak az, hogy századunkban a haditechnika fejlődött a legnagyobbat. Az üzem Miskolccal kötött baráti kapcsolatot, egymást látogatják majd a jövőben itteniek és ottaniak, és ez örvendetes dolog. Nyelvi nehézségek aligha lesznek, s ha fölmerülnek is, akad szives tolmács tizével. A gyár csarnokaiban, kellemes meleg áradt szét, s bár nem töltöttünk napokat a késgyáriak között, szives embereket, melegszívű munkásokat, technikusokat ismertünk meg, akik mintha nem is szúrószerszámokat, hanem inkább kenyeret készítenének. (bt) Gajdos igazgató
